Boldog Új Évet!!!

Kedves Olvasók!

Mindenkinek ezúton kívánok minden jót a következő évre.

                                                                                                       Üdv: Dreamea

U.i.: Az se baj ha nem lesz mindenki csacsi részeg!)

    ,, Eljött hát az idő, nagy levegőt veszek, mindenkire vonatkozó bejelentést teszek. Ma van az évnek az utolsó napja hagyományból lesz ma mindenki berúgva. Szép az a szokás mit jövőre hagyok, Boldog Új Évet kívánok míg magamnál vagyok."

 

Az ébredés fáj? - 11. fejezet

    Ez is elérkezett. Ma lettem 22 éves, öregszem. Egy, tőlem tényleg nagyon hosszúnak számító fejezetet hoztam nektek kedves olvasók.

       Szeptember elseje

   Éreztem a nap melegét az üvegajtón keresztül, jó volt a takaró alatt lustizni. Hirtelen beszakadt az ajtó és a helyén ott állt Emmett, Edward és Jasper. Annyira megijedtem, hogy kiugrottam az ágyból. A fiúk arcán döbbenet látszott, majd végignéztem magamon. Felkaptam a takarót és ...
  - Takarodjatok a szobámból!
   Alice is megjelent és átvitt magához és felöltözhettem.
  - Ugye, amikor vásároltunk ezt láttad?
  - Igen, de még nincs vége. Hallgasd!
   Először semmit sem hallottam, majd a fülembe kúszott Carlisle hangja.
  - Fiúk!
   Hallottuk letrappolni őket.
  - Gyere, Lena. Ez nagy lesz!
   A nappaliban Esme és Carlisle álltak a három fiú előtt, akik a kanapén ültek.
  - Fiúk! Soha nem hittem volna, hogy ilyen szemtelenségre vetemedhettek, ráadásul a húgotokkal szemben.
  - Igaza van Carlisle-nak. Ez csúnya dolog volt, ráadásul az első iskolai napon. Nem vagyok a büntetések híve, mert már nem vagytok gyerekek, de az ajtót csináljátok meg.
  - Most induljatok a suliba, de délután még beszélünk erről.
   Most már lesétáltunk és amikor leértünk Carlisle felém fordult.
  - Lena, tudsz vezetni?
  - Igen, de nincs benne nagy gyakorlatom. Miért?
  - Mert ha gondolod veszünk neked is egy autót.
  - Nem szükséges. A többiek biztosan elvisznek, ha kell, de most indulnunk kellene, mert fél nyolc van.

   Emmett és Edward kocsijával mentünk. Alice és Jasper Emmettel, én pedig Edwarddal. Az iskolába érve első utunk a titkárságra vezetett az órarendekért. Én matekkal kezdtem, Alice és Emmett spanyollal, Edward és Jasper pedig biológiával.
   Gyorsan megtaláltam a matektermet, de megvártam, hogy mindenki bemenjen és utolsónak léptem be. A tanár egyből magához intett.
  - Te vagy az új lány, ugye? Hozd ide, aláírom a papírod. Mike és Bella között van hely, ülj oda.
   Leültem oda, ahova mutatott és elképesztett a következő mondata.
  - El sem hiszem! Egy Cullen sincs a csoportban! - és elmosolyodott.
   Jelentkeztem.
  - Igen?
  - Tanár úr, megnézte a nevem?
  - Nem, miért?
  - Kérem, nézze meg.
   A lapomra nézett és én még embert nem láttam olyan gyorsan elsápadni, mint a tanárt a nevem láttán.
  - Elnézés, Ms. Cullen.
  - Semmi baj, csak gondoltam szólok.
   Ezután a tanár olyan szétszórt volt, hogy az egész órán csak össze-vissza beszélt. Az óra végén Bella hozzám szólt.
  - Szia, Bella vagyok!
  - Én pedig Lena!
  - Tudom, Samék meséltek rólad..
  - Hogy vannak?
  - Jól, de Emily nagyon hiányol.
  - Én is őt. Milyen órád lesz?
  - Várj, megnézem. Irodalom, neked?
  - Töri.
   Ekkor jelent meg a család többi tagja.
  - Uhh, Lena! Láttam szegény Mr. Johnstont. Annyira remélte, hogy lesz egy Cullen mentes csoportja a harmadikosoknál, de nem jött be neki. Szia Bella!
  - Sziasztok!
  - Várj, Bella! - szóltam utána. - Utána milyen órád lesz?
  - Tesi, méghozzá dupla.
  - Nekem is, akkor ott talizunk.
   Ezután Alice-ékhez fordultam.
  - Megmutatnátok, hogy hol lesz a töri óra?
  - Elkísérlek, nekem is az lesz. - mondta Edward.
  - Oké, menjünk.
   Elindultunk és beszélgettünk.
  - Kíváncsi vagyok, hogy hol lesz hely.
  - Mrs. Aisant szórakoztatja a diákok átültetése.
  - Én melletted fogok ülni.
  - A képességeddel akarod elérni? Gonosz, de tetszik.

