Az ébredés fáj? - 25. fejezet

Sziasztok!!!
Ez egy amolyan átvezető fejezet, de remélem attól tetszeni fog.
Megújult a blog, amint láthattátok és Ailen -től kaptam a klassz fejlécet. Itt is köszönöm.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea


Amikor kinyitottam a szemem, az ágyam mellett ott volt anya, apa és Emmett. Láttam az arcukon a sajnálatot és a részvétet. Tudják jól, hogy ne voltam szerelmes Donba, de szerettem őt. Apa megfogta a kezem és megszólalt.
  - Lena, fel kellett ébresszelek, mert két óra múlva kezdődik a temetés és neked ott kell lenned.
  - Mennyit voltam kiütve? - kérdeztem.
  - Két napot. Amíg aludtál, Don ügy védje is telefonált, a hagyaték ügyében.
  - Nem kell a hagyatéka.
  - Te vagy az egyedüli örökös, legalább hallgasd meg.
  - Rendben, apa.
  - Kicsim, gyere, fel kell öltöznöd.
  - Oké, anya, de előtte átölelnél?
   Hozzábújtam, ő pedig lágyan simogatta a hátam és a hajam. Utána pedig segített rendbe hoznom magam.
   Mire elkészültem mindannyian lent vártak a nappaliban. A lábaim, mintha ólomból lettek volna, minden lépés kész szenvedés volt. Tudatalatt talán azt reméltem, hogy ha nem megyek el a temetésre, akkor nem is halt meg.
   Én apával és anyával ültem a kocsiban és a temetőhöz érve féltem kiszállni. Végül apa segített ki és elindultunk a ravatalozóba. Amikor beléptem, bent alig volt néhány ember. Pár munkatársa jött el, egy ősz öltönyös férfi és Ben volt ott rajtunk kívül.
   A szertartás alatt tartottam magam. A beszédet nekem kellett volna mondanom, de nem tudtam megszólalni, ezért apa rögtönözött. A temetés végeztével a megjelentek biztosítottak a részvétükről, majd elmentek, csak az öltönyös férfi maradt.
  - Mrs. Carlton? Eric Danes vagyok, a férje ügyvédje. Mikor tudnánk beszélni?
  - Essünk túl rajta már most, kérem, hogy kövessen minket az autójával. Otthon beszélhetünk.
  - Rendben.

   Amikor hazaértünk, leültünk az ebédlőasztalhoz és meghallgattuk Mr. Danes-t. meglepődtem, hogy Donnak mekkora vagyona volt. Több háza a világ minden táján, egy több, mint harminc darabból álló autógyűjteménye, részvényei és sok minden más. Nem akartam ebből semmit, de eszembe jutott valami.
  - Mr. Danes, kérem önt, hogy továbbra is kezelje a vagyont, amíg másképpen nem döntök. Annyit viszont tegyen meg, hogy a La Push-i rezervátumnak adományozzon a hagyatékból tíz milliót. Ennyi lenne.
  - Értem, Mrs. Carlton. Köszönöm a megtisztelő bizalmát.
  - Ha Don bízott önben, én is azt teszem. - de közben kutattam a fejében egy kicsit és tényleg megbízható.
   Miután elment felmentem a szobámba és csak olvastam. Nem figyeltem semmire, csak voltam.
   Két nap múlva, amikor mentem le reggelizni, mindenki morgott és kopogtak az ajtón. Én mentem ajtót nyitni és meglepett a látogató kiléte.

Az ébredés fáj? - 24. fejezet

 Íme, mint ígértem a friss. Köszönöm a komikat.  Ehhez is örülnék néhánynak.
Üdv: Dreamea

   Eltelt több, mint másfél hónap és rengeteg időt töltöttünk együtt, de soha nem lépett át egy bizonyos határt, ami elég meglepő volt, de azt mondta, hogy őt a régi szabályok szerint nevelték. Sokat volt nálunk és én is nála. Edward mindig csúnyán viselkedett Donnal, ami viszont meglepő volt, az az, hogy Emmett nem viccelődött. Mintha megkomolyodott volna, a szeme nem csillogott úgy, ahogy rég. kérdeztem, hogy mi a baj, de mindig kitért a válasz elöl, én pedig nem erőltettem.
   Eljött a Szenteste és mivel Don ügyeletes volt, otthon ünnepeltem a többiekkel. Látták rajtam, hogy egyre kimerültebb vagyok. Éjjel-nappal ápoltam Dont, ha kellett.
 
