Tizenegyedik

  Aro szemszöge

Már több évtizede keressük azt a különleges Voroncev hercegnőt és nem tudom elhinni, hogy a legrátermettebb és tehetségesebb vámpírjaim sem voltak képesek rátalálni. Az is  lehet, hogy már nem is létezik, de ez a lehetőség remélem nem igazolódik be. A Románok egyre jobban mozgolódnak és eddig is csak azért maradnak nyugton, mert tudják, hogy a Voroncev lány egy közülünk. Azonban egyre türelmetlenebbek, szeretnék látni őt és mi tagadás lázadoznak Alexander uralma ellen. Alexander Voroncev sosem tudott uralkodni és mint várható volt, az önkényuralom és a totális elnyomás nem a legkifizetődőbb módszer a hosszanti uralkodásra. Ezt kemény harcok árán kellett megtanulnom nekem és a testvéreimnek. Még mielőtt megkötöttük volna Alexanderrel azt a szerződést én Carlisle t akartam negyedik uralkodónak, vagy éppen Caius helyére. Ő a gyenge láncszem hármunk közül. Semmi máson sem jár az esze, csak azon hogy háborút robbantson ki, mindegy neki, hogy a Románok, a Cullen klán, vagy az Alakváltók ellen, bár őket különösen rühelli. Már régóta érezzük, hogy szükség van a változásra ezért is döntöttem amellett, hogy megkötöm Alexanderrel a szerződést, miszerint egyesítjük a két sereget és ezért ő felajánlotta a lányát, feleségnek, de én még most is szeretem az enyémet, ezért határozott szándékom azt a lányt trónra ültetni. Erről persze senki sem tud. Ismerem Alex terveit és tudom, hogy ő akar uralkodni velünk, de ő túl veszélyes és sokat akarna. Ha meglenne Cassandra, akkor nem haboznék és megöletném. Jane nagyon élvezné, már többször is kérte erre az engedélyemet.

Két héttel később

Ilyen izgatott is régen voltam. Amikor Alec jelentett a magyarországi felderítésről elmondta, hogy találtak egy nyomkeresőt, de másképpen dolgozik, mint Demetri és hajlandó lenne csatlakozni a Volturihoz, ami ellen nincs is kifogásom, bár abból adódhatnak problémák, hogy azt az életmódot folytatja, amit Carlisle is, de ha tényleg olyan hatékony akkor szemet hunyok afölött a kis malőr felett. Alec azt mondta, hogy holnap napnyugtára érnek haza, ami kifejezetten jó, mert kezdek kicsit türelmetlen lenni. Kifutok az időből és nem akarok háborút. Végre sikerült tényleg a legjobb képességű vámpírokat összegyűjtenem, és mire mennék velük, ha egy háborúban elveszíteném őket. Ez a Nyomkereső az utolsó lehetőség, mert a háború elkerülhetetlenül közeledik.
Miután megérkeztek, azonnal szóltam Alecnek, hogy hozza az irodámba a lányt egy magánkihallgatásra.
- Mi a a neved?-kérdeztem bemelegítésként.
- Kata vagyok, Mester.
Elmosolyodtam.
- Látom kitanítottak, de most az érdekelne, hogy milyen gyorsan tudnál nekem megkeresni valakit?
- Az leginkább attól függ, hogy milyen aprólékos a térkép. Én térképeken tudom megkeresni az adott illetőt. Szükségem van legalább egy emlékképre, vagy bármilyen apró dologra, amiből fel tudom ismerni az energiáját és annak segítségével találhatom meg.

A lakosztályomba mentem és és a gardrób mélyéről elővettem azt a kis utazótáskát, amibem Alexander előreküldte Cassie néhány kedvenc tárgyát. Kivettem egy fésűt és már azonnal vissza is mentem az irodába. Türelmetlenül kikaptam az íróasztalom egyik fiókjából egy csomó térképet és leszórtam Kata elé a fésűvel együtt.
- Kezdheted.

Először a kezébe fogta a fésűt és pár másodpercig csak szorongatta, majd szétnyitotta a világtérképet és lassan elkezdte a kezét végighúzni felette, amikor Amerikához ért megállt és rám nézett.
- Amerikában van. Van részletesebb térkép Amerikáról?
Gyorsan elé borítottam azt a térképet és újra kezdte. Washington államnál állapodott meg és mivel ennél részletesebb térképre Ameikáról még nem volt szükségem be kell egyelőre érnem ennyi infóval.
Azonnal hívtam Demetrit telefonon.
Nem kellett fél perc és már meg is jelent.
- Demetri, vidd magaddal Jane-t és Félixet, Kata szerint a Voroncev hercegnőt az Egyesült Államokban, Washington államban kell keresni. Addig keressétek, amíg meg nem találjátok. Vidd magaddal Katát is, hogy útközben részletesebb térképeken tudjon keresni. Ohh, és ha még mindig arrafelé él a Cullen Klán, adjátok át nekik üdvözletemet és természetesen várom róluk a jelentésedet. Mehettek!

Ők azonnal távoztak, én pedig remélem mielőbb eredménnyel tudnak szolgálni. Mert tényleg egyre jobban szorít az idő minket.

Tényleg, vajon mennyire vannak még életképes állapotban, az én Cullen klános vendégeim a kazamatákban?