   Bemenve nem kevesen bámultak meg minket. Mi csak mosolyogva ültünk le. Mindenki meglepődött, amikor Mrs. Aisan bejött közölte, hogy mindenki azzal ül, akivel akar. Mögénk, az utolsó padba két fiú ült. Edward nevetve mesélni kezdett, amíg a tanár az ez évi tanmenetet ismertette.
  - A mögöttünk lévő padban Ben és Eric ülnek. Azon gondolkodnak, hogy mi ketten együtt vagyunk-e és, hogy ha nem, akkor elmennél-e valamelyikükkel randizni. Ben mindjárt idead egy levelet.
   A következő pillanatban Ben megbökte Edwardot és odaadta neki a levelet, majd ő nekem. Meg sem lepődtem, hogy már tudja a nevemet.

    ,,Szia Elena!
Bocs, ha zavarlak, de nem lenne kedved holnapután, szombaton eljönni velem moziba?
                                                                                                                                 Ben"
   Edward is elolvasta és adott egy tollat, én pedig válaszoltam.
  
   ,, Szia Ben!
Bocs, de szombaton vásárolni megyek Alice-szel.
                                                                                 Lena"

   Hátraadtam Bennek és utána Edward a fülemhez hajolt.
  - Alice tud róla?
  - Nem, mert nem akarok vásárolni menni, de Alice-t biztosan nem meri számon kérni rólam. Legszívesebben Emilyvel lennék egy keveset. Tudod, hiányoznak mindegyikük. Otthon éreztem magam velük.
  - Velünk nem?
  - Emilyvel együtt főztünk például, vagy ott van a házimunka. Az egésznek család érzete volt. Veletek is jó lenni, de folyton félek, hogy megbántok valakit, vagy csalódást okozok Carlisle-nak. Legjobban attól félek, hogy Esmét bántom meg. Nem tudok anyukámként tekinteni rá, nem tudom, hogy hogyan viselkedjek vele. Ráadásul Emmett miattam veszítette el Rosalie-t.
  - Te ezt komolyan így gondolod?
  - Igen.
  - Dehát ez butaság. Te a testvérünk vagy, és az, hogy Esmét nem tudod anyukádként szeretni nem baj. Először csak engedd, hogy a barátnőd legyen. Engedd, hogy szerethessünk, mert mindannyian szeretünk. Rosalie miatt pedig ne legyen bűntudatod, ő akart elhagyni minket.
   Az óra végeztével Edward elkísért az öltözőkhöz. Miután átöltöztem egyszerre léptem be a tornaterembe Bellával. A tesitanár a fiúkat kiküldte baseballozni, nekünk pedig kézilabdáznunk kellett. Jól ment egészen addig, amíg nem Bellának akartam passzolni. Odadobtam neki a labdát, de a fejét talltam el és a pattanó labda tarkón találta a tanárt. Ő valamiért nem örült ennek és kiküldött minket Bellával.
  - Bocsi. - mondtam.
  - Inkább hálás vagyok. A jelenlétet már beírta, tehát még igazolatlant sem kapunk. Egyébként ne aggódj, vonzom a baleseteket.
  - Öltözzünk át és vegyünk valamit a büfében. Éhen halok.
  - Te hogy-hogy éhes vagy?
  - Ezt a kérdést nem értem.
  - Vámpír vagy, nem?
  - Nem Bella, nem vagyok az. Vagyis csak félig. Én normális ételeket eszek.
  - Értem, tehát ezért lehet kék a szemed.
  - Igen. Kérdezhetek én is?
  - Persze.
  - Miért döntöttél Jacob mellett?
  - Erre könnyű a válasz. Rajongva szerettem Edwardot, de ő a nagy szerelme ellenére képes volt elhagyni. Jake pedig velem volt, segített és lassan beleszerettem. Edward olyan volt nekem, mint a heroin. A létezésem csak körülötte forgott, de Jake közelében egyre jobban kitisztultam és egy nap arra ébredtem, hogy tiszta vagyok. Jake olyan nekem, mint a nap, ha a közelemben van nem kell semmi más, de ha nincs velem, akkor is tudom, hogy mindig velem marad. Nem az az igaz szerelem, ha rajongunk valakiért, hanem az, hogy úgy szeretjük, hogy érezzük életünk végéig elkísér az érzés. Így érzek Jake iránt.
  - Megértelek. Megmutatod, hogy hol a büfé?
  - Igen, én is éhes vagyok.
  - Mi itt a legjobb?
  - Tudod, én vega vagyok, de a pulykás szendvics állítólag jó.
  - És a vega kaja?
  - Sokféle gyümölcs és zöldség van.
   Végül mindketten gyümölcsöket vettünk.Mire fizettünk megjelentek a többiek és leültek az asztalukhoz.
  - Ülsz hozzánk, vagy inkább Alice-ékhez?
  - Azt hisz, ma veletek ülök. Nem akarok olyan elzárkózott lenni, mint a többiek. Mindjárt jövök. Itt hagyom a tálcám. - mondtam, majd Emmettékhez sétáltam.
  - Sziasztok! Baj, ha Belláékkal ebédelek?
  - Dehogy, nyugodtan.
  - Köszi Edward.
  - Várj! - szólt Alice. - Szombaton vásárlás?
  - Jaj, ne! Láttad?
  - Igen. Annyira jó lesz!!!
  - Aha. - mondtam nagy lelkesen.
  - Lena!
  - Igen, Emmett?
   Felállt, odajött hozzám és megcsókolt, én pedig ismét csak megpofoztam.
  - Ezért még számolunk! Délutánig kitalálok valami nagyon gonoszat. Jasperéknek is jót tett az a kis úszás. Na sziasztok!
  
