Először is köszönöm a türelmeteket. Sok minden összejött. A szavazás lezárult és a következő írásom szintén Alkonyat-témájú lesz, de ha összejön, amit szeretnék, akkor párhuzamosan fogok vezetni egy saját történetet is.
Most pedig itt a várva-várt 36. fejezet.
Üdv: Dreamea
Carlisle szemszöge
Izgatottan vártam, hogy hazaérjenek a többiek. Amikor meghallottam az autójuk hangját felpattantam és köszönés helyett így fogadtam őket:
- Srácok, végre! Az asztalhoz! - mondtam és Anthony megszólalt:
- Én is nagypapi?
- Nem, te játsz nyugodtan.
- Oké.
Az első kérdést Alice tette fel.
- Carlisle, mi a baj? Nem láttam semmit. - mondta kicsit sértődött arccal.
- Lena visszajött. - mondtam és mosoly terült el az arcukon. - De ne örüljetek. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de nem emlékszik semmire. Úgy tudja, hogy ő Viola Volturi, Aróék unokahuga és ő a ,,Kivégző". Egyáltalán nem ismer meg minket.
- Úristen! - hördült fel egyszerre Jasper és Edward.
- És milyen? - kérdezte Alice.
- Ugyanolyan a külseje, csak a haja lett fekete.
- Mikor láthatjuk? - érdeklődött Emmett.
- Holnap idejön, hogy megismerhessen titeket. Csak azt nem tudom, hogy szóljunk Jacobnak és Bellának?
- Igen! - jött a határozott válasz mindenkitől.
- Apa! - Szólalt meg Emmett. - Milyen a szeme?
- Kék. Még mindig félvámpír.
Másnap
Ilyen lassúnak még sosem éreztem az idő múlását. Alice-előre jelezte, hogy fél négytől nem lát semmit, tehát valószínű, hogy akkor jön, és igaza lett. Pontosan a mondott időpontban megszólalt a csengő. Lenának kell lennie. Én nyitottam ajtót.
- Jó napot! - köszönt.
- Gyere be! Örülünk, hogy eljöttél. Srácok! - emeltem fel a hangom kissé.
A következő pillanatban már szemben álltak Lenával.
- Srácok, ő itt Viola! - annyira nehezemre esik így hívni, mintha nem is az én lányom lenne.
- Sziasztok! A nevem Viola Volturi, ti pedig Alice, Edward, Jasper és Emmett ... vagytok. - Emmettre nézve valamiért elbizonytalanodott, pedig eddig tökéletesen uralta a helyzetet.
Anthony sírására figyeltünk fel és mindannyian a konyhába siettünk.
- Nagypapi! Megsütött a tepsi! - zokogta nekem.
Fel akartam kapni és az orvosi szobába vinni, de Lena megállított.
- Mindjárt rendbe hozom. - mondta és megfogta Anthony kezét.
Láttuk, hogy Anthony vöröslő keze egyre egészségesebb színű lett. Amikor Lena elengedte a kezét ő átölelte.
- Köszönöm. - mondta a kis unokám és egy marék sütivel a kezében a nappaliba futott játszani.
Leültünk a nappaliban és meglepetésünkre nem várta meg, hogy mi kezdeményezzünk beszélgetést, hanem belevágott.
- Dr. Cullen, most már igazán elmondhatná, hogy miért neveznek a gondolataikban folyamatosan Lenának. Ha akartam volna, kiolvashattam volna régen a választ a fejükből, de az nem az én stílusom. Egyébként Edward, kérlek ne próbálj belemászni a fejembe, mert nem fog menni és maximum annyit érhetsz el, hogy blokkolom a képességedet. Tehát?
Szóhoz sem tudtam jutni és a többiek is így voltak vele. Mély csend telepedett a nappalira, csak az Anthony hangjai hallatszódtak a kertből. Végül erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Ez egy hosszú történt... - kezdtem.
- Nekem meg van időm bőven. Hallgatom.
- Volt, vagyis van egy lányom, az ő neve Lena.
- Értem. Hol van ő?
- Nem tudjuk, de nagyon hasonlítasz rá és reméltem, reméltük, hogy talán te vagy az.
Valami furcsa volt a szemében. Talán fájdalmat? Talán tényleg ő Lena?