Tizedik

Jacob szemszöge

Cassie szavait hallva szinte megfagyott bennem a vér. Egy született vámpír. Nem tudok mindent a vámpírokról, de mivel a szőke révén tudom, hogy eddig egyetlen egy született vámpír gyermek sem létezett, ezért nem kell nagy tudomány ahhoz, hogy biztosra vegyem, Cassie még egyedibb és utánozhatatlanabb, mint azt elsőre gondoltam. Amikor rám nézett és egy futó pillantást vetett a még egymásba fogott kezünkre eszembe villant, hogy lehet, hogy félt attól, hogyan reagálom majd le ezeket a híreket. Kicsit megszorítottam a kezét és tudom, hogy soha többé nem akarom, hogy kételkedjen abban, a mi szerelmünk örökké fog tartani.
Emmett, akivel a legjobban összehaverkodtam, most megint ellenségesen tekint rám, amiért nem is tudom elítélni. Neki is nagyon nehéz, hogy elvesztette a Szőkét, és látom rajta, hogy szereti Cassiet, de én is. Ezt a döntést Cassie hozta meg, hogy elfogadta az érzéseit, bármennyire is villámcsapászerűen jöttek.
Ami ezután történt meglepett. Nem mintha engem már nem lehetne meglepni, de most Esmének sikerült. Szempillantás alatt elémperdült és megölelt. Nem hosszan, éppen csak egy pillanatra, de amikor újra a Doki mellett állt azért Carlisle megkérdezte:
-Drágám, ez miért volt?
-Azért, mert Cassie a lányunk és Jacob pedig a választottja, így ha akarja, ha nem már akkor is a családunk részévé vált. Így ez egy "Üdvözlünk a családban ölelés volt".-mondta mosolyogva.

Nem tudom mi ütött belém, de amióta Billy meghalt nem volt családom, csak a falka, de néha hiányzott az igazi családi melegség és Esme villanásnyi ölelése visszaadott egy csöppnyit az otthonérzetemből. Ezért elengedtem Cassie-t és én is megöleltem.
- Azért én nem hiszem, hogy anyának szólítalak valaha is, de örülnék neki, ha néha-néha biztosítanál nekem egy kis családérzetet, mint most is.
Elmosolyodott és bólintott.
-Hidd el, bármikor jöhetsz hozzám egy kis anyáskodó ölelésre.
Cassie hozzánklépett és egy olyan csókot kaptam, amibe beleremegett a lelkem.
Bementünk a házba és beszélgettünk, mármint nem mindannyian, mert Alice, Emmett és Jasper elmentek vadászni. Nem tudom, hogy mennyire voltam én az oka a távozásuknak, de tényleg már az érkezésünkkor is fekete volt a szemük.

Carlisle nagyon sok mindent kérdezett Cassie-től, úgy tűnt, hogy kifogyhatatlan belőlük. Nem tudom, hogy mennyi idő telt el, de azt vettem észre, hogy kicsit elpilledtem. Carlisle felajánlotta, hogy feküdjek le nyugodtan Cassie-nél, de sajnos nem tehetem. Vissza kell mennem a falkához, már aggódhatnak miattam. Felálltam.
-Bocsássatok meg, de mennem kell. A többiek már nyugtalankodhatnak.
-Igen, már mondani akartam, de nem akartam azt az érzetet kelteni, mintha nem látnánk szívesen. Négy farkas várakozik a határnál.-mondta Carlisle.
Gyorsan megcsókoltam Cassie-t, intettem a többieknek és el is indultam haza, a határ túloldalára.

Cassie szemszöge

Annyira boldoggá tett, hogy elfogadta anya ölelését. Sosom hittem volna, hogy valaha is látok ilyesmit, hogy egy farkas önszántából megölel egy vámpírt, de Jacob megtette. Miután elment megöleltem Esmét és Carlisle-t is.
-Annyira köszönöm, hogy nem fogadtátok ellenségesen. Nagyon sokat jelent ez nekem.
-Cassie, ő a Te választásod és nekünk, a tiszteletbeli szüleidnek nincs jogunk elítélni és egítélni a helyzetet.-mondta Esme mosolyogva.-Meg aztán láttuk, hogy hogyan néz rád. Az többet mondott minden szónál.
-Igaza van Esmének, ráadásul nála jobban senki sem tudna téged megvédeni.  Tőlünk senki nem fogja megtudni a titkodat, de sosem tudhatjuk, hogy az igazi apád mikor talál rád.
Bólintottam. Tudom, hogy az élet, amit élek olyan tűnékeny, a boldogság pedig sajnos nem lehet végtelen bármikor megtalálhatnak. Már ez az idő is olyan ajándék, amiről nem is hittem, hogy osztályrészemül juthat. Jacob pedig, arra nincs szó. Sosem gondoltam, hogy társra lelek, nemhogy olyan különlegesre, mint ő.
Felmentem a szobámba és az ágyravetettem magam. Kezeimet a tarkóm alá tettem és az üvegtetőn keresztül bámultam a csillagokat. A képzeletem pedig ezer és ezer gyönyörű pillanatot és képet festett a jövőről. A Jacobbal való jövő még csodásabbnek tűnik, mint az amiről régebben álmodoztam. Tudom jól, hogy Ő képes lesz megvédeni ha kell, én pedig mindent meg fogok tenni, hogy minél boldogabbá tegyem őt. Olyan boldoggá, mint amilyenné Ő tet engem.