   Megkértem a családot, hogy az én ajándékomat bontsák ki utoljára. Amikor Esme a kezébe vette az ajándékom Alice zokogni kezdett. Esme és Carlisle meghatva nézték  a képet, amin mi hárman voltunk.
  - Esme, fordítsátok meg. - kértem.
   A kép keret hátujjára gravírozva ez volt: ,, Sok szeretettel anyának és apának!!!"
Esme is zokogni kezdett, én pedig odamentem és átöleltem. Anya ezt suttogta:
  - Köszönöm.
  - Ennél szebb ajándékot nem adhattál volna nekünk kicsim. - mondta apa.
   Ekkor megszólalt a telefonom.
  - Igen? Itt Elena Cullen. ... Ez nem lehet!Amikor reggel elindult, még jól volt! ... Értem. - mondtam és leraktam.
  - Carl... Apa, bevinnél a kórházba? Don szervezete összeomlott.
  - Persze.

   Bent a kórházban, azt mondták, hogy az intenzíven van és nagyon nincs jól. Amikor beengedtek hozzá Don alig tudott beszélni, de azt suttogta:
  - Lena, kérlek, hogy teljesítsd az utolsó kívánságom, légy a feleségem most. Kérlek.
  - Persze, de ne erőltesd meg magad.
   A nővér szomorúan nézett minket, majd elment szólni a bentlakó papnak. Apa és a nővér voltak a tanúk. A csók után Don elaludt.
   A következő napokban úgy tűnt, hogy javul az állapota. Eltelt három hét és már január közepe volt. Aznap este Don mosolyogva felült az ágyban.
  - Szép kis férj vagyok én, mert hagyom, hogy éjjel-nappal itt legyél. Már jobban vagyok. Menj haza és aludj egy nagyot az ágyadban.
  - Nem.
  - Kérlek! - nézett rám kérlelően. -De elvárom, hogy holnap reggel itt legyél. - közölte nevetve.
  - Igenis! - mondtam tisztelegve, ő pedig felkacagott.
   Megcsókoltam és hazamentem. Köszöntem mindenkinek, felmentem, letusoltam és az ágyba fekve azonnal elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy tűz a nap. Az órára néztem és tizenegyet mutatott. Gyorsan felöltöztem és elindultam a nappaliba. Az egész családot ott találtam.
  - Lena, kérlek ülj le. - mondta apa.
   Leültem és hirtelen nyugtalan lettem.
  - Kicsim, ma hajnal kettőkor telefonáltak a kórházból. Don meghalt.
  - De ... Tegnap jól volt. Még kacagott is.
  - Hidd el, hogy érezte, hogy meg fog halni és nem akarta hagyni, hogy lásd.
  - Nem, ez nem lehet igaz. - mondtam zokogva.
   Csak ültem és rázott a zokogás. Alig vettem tudomást arról, hogy apa beadott egy nyugtató injekciót, aminek hatására ott helyben elaludtam.

Az ébredés fáj? - 23. fejezet

   Sziasztok!
Le sem tudom írni, hogy mennyire jólesnek a kommentek, a látogatók és a rendszeres olvasók. Itt a friss és ha minden jól alakul, még ma jön az utolsó fejezet, amiben Don benne van. Be kell vallanom, hogy szerettem írni a karakterét. Remélem ti sem utáltátok.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea


