Hosszú út - 21. fejezet: A történet vége

     Hát itt az utolsó fejezete a ,,Hosszú út"-nak. Ezt a részt ajánlom sok szeretettel Amy-nek, aki rengeteget segített nekem. Köszönöm. Mindenkinek jó olvasást!
  
        Jasper szemszöge


   Alig várom, hogy hazaérjünk. Idegesít, hogy Alice olyan boldog. A házhoz közeledve éreztem, hogy Esme is boldog és, hogy valaki idegem van nálunk. Amikor beléptem Esme szó nélkül a szobám felé mutatott.
   A szobába lépve azt hittem, hogy álmodok. Éclair feküdt az ágyamban. Ez biztos csak álom! Odaléptem hozzá és végigsimítottam az arcán. Ő kinyitotta álmos kék szemeit és rám nézett. Szemeiben a saját szerelmemet láttam tükröződni. Szorosan magamhoz öleltem.
   Ekkor kopogtak, én pedig kiszóltam.
  - Ne most!
  - Jazz, ne sajátítsd ki Éclairt, főleg azért, mert félmeztelen. A dédapja is látni szeretné. Holnap estétől kezdve nem zavarunk. Becsszó!!!
  - Na jó! - szólalt meg szerelmem. - Jasper, kérlek menj ki, felöltözök és utána én is lemegyek.
   Elindultam, de visszatartott.
  - Egy ,, Isten hozott" csókot sem kapok?
   Magamhoz húztam és nagyon lassan megcsókoltam. Egészen magával ragadott minket a hév. Alice hangjára rebbentünk szét.
  - Mi lesz már?!
  
   Nagyon nehezen mentem le a nappaliba, ahol mindenki mosolygott. Öt perc múlva Clair is csatlakozott hozzánk. Ahogy leért a lépcsőn, azonnal mellém lépett, én pedig magamhoz öleltem.


   Éclair szemszöge


   Végre itt állok a szerelmem mellett a családommal együtt. Boldog vagyok.
   Kivágódott a bejárati ajtó és Emmett lépett be. Akaratlanul is Jasper mögé léptem. Az érkező arcára pedig bűntudat telepedett. Odajött hozzánk.
  - Kérlek, bocsáss meg nekem! Már nem kell félned tőlem. Egy nomád vámpír segített, megzsírozta a hibás kerekeimet.
  - Én már régen megbocsátottam, de a félelmem nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Ezt meg kell értened.
  - Azt hiszem, hogy én is bocsánatkéréssel tartozom. Tudom, hogy ...
  - Szerintem kezdjünk mindent elölről.
   Kiléptem Jasper mögül és kezet nyújtottam.
  - Szia! Éclair Lumiére Adore vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
  - Damien Adore és szerintem az én örömöm még nagyobb.
   Carlisle szólalt meg.
   - Elmondanád, hogy mi történt veled?
   Mindenki elhűlve hallgatta, hogy mi történt velem és hogy milyen helyet foglalok el a Volturi hierarhiájában. A lányok mind meghatódva hallgatták mindazt, amit Domincről meséltem.
  - ... és végül itt vagyok.
  - Nekem már csak egy kérdésem lenne. - szólalt meg Alice. - Mikor lesz az esküvő?
  - Milyen esküvő?
  - Amit láttam. A ruhád ott lóg a szekrényemben.
  - Alice, még nem is kérték meg a kezem.

   Alice csípőre tett kézzel fordult Jasper felé.
  - Hát te eddig mit csináltál? Már régen meg kellett volna kérned! Na, gyerünk már!!! Itt a gyűrű.
   Szegény Jasper felém fordult és féltérdre ereszkedett.
  - Én ezt kicsit máshogy képzeltem, de mindennél jobban szeretném, ha a feleségem lennél.
   Odanyújtottam a kezem és ráhúzta a gyűrűt.
  - Igen! Szeretlek!
 
   Ezután Alice-t le sem lehetett állítani és három héttel későbbre megszervezte az esküvőt.
   Most itt állok hófehér ruhában és apa kísér az oltár elé. Az oltárnál ott áll Aro bácsi is, aki elvállalta, hogy összead minket, és Jasper. A szívem a torkomban dobog, ahogy egyre közelebb értem hozzá.

   Az esküvő után az utunk egy apró Csendes - óceáni szigetre vezetett, amit a férjem ajándékozott nekem, és nem csak ezt. Az első együtt töltött éjszakával kezdetét vette a közös életünk, mely minden bizonnyal tartogat még meglepetéseket.

Az eljegyzési gyűrű

Hosszú út - 20. fejezet

   Éclair szemszöge


   Dom meghalt!Tudtam, hogy meg fog halni, de olyan hirtelen történt. Két napja temettük el, de még mindig nem fogadtam el a halálát, még mindig magam mellett érzem. A szívem azt súgja, hogy hozzam vissza, de megígértette velem, hogy nem teszem. Mi értelme az elmúlt hatvan évnyi gyakorlásnak, ha nem hozhatom vissza és gyógyíthatom meg? Mindig azt mondta nekem:

,, Sose félj a haláltól! A halál nem ellenség, ő inkább a megnyugvás. Ha eljön értem, ne sírj, inkább nevess. Gondolj úgy a halálra, mint a születésre, egy új kezdetként."

   Tudom, hogy igaza van és amíg élek, ő mindig velem marad. Azután, amikor elérkezik az én időm ő kíséri majd a halált mikor értem jön.

   Kopogást hallottam és Aro bácsi lépett be.
  - Jól vagy, Clair?
  - Igen, azt hiszem.
  - Gyere, ülj le. Dominic már régen el akart mondani neked valamit, vagyis inkább visszaadni.
  - Mit?
  - Az életedet.
  - Ezt nem értem.
  - Amikor találkoztatok ő beléd szeretett. Heidi és Chelsea segítségével kitörölte az igazi múltadat és új életet adott neked.
  - Akkor, ki vagyok én?
  - Heidi! - kiáltott Aro bácsi és a barátnőm már be is jött.
  - Igen, Mester?
  - Itt az idő, hogy visszaadd az emlékeit.
   Heidi a kezét a tarkómra tette és hirtelen megannyi képet láttam. Emlékeztem a szüleimre, a farkasokra, Alexre és mindenkire. Mikor véget ért Aro bácsi felé fordultam.
  - Elengedsz?
  - Igen, csak annyit kérek, hogy ne feledd, ha úgy hozza a sors a trón a tiéd és visszavárlak.
  - Rendben. Nem haragszom rád a történtek miatt. Dom döntött, te pedig csak boldognak akartad látni. Megértelek.


   Még aznap este elindultam. Látni akarok mindenkit, de főleg Jaspert. Tudom, hogy ő Alice párja, de mégis látnom kell.
   Nem siettem, újra össze kell raknom az életem darabkáit. Első utam Forksba vezetett, mivel megtudtam, hogy apa még él. Anya és Beau egy autóbalesetben haltak meg öt évvel az eltűnésem után.
   A régi lakásom előtt állok, ahol már hatvan éve nem voltam. Könnyes lett a szemem, amikor a majd száz éves apukám kilépett az ajtón. Meglátott, a tekintete nyugodt volt és mosolygott.
  - Clair!
  - Apa!
   Odarohantam hozzá és magához szorított.
  - Végre itthon vagy!
  - Apa - zokogtam - annyira sajnálom. Bocsáss meg!
  - Gyere, menjünk be. Ne kérj bocsánatot. Miután eltűntél Alice Cullen elmondta, hogy elvették az emlékeid, de visszatérsz, ha eljön az ideje.
  
   Hirtelen beszakadt az ajtó és három farkassal néztem szembe. A legnagyobb elszaladt, majd emberként tért vissza. Alex volt.
  - Clair, te vagy az?
  - Igen, Alex. Visszatértem.
  - Te még mindig nem vagy teljesen vámpír.
  - Nem is leszek. Immúnis vagyok a vámpírméregre.
  - Komoly? Ha ezt Carlisle megtudja!
  - Itt vannak?
  - A nagyiék Esme szigetén vannak, de a többiek itt vannak, még Damien bácsi is.
  - Damien? Őt nem ismerem.
  - Gyere, elviszlek hozzájuk. Ugye nem baj, Mark?
  - Menjetek nyugodtan.
   A másik két farkas morgott rám.
  - Éclair, Will elég! Menjetek haza! Most!
    Miután elmentek mi is elindultunk.
  - Alex, ők kik voltak?
  - A neveletlen gyermekeim. Nem sokkal az eltűnésed után bevésődtem.
  - Kibe?
  - Carla Donatiba. Ő sajnos belehalt a szülésbe, de ragaszkodott ahhoz, hogy ha kislányunk születik, akkor Éclair legyen a neve.
  - Ő volt a legjobb barátnőm.
  - Clair, valamit tudnom kell mielőtt odaérünk.
  - Igen?
  - Mit érzel Jazz bácsi iránt?
  - Az semmit sem számít. Nem tolakszom Alice és ő közé.
  - Alice néni a te dédapád felesége lassan ötven éve. Egymásba szerettek.
  - És Jasper?
  - Szerinted? Csak rád vár.

   Megérkeztünk és Alex csengetett. Esme nyitott ajtót. Amikor meglátott csak bámult rám, majd szorosan megölelt. Bent leültünk és beszélgettünk. A többiek vadászni voltak. Éjfélkor felkísért az egyik szobába és magamra hagyott.
   A szobában rengeteg képet láttam magamról. Az íróasztalhoz léptem és belelapoztam a rajt levő könyvbe.
   ,, Már huszonöt éve elment. Bárcsak tudta volna, hogy mennyire szeretem! Nem tudtam őt megvédeni, azt a lányt, aki a legfontosabb volt nekem ..."
  Istenem! Jasper szeret engem. Levetkőztem és egy bugyiban feküdtem le boldog mosollyal az arcomon.

Hosszú út - 19. fejezet

     Dominic szemszöge


   Olyan szép ez a lány. Amikor először hozzám ért, láttam az emlékeit. Nem engedhetem, hogy bármi baja essen ennek a csodának. Amikor elaludta karjaim között, olyan volt, mintha csak nekem teremtették volna.
   Hazaérve a legszebb lakosztályba vittem és ott lefektettem, én pedig az ágy mellé húzott fotelban aludtam el. Amikor felébredtem láttam, hogy még alszik és csak néztem őt.
   Amikor felébredt és rám nézett égszín szemeivel a szívem szinte emberi tempóban lüktetett a mellkasomban.
  - Jó reggelt, Hercegnő!
  - Neked is. Köszönöm, hogy segítettél. Éclair vagyok.
   Kezet nyújtott én pedig örömmel fogtam meg azt.
  - Dominic vagyok. Dominic Volturi. - mondtam és kezet csókoltam neki.
  - Örülök, hogy megismertelek. Nem tudsz véletlenül valamit a Cullenekről?
  - Sajnálom, de nem. Figyelj, feküdj vissza és pihenj még egy keveset. Most el kell mennem, de nemsokára visszajövök, addig is ideküldök hozzád valakit, hogy ne légy egyedül.
 
    Ő visszahajtotta a fejét a párnára, lehunyta  a szemét és vissza is aludt, én pedig apához mentem.
  - Szia, apa!
  - Dominic, végre. Azt hittem, hogy haza sem akarsz jönni!
  - Megígértem, hogy amint meglelem a társam visszajövök.
  - Igen, hallottam, hogy hoztál egy lányt. Jól meggondoltad? Egy embert?
  - Ő nem ember, a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó farkas. Éclair olyan, mint én. Félvámpír, annyi különbséggel, hogy ő hallhatatlan. Viszont most kellene nekem Heidi és Chelsea segítsége.
  - Miért?
  - Azért, mert ő másba szerelmes.
  - Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?
  - Igen, apa.
   Elővette a telefonját és telefonált. Amint letett megjelent a két lány.
  - Mester!
  - Heidi, Chelsea a fiamnak segítségre van szüksége. Dominic!
  - Van egy lány, aki fontos nekem, de ő másba szerelmes. Chelsea szeretném, ha elhalványítanád a mostani szerelmét, hogy miután Heidi törli az emlékeit, egy irántam való érzést ültess az előző szerelme helyére.
  - Természetesen. Mikor? - kérdezte Heidi.
  - Most. Ha minden igaz, akkor alszik. Az anyukám régi szobájában van.