   Visszamentem és leültem Belláékhoz.
  - Sziasztok! - mondtam.ű
  - Srácok, gondolom tudjátok, ő Lena Cullen. Lena, ők itt Angela, Jessica, Mike, Eric és Ben.
  - Igen, Eric és Ben törin Ed és mögöttem ültek.
  - Lena, kérdezhetek valamit?
  - Persze Bella.
  - Hol van Rosalie?
  - Nem tudom.
  - Aha, és mi van köztetek Emmett Cullennel? - kérdezte Jessica.
  - Semmi! - mondtam bosszúsan. - Csak egy idióta és feltűnési kényszerben szenved. - gúnyosan felé néztem és láttam, hogy vigyorog.
  - Van ötletetek a Halloween-bállal kapcsolatban?
  - Mi beszélgettünk erről néhányan a nyáron és a legjobbnak a Vámpírok bálja ötlet tűnt. - mondta Jessica.

   Mi Bellával egymásra néztünk és nem tudtuk, hogy tiltakozzunk, vagy nevessünk. Végül megszólalt a jelzőcsengő és mindenki elindult az órájára. nekem fizika következett és, mint kiderült a mellém csapódott Emmett nevezetű mókamesternek is. Óra után szóltak, hogy az utolsó óra elmarad. Hazafelé Jasper is Emmett autójába ült és azt mesélte, hogy idén a harmadévesek a Rómeó ás Júliát, a Nyomorultakat és a Macskákat adják elő és a szereposztás jövő hétfőn lesz kirakva. Gonosz ötlet fészkelte be a fejembe magát.                

Az ébredés fáj? - 10. fejezet

    Olyan erővel szorítottam Emmett vállát, hogy eltört a válla.
  - Emmett, tedd le.
  - Carlisle, utána pedig kérlek, nézd meg a vállam.
  - Bocsi, Emmett. Nem is tudom, honnan volt annyi erőm, hogy eltörjem a vállad.
  - Szerintem lassan kibontakoznak a vámpíros dolgaid.
  - Értem, Carlisle, nem lehetne már levenni a kötést?
  - Igen.
    Amikor levették a kötést szétnézve álmain szobáját láttam.
  - Úristen! Ez gyönyörű! Ilyen volt az álmom. Köszönöm.
  - Szívesen! - mondták.
  - Tehát ezért kellett Alice-szel vásárolnom.
  - Igen. - mondta Edward.
  - Emmett, ez nem a te szobád volt?
  - Csak volt, most a mellette levő. Ez a szoba az utóbbi időben úgyis csak csupa kellemetlen emléket jelentett.
  - Köszönöm. - mondtam és magamhoz öleltem.
   Mire elengedtem mindenki eltűnt.
  - Kérhetek valamit cserébe?
  - Mit?
  - Adhatok egy puszi, úgy, hogy behunyod a szemed?
  - Tudom, hogy készülsz valamire, de legyen.