   Elindultunk, de ők csendben voltak.
  - Tehát?
  - Na jó, kezdem én. - mondta Jasper. - Don nagyon szerelmes beléd, de szomorú is és titkol előled valamit.
  - Ed? - néztem a másik fiúra.
  - A gondolatai is megerősítik azt, amit Jasper mondott, a különbség annyi, hogy én tudom, mit titkol. Nagyon beteg, haldoklik. Korán elvesztette a szüleit, nincsenek rokonai és elsőlátásra beléd szeretett. Ajándéknak tekint téged, aki megszépíti neki a véget. Már belenyugodott, hogy meghal.
   Már zokogtam, de Edward folytatta.
  - Az jár a fejében, hogy megmerjen-e kérni téged, hogy legyél a felesége. Már kevesebb, mint egy éve van hátra.
   Ekkor Jazz szólalt meg.
  - Edward, hagyd abba! Nézz már rá Lenára!
  - Ő akarta tudni. - jelentette ki érzelem mentesen.
  - Igaza van Jasper, én akartam tudni és bármit megteszek, hogy boldog legyen. Bármit.
   Hazaérve egyből Carlisle-t kerestem.
  - Carlisle! - szóltam neki sírva.
  - Igen, mi a baj?
  - Beszélnünk kell.
   A dolgozószobájába mentünk.
  - Carlisle, igaz, hogy Don haldoklik?
  - Igen.
  - Tehát igazat mondott Ed.
   Kimentem a dolgozószobából, felmentem a szobámba, átöltöztem, majd elmentem Donhoz. Meglepődött, amikor meglátott az ajtóban.
  - Szia, Lena! Valami baj van?
  - Bemehetnék? Hideg van.
  - Persze, gyere.
   Bent leültünk és a szemébenéztem. Tudtam, hogy mit fogok tenni és mondani.
  - Don, be kell valljak valamit.
  - Történt valami? - kérdezte és megsimogatta az arcom.
  - Semmi. - mondtam és próbáltam mosolyogni. - Csak szeretlek.
   Csak nézett rám. Nem kellett gondlatolvasónak lennem ahhoz, hogy tudjam mennyire megleptem. Pár pillanattal később magához húzott és megcsókolt.
  - Én is téged! Nagyon.
   Hozzábújtam és élveztem a belőle áradó örömteli nyugalmat, majd megszólalt.
  - Lena, mondanom kell valamit. Haldoklom, már alig van időm, de azt szeretném, ha azt a keveset velem töltenéd. Szeretném, ha a menyasszonyom lennél.
  - Igen.
   Elővett a kabátzsebéből egy ékszeres dobozt , letérdelt előttem és kinyitotta. Egy szép smaragd gyűrű volt benne és ő finoman az ujjamra húzta. Az arca közelített az enyémhez, behunytam a szemem, s amikor megcsókolt furcsa nyugalom szállt meg.
   Az egész éjszakát úgy töltöttük, hogy ő a fotelben ült, én pedig az ölébe hajtottam a fejem. Már biztos voltam abban, hogy meg akarom szépíteni neki, ami még hátra van.
   Másnap, ahogy hazamentem megkértem Carlisle-t, hogy intézze el a magántanulói jogviszonyom. Minden percet, amit lehetett, Donnal akartam tölteni.

A Dontól kapott gyűrű

Az ébredés fáj? - 22. fejezet

   Köszönöm a látogatókat és a rendszeres olvasókat! Jó olvasást!

      Mi Don autójával mentünk, míg a többiek Edével mentek. A suli bejáratánál Erictől lehetett jegyet venni, aki még álarccal is felismert.
  - Szia, Lena!
  - Szia, Eric! Ő a kísérőm, Don. - mutattam be Dont, mivel már szinte illetlenül bámult rá.
  - Bocsi, de nem találkoztunk már? - kérdezte Eric Dont.
  - Nem neked volt eltörve az orrod kétéve, mert leselkedtél a lányöltözőben?
  - De igen. - mondta elpirulva. - Honnan tudod?
  - Én raktam helyre az orrod.
  - Dr. Carlton?
  - Igen, én vagyok, de szeretnénk két jegyet, ha lehet.
  - Oké, tíz dollár lesz.
   Don odaadta a pénzt, a jegyeket pedig zsebre rakta. Mivel kicsivel korábban érkeztünk megkerestük az asztalunkat és leültünk. Hatkor bejelentették, hogy az este keringővel indul.Don felkért, én pedig pukedlizve elfogadtam.
   Jó volt táncolni, csak kerengtünk, amikor Edward finoman megérintette Don hátát, mire mi megálltunk.
  - Lekérhetem a hölgyet? - kérdezte, Don pedig illően válaszolt.
  - Természetesen. Köszönöm a táncot. - mondta és miután meghajolt elment leülni.
   Ed átölelte a derekam és táncolni kezdtünk.
  - Lena, tegnap ugye a gondolatomra válaszoltál?
  - Igen, de azt hittem, hogy ez világos.
  - Ha nem lenne Don, lenne esélyem?
  - Meglehet, de Don van és nem akarom őt megbántani. Fontos nekem.
  - Megértem. Egyébként bocsánat amiatt, amit Emmettel csináltunk. Csúnya dolog volt az a ,, Győzzön a jobbik!".
  - Túléltem.
 