   A két lány elment, mi pedig még beszélgettünk apával, majd a lányok után mentem.
   A szobába érve láttam, hogy a lányok végeztek, Éclair pedig kinyitotta a szemeit.
  - Jó reggelt, Hercegnőm!
  - neked is Hercegem! - mondta és rám mosolygott, én pedig tudtam, hogy a lányok jó munkát végeztek.
  - Kicsim,Heidi és Chelsea segítenek elkészülni. Apa egy óra múlva szeretne találkozni veled.
  - Rendben. - mondta, én pedig homlokon csókoltam és magukra hagytam őket.

   Egy óra múlva apa, a bácsikáim, én és az összes Volturi tag az Ítéletek Termében volt. A teremben általános hangzavar uralkodott, amíg ki nem nyílt az ajtó és be nem léptek a lányok. Éclair gyönyörű volt.Odamentem hozzá, kézen fogtam és az apám elé vezettem.
  - Apa, ő itt Éclair, a választottam.
   Clair fejet hajtott az apám előtt, majd a bácsikáim előtt is, majd kiegyenesedett. Apa pedig felállt.
  - Hallottátok a fiam szavait! Éclair mától a Volturi tagja, kijár neki a tisztelet. Éclair kérlek gyere ide.
   Apa megfogta a kezét és láttam, hogy elégedett azzal, amit látott. Miután elengedte a párom kezét ismét szót emelt.
  -  Kérlek Dominic te is gyere ide! Úgy határoztam, hogy ha a három Volturi vezér bármelyike elhalálozik a fiam, vagy a választottja foglalja el a megüresedett trónt. Viszont Éclair!
  - Igen, Mester?
  - Először is szólíts Aro bácsinak és kérlek, bemutatnád a képességed?
   Tudtam, hogy erre fogja kérni, mivel itt van az erőfelismerő barátja, Eleazar bácsi.
  - Kin mutassam meg? - kérdezte szerelmem, apa pedig Caius bácsira mutatott.
   A következő pillanatban Caius bácsi megmerevedett. Apa pedig intett Eleazar bácsinak.
  - Milyen típusú ez a képesség?
  - Az időt manipulálja. Caius bár itt van, mégis kívül van az időn. A jelenlegi erejével úgy félórát képes így tartani.
  - Fejleszthető? - kérdezte apa csillogó szemekkel.
  - Igen, azt mondanám, idővel bármire képes lehet.
  - Köszönöm, barátom. Heidi, Chelsea és Alec, ti lesztek Éclair testőrei. Éclair, Dominic a testőreitekkel együtt távozhattok.


   Az összes volturis kétkedve, bizalmatlanul szemlélte a kapcsolatunkat Clairrel, de lassan, nagyon lassan elfogadták és egyre többször fordultak hozzá az esetleges problémákkal.Nagyon boldogok voltunk és idővel Clair már nem csak Chelsea képessége miatt szeretett. Szeretett, de soha nem lett szerelmes belém. rengeteget beszélgettünk, segítettem neki tanulni, amíg elvégezte az orvosi egyetemet. Bár testileg soha, lelkileg eggyé váltunk. A kapcsolatunkban a legfájóbb az volt, míg ő megmaradt tizenhét évesnek, felettem a vámpírgének ellenére gyorsan repültek az évek.
   Egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy visszaadatom az emlékeit. Megöregedtem apám minden próbálkozása ellenére.
   Még mindig szerelmes vagyok Clairbe, de az évek múlásával beláttam, hogy naki nem én vagyok az igazi. Minden pillanat, amivel közeledik a halálom pillanata, azt suttogja, hogy adjam issza neki az életét. Meg is teszem!
   Indulni akartam apámhoz, de amikor felálltam erős szorítást éreztem a mellkasomban. A földre zuhantam, elhagyott minden erőm. A szívem őrült iramban kalapált, de egyre hosszabb szünetekkel. éreztem a túlvilág hívását, azonban még szerettem volna pár percet élni és bevallani mindent Clairnek.
   Fáradtnak éreztem magam, a szempilláim elnehezültek, én pedig engedtem a halál hívásának.

Chelsea

Heidi

Hosszú út - 18. fejezet

        Jasper szemszöge


   Tudom, hogy azt mondta Clair, hogy nyugodtan jöjjünk el, de nekem nagyon rossz érzésem van. Alice-re néztem és láttam, hogy látomása van. Fájdalmat, dühöt és ijedséget éreztem felőle.
  - Alice, mi történt?
  - Clair! Bajban van. A dédapja és Emmett egyszerre akarják elkapni, de sikerül elfutnia. Összetalálkozik valami magas rangú volturissal, aki megmenti és magával viszi.
  - Az nem lehet!
  
   Azonnal indultam vissza és tudtam, hogy jönnek a többiek is. Amikor odaértünk ahol éreztük Clair illatát Emmett és négy vámpír még mindig harcolt. Kettőt felismertük, Félix és Demetri voltak. Félix telefonja megszólalt, majd miután letette intett Demetrinek és a másik volturisnak, azután elmentek. Gyorsan lefogtuk az idegen vámpírt.
  - Ki vagy te? - kérdeztem.
  - Azonnal eresszetek, a dédunokám akarom!
  - Éclairről beszél? - kérdezte Carlisle.
  - Ki másról? - szólt vissza Carlisle-nak gúnyosan.
  - Hagyja őt békén! Most elengedjük, de ha Clair közelébe megy, letépem a fejét és hamut csinálok magából! Tűnés!
   Iszonyatosan dühös voltam, ráadásul már Éclair illata sem érződött.

  - Alice, nem látod Clairt?
  - Az a volturis Volterrába vitte.
  - Akkor menjünk érte.
   Már indultam volna, de Carlisle megállított.
  - Jasper, ezt jól meg kell gondolnunk. nem mehetünk neki csak úgy a Volturinak.
  - De nem hagyhatjuk Clairt, ő az enyém! - kiáltotta Emmett.
   még idegesebb lettem. Odamentem hozzá és  úgy megütöttem, hogy ötszáz métert repült. Még utána is futottam és tovább ütöttem.
  - Te szemét! Azt hiszed, hogy őt is megölheted, Kinyírlak! Ő sokkal jobb annál, hogy bármi köze legyen hozzád.

   Edward és Carlisle próbáltak lefogni, de ahhoz Esme és Bella segítsége is kellett. Csak nagyon lassan nyugodtam le, de a bennem lévő gyűlölet nem lappadt. Alice megfogta a kezem és elvitt Emmett közeléből. Amikor elég messze értünk szembe fordult velem.
  - Jasper, te vagy aki ért az érzelmekhez, de a saját érzelmeid esetében teljesen vak vagy.
  - Nem értelek! - mondtam ingerülten.
  - Minek kell még történnie ahhoz, hogy szembenézz az érzéseiddel?
  - Én ... nem tudom. Csak azt tudom, hogy most így olyan üres minden. Alice, látom még Clairt valaha?
  - Nem látok semmit vele kapcsolatban, sajnálom.
  - Alice, én ...
  - Ne is folytasd, végre beláttad. Már régen tudom, hogy szeretitek egymást. Még az előtt tudtam, hogy idejött volna. Akaratlanul is megszerettem én is őt, bár gyűlölni akartam.
  
   Meglepődtünk, mert hirtelen megjelent Alex, Anthony és Jacob.
  - Sziasztok! Mi történt? - kérdezte Jacob.
  - Clair elment. - mondtam gombóccal a torkomban.
  - Tessék!? - kiáltott fel Alex.
  - Újra megpróbálták elrabolni őt, de jött egy csapat volturis, megmentették és ő velük ment. - mondta Alice.
  - Az nem lehet, ő nem hagyna itt minket.
  - De sajnos így van Alex! - mondtam. - Nem érezte itt biztonságban magát. Ha tehetném visszahoznám és örökre vele lennék.
   Lehajtottam a fejem. Ostoba voltam és hála ennek elvesztettem azt, aki az életet jelentett nekem.

Hosszú út - 17. fejezet+képek

   Mivel ez a fejezet kapcsolódik a Halloween- hoz ezért kellett rá várni. Remélem tetszeni fog és Jó olvasást!

   Éclair szemszöge

   Halloween-bál


   Ha Alice a szemem elé kerül, biztosan megharapom. Hogy juthatott eszébe, hogy ÉN énekeljek! És ez a ruha! Tegnapig úgy tudtam, hogy vámpíroknak öltözik mindenki, erre közli velem, hogy változott a terv és a hastánc lesz a téma. Felhívtam Carlát és megkérdeztem, hogy ő tud-e erről és azt mondta, hogy már két hete tudja. Alice szándékosan nem szólt, tényleg beszabadulok egy ollóval a gardróbjába. Ha nem szeretném azt az idegesítő törpét biztosan nem ülnék  most az én drága kicsikémben egy semmi kis fekete hastáncos cuccban. Persze ez is Alice jóvoltából, mikre rá nem vesz, még vadászni is elvitt. Hát nem jött be, maradok a normál kajánál, a vér nem az én gyomromnak való.
   Amint leparkoltam a sulinál azonnal meg is jelent.
  - Végre itt vagy! Már tíz perce itt kellett volna lenned. Na, gyere már! Amúgy tök jól áll.
  - Az lehet, de rohadtul nem az én stílusom.
  - Az kinek számít?! Ohh... nézd majd meg a fiúkat némelyik annyira röhejes.
  - Alice, lassabban! Egyébként már régóta akarok kérdezni tőled valamit, csak ...
  - Tudom, hogy mi nyomja a lelked, nem zavar, hogy Jasper vigyáz rád. A vak is látja, hogy mágnesként vonzzátok egymást. Nem az én dolgom, hogy felnyissam a szemeteket.
  - De te ...
  - Ha elfogadjátok az érzéseiteket, akkor én nem állok az utatokba. Minden rajtatok múlik.
  - De én nem is ...
  - Clair, ezt felesleges tovább tárgyalni, a ti döntéseiteken múlik a jövőtök. Amúgy megtanultad a dalokat?
  - Igen, mind a tizenötöt.
  - Tudtam én! - mondta, majd hirtelen ködössé vált a tekintete. Miután a látomás véget ért remegett.
  - Alice, mi a baj?
  - Miért nem szóltál,
  - Miről?
  - A hívásokról és az ajándékokról.
  - Mert biztosan csak tréfa, nem is foglalkoztam vele.
   Ekkor jelent meg Rosalie egy egyszerű krémszínű ruhában és még a megszokottnál is sápadtabban.
  - Alice, hát nem figyelted a döntéseit?
  - Kiét?
  - Az nem fontos, Alice?
  - Figyeltem, de olyan össze-vissza, nem láttam semmi konkrétat. Gondolod, hogy baj lesz?
  - Már van Alice, már van.
  - Na jó, elmondanátok végre, hogy mi van?
  - Ne most Clair. Meg kell csinálni a beállításokat.