   Behunytam a szemem és odatartottam az arcomat. Ő hirtelen szájon csókolt és én vissza is csókoltam. Hosszasan csókolóztunk, majd egy hirtelen mozdulattal lekevertem neki egy hatalmas pofont.
  - Emmett, ezt amiatt kaptad, hogy megcsókoltál engedély nélkül. Ha nem lesz több ilyen partizánakciód, még az is megeshet, hogy én foglak megcsókolni. Lementem és láttam, hogy Edward éppen odaad egy százast Jaspernek. Odamentem és elvettem tőlük.
  - Miben fogadtatok? - kérdeztem.
  - Hogy felpofozod-e Emmett-et és én nyertem. - mondta Jasper.
  - Bocs fiúk, de ez a százas az enyém és jusson eszetekbe, hogy ha rám fogadtok egyikőtök sem nyerhet. Egyébként, ha így ráértek, mi lenne, ha megmártóznátok a patakban?
   Carlisle, Esme és Alice meglepődtek, amikor a két fiú elindult ködös tekintettel a patak felé.Utánuk mentünk és nevettünk azon, hogy a bokáig érő vízben lubickolnak.
  - Fiúk! - szóltam nekik, mire a szemük kitisztult és nem tudták, hogyan kerültek ki a vízbe. Alice esélte el nekik az egészet.
  - Tehát, neked ez a képességed. - állapította meg Carlisle.
  - Lena, ígérd meg, hogy karácsony előtt ráveszed a fiúkat arra, hogy eljöjjenek velünk vásárolni.
  - Alice, számíthatsz rám.
  - Most már csak az érdekelne, hogy ha teljesen vámpír lennél, lenne-e ég valamilyen képességed.
  - Carlisle, szeretnék egyenlőre úgy maradni, ahogy vagyok. Így most tök jól érzem magam.
  - Igazad van. Így is figyelemre méltó a képességed.
  - Szerintem is. - mondta Edward is.
  - Köszi. Meg akartam kérdezni, hogy főzzek-e valamit, de nincs rá szükségetek. Nem a ti ízvilágotok.
  - Ha gondolod használd nyugodtan a konyhát.
  - Esmét nem zavarná, Carlisle?
  - Nem zavarna. Legalább nem lennék ott egyedül.
  - Köszönöm, Esme!

Köszöntő + Az ébredés fáj? - 9. fejezet

  Kedves olvasók!


Én nem vagyok túlságosan ékesszóló, de szeretnék ezúton minden idetévedt embernek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánni. Ez a mai egy extra hosszú rész lett és 29.-én, a szülinapomon várható az idei utolsó fejezet. Jövőre kívánok minden jót, szépet, egészséget, írótársaimnak rengeteg ihletet és időt, hogy az ihlet látható formába kerülhessen. Fogadjátok ezt az idézetet is:

---

Karácsony éjjel
Angyalok szárnyán jön a békesség közénk,
Csillagok fényét ma a gyertya szórja szét.
Kint bárhogy fúj a téli szél,
Bent az otthon vára véd,
Ma a szívünk összeér.

Eljött az óra
És a szívem rúgkapál,
Csengettyűszóra
És egy pillanatra vár.
A fa is díszben áll,
Mennyi gyertyaláng,
És egy csendes dallam száll.

Szekeres Adrien - Angyalok szárnyán

 

 