   Véget ért a zene és visszakísért az asztalhoz. Az asztalnál ott ült Donnal mindenki és Alice idegesítően és gyanúsan mosolygott. Próbáltam olvasni a gondolataiban, de csak azt hajtogatta, hogy ,, Ne reménykedj!". Grimaszoltam egyet és beszélgetni kezdtünk. Hétkor felszolgálták a vacsorát, de mivel ideges volta alig ettem belőle.
   Vacsora után megállás nélkül táncolta, legtöbbször Donnal. Amikor éjfélt ütött az óra Jessica egy mikrofonnal a kezében jelent meg.
  - Kedves jelenlévők! Mint tudják a diákok ma tanítási idő alatt szavazhattak az idei bálkirályra és királynőre. A három legtöbb szavazatot kapott lány: Alice Cullen, Carla Donati és Elena Cullen. A legtöbb szavazatot kapott három fiú pedig: Mike Newton, Edward Cullen és Tyler Conners. Ugye mindenki kíváncsi az eredményre?  Kérem a jelölteket, hogy jöjjenek fel a színpadra. Tehát kedves jelenlévők, örömmel tudatom, hogy a bálkirályunk idén nem más, mint ... EDWARD CULLEN!!! Gyere és foglald el a trónodat. Azonban mit ér egy bálkirály, királynő nélkül? Hölgyeim és uraim! A bálkirálynőnk pedig nem más, mint ... ELENA CULLEN!!! Most pedig, hogy a korona a fejükre került, kérjük a királyi párt, hogy nyissa meg táncával az igazi bulit!
   A Titanic betétdalára táncoltunk és tánc közben végre rájöttem, hogy mit is érzek Ed iránt. Szeretem őt, de csak bátyámként. Nem vagyok szerelmes.
   Még úgy egy órát táncoltam azokkal, akik felkértek, majd hazaindultunk. Én Donhoz fordultam.
  - Don, te is jössz velünk, vagy inkább hazamész?
  - Hazamegyek. Köszönöm a szép estét! - mondta és arcon csókolt.
   Elindult, nekem pedig valami nagyon nem tetszett. Mintha Don titkolna valamit. Jazzre és Edwardra néztem, tudtam, hogy tudnak valamit.
  - Mit titkoltok?
  - Gyere, szállj be a kocsiba és elmondjuk, amit tudunk. - mondta Edward és nekem a rossz érzésem csak nőtt.
  - Oké! - beszálltam a kocsiba és vártam. Emmettet és Alice-t nem láttam, gondolom ők tudják mi van és nem akartak tűzvonalban lenni.

Az ébredés fáj? - 21. fejezet

   Sziasztok!!!
Mivel lassan elérjük az 5000-res látogatottságot, ezért hálából gyors voltam a kövivel.
Köszönöm!
Jó olvasást!

   Gyorsan a kórházhoz hajtottam. Amikor kiszálltam meghegyeztem magamban, hogy utálom a macskaköves járdákat, itt pedig az vezetett a bejárathoz. Bent, az ambulancián még mindig rengetegen voltak. Elindultam Don irodája felé, amikor egy nő sikolya hallatszott, aki egy egy egészen elkékült kislányt tartott a karjaiban. Azonnal odarohantam és a nő elmondta, hogy a kicsi lenyelt egy játékot. Gyorsan alkalmaztam a Heimlich - manővert és a játék ki is jött, de a kicsi szíve leállt. Gyorsan elkezdtem az újraélesztést, mire úgy fél perc múlva megjelent Carlisle és Don, a kislány már lélegzett. Amikor hordágyra rakták leültem és elkezdtem remegni. Carlilse visszajött és gyorsan bevitt az egyik vizsgálóba.
  - Lena, jól vagy? - kérdezte aggódva.
  - Azt hiszem. Ohhh ... annyira megijedtem! - mondtam és zokogni kezdtem.
  - Nyugodj meg, már nem lesz semmi baj. Don éppen vizsgálja a kislányt. Honnan tudtad, hogy mit kell tenned?
  - Nem csak az önuralmad, hanem a tudásod is lemásoltam. Hogy bírod ezt? Mi lett volna, ha a kezeim közt hal meg?
  - Gyorsan reagáltál, és ha mégis meghalt volna, te mindent megtettél.
   Ekkor belépett Don.
  - Helló! Szia, Lena! - odajött hozzám, szorosan magához ölelt és így vette észre, hogy remegek.
  - Megijedtél? Nyugodj meg, Arina, a kislány akit megmentettél jól van. Carlisle, nem kellene nyugtatót adni neki?
  - Igen, már hozom is. - és előkészített egy fecskendőt és a vállamba szúrta. - Don, leadom a műszakod, cserébe hazavinnéd Lenát?
  - Persze.
  - Lena, kérlek add oda Donnak a kocsikulcsot, te így nem vezethetsz.
  - Rendben. - mondtam és továbbra is Donhoz bújva indultunk el a kocsihoz.