    Fél óra alatt kész voltunk és a buli első másfél óráját végigénekeltem, utána pedig Alice és Rosalie vezetésével tízen hastáncolni kezdtek.
   Én Debbie-vel és Carlával beszélgettem, amikor valaki megfogta a vállamat.
  - Clair!
   Megfordulva Emmettet pillantottam meg.
  - Szia! Elég fura vagy turbánban.
  - Aha, de te gyönyörű vagy.
  - Köszönöm.
  - Sziasztok! - jelent meg Rosalie.
  - Clair, Alice azt mondta, hogy látta, hogy te is akarsz hastáncolni.
  - Rose, ugye csak viccelsz! Két bal lábam van.
  - Na, Clair! Gyere!

   Egész este ez ment, ha nem Alice és Rosalie, akkor Jasper és Edward voltak velem. Soha nem hagytak egyedül pár másodpercnél hosszabban. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem mondtak semmit, de az este vége felé mintha egyre feszültebbekké váltak volna. A buli végére mindannyiuk szeme koromfekete volt. Emiatt induláskor kisebb vitánk alakult ki.
  - Menjetek el vadászni nyugodtan!
  - Nem! - szólalt meg Edward.
  - Tudok vigyázni magamra!
  - De ... - kezdte volna Jasper.
  - Alice, láttál valamit, ami miatt aggódnom kellene?
  - Nem igazán, minden olyan homályos, de mi aggódunk.
  - Nincs szükség rá, max megfagyasztom. Na indulás!

   Nagy nehezen elindultak vadászni, én pedig a kicsikémmel haza. A házunk elé érve láttam, hogy apunál nem ég a villany, tehát nincs otthon. Felmentem és a lakásomba belépve két verekedő vámpír látvány fogadott. Egyből elfutottam, de ők észrevettek és jöttek utánam. Csak az járt az eszemben, hogy: MENEKÜLJ!!!
   Mikor olyannyira lehagytam őket, hogy nem éreztem az illatukat magam mögött, leesett a tantusz. Az egyik vámpír Emmett volt, a másik pedig nagyon hasonlított apára. Hirtelen megjelentek mellettem.
  - Mit akartok tőlem? - kérdeztem és válaszra sem várva újra rohanni kezdtem. nagyon rossz érzésem volt. Nem figyeltem semmire, csak menekültem míg neki nem ütköztem valami keménynek. Felemeltem a fejem és egy sötétbarna szempárt láttam.
  - Jól vagy? - kérdezte.
  - Igan, azt hiszem, de kérlek engedj el.
  - Mi elöl menekülsz?
  - Két vámpír elöl, de kérlek, eressz!!!
  - Nyugfodj meg, nem lesz semmi baj. Félix! Demetri! Cameron!
   Megjelent három vörös szemű vámpír.
  -  Igen, uram! - mondták egyszerre.
  - Két vámpír közeledik és nem szeretném, ha ideérnének.
  - Igenis! - mondták és elindultak.
   Én a fiatal férfira néztem .
  - Kérlek, ne ölesd meg őket, csak annyi időt szeretnék, amennyi alatt lerázhatom őket.
  - Rendben. - mondta és utánuk kiáltott. - Fiúk, ne öljétek meg őket! Velem jössz? Ígérem, hogy vigyázok rád.
   Ő a szemembe nézett és tudtam, hogy bízhatok benne. Bólintottam, mire ölbe kapott és rohanni kezdett velem. Talán az ijedség miatt, de elaludtam a karjaiban.
   Nem tudom, hogy mennyit aludhattam, de egy puha ágyban ébredtem.
  - Jó reggelt, Hercegnő!
  - Neked is. Köszönöm a segítséged. Éclair vagyok! - és kezet nyújtottam.
  - Én Dominic vagyok. Dominic Volturi. - mondta és finoman kezet csókolt.

Éclair jelmeze

  

Rosalie jelmeze

Alice jelmeze

Hosszú út - 16. fejezet

   Sziasztok! Ez a történetem a végéhez közelít, már csak öt fejezet van hátra. Annyit kérnék, ha erre jársz és lenne megjegyzésed ne tartsd magadban. Jó olvasást! Előre is köszi.


      Alex szemszöge


   Clairt megtámadták és én még csak észre sem vettem.Ahogy egyre közelebb érek Clair otthonához ismeretlen vámpírszagot éreztem. A szag Clair szobájából jött. Átváltozva mentem a bejárathoz és betörtem az ajtót. Az idegen vámpír átölelte Clair derekát, enyhén hátra döntötte és a nyakához hajolt, harapni készült. Elrugaszkodtam és a vámpírra vetettem magam. Jazz bácsi azonban elkapott és kidobott az ablakon.
  - Alex, nyugodj le, csak táncoltak. - mondta.
   Feltápászkodtam, de továbbra is morogtam. Ő próbált megnyugtatni és amikor tíz perccel később visszaváltoztam adott egy nadrágot. Clair ebben a pillanatban szólt ki az ablakon.
  - Ha lenyugodott a farkasom, gyertek be.
   Jasper bácsi továbbra is nyugtatott, de így is remegve ugrottam be az ablak romjain. Clair szomorúan nézett rám.
  - Akkor tisztázzuk Alex. Ő itt Lance, a barátom. Megbízom benne.
  - De ez nem is vegetáriánus! - mondtam dühösen.
  - Lancenek hívják még sak most kezdi a vegetáriánus életmódot.
  - Nem bízhatsz benne, veszélyes.
  - Nem, rám nem az. A képessége az örök hűség hozzám köti és soha nem bántana. Carlisleék vállalták, hogy segítenek neki áttérni. Lance, ő itt Alex Black, ő is a barátom. Nem akarom, hogy harcoljatok, Különben is Alex, Lance csak tangózni tanított.

   Ez a ... Lance tanítja tangózni, amikor én majd három hete epedezek utána. Azt hiszem, hogy bocsánatot kell kérnem.
  - Clair, kérlek bocsáss meg nekem, elhamarkodottan ítéltem. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint pár héttel ezelőtt.
   Végtelenül szomorú arccal nézett rám.
  - Alex. én rengeteget gondolkodtam rólunk és arra jutottam, hogy nekünk ez nem fog menni. Nem ismerjük egymást, nem bízunk egymásban. Nem tudom pontosan, hogy mi is a bevésődés, de én téged csak testvérként tudlak szeretni, nem férfiként.
  - Tessék?! - kiáltottam fel. - Neked ez az egész csak ennyit jelent? Minden pillanatban te jársz a fejemben!
  - Tényleg? Több hete felém sem néztél! Azt hiszed, hogy nekem  minden olyan könnyű? Talán a vámpírrészem miatt nem lehetek neked az igazi, nem tudom, de azt azonban igen, hogy nekünk együtt nem fog menni.
  - De én szeretlek és mindennél jobban akarlak is.
   Csak álltam vele szemben és tudtam, hogy igaza van, mégis fáj, mintha egy részem kiszakadna a helyéről.
  - Alex, próbáljunk meg barátok lenni. Tudom, hogy nagy kérés, de mégis erre kell kérjelek.

   Könnyek folytak végig az arcán, felemeltem az állát és a szemébe nézve láttam, hogy neki is fáj, de így érzi helyesnek. Még csak tiltakozni sem tudtam, mert a szívem legmélyén éreztem, hogy igaza van. Homlokon csókoltam és kiugrottam az ablakon. Átváltoztam újra és futni kezdtem.Miért kell ennek ennyire fájnia? Meglepetésemre apa és Anthony is megjelentek, ráadásul Anthony is átváltozott pedig nagyon utál átváltozni.
  - Igen, öcsi, sőt tudom, hogy sokszor vagyok bunkó is, de most szükséged van ránk.
  - Ugye Clair telefonált?
  - Igen, fiam és elmondott mindent.
  - Tudod én nem bírom a kis csajt, de azt el kell ismernem, hogy rendes. Hitegethetett volna. Apával beszélhettünk rólatok és szerintünk köztetek tényleg bevésődés volt, de amikor feléledtek a vámpírgénjei megváltozott. Ő már nem ugyanaz a lány.
  - Tudom, Anthony, de annyira nehéz elfogadni ezt, és még nehezebb túllépni.
  - Én Bellával voltam hasonlóképpen. Konokul ragaszkodtam hozzá, de ha nem engedtem volna Nessie soha nem születik meg és akkor bizony ti se.
  - Öcsi, úgyis eljön majd az igazi, de addig is adok néhány csajozós tippet.
  - Köszi bátyó, bíztam benned.
  - Hát igen, lassan be kell látnom, hogy mégis csak az öcsém vagy..
  - Végre, harminc évig tartott, de rájöttél.
  - Fiúk!
  - Ugyan, apa. Alexnek igaza van. Sokat voltam és vagyok féltékeny rá. Mert bár én is alakváltó vagyok nekem az átváltozás még mindig pokoli fájdalommal jár, neki pedig olyan egyszerűen.
  - Bárcsak már régebben elmondtad volna, de nem baj beszélünk Carlisle-lal, hátha tud segíteni.
  - Apa, én ilyen vagyok, már beletörődtem.
  - Bátyó, te nem is vagy olyan nagyon rémes.
 
   Azt hiszem az Anthonyval való kapcsolatom megváltozott. Most a testvéremnek érzem őt, nem pedig egy ismerős idegennek, aki ráadásul bunkó is. Kergetőzni kezdtünk és apa is beszállt. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, de végre családdá forrtunk össze.

Hosszú út - 15. fejezet

     Mark szemszöge


   A lányom vámpír. Ezt nem hiszem el! Miért nem alakváltó lett?! Vagy egyszerű ember, mint én.
   Fél nyolckor felmentem hozzá vacsorázni. Nyolc óra előtt öt perccel kopogást hallottunk. Clair ment ajtót nyitni és vissza már egy fiúval érkezett.
  - Apa, ő itt Jasper Hale. Jazz, ő az apukám Mark Adore.
  - Üdvözlöm, uram. - mondta.
  - Szia! - köszöntem én is és csak nehezen hittem, hogy ez a fiú tényleg vámpír.
   Elbúcsúztam és lementem La Push-ba, Jake-hez. Amikor csengettem egy nyúzott arcú fiú nyitott ajtót.
  - Szia! Mark Adore vagyok. Jake itthon van?
  - Igen. Jöjjön be. Apa! - szólalt meg kissé emelt hangon.
  - Már itt is vagyok, Alex. Szia Mark!
  - Te vagy Alex? - fordultam a fiú felé.
  - Igen. Kérdezhetek valamit?
  - Persze.
  - Hogy van Clair?
  - Jól, bár amikor kimonta a neved szomorúvá vált a tekintete.
  - Hiányzok neki. - suttogta és elmosolyodott.
  - Alex, talán meglátogathatnád Clairt. - mondta Jacob.
  - Ma talán nem lenne a legjobb ötlet. Vannak nála.
  - Ki? - kérdezték egyszerre.
  - Valami Jasper Hale.
  - Jazz bácsi? Miért?
  - A nagyapám elakarta raboltatni Clairt és most ő vigyáz rá.
  - Akkor tényleg jártak itt idegen vámpírok. - állapította meg Jacob.
  - Apa, elmegyek Clairhez.
  - Alex, ne ... - próbált meg Jacob rászólni a fiára, de Alex már ott sem volt.
  - Na, tessék. Ennyire figyel rám a fiam.
  - Nyugi, Clair pedig rosszabb, mint egy őrmester, de olyan aranyosan parancsolgat, hogy nem haragszok érte. Jacob, tényleg Clair lett Alex lenyomata?
  - Nem tudom. Alex bevésődött, de Clair ... .Clair kedveli Alexet, de szerintem soha nem lesz szerelmes belé.
  - Akkor mi lesz Alex-szel?
  - Nem tudom. Clairt tényleg el akarták rabolni?
  - Igen, de többet én sem tudok.
  - Értem, szólok a falkának, hogy figyeljenek. Van képessége a fagyasztáson kívül?
  - Honnan tudsz róla?
  - Alex-szel mi tapasztaltuk meg elsőként. Minden izmom fájt, miután elmúlt a hatás.
  - Anthony hogy van?
  - Jól, de néha az idegeimre megy. Bomlanak utána a lányok, mert tud elbűvölni, mint a nagyapja. Hallottad, hogy Clair már egyszer felpofozta?
  - Nem, de nem lep meg.