    Másnap reggel hangos morgásra ébredtem és lerohantam. A bejárat nyitva volt s kiszaladtam. Kint a három fiú, Esme és Alice három hatalmas farkassal néztek szembe. Ahogy megláttam gyorsan megöleltem a legnagyobbat.
  - Szia, Sam! - ő a fák közé szaladt és már emberként tért vissza. Gyorsan megölelt.
  - Lena! Nagyon sajnálom, a Tanács döntése.
  - Tudom. Hogy van Emily?
  - Szomorú, máris hiányzol neki.
  - Sam, abból, hogy itt vagytok, ugye nem lesz balhé?
  - Nem, hacsak a piócák ránk nem támadnak.
  - Esme? - néztem rá kérdőn.
  - Nem fogunk támadni.
  - Köszönöm. Fiúk, miért jöttetek?
  - Két okból. Az egyik ok az, hogy elhoztam a cccaidat, a másik pedig, hogy Jacob és Bella végre bevésődtek egymással. Bella mostantól a rezervátumban él és ott is fog tanulni. Szeretnénk, ha Edward Cullen kerülné Bellát, nem akarunk harcot.
  - Értem. - szólalt meg Edward.
  - Lena, úgy sajnálom. Tényleg megkedveltelek.
  - Nem te tehetsz róla. Ők itt kicsodák? Nem Paul és Jared.
  - Ők Quil és Embry. Pault Jared tartja féken. Eltiltották tőled, de mindenképpen jönni akart.
  - Talán, ha nem lát az a a legjobb neki. Vigyázzatok magatokra és Emilyre.
  - Meglesz.
   Újra megöleltük egymást és immár újra farkasként eltűntek mindhárman. Esme megszólalt.
  - Emmett, Edward, kérlek, vigyétek be Lena holmiját.
   Ők elindultak, én pedig Esméhez futottam. Ő óvatosan magához ölelt és Alice-szel bekísértek a házba. Bent megreggeliztem és Edward leült mellém.
  - Szeret téged.
  - Ki?
  - Sam, olyannak érez, mintha a huga volnál.
  - Ő is olyan nekem, mintha a bátyám lenne, csak neki steak a kedvence, nem pedig oroszlán vagy maci. Tényleg, Jasper neked mi a kedvenced?
  - Én is nagymacska-párti vagyok. Lena, mi a baj? Mi fáj? Mitől félsz?
  - Előled nem titkolhatom, ugye?
  - Nem.
  - Attól félek, hogy ez csak egy álom, vagy csak valami átmeneti dolog és hamarosan véget ér, én pedig egyedül maradok.
  - Figyelj, mi mindig kiállunk a családért. Te már közénk tartozol. Nem szabadulsz.
  - Elviccelhetjük, de mi van, ha vissza kell mennem oda, ahonnan jöttem.
 
    Alice visszajött.
  - Hé!!! Mi ez? Lena, irány öltözni, vásárolnunk kell.
  - Alice, már mindenem megvan szeptemberre.
  - Dehogy, szerintem is menj el Alice-szel, nekem dolgom van a fiúkkal. - szólalt meg Esme.
  - Jól van.
  - Tudtam! Gyorsan öltözz fel. Láttam egy cuki rucit és ha nem sietünk elviszik.

   Tíz perc múlva már száguldottunk is.
  - Port Angelesbe megyünk?
  - Nem, Seattle-be.
  - Viccelsz?
  - Nem. Sőt, ma este ott is alszunk.
  - Alice, Rosalie miért ment el?
  - Azt mondta, hogy elege van abból, hogy a családba folyton bekeveredik egy ember. Ezért úgy döntött, hogy elhagyja a családot és Emmett-et is.Eltépte az összes szálat, ami a családhoz kötötte.
  - Remélem Emmett nem haragszik rám Rosalie miatt, vagy azért, mert kitúrtam a szobájából.
  - Hidd el, hogy nem haragszik rád semmiért. Hajnali háromig nézte, ahogy alszol.
  - Ez kedves tőle.
  - Aha. Mi a kedvenc színed?
  - A zöld.
  - És milyen lenne az eszményi szobád?
  - Sötétzöld falak, bambuszbútorok, üvegfal stb.
  - Tehát természetes vonal.
  - Igen.
  - A ruhákról beszélve melyik a kedvenc stílusod?
  - Nincs kedvencem. Alice, Edward hogy viseli, azt, hogy Bella elhagyta.
  - Fáj neki, de tudja, hogy Bella igazán boldog lesz.
  - Alig várom, hogy én is szerelmes legyek. Emmett egy osztályba fog járni velünk?
  - Igen, az évfolyamtársunk lesz.
  - Elmondod, hogy miért jöttetek vissza? Laurent miatt?
  - Leginkább miatta.
  - Láttad, hogy megtámadja Bellát?
  - Igen.
  - Samék vigyázni fognak rá. Én tényleg Carlisle lánya vagyok?
  - Igen, Lena.
  - De akkor Esme, hogy tud engem szeretni?
  - Esme lételeme a szeretet. Minket is sajátjaként szeret, ahogy téged is. Amikor megtudta, hogy létezel azonnal ide akart jönni. Már te is a lánya vagy és  az egész család szeret.
  - Köszönöm.
  - Amúgy tessék. Ezek a bankkártyáid és még csak meg se próbáld visszautasítani. Lena, szeretnél Cullen lenni?
  - Már megvannak a papírjaim. Elena Ternovan vagyok.
  - De Carlisle szeretné, ha a Cullen nevet viselnéd.
  - Valld be, hogy megcsináltattad már a papírokat.
  - Honnan tudod?
  - A kártyákon az Elena Caroline Cullen név szerepel és ezekhez személyi kell.
  - Lebuktam.
  - De le ám! - és felnevettem.
 