   A kocsiban.
  - Lena, mi lenne, ha hozzám vinnélek? Az sokkal közelebb van.
  - Rendben. Nagyon fáradt vagyok. - mondtam és már aludtam is.
  
   Amikor felébredtem a saját szobámba voltam és pár perc múlva kopogott valaki. Jasper volt az.
  - Szia! Jobban vagy már?
  - Igen. Hogy kerültem haza?
  - Elaludtál a kocsiban és dr. Carlton úgy gondolta, hogy mégis az lesz a legjobb, ha hazahoz.
  - Értem. - mondtam és ekkor robbant be a szobámba Alice.
  - Végre felébredtél. Fél négy van és készülődnünk kell.
  - Már fél négy van? A bál napján? Egy napot aludtam?
  - Igen, de most irány tusolni. Jasper, menj öltözni és ügyelj kérlek Emmettre, hogy most ne tegyen tönkre semmit.
   Jasper kiment, én pedig öt perc alatt végeztem a füriben. Mire a szobába léptem Alice sminkje és frizurája már kész volt. Az enyém miért telik neki mindig órákba? Csak költői kérdés.
  - Mindjárt elkezdem, de előtte menj le enni. - mondta nagy kegyesen. Hihetetlen egy vámpír.
   Gyorsan felvettem egy pólót és egy nadrágot. Az illatokat követve eljutottam a konyhába. Esme kitett magáért, mint mindig most is istenit főzött. Miután befejeztem rohantam fel Alice-hez.
   Alice túlszárnyalta önmagát, mintha egyenesen ilyen ruhába születtem volna és még levegőhöz is sikerült jutnom. Ő elképesztően szép volt, amikor Jasper meglátta tátva maradt a szája.
  - Gyönyörű vagy, Alice!
   Hálából egy elég szenvedélyes csókot váltottak. Amit Emmett nem hagyhatott szó nélkül.
  - Hé!!! Menjetek szobára! Lena, annyira ronda vagy, hogy le se akarsz jönni?
   Elindultam le és amikor Emmett és Ed megláttak elállt a szavuk. Pontosan fél hatkor csengettek, de még mielőtt ajtót nyitottam volna Alice rám rakta az álarcot. Az ajtóban Don szóhoz sem jutott.
  - Szia! Gyere be! - mondtam és kézen fogtam.
  - Gyönyörű vagy. - mondta és megcsókolt, Emmett pedig köhintett egyet.
   Don előhúzott egy dobozt a zsebéből.
  - Hoztam neked valamit. Az üknagymamámé volt. remélem tetszik.
   Alice felsikkantott halkan, én pedig kinyitottam a dobozt. Egy egyszerű lánc volt benne egy medállal, amely közepén egy nagyobb rózsaszín gyémántot több kisebb gyémánt fog közre.
  - Ezt nem fogadhatom el. - mondtam.
  - Dehogynem. - mondta tőle távolálló határozott hangon. - Felcsatolhatom?
  - Igen, köszönöm.
   Ekkor Carlisle szólalt meg.
  - Gyerekek, indulnotok kell! - mondta.
   Mi mentünk ki legelöl, így nem láthattuk a két fiú nem túl barátságos arcát.

Így képzelem Don ajándékát.

Lena ruhája

Az ébredés fáj? - 20. fejezet

   Sziasztok! Itt a friss. Jó olvasást!!!

      Másfél hónap múlva


  - Lena!
  - Igen, Ben?
  - Mint tudod, holnap lesz a Halloween-bál, és csak azt szeretném megkérdezni, hogy lenne-e kedved velem jönni?
  - Bocsi, de a barátommal megyek. Miért nem Angelát hívtad el, örülne neki.
  - Aha, az a titokzatos barát ...
  - Tudod, nem érdekel, hogy mit hiszel, de mivel az órának vége én megyek. Szia!
   Alice-ék a kocsinál vártak.
  - Köszi, hogy megvártatok.
  - Ez csak természetes. - mondta Jasper és a többiek is rábólintottak. - Gyere, induljunk.
  - Oké.
 