Hosszú út - 14. fejezet

 Javítva és bővítve lett, de azért jó olvasást!


         Emmet szemszöge


   Edward megkért, hogy kísérjem el vadászi. Belementem. Furcsa érzésem van otthon, valahogy máshogy néznek rám a többiek, főleg a lányok. Rosie elmondta volna nekik? Ahh ... kizárt. Hirtelen megéreztem Éclair illatát és még három vámpírét. Gyorsan felhívtuk a többieket és amíg vártuk őket hallgatóztunk. Érdekes beszélgetésnek indult, s amikor a többiek is megérkeztek kiléptünk a rétre. Hihetetlen! Éclair nagyapja vámpír, tehát emiatt vannak fejlett érzékei. Carlisle idehívta hozzánk, de ők visszatartották, majd ledermedtek. Csak néztünk, ő pedig szólt, hogy jó lenne ha segítenénk neki. Rose ment oda hozzá először, majd mi is. Miután felengedtek a szőkét és a nőstényt kinyírtuk, de a négert nem engedte, mert az hűséget fogadott neki. Mi van itt? Mindenkinek az én csajom kell?
   Miután elment a néger indult volna haza, visszafordult és köszönetet mondott Jasper pedig felajánlotta, hogy hazakíséri. Hát ezt már tényleg nem hiszem el!!! Még Jasper is!!!Mindenkit közel enged magához, csak engem nem.Egyre jobban akarom őt. Muszáj megszereznem! Kell nekem!


    Éclair szemszöge

   Két héttel később


   Végre! Azt hiszem, elmondhatom, hogy majdnem minden jó. A rémálmom elmúlt, de a rossz érzésem megmaradt. Emmett tök rendes, nagyon visszavett a nagy arcából. Valakitől névtelen ajándékokat kapok, ez izgalmas, de a furcsa telefonhívások ijesztőek. Minden órában egyszer megcsörren a telefonom és beleszuszognak. Biztosan csak egy halloweeni tréfa.
   A suli ebédlőjében gyűltünk össze megbeszélésre.
  - Clair, te mit gondolsz? - kérdezte Carla.
  - Miről? Bocsika, de elgondolkodtam.
  - A Halloween-buliról. - csicseregte Alice.
  -Van valami ötletetek?
  - Eddig a "Vámpírok bálja" téma a legjobb. - mondta Debbie.
   Alice-ékre néztem és elnevettem magam.
  - Remek! A fiúk megcsinálják a díszletet, Alice biztos segít nekik, ugye? - és Alice-re néztem boci szemekkel.
  - Hát persze. Emmett, Edward, Jasper és a többiek, holnap kezdünk. - mondta ártatlan szemekkel, de diktátori hangon.
  - Persze. - morogták a fiúk és tüntetőlegesen elmentek.

   Órák után egyedül sétáltam haza és meglepődve láttam apa autóját. Berohantam a lakásba és jó alaposan megölelgettem.
  - Hiányoztál!
  - Te is nekem, kicsim! Mi újság veled?
  - Állítólag én lettem Alex Black lenyomata.
  - Tessék? Jól értettem?
  - Igen, jól értetted. Apa, miért nem beszéltél a családodról? Miért mástól kellett megtudjam, hogy a dédapám vámpír volt?
  - Tudod kicsim nem tudtam, hogy is kezdjek hozzá.
  - Meg kellett volna próbálnod, ugyanis vámpírképességeim vannak.
  - Tessék?!
  - Jasper Cullen véletlenül elütött. A bal oldalamon minden csontom eltört. Amikor magamhoz tértem nyújtóztam egyet és a csontjaim minden fájdalom nélkül a helyükre csúsztak és összeforrtak. Le tudom dermeszteni azt, akit akarok, ez olyan időmegállításszerű dolog.
  - Te jó ég!
  - Ja, majd el felejtettem. A nagyapád él és el akart raboltatni, de a Cullenek segítettek.
  - De ők vámpírok!
  - Te tudtad?! Tudod, mit? Nem érdekel, de Beau-val beszélned kell majd.
  - És mi van veled és Alex-szel?
  - Összevesztünk. A baleset után a vámpírgénjeim gyógyítottak meg ezért megváltozott az illatom, ő pedig azonnal azt feltételezte, hogy a rokonai bántottak. Már lassan két hete nem láttam. Annyira jó, hogy itthon vagy, de én megyek, mert tanulnom kell. Főzök, fél nyolckor gyere fel. Ohh...apa!
  - Igen, kicsim?
  - Ha zajt hallanál éjszaka tőlem, ne ijedj meg, csak valamelyik Cullen jön vigyázni rám.
  - Tessék?
  - Jól hallottad. Szia!

Hosszú út - 13. fejezet + képek

                                                                 Henna

                                                                      Lance

                                                                       Jed

                                                                 
      Éclair szemszöge



   Lefeküdtem aludni és gyorsan el is aludtam, de hajnali egykor felébredtem. Kinéztem a nappaliba, de üres volt. Az erkély felé pillantottam és valami megcsillant. Érdeklődve kiléptem a teraszra, megborzongtam. Az erdő szélénél megláttam valakit és engedve a kíváncsiságomnak utána indultam. Követtem az alakot  és egyre mélyebben jártunk az erdőben. Miközben mentem az árny után biztosan éreztem, hogy óriási hibát követtem el. Egy rétre jutottam és ott az álmomból már ismert három vámpírt láttam.
  - Jed? Lance?
  - Ismersz minket? - kérdezte a néger vámpír, Lance.
  - Miért kerestek? Mit akartok tőlem?
  - Honnan tudsz ennyit? - kérdezett vissza a szőke, Jed.
   Hirtelen hangokat hallottunk és a rét szélénél láttuk a teljes Cullen családot.

  - Clair, gyere ide! - mondta Carlisle.
  - Válaszokat akarok! Most! Mit akartok tőlem? - kérdeztem Jedéket.
  - A dédapád látni akar. - mondta Lance.
  - Én viszont őt nem. Mondjátok meg neki, hogy ne keressen.
  - Kicsi cica, ez nem kívánságműsor. -mondta gúnyosan a vámpírnő.
  - De az. - mondtam és elindultam a Cullenek felé.

   Ők azoban nem engedtek. Elkapták a karom és magukhoz rántottak. Megijedtem, ők pedig ledermedve maradtak. A Cullen család döbbenten nézett.
  - Valaki segítene? Nem tudom, hogy mennyi ideig maradnak így.
   Rosalie jött oda segíteni először, majd pár pillanat múlva a többiek is. Majd mire sikerült kiszedniük Jed kezei közül már kezdtek ,,kiolvadni". A nőt és Jedet azonnal megölték, de Lance-nél megállítottam őket. Emmett és Jasper szorosan tartották, én pedig elé sétáltam.
  - Lance, azt akarom, hogy mondd meg annak a ... a rokonomnak, hogy harcoltam veletek és csak te élted túl. Én is meghaltam. Megértetted?
  - Igen. - mondta alázattal.
  - És most én kérdezek. Honnan tud rólam? Mit akar tőlem?
  - Amióta az indiánnője belehalt a szülésbe távolról figyelte a leszármazottait és, hogy mit akar tőled? Téged. Te vagy az első leszármazottja, akiben a génjei feléledtek. családot akar tőled.
  - Értem. Van különleges képessége? Vannak még társai?
  - Négyen voltunk, Henna, Damien, Jed és én. Hennának nem volt képessége, ahogy Jednek sem. Damien pár pillanatig tudja az időt és a teret manipulálni, én pedig ha megment valaki a halálig hű maradok hozzá. Te vagy az első akinek tartozom a hűségemmel. Ezért válaszolok.
   Odamentem Jasper mellé és suttogva kérdeztem:
  - Őszinte? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Visszafordultam Lance-hez.
  - Rendben, hiszek neked, de a bizalmamra rá kell szolgálnod.
  - Megértelek.
  - Emmett, Jasper nyugodtan elengedhetitek. Te pedig Lance, kérlek egy szóval se említsd a Cullen családot.
   Lágyabb színezetet adtam a hangomnak, ő pedig szinte elolvadva nézett engem, majd bólintott és elment. Ezután már indultam volna haza, de visszafordultam.
  - Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek, és bocsánat Jasper, hogy nem maradtam otthon.
  - Én kérek bocsánatot, hogy egyedül hagytalak. Na, gyere, hazakísérlek.
  - Oké. Sziasztok. - köszöntünk el, Jasper pedig hirtelen a karjai közé kapott és hazafutott velem.

  

Hosszú út - 12. fejezet

  Itt a következő fejezet is. Jó olvasást!

       Éclair szemszöge

   Jól érzem magam a baleset ellenére, de mégis furcsán. Valahogy minden olyan éles, a színek, a szagok. Alex a karjaiban vitt a lakásba. Amikor letett nagyon furcsán nézett rám.
  - Alex, mi a baj?
   Ő komolyan nézett a szemeimbe.
  - Mi történt veled? Megharapott valamelyikük?
  - Nem, dehogy! Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - emeltem fel a hangom.
  - Vámpírillatod van!
  - Te velem ne merészelj kiabálni! Kinek hiszed magad?
  - A bevésődésednek!
  - Hogy minek? Viccelsz? Az is csak egy le... - elbizonytalanodtam, hisz ha vámpírok és alakváltók léteznek, akkor ... .
  - Legenda? Tényleg? - kérdezte gúnyosan és remegni kezdett. Pár pillanat múlva egy hatalmas vörösesbarna farkassal álltam szemben.
  - Alex? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Teljesen összezavarodtam.
  - Alex kérlek, hogy menj el. Most!
   Nagy barna szemeivel szomorúan nézett rám, majd a szobájába ment. Hallottam, ahogy pakol. Bezárkóztam a szobámba, ő pedig elment. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, de úgy éreztem, hogy beszélnem kell valakivel, ezért előkaptam a telefonom és felhívtam Rosalie-t.
  - Halló! Szia Rosalie!
  - Bocs, de én Emmett vagyok. Te?
  - Éclair vagyok. Szólnál Rosalie-nak?
  - Én nem felelek meg? - kérdezte és meghallottam Rose hangját.
  ,, Emmett, add vissza a telefonom." - mondta Rosalie és néhány tompa puffanás hallatszott.
  - Halló! Itt Rosalie!
  - Szia! Éclair vagyok. Nem tudom, hogy kivel beszélhetnék. Eltudnátok jönni Jasperrel, vagy csak te egyedül? Kérlek!
  - Azonnal indulunk.

   Öt percbe sem telt és megnyomták a csengőt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és beengedtem őket.
  - Köszönöm, hogy eljöttetek. Beszélnem kell valakikkel, de nem akarom, hogy az a valaki kívülálló legyen.
  - Mi a baj? - kérdezték egyszerre miután leültünk.
  - Összekaptam Alex-szel.
  - Miért? - kérdezte Jasper érdeklődve.
  - Mert meggyanúsított, hogy megharaptatok. Szerinte vámpírszagom van. Utána veszekedtünk és ő átváltozott, én pedig elküldtem. Ennyi röviden.
  - Mit érzel Alex iránt? - kérdezte Rosalie.
  - Nem tudom. Olyan nehéz, hirtelen az egész életem megváltozott, összezavarodtam. Azt mondta, hogy belémvésődött. Én azonban ...nem ... nem szeretem. Ő a legjobb barátom, ráadásul pár nap után hogyan is lehetnék szerelmes?
   Ekkor megszólalt Rosalie telefonja.
  - Igen, Alice? Emmett? Azonnal megyek. - letette és hozzám fordult.
  - Bocs, Clair, de mennem kell. Jazz, te maradsz?
  - Igen.
  - Sziasztok!
   Rosalie egy pillanattal később már ott sem volt.

  - Jasper, szerinted rossz vagyok? Szeretnem kellene, de nem tudom.
  - Az érzéseknek nem lehet hosszan parancsolni, az még nekem sem megy.
  - Tudod, rémes ez az egész, ráadásul egy ideje folyamatosan rémálmaim vannak.Először három vámpír, egy nő és két férfi jelenik meg. A két férfi neve Jed és Lance. A Lance nevű megszagol és azt mondja, hogy én vagyok az. Utána emberek jelennek meg, akikből vámpírok és vérfarkasok lesznek. megijeszt ez az álom.
 - Figyelj rám. Ígérem neked, hogy nem engedem, hogy valaha bárki bántson téged. Rendben?
Most, van aki vigyázzon rád?
  - Megtudom védeni magam Jasper és különben is, ez csak álom.
  - Estére azért itt maradok veled.
  - És hol aludnál? Bár a vendégszobám már üres.
  - Mi nem alszunk.
  - Komoly? Milyen vámpírnak lenni?
  - Nagyon gyorsak vagyunk, élesek az érzékeink és néhányunknak különleges képessége is van.
  - Neked is?
  - Igen. Érzem mások érzéseit és tudom befolyásolni is azokat.
  - Az enyémet is?
 - A te érzéseidet csak néha érzem. Viszont éreztem, hogy kedvelsz.
  - Ez így is van. Egyébként, miért örültél annyira, hogy nem vagyok a rokonod?
  - Tudod, valamiféle vonzás árad belőled. Carlisle-ra nem hat, de Edwardra, Emmettre, rám és Alexre rendkívül intenzíven. Bármelyikünk megküzdene a másikkal azért, hogy a párod lehessen.
  - Én nem akarok problémát okozni nektek. Na jó, talán Emmettnek igen.
  - Kérlek, hogy Emmettet kerüld annyira, amennyire csak tudod. Veszélyes.
  - Értem és azon leszek. Most viszont lefürdök és lefekszem, te olvass, vagy dvdézz nyugodtan.
  - Oké! Jó éjt!
  - Neked is. 

Hosszú út - 11. fejezet

  Na most jó gyors voltam. Jó olvasást!

     Rosalie szemszöge


  Magam sem értem, de első látásra megkedveltem Éclairt. Közel érzem magamhoz, hisz ő sem döntehetett arról, hogy akar-e az lenni, ami. Ráadásul tök normális.
  - Még egyszer köszi, hogy hazaviszel.
  - Nagyon szívesen. Figyelj, ha lenne kedved valamikor szívesen elmennék vásárolni veled.
  - Jó ötlet, nagyon szívesen.
   Pár pillanat múlva már a házához is értünk, de elmerültünk a beszélgetésben. Én elmeséltem a történetem, s cserébe ő is mesélt nekem. Meglepett, hogy a szavaiból rengeteg magány érződött ki. Nem értem, hiszen Alex lenyomata lett. Talán csak egy barátnő hiányozna neki? Hirtelen kopogtak a kocsi ablakán. Alex volt az.

  - Végre megvagy. - és az éppen kiszálló lányt szorosan magához ölelte.
  - Végig biztonságban voltam. Igaz, Rosalie?
  - Persze. Már megnyugodhatsz Alex.
  - Köszönöm, Rose néni.
  - Ugyan! Na, sziasztok! Clair, akkor majd hívlak a vásárlás miatt.
  - Igen, szia!

    Még láttam, hogy Alex ölben viszibe a lakásba Clairt. Szépek együtt, de szerintem nem illenek igazán össze. Clairhez talán egy karizmatikusabb személyiség illene, hasonló Jasperhez, már amennyire ilyen rövid idő után véleményt alkothatok.
   Egész úton hazafelé ezen járt az eszem. Amikor hazaértem és beléptem a nappaliba elég gyászos hangulat fogadott.Egyből Carlisle-t kérdeztem.
  - Mi történt? Mégis kiderült, hogy Clairnek komoly baja lett? - kérdeztem aggódva.
   Mindenki furcsán nézett rám,majd Jasper megszólalt:
  - Hihetetlen! Rosalie tényleg kedveli Éclairt!
  - Igen, és akkor? Válaszolna valaki?
  - Igen, Rosalie. Clairrel semmi baj. Emmett-tel van baj.
  - Tessék? Carlisle nem mondanád végre konkrétan el, hogy mi a baj?
  - Röviden annyi, hogy Emmettnek túlságosan is tetszik Éclair. - mondta Alice.

   Ha ember lennék, biztosan elsápadtam volna. Amíg együtt voltunk, ez két alkalommal történt meg.Mind a két lányt megölte.
   Láttam Edward elkomoruló arcát.
  - Ez igaz, Rosalie? - kérdezte.
  - Igen. Nem szóltam nektek. Az első lányt úgy egy évig zaklatta. Először csak követte, később leveleket és ajándékokat küldött neki, telefonokkal zaklatta. Próbáltam leállítani, de nem ment. A lány a lakásából sem mert kilépni. Nagy nehezen rávettem Em-et, hogy utazzunk el. Egy hónap múlva Emmett két napra eltűnt, majd amikor előkerült túl boldog és vidám volt. Rossz érzésekkel indultam három nappal később Emmett kérésére haza. Az autóból láttam egy temetést, amikor is Emmett megszólalt: ,, Még azt hitte, hogy megcsalhat!". Kiderítettem, hogy a lánynak volt vőlegénye és kisbabát várt. A második lány csak tizenöt éves volt. Őt nem sajátkezűleg bántotta, de szegény lány annyira rettegett, hogy egy autó elé vetette magát.
   Mire a végére értem Esme, Alice, Bella és én is zokogtunk. Pár pillanattal később, mikor már lenyugodtunk, megérkezett Emmett.
  - Sziasztok! - köszönt és egyből a szobájába ment. 

Hosszú út - 10. fejezet

   Bocsi a késésért, de vizsgáztam és ezért nem volt friss.
   
          Jasper szemszöge

   Kivételesen egyedül vagyok. Csak vezetek, élvezem a sebességet. Direkt ezt a teljesen elhagyott utat választottam. Gondolkodnom kell.
   Az a lány teljesen összezavart. Amikor rám nézett, minden kiürült a fejemből, csak akkor tértem magamhoz, amikor leverte Emmettet. Azonban mivel Alex barátnője teljesen tabu, pedig... . Na jó, Jasper felejtsd el, mindenkinek az lesz a legjobb. Még jó, hogy Edward nem hallja ezeket a gondolatokat. Hirtelen megszólalt a telefonom, Alice volt az.
  - Jasper baleseted le... - be se tudta fejezni, amikor hirtelen Éclair futott az autóm elé. Hallottam ahogy az autó eleje nekiütődik. Azonnal megálltam és az autóba raktam.
  - Alice, szólj Carlisle-nak, viszem Éclairt.
  - Rendben, siess!
   Ilyen gyorsan még soha nem vezettem. Féltem, hogy talán nem érek vele időben haza. Amikor a ház elé értem Carlisle már kint várt minket. Óvatosan kiemeltem a kocsiból és bevittem a vizsgálóba. Letettem az ágyra és úgy döntöttem bent maradok, amíg megvizsgálja Éclairt. Carlisle levette róla a felsőjét és a farmerét, mindketten elszörnyedve néztük az elénk táruló képet. Iszonyatos volt, az egész bal oldala lila volt, a bevérzések miatt, látszott, hogy eltörtek a bordái, a keze és a lába több helyen. Carlisle-lal csak álltunk tehetetlenül, hallottuk, hogy a szíve egyre lassabban ver.
   Hirtelen kinyitotta a szemét, felült és nyújtózkodott, mint aki most ébredt fel. Ami még meglepőbb volt számunkra, hogy az illata egészen megváltozott. Ráadásul nyújtózás közben hallottuk, ahogy a törött csontjai minden fájdalom nélköl a helyükre csúsznak és összeforrnak. Utána ránk nézett.
  - Mit néznek? Hol vagyok? Várjunk, csak, te Jasper Hale vagy. Ön pedig dr. Cullen? Mit keresek itt? És miért nincs rajtam ruha?
   Carlisle-lal továbbra is döbbenten bámúltunk rá.
  - Válaszolna valaki?
  - Öhm... igen, persze. Dr. Carlisle Culen vagyok és a házunkban vagy, mivel Jasper véletlenül elütött. Eszméletlenül hozott ide, én pedig megvizsgáltalak.
  - De tökéletesen jól érzem magam.
  - Elhiszem. Hozok neked valami ruhát.
  - Köszönöm, dr. Cullen, az jó lenne.
  - Csak Carlisle és tegezz nyugodtan.
  - Köszönöm.
  
   Carlisle kiment én pedig egyedül maradtam Éclairrel.
  - Biztosan jól vagy?
  - Aha, nagyon megijesztettelek?
  - Hát nem kicsit.
  - Bocsi, az én hibám volt. A ma este kicsit sok volt nekem.
  - Elmondod?
  - Ha kapok valami ruhát magamra.
   Gyorsan odaadtam neki az ingemet, csak az járt a fejemben, hogy így büntetlenül lehetek vele legalább egy kis ideig.
  - Köszönöm. A történet röviden annyi, hogy apa mesélt ugyan a törzsi legendákról, de nem vettem komolyan soha. Azt se hittem el neki, hogy ő tényleg indián. Ma viszont szembesültem azzal, hogy minden meséje, amikkel szórakoztatott igaz volt. Ráadásul közölték velem, hogy egy korcs vagyok.
  - Korcs?
  - Igen, az. Mint kiderül, léteznek alakváltók és vámpírok. A dédapám vámpír, a nagyapám pedig alakváltó volt. Ezt szedd össze. Az illatodból ítélve te sem vagy ember, ugye?
  - Igen.
  - Ha a qileute-ok az alakváltók, akkor ti csak vámpírok lehettek. Ha Alex és Anthony is, a szavaikkal élve korcsok, akkor Jacob alakváltó, a párja pedig vámpír. Így van?
  - Nem egészen, Nessie csak félvámpír.
  - Legalább a te lányod? Már meg sem lepődnék.
  - Nem, Renesmée Bella és Edward lánya.
  - Remek! Talán én is a családhoz tartozom?
  - Nem - mondtam és elmosolyodtam. - Te nem vagy Cullen.
  - Te miért örülsz ennek?
  - Azért, mert nem lennék képes testvérként rád nézni.
  - Miért? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam, mert, bekopogott és belépett Esme.
  - Szia, Esme Cullen vagyok, de kérlek, hogy tegezz és szólíts Esmének.
  - Köszönöm, Esme. Éclair vagyok, de szólíts nyugodtan Clairnek.
  - Rendben. Hoztam ruhákat neked. Rosalie adta kölcsön, de látom már kaptál.
  - Azért, ha nem gond szeretnék valami zártabbat egy ingnél.
  