   Otthon Esme ebéddel várt.
  - Sziasztok! Pakoljatok le. Lena, gyere ebédelni.
  - Oké!
   Miután ettem.
  - Esme, mész ma valahova?
  - Nem, miért?
  - Mert gyakoroltuk annyit a vezetést Alice-szel és Edwarddal, hogy el merjek indulni egyedül és szeretném elkérni a kocsid.
  - Persze, vidd csak. A kulcs a garázsban. Megkérdezhetem, hogy hova mész?
  - A kórházba Donért, szervizben van a kocsija.
  - Úgy látom, hogy jól megvagytok.
  - Igen, nagyon kedvelem. Holnap ő kísér el a bálba. Tényleg, megérkeztek a ruhák?
  - Igen, gyönyörűek. Gondolom a zöld a tiéd.
  - Nem, a rózsaszín az enyém.
  - Átöltözöl mielőtt elmész?
  - Igen, de előtte letusolok.
  - Rendben, menj csak.
  - Oké. Alice! - kiáltottam izgága húgom után.
  - Igen, Lena?
  - Eszedbe se jusson piszkálni a gardróbomat!
  - Oh, a francba!!!
  - Alice! - kiáltottam és rohantam fel a lépcsőn.
   A kis koboldszerű energiabomba a gardróbom ajtajában állt és mellette egy hatalmas kupac ruha. Az én ruháim!!!
  - Ugye, azok nem az én ruháim? - kérdeztem szinte morogva.
  - De Lena!!! Már mindegyik volt rajtad! - közölte felháborodva.
  - Nem érdekel Alice!!! Kérlek, ne piszkáld a ruháimat. Ha most békén hagyod őket, ígérem, hogy egy hónap múlva, vagyis december elején közösen selejtezünk és vásárolunk. Rendben?
  - Igen. - mondta duzzogva.
  - Ha mindenképpen gardróbot akarsz rendezni, láttam, hogy Emmett ingei közül sok tönkre ment.
  - Miii!? Egy hónapja vettem neki negyven inget. Mennyit tett tönkre?
  - Legalább a felét.
  - Megyek és helyrerakom azt a mamlaszt.
   Miután elment bemenetem a fürdőszobába és miközben tusoltam, azt hallgattam, hogy Alice Emmettet osztja. Észre se vettem, hogy Edward bejött a fürdőbe. Tátott szájjal bámultunk egymásra és gyorsan kivette a fülhallgatót a füléből. Én full piros arccal próbáltam elérni a törölközőt és takarni magam. Ő csak bámult, én pedig magamhoz tértem annyira, hogy rákiabáljak.
  - Nem mennél ki?
  - De, persze. - dadogta és kiment.
   Én is gyorsan elhagytam a fürit és felöltöztem. Esme jött be a szobámba.
  - Lena, megkérhetlek valamire?
  - Persze, mi lenne az?
  - El tudnád vinni Edwardot az új autószalonba? Carlisle majd hazahozza, vagy hazafut.
  - Oké.
  - Mikor indulsz?
  - Mindjárt, csak nem találom a kabátom. Na, mindegy, elviszem Alice-ét.
   Ekkor leszólt.
  - Oké. A fekete kabátomat vidd és egy esernyőt!
  - Jó, köszi.
    A nappaliban felvettem a csizmám és a kabátom. Amint rajtam voltak Edward egyből nyitotta nakam az ajtót.
   - Sziasztok! - mondtuk.
   Egész úton nem szóltunk egymáshoz, de hallottam Ed gondolatait, hogy:
,, - Kérdezd meg! Kérdezd már meg! Ne légy gyáva!"
   Amikor odaértünk, megkérdeztem.
  - Mit akarsz kérdezni?
  - Csak azt, hogy ..., mit szeretnél karácsonyra?
   Gondolatban pedig : ,, eljönnél velem Seatle-be vacsorázni?"
  - Ed, ez nem lenne helyes.
  - Értem. - mondta és pár pillanat múlva megérkeztünk.
  - Szia! - mondtam, ő pedig kiszállt és szó nélkül elment.
 
       
     Örülnék egy-két megjegyzésnek:)