   Esmével egymásra mosolyogtak és éreztem, hogy Esme lányának fogadta Éclairt. Kimentem amíg felöltözött, majd lekísértem a nappaliba.
   Emmett nyugodt volt, de amint meglátta Éclairt őrletet éreztem felőle. Reméltem, hogy tévedek, de Edward rám nézett és bólintott. Ő is hasonló következtetésre jutott.
  - Köszönöm a segítséget és sajnálom, hogy gondot okoztam. Lenne egy utolsó kérésem, valaki haza tudna vinni?
   Szólni akartam, de Rosalie megelőzött. 
  - Ha neked jó Éclair, én szívesen hazaviszlek.
  - Köszönöm Rosalie. - mondta és rámosolygott Rose-ra, ő pedig viszonozta.
   A két lány elindult, Emmett pedig elment vadászni. A család többi tagja a nappaliban maradt.
  - Fiúk, mi a baj? - kérdezte Carlisle látva az arcunkat.
  - Emmett! - mondtuk egyszerre Edwarddal.
  - Mi van vele?  - Kérdezte Esme aggódva.
  - Olyanok az érzései, mint egy megszállott őrültnek, de csak Éclair közelében.
  - Én is ilysemire jutottam. - mondta Edward. - Amint megjelent Éclair minden gondolatát ő töltötte ki.Egyelőre még csak meg akarja hódítani, de ha sokáig nem sikerül neki, vagy erős érzelmi hatás éri, bármire képes lehet. Szószerint bármire. Még az sem kizárt, hogy  Éclair ellen fordul.
  - Azt nem engedem. - mondtam és tudtam, hogy az életem árán is megvédem, ha kell.

Hosszú út - 9. fejezet

   Éclair szemszöge

   Ahhoz képest, hogy milyen ,,mozgalmasan" indult az első iskolai hetem, egészen lecsendesedett. Szerdán Emmett bocsánatot kért és kaptam egy szál virágot is. Ez kedves volt tőle. Utána azt kérte, hogy mégis fogadjam el a telefont, amit ezek után örömmel meg is tettem.
  Akin még meglepődtem, az Alex volt. Örült, hogy rendeződött a viszonyom Emmett-tel és, hogy jóban lettem a többi Cullennel is.
 
   Ma korán keltem, hogy a ma esti bulira mindent el tudjak készíteni. Egész nap sütöttem, de a mennyiséget látva úgy éreztem megérte. Este hétre fejeztem be az utolsó sütit, utána gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Fél nyockor megérkezett értem Alex, bepakoltunk az autóba és elindultunk La Pushba.
  Amikor megérkeztünk Alex kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és elkezdtük kipakolni a sütiket, amikor odajött hozzánk egy lány.
  - Szia! Te biztos Éclair vagy. Emily vagyok.
  - Szia!
  - Te jó ég! Egész nap sütöttél?!
  - Igen, de szerintem te is. Alex mesélte, hogy ezekre a bulikra te szoktál sütni-főzni. - mondtam és újra behajoltam a csomagtartóba.
   Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött.
  - Helló öcskös! Hol a csajod?
  - Ő a barátnőm. - mondta és egy tálca sütivel a kezemben átölelte a derekam.
  - Ugye ez csak egy undorító vicc?! - ordított Alexre.
  - Miért? Neked úgy tűnik? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
  - Nem hozzád szóltam, te korcs!
   Észre sem vettem, hogy megjelent Jacob. Mégis mit képzel magáról ez a tahó?! Iszonyatos méreg futott el, de Jacob keményen csattanó hangjára felfigyeltem.
  - Anthony, azonnal bocsánatot kérsz!
  - Majd ha fagy! Ettől - itt rám mutatott - biztos, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Ez egy korcs!
  - Akkor mi is azok vagyunk Anthony. Ha nem tűnt volna fel apa alakváltó, anya pedig félvámpír. Clair nem tehet semmiről. Nem ő az oka, hogy a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó volt.
  - Tessék? - hasított a hangom a veszekedés miatt beállt csendbe.
  - Clair!
  - Éclair! - kiáltotta egyszerre Alex és Jacob.
  - Kik, vagyis mik vagytok ti? Ne gyertek a közelembe! Vámpírok, alakváltók! Ezek csak mesealakok! Ti bolondok vagytok! - ordítottam és el akartam futni, de Alex és Jacob elkapták a karom. Ki is ugrotta vállam, de mindenképpen szabadulni akartam.
   Hirtelen mindketten mintha kővé dermedtek volna, de nem érdekelt. Csak rohantam. Tehát minden szava igaz volt apa meséinek és Alex sem ember. Csak futottam és futottam, nem néztem, hogy merre. Hirtelen világosságot láttam, valami belém ütközött, majd fájdalmat éreztem utána pedig a puhán hívogató sötétségbe süppedtem. Nem éreztem semmit, nem kellett a történtekre gondolnom, csak átölelt a csend.

Hosszú út - 8. fejezet

   Sziasztok!
   Előre jelzem, hogy ebben a történetben Emmett nem az az igazi aranyos, jó fiú. Itt leginkább ő lesz negatív szereplő. Jó olvasást!

      Emmett szemszöge

   Ezt nem hiszem el! Éclair simán lealázott! Basszus!!! Ki, vagy mi ez a csaj? megkérdezem Carlisle-t, talán ő tud valamit.
   Órák után Bella és Ed vadászni mentek Alice-szel és Jazz-zel, én pedig elindultam haza. Szerencsére Carlisle már otthon volt.
  - Carlisle, beszélhetünk?
  - Persze, menjünk a dolgozószobámba.
  - Carlisle, valami nem stimmel Éclairrel.
  - Miért?
  - Apa, az a csaj lepofozott. Akkorát kaptam, hogy megrepedt a beton.
  - Viccelsz?
  - Nem, ráadásul gyors és a hallása sem normális, jobb mint az átlag embereké.
  - Alakváltó?
  - Nem hiszem. Írtó fincsi illata van. Fahéj, talán.
  - Nem annak a lánynak törted össze a telefonját?
  - De igen és nagyon tetszik.
  - És mi ezzel a baj?
  - Csak annyi, hogy Alex belévésődött.
  - Akkor, pedig azt kell, hogy mondjam, hogy felejtsd el. Tartsd távol tőle magad.
  - Tudom, tudom, de... ő olyan angyali. Rosie-nak a külseje volt az, de Éclairnek a lelke. Azt akarom, hogy rám nézzen úgy, mint most Alexre.
  - Emmett, te is megtalálod majd az igazit, de addig is fékezd magad.
  - Megpróbálok.

   A dolgozószobából a hálómba mentem. Egyre csak azon jár az eszem, hogy meg kell őt szereznem. Az enyém kell, hogy legyen. Ha őt akarom nem lehetek forrófejű. Mindent alaposan át kell gondolnom. Először is bocsánatot kérek tőle, talán egy szál orchideával? Nem, az a virág túl szenvedélyes. Rózsa? Ah, nem, még az is túlzás. Mindent csak szépen lassan. Akkor talán legyen... . Megvan! Kála, kálát adok neki, méghozzá fehéret. Tehát, holnap bocsánatot kérek és ezen a héten megpróbálom tőle távol tartani magam, talán még jövőhéten is. Lassan a legjobb barátja leszek, a bizalmasa. Két hét múlva elkezdek ajándékokat küldeni neki. Először csak virágot, utána viszont egyre értékesebbeket.
   Tudom, hogy úgyis az enyém lesz.

Hosszú út - 7. fejezet

   Alex szemszöge

   Odamentem nagyapáékhoz. Bella és Edward azonnal megöleltek, majd Alice néniék is. Ezután Emmett felé fordultam.
  - Hello Em bácsi! Azt csiripelték a madarak, hogy megpróbáltál rámozdulni Éclairre. Csak, hogy tisztázzuk, ő a lenyomatom. Tehát ha még egyszer meg mered csókolni, akkor nem csak beszélgetni fogunk.
  - A lenyomatod? Bocs, öcsi. Ha ezt tudom...! Pedig jó a csaj. Isteni a melle és a feneke.
   Ekkor megjelent mellettem Éclair és lekevert egy irtózatos pofont Em bácsinak. Akkorát kapott, hogy Emmett betont fogott és megrepedt. ezután Clair rám mosolygott, köszönt a többieknek és bement a suli épületébe.
   Emmett csak ült a betonon és az arcát fogta.
  - Em, jól vagy? - kérdezte Bella.
  - Nem is tudom. Még te se ütöttél újszülöttként ekkorát. Hogyan hallhatta, hogy mit mondtam? Hogy ért ide ilyen gyorsan? Te Alex, biztosan egyszerű ember ez a lány?
   - Mi más lehetne? - kérdeztem vissza.
  - Én azt nem tudom, de, hogy nem sima ember az tuti.
  - Megkérdezem apát, hátha tud valamit.

   Ők bementek a suliba, én pedig hazamentem. otthon nem találtam senki, ezért átmentem Billy nagyapához.
  - Szia nagyapa!
  - Alex, de régen láttalak! Mi szél hozott?
  - Tudnál nekem mesélni Mark Adore családjáról?
  - Igen, bár nem szívesen teszem. A Black-eknek az az ága több, mint botrányos. Ephraim Black megcsalta a feleségét Neela Hawk-kal és született egy lányuk, Caroline. Ő elkövette a legnagyobb bűnt, amit egy quileute elkövethet. egy vámpírt választott társául, ám Damien Adore az első közös éjszakájuk után elhagyta Caroline-t, aki várandós lett. Négy hónap múlva egy kisfiúnak adott életet, akinek a nagyanyja a Daniel nevet adta. Caroline belehalt a szülésbe. Mindenki kíváncsian várta, hogy milyen furcsa, vagy veszélyes lesz Daniel, ám ő mindenki meglepetésére alakváltó lett és bevésődött Maria Clearwaterbe. Az ő fiuk Mark, aki a jelek szerint egyszerű ember. Miért érdekel?
  - Tudod, Mark lánya, Éclair a lenyomatom és furcsa.
  - Furcsa?
  - Úgy megpofozta Em bácsit, hogy a betonra zuhant és a beton megrepedt, nagyon gyors és a hallása is jobb, mint az embereké.
  - Mutatkoznak rajta az átváltozás előjelei? Remegés, vagy valami?
  - Nem, semmi ilyesmi.
  - Az illata milyen?
  - Mint a forralt bornak. Édes és fűszeres, leginkább fahéjra emlékeztet. Arra gondolsz, hogy ... esetleg a vámpírgének ...
  - Nem tudom. Amúgy milyen?
  - Ő egy angyal. Csodás kék szeme és vöröses haja. Szép és kedves, jól főz és édesen alszik. Még álmában is vitázott Emmett-tel és Anthonyval. Hallottad, hogy felpofozta Anthonyt is?
  - Hallottam. Úgy veszem észre nem kell őt félteni.
  - Szerintem sem. Lassan indulok. Vigyázz magadra nagyapa.
  - Te is, Alex.

Hosszú út - 6. fejezet

     Éclair szemszöge

   Imádom ezt a kocsit. Erre az autóra áhítoztam, most mégis bánom, hogy a kipróbálását választottam. Vajon milyen lenne Alex mellett ülni? Ahogy megláttam az ajtóban, azóta alig tudok másra gondolni.Furcsa, de pár perce indultam el mégis már most hiányzik. Éclair, térj észhez! Megérkezve a suli parkolójába beálltam egy ezüst Volvo mellé és elindultam megkeresni a tanulmányi irodát. Éppen a telefonom vettem elő, amikor neki ütköztem valaminek. A végeredmény: leesett a telefonom és ripityára tört. Most néztem szét, hogy minek is ütközhettem és egy pillanatra ledöbbentem. Egy srác volt az, de akkora, akár egy hegyomlás, vagy egy óriás medve.
  - Attól, hogy nagy darab vagy, még figyelhetnél magad elé. Mégis, mit képzelsz, ki vagy te?! Az Úristen?!
   Sokan bámultak minket elképedve, nevetéstől meg-megremegő szájszéllel. Én a százhetven centimmel osztom a nagydarab srácot. Ha más lett volna a helyemben tuti nevettem volna.
  - Szóhoz juthatok? - kérdezte.
  - Tudod, mit? Azt csinálsz, amit akarsz, csak engem kerülj el!
  - Amit akarok? Rendicsek.
   Indultam volna tovább, de ő hirtelen magához rántott és megcsókolt. Mérges lettem és lekevertem neki egy óriási pofont, felvettem a SIM - kártyámat és pár ajtóval arrébb megtaláltam a tanulmányi irodát. Megkaptam a könyveket és egy térkép segítségével elindultam az első órámra.
   Matekkal kezdtem, a kedvenc tantárgyammal. Beléptem és minden szem rám szegeződött, én pedig a tanári asztalhoz mentem.
  - Jó napot!
  - Önnek is. Adore kisasszony, igaz?
  - Igen.
  - Remek. Még van egy szabad hely. Kérem üljön le Mr. Cullen mellé.

   Amikor a fiúra pillantottam, mintha valahonnan ismerősnek tűnt volna, pedig tudom, hogy még sosem láttam. Ahogy egyre közelebb értem a padhoz  és leültem, az arca megfeszült. Furcsának tartottam, de nem annyira, hogy továbbá is érdekeljen.
   A következő két órám francia volt. Itt is egy Cullen mellett kaptam helyet, aki nem kis meglepetésemre a ,,hegyomlás" volt. Emmett Cullen egész idő alatt folyton engem nézett, de próbáltam tudomást sem venni róla. Órák után a menzára mentem és egy társaság meghívott az asztalukhoz. Két lánnyal egészen összebarátkoztam név szerint Carla Donatival és Debbie Romannel. Az ebédszünet végén a hangosbemondón szóltak, hogy tanári értekezlet miatt az összes délutáni óra elmarad. Gyorsan a kicsikémhez mentem és láttam, hogy a ,, hegyomlás" először a kocsim, majd engem stíröl. Amikor odaértem rászóltam:
  - Menj arrébb, Cullen, szeretnék hazamenni!
  - És ha nem?
  - Akkor el kell üsselek.
   Ekkor szólalt meg a másik Cullen srác.
  - Emmett, vonszold el magad onnan!
  - Ugyan Eddie...
  - A nevem Edward, nem Eddie!
  - Jól van, na! Szia szépségem!
   Mérgesen ültem be az autómba és hazahajtottam. A lakásba belépve isteni illatokat éreztem. A konyhába mentem és Alex főzött.
  - Szia Alex! - köszöntem és megöleltem.
  - Szia Clair! Ülj le. Milyen napod volt?
  - Először is, egy nagydarab srácba ütköztem a folyosón, összetört a telefonom, megcsókolt és utána folyton engem bámult.
  - Mi?! Tudod a nevét? Helyretegyem?
  - Emmett Cullen a neve, de nyugi, kapott egy pofont. Egy hatalmas pofont.

  Láttam rajta, hogy ideges lett. Odamentem hozzá és újra megöleltem. Ő is visszaölelt. Nem tudom, hogy mi ütött belém, csak néztünk egymás szemébe és az ajkaink egymásra találtak. Nagyon kellemes csók volt, de kicsit olyan, mintha a testvévem csókoltam volna meg. A csók varázsát aa csengő hangja törte meg, mire az ajtóhoz mentem. Egyküldönc volt, egy apró csomaggal. Átvettem és bent kinyitottam. Először a benne lévő levelet olvastam el.

  ,, Tisztelt Ms. Adore!
  Sajnálattal hallottam, hogy a fiam hibájából tönkrement a telefonja. Kérem fogadja el a dobozban lévő telefont és bocsánatkérésünket.
                                                             Tisztelettel: Dr. Carlisle Cullen"

   A dobozban az egyik legújabb típusú telefon volt. Nagyon tetszett, de úgy éreztem, hogy nem fogadhatom el.Megnéztem a címet és úgy döntöttem, hogy visszaviszem.
  - Alex, bocs, de el kell mennem. nemsokára jövök.
   Egy gyors puszit nyomtam az arcára és elindultam. Negyed óra alatt odataláltam. Leállítottam a kicsikémet és becsengettem. Egy alacsony fekete hajú lány nyitott ajtót.
  - Szia! Éclair Adore vagyok és csak ezt hoztam vissza.
   Odaadtam a dobozt és visszaléptem az autómhoz.
  - Várj! Gyere be, kérlek.
  - Bocs, de...
  - Nincs semmi de. Gyere be és beszéljétek meg.
   Megjelent Emmett.
  - Baj van, Ali...? Oh, szia szépségem! Ennyire hiányoztam?
  - Púpnak a hátamra. Csak a telefont hoztam vissza. - mondtam és a kezébe nyomtam a dobozt. - Viszlát!
   Beültem a kocsimba és hazahajtottam. Otthon, együtt megebédeltünk Alexszel és sétáltunk egészen estig. Hazafelé eszembejutott valami.
  - Eldöntötted, hogy mit szeretnél kérni?
  - Igen. Eljönnél velem szombaton este La Push-ba? Buli, tábortűz és sok kaja.
  - Persze, szívesen. Süssek én is valamit?
  - Ha akarsz, de Emily mindig rengeteg kaját csinál.
  - Értem. Attól én is készítek néhány féle sütit.
  - Holnap elvihetlek a suliba?
  - Igen.
  - Köszönöm.
  - Inkább én. -mondtam és hozzábújtam. Így összebújva aludtam el a kanapén, reggel pedig az ágyamban ébredtem. Gyorsan letusoltam és készítettem reggelit. Az illatokra Alex is előkerült.
  - Jó reggelt! - köszönt és megcsókolt.
  - Neked is.
   Megreggeliztünk és negyed óra múlva elindultunk. A suli parkolójában már ott voltak a Cullenek, Emmett pedig pofátlanul bámult. Kiszálltunk, Alex megcsókolt és elindult Emmett felé. Elkaptam a kezét.
  - Kérlek, Alex!
  - Nem lesz semmi gond, még csak verekedni sem fogunk, nyugodj meg.
  Újra elindult Emmett felé és az egész parkoló rájuk figyelt.

Hosszú út - 5. fejezet

   Alex szemszöge

   Az az igazság, hogy kíváncsi vagyok Éclair Adore-ra, arra a lányra, aki felképelte a bátyámat. Nem is értem, Anthony örökölte nagyapától a ,, vámpíros elbűvölést", ahány lány csak meglátta sóhajtozott utána, Éclair azonban nem.
   Kifelé bámultam és úgy tíz perc vezetés után megláttam az apu leírásának megfelelő házat, vagyis inkább villát. Leállítottam a BMW-m motorját és becsöngettem Markhoz. Szinte azonnal nyílt is az ajtó, de Mark helyett egy gyönyörű lányt láttam magam előtt.
  - Szia, Éclair vagyok, te pedig biztosan Alex vagy. Gyere be.
  
   Bent gyorsan körbenéztem, de bármennyire is tetszett a berendezés, a figyelmem mégis a mellettem haladó lányra összpontosult. A látványa mintha mindent eltörölt volna ami eddig volt és a helyébe az Ő képe lépett.
  - Alex, jól vagy?- kérdezte és megrázott.
  - Igen. Bocsi, csak elgondolkodtam.
  - Semmi gáz. Apa már elment, úgyhogy ha nem baj, inkább menjünk fel az én lakrészembe. Szeretném bezárni apa lakását és fennt már fő a vacsi.
  - Rendben, menjünk.
  - Amúgy köszönöm, hogy eljöttél annak ellenére, hogy felpofoztam a bátyád. Azonban, szerintem megérdemelte.
  - Szerintem is. Bunkó volt.

   Amikor felértünk hozzá megmutatta a szobám és befejezte a vacsorát. Meglepődtem. Az étel mennyisége szinte felülmúlta az Emily által készített mennyiségeket. Evés után mindketten letusoltunk és ő lefeküdt aludni. Amikor már egyenletesen szuszogott felhívtam apát.
  - Szia, apa!
  - Alex, miért hívsz? Valami baj van?
  - Nem tudom, hogy mit fogsz szólni hozzá, de én...
  - Alex, ne idegesíts!
  - Apa, azt hiszem bevésődtem Éclairbe.
  - Ha ez vicc, akkor...
  - Nem vicc apa, ez komoly.
  - Nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem gondoltam arra, hogy te, vagy az öcséd..., de gratulálok. Éclair kedves lány.
   Még beszélgettünk egy keveset, majd én is lefeküdtem Másnap reggel csodás illatokra ébredtem, amik a konyhába vezettek.
  - Jó reggelt!
  - Neked is, Alex.
  - Figyelj Clair!
  - Igen?
  - Elvigyelek a suliba?
  - Bocsi, de ki akarom próbálni az én kicsikémet.
   Értetlen arccal meredtem rá.
  - Az új autómra gondoltam. - magyarázta.
  - Értem.
  - Bocsika, de cserébe bármit kérhetsz. - mondta és rám mosolygott.
  - Azt mondtad, hogy bármit? - kérdeztem és hirtelen sok ezer dolog jutott az eszembe, de azt mondtam:
  - Délutánig eldöntöm.
  - Oké. Én indulok. Tessék a pótkulcs. Kettő körül jövök.
   Odajött hozzám, adott egy puszit és mélyen elpirulva lépett ki az ajtón. Megettem a kikészített reggelit, felöltöztem és hazamentem. A konyhában éppen a kedvenc bátyám reggelizett.
  - Hello öcsi! Igaz, hogy bevésődtél? Kibe? Apa nem mondta el.
  - Neked is szia. Igen, bevésődtem, de hogy kibe, ahhoz semmi közöd.
  - Aha, tehát ismerem a csajt. Meg is döntöttem?
  - Azt kétlem, bratyó.
  - Ami késik, az nem múlik.
  - Őt nem fog sikerülni elvenned tőlem. Ő az életem.
  - Milyen nagy szavak! Tudod, hogy nekem úgysem fog tudni ellenállni.
  - Gondolj amit akarsz. Egyébként anya és apa hol vannak?
  - Apa elkísérte anyát, mert nagyapáék visszajöttek és gimnazisták lesznek. Röviden, ment kiröhögni a rokonságot.
  
   Te jó ég! Clair nagyon szép és mivel Emmett és Rosalie anya születése után ,,elváltak". Azóta Emmett minden szép lányra rámozdul. Ha Clairnél is próbálkozik letépem a fejét!!!

Hosszú út - 4. fejezet

      Jacob szemszöge

  Hazavittem Clairt és közben beszélgettünk. Megnyugodtam, hogy Anthonynak nem sikerült megsértenie. Miután kiszállt azonnal indultam is haza, hogy elbeszélgessek a fiammal. Amikor hazaértem Nessie és a fiúk is otthon voltak. odamentem Nessiehez,megcsókoltam és leültem az ebédlőasztalhoz a fiaimmal szembe.
   - Anthony, miért voltál olyan bunkó Éclairrel?
   - Nem szimpi.
   - Nem szimpi?! - hirtelen nagyon mérges lettem. - Nem is ismered!
   - Nem is akarom megismerni.- dühösen felpattant és elment.
   - Alex, nem tudod, hogy konkrétan mi a baja Anthonynak?
   - Dobta a barátnője.
   - Dehát Lizzie szereti.
   - Apa, ugye nem változtál át tegnapelőtt óta? Lizzie itt volt a tábortüzes bulin és bemutattuk neki Seth-et és...
   - ... Lizzie lett Seth lenyomata. Tényleg, veled és Cassievel mi a helyzet?
   - Már két hónapja szakítottunk.
   - Miért?
   - Mert a polgármester fia biztosabb jövőt tud biztosítani neki és a közös babájuknak.
   - Megcsalt?
   - Igen, de nem fáj.Ha neki más kell, akkor legyen másé.
   - Értem. Neked mi a véleményed Éclairről?
   - Nagyon semmi. Hátul álltam és csak a kezét láttam. Egyébként miért volt olyan fontos megismernünk őt?
   - Azért, mert ő Ephraim Black törvénytelen gyermekének a leszármazottja.
   - És örülnél neki, ha valaki belé vésődne a falkából.
   - Hát igen. Képzeljétek, a Cullenek visszajöttek.
   - Itt vannak nagyapáék? Csúcs!
   - Drágám, akkor újabb falkatagokra kell számítanunk?
   - Nem tudom Nessie, de ha igen, akkor valószínűleg két fiú és négy lány fog átváltozni.
   - Négy lány, apa?
   - Igen, amióta Leah is átváltozott a lányokat is lehetséges farkasoknak kell tekintenünk.
   - Aha, és gondolod, hogy az az Éclair is át fog változni?
   - Azt végképp nem tudom. Nem tudom, hogy örökölte-e a gént.
   Ekkor megcsörrent a telefonom.

,, - Szia Jacob!
   - Szia Mark! Miért hívsz?
   - Úgy alakult, hogy két hétre el kell utaznom. Már szóltam róla Clairnek és azt mondta rendben, de jó lenne, ha valaki a közelében lenne és vigyázna rá.
   - Konkrétan? 
   - Ha megoldható lenne, szeretném, ha amíg távol vagyok te vagy az egyik fiad vigyázna Clairre. Odaköltözhetne a lányomhoz. Nagyon rossz előérzetem van.
   - Nem is tudom Mark, a lányod tizenhét éves, a fiaim tizennyolc évesek és ...
   - Én megbízom Clairben.
   - Rendben, meglátom, hogy mit tehetek. Mikor indulsz?
   - Még ma este.
   - Tartanád pár pillanatig?"
 
 Befogtam a kagylót és Nessiékre néztem.
   - Hallottátok, amit Mark mondott?
   - Igen, apa. Ha gondolod, én vállalom. Anthony tuti nem fogja.
   - Biztosan vállalod?
   - Persze anya, nyugi, nem lesz gond.
   - Akkor menj.
   Újra a fülemhez emeltem a telefont.
,, - Mark, megbeszéltük és Alex elvállalta.
   - nagyon köszönöm. Mikorra tudna ideérni?
   - Szerintem legkésőbb félóra múlva.
   - Rendben, várom Alexet és még egyszer köszönöm.
   - Szívesen, szia!
   - Szia!"

   Mire letettem már egyedül voltam a konyhában. Hallottam, hogy Nessie elkezdett csomagolni Alexnek. Kicsit aggódok, de Alex lényegesen nyugodtabb természetű, mint Anthony és bízom benne.
   Negyedóra múlva Alex elindult Markékhoz, én pedig arra jutottam, hogy remélem a legjobbakat.

Hosszú út - 3. fejezet

   Reggel telefoncsörgésre ébredtem és még csukott szemmel nyúltam a telefonomért.
,,-Igen?
  - Cia cicca!- kiáltotta az öcsikém a telefonba.
  - Szia Beau! Miért hívtál cicának?
  - Mejt Tom is így hív. Baj?
  - Nem, miért hívtál?
  - Milyen apunál? Hiányzok?
  - Nagyon szép itt minden, de egy idegesítő kis öcsi - vagyis te - nagyon hiányzik.
  - Te isz hiányzol nekem, de most le kell tegyem. Jön anyu és dádá, mejt elloptam a telefonját. Cia!
  - Szia, Picur!"

  Miután leraktam egyszerre sírtam és nevettem, de nem sokáig mert a telefonom ismét megszólalt.
 ,,- Igen?
   - Szia Jacob vagyok, lenne kedved megismerkedni La Push- sal?
   - Bocsi, de még rengeteg pakolni valóm van.
   - Segíthetek?
   - Ha akarsz.
   - Oké, akkor egy óra múlva ott vagyok.
   - Rendben és előre is köszi. Szia!
   - Szia!"

   Gyorsan felöltöztem és ettem egy tál müzlit, majd a nappaliba mentem. Eldöntöttem, hogy az ablak alatti könyvespolcot kicserélem a hálószobai íróasztallal. Próbáltam megemelni, de bármennyit erőlködtem még csak megmozdítani sem bírtam. Erőlködés közben megérkezett Jacob, de csak a hangjára figyeltem fel.
   - Éclair, ne! Nagyon nehéz. Inkább hagyd rám, csak mutasd meg, hogy hova szeretnéd.
   Amit én meg sem tudtam mozdítani, ő játszi könnyedséggel pakolta át a nehéz bútorokat és így, alig két óra alatt végeztünk.
   - Na, ez kész! Éhes vagy? Készítsek valamit?
   - Tudod, arra gondoltam, hogy mivel Emily szívesen megismerkedne veled és imád főzni elmehetnénk hozzá. Nála megismerheted a többieket is és ott ebédelhetnénk. Végül is valaha Mark is a rezervátumban élt.
   - Apa? Mesélte, hogy ő igazából indián, de eszembe sem jutott elhinni. Egyáltalán nem néz ki úgy, mint például te.
   - Ő az anyukájára hasonlít. Na, eljössz?
   - Értem. Megyek, csak előtte átöltözök. Megvárnál a nappaliban?
   - Persze.

   A melegítő és az XXXL-es póló helyett egy fekete térdig érő szoknyát vettem egy piros felsővel. Mindez csupán öt percbe telt.
   A házunktól negyed órát tartott az út La Push-ba. Kicsit megszeppentem az ajtóban, de Jacob határozottan betolt.
   - Sziasztok lányok és fiúk! Elhoztam Éclairt, Mark lányát. Ő az. - és rám mutatott.
   - Szia!- köszönt mindenki és az egyik lány odajött hozzám.
   - Szia Éclair, Emily vagyok!
   - Szia! Szólíts nyugodtan Clairnek.
   - Rendben, gyere, ülj le. Ezek a fiúk itt Seth, Colin, Brady, Quil és ő itt Sam Uley a vőlegényem.
   - Örülök, hogy megismerhettelek titeket.
   A pillantásom a sütőkre esett, amik belsejében legalább nyolcvan hatalmas muffin sült.
   - Te jó ég, Emily! Miért sütsz ennyit? Ez rengeteg!
   -  Ugyan, hidd el, hogy villámgyorsan el fog fogyni. - mondta és Samhez fordult.
   - Sam, hol vannak a többiek?
   - Halvány fogalmam sincs.
   - A többiek?- kérdeztem.- Kik?
   - Paul, Embry, Jared, Anthony és Alex. Úgy volt, hogy ők is itt lesznek, de mint látszik mégsem..- magyarázta Jacob.

   Az ebéd vidáman telt és tíz perccel az ebéd befejezése után befutott a többi fiú. A bentiekkel ellentétben ők félmeztelenek voltak. Amikor Jacob meglátta őket azonnal mérges arcot vágott.
   - Fiúk, direkt úgy időzítettem, hogy mindenki itt lehessen, de úgy látszik, hogy parancsba kellett volna adnom.
   - Nyugi, Jake!
   - Te csak ne nyugizz, Embry. Elhoztam bemutatni nektek Mark lányát.
   - És már elment?- kérdezte egy másik.
   - Nem Alex, még itt van. Akkor fiúk - maga mellé húzott - ő itt Éclair.
   - Ne röhögtess, ez a kis csaj? Róla áradoztok folyton?
   Elfutott a pulykaméreg. Odamentem ahhoz a fiúhoz, amelyik így beszélt rólam és nyugodt lélekkel felképeltem, majd visszaültem Sam mellé. Pár pillanatig döbbent csend volt, majd nevetésorkán tört ki. Csak az asrác nem nevetett. Jacob odajött hozzám és azt mondta:
   - Jól felpofoztad.
   - Nem tűröm, hogy megalázzon bárki is. Egyébként, hogy hívják?
   - Anthony és ő az én... unokaöcsém.
   - Gratulálok hozzá. Hazavinnél? Emily, köszönöm a vendéglátást és örülök, hogy megismerhettelek titeket.
   - Mi is örülünk. Gyere hamarosan.
   - Rendben. Viszlát!

Hosszú út - 2. fejezet

   Kiszállva a kocsiból szinte tátott szájjal néztem a házat. Nagyon tetszett.
  - Na kicsim, hogy tetszik?
  - Apa, ez csodálatos.
  - Szerintem is hangulatos. Gyere, menjünk be.
   Nem kellett kétszer mondania. Belépve szóhoz sem jutottam, Az egész alsó szint fekete-fehér volt, nagyon férfias, kemény, határozott vonalú bútorokkal. Teljesen apa ízlése szerint.
  - Tetszik?
  - Nagyon szép, de...
  - Itt csak én lakok. A tiéd a felső lakás. Az udvaron van a felvezető lépcső. Megmutatom.
   Elindultunk és a lépcsőn felmenve, az ajtó kinyitása után álmaim lakása tárult a szemem elé. Az egész lakás kék, fehér és szürke színekben pompázott.
  - Remélem tetszik, neked rendeztem be.
  - Apa, ez annyira klassz!- kiáltottam és a nyakába ugrottam.
  - Ennek örülök, de gyere, üljünk le, mert szeretnék veled pár dolgot megbeszélni. Tizenhét éves vagy, véleményem szerint elég értett vagy ahhoz, hogy kezelni tudd, amit mondok.
  - Azt akarod közölni, hogy a két lakással jelzed, hogy mindkettőnknek legyen külön magánélete is. Felőlem rendben.
  - Mindamelett szeretném, ha elmész valahova akkor szólnál, vagy hagynál üzenetet és én is így fogok tenni. Kicsim, hétfőn reggel kezdesz a Forks-i gimiben, a tanulmányi irodában kell felvenned az órarendedet. Most pedig kezdjük el behordani a cuccokat és van még egy meglepetésem.
 
   Apa elindult, én pedig utána. Először kinyitotta a garázs ajtaját és a szemeim kikerekedtek.
  - Ez a kicsike a tiéd.
  Álmaim autóját láttam magam előtt. Egy gyönyörű koromfekete Ferrari volt, az egyik legújabb modell.
  - Apa, ez komoly?
  Miután kigyönyörködtem magam én is elindultam apa kocsijához a csomagokért. Meglepve láttam, hogy egy nagyjából korombeli sráccal beszélget.
  - Szia!
  - Oh, Clair, ő itt Jacob Black. A rezervátumban lakik és a legjobb barátomnak, Billy Blacknek a fia.
  - Szia, Éclair! Melyik bőröndöt vihetem?
  - Szia neked is és azt, amelyik a legjobban tetszik.
  Mire behordtuk az utánfutóról a tizenöt bőröndömet rendesen besötétedett. Apa elment kaját venni és fél kilencre ért haza.
  - Végre itthon!
  - Apa, mit hoztál? Éhes vagyok.
  - Öt óriás pizza. Megfelel?
  - Aha, Jacob lenne kedved velünk, vagyis velem vacsizni?
  - Persze.
  - Oké. Apa, elviszünk három dobozt. Fent eszünk nálam. Jó éjt!
  - Neked is. Szia Jake.

   Pár pillanat múlva már a nappalimban ettük a pizzát és beszélgettünk.
  - Köszi, hogy eljöttél segíteni pakolni, rendes dolog volt tőled.
  - Semmiség. Mark mesélte nekem, hogy miért is költöztél ide.
  - Hát, igen, de így legalább az öcsémet kevésbé viseli meg anyuék válása. Mégis jobb, hogy békességben külön mentek, mintha állandóan vitatkoztak és perlekedtek volna.
  - Igazad van. Bocsi, de elég késő van és mennem kell.
  - Úristen! Fél tizenegy van. Menj csak nyugodtan, örülök, hogy megismertelek.
  - Én is. Jó éjt, Éclair!
  - Neked is Jacob.
   Miután elment letusoltam és a felöltözésre sem pazarolva az időt az ágyra dőltem és elmerültem az álmok közé.