   Mire Seattle-be értünk, szinte mindent megtudtunk egymásról. Imádtam az Alice-szel való vásárlást. Még egy bútorüzletbe is berángatott, hogy nézzünk szét. Estére olyan fáradt voltam, hogy a szállodába érve azonnal lefeküdtem. Másnap reggel Alice nevetésére ébredtem.
  - Jó reggelt!
  - Neked is, ugye nem én ébresztettelek fel?
  - Talán. Min nevettél ilyen jót?
  - Azon, hogy láttam, amikor a fiúk rájönnek, hogy te csak egy bugyiban alszol.
  - Gondolom jól fognak szórakozni.
  - Aha, de már tizenegy óra és még szeretnék indulás előtt még vásárolni.
  - Jó, gyorsan felöltözök. Addig rendelnél reggelit?
  - Persze, mit szeretnél?
  - Teát és mézes pirítóst.
  - Oké.
   Mire felöltöztem a reggeli is megérkezett. Alice rendezte a számlát, majd elindultunk. Még jó, hogy Alice gyorsan vezetett, mert nagyon kényelmetlenül ültem a sok cucc miatt. Megérkeztünk haza és a házba belépve mindenki a nappaliban várt ránk. Felálltak köszönni, de volt valami a levegőben, ezért megkérdeztem:
  - Mire készültök?
  - Bízz bennünk, kicsim. - kért Carlisle és bekötötte a szemem.
  - Ne ijedj meg, felfoglak venni. - mondta Emmett.
   Én mégis megijedtem és olyat tettem, amiről nem hittem volna, hogy képes vagyok.

Az ébredés fáj? - 8. fejezet

   Talán az ünnepek miatt, de itt a friss! Jó olvasást!

                   
   Tettem fel a kérdést. Kicsit kétségbe voltam esve.
  - Itt maradsz!
  - De Alice... - szipogtam. - nem jöhetek ide csak úgy.
  - Lena, te a lányom vagy, neked itt kell lenned.
  - De ...
  - Semmi de! Alhatsz a szobámban.
  - Alice, inkább az én szobámban aludjon. - szólalt meg Emmett.
  - Nem akarlak kitúrni.
  - Lena, mi nem alszunk.
  - Carlisle, a holmimat kiadják?
  - Nem mondták.
  - Nyugi húgi, én mindent adok neked és vásárolhatunk is.
  - Emmett, kísérd fel Lenát. Alice kérlek szedj össze neki ruhát, én addig készítek vacsorát.
  - Rendben, Esme.
    Fent letusoltam és az Alice-től kapott hálóingben lefeküdtem, amikor kopogtak.
  - Igen?
  - Esme küldte a vacsit. Spagetti.
  - Köszönöm.
   Indulni akart, de utána szóltam.
  - Emmett!
  - Igen? - fordult vissza.
  - Itt maradnál velem egy kicsit?
  - Persze.
   Csendben leült az ágy szélére és megvárta, amíg befejezem a vacsit.
  - Elég volt?
  - Igen. - és elmosolyodtam.

   Gyorsan levitte a tálcát és letusolva, egy törcsiben jött vissza.
  - Bocsi, de elfelejtettem ruhát vinni magammal.
  - Semmi baj, elfordulok addig.(Pedig milyen jól nézett ki!)
  - Visszafordulhatsz! - mondta és már egy pólót és rövid nacit viselt.
  - Maradsz még?
  - Ha akarod...
  - Azért ne ilyen lelkesen. - és oldalba böktem.
  - Hé!!! Ez fájt!!!
  - Na persze! Aki macikat eszik biztosan kifekszik ennyitől.
  - Tehát tudod, hogy a maci a kedvencem.
  - Igen.
  - Jól áll ez a hálóing. Szép ez a királykék.
  - Köszi, de ez az Alice-é.
  - Tudom.
  - Ne vigyorogj! Amúgy pont ilyennek képzeltelek. Tényleg szeretsz fogadni?
  - Naná!
  - Csendesebben!
  - Jó, de most már aludj, szükséged van rá.
  - Tudom, de olyan új minden. Maradsz, amíg elalszom?
  - Aha.
  - Akkor jó éjt!
  - Neked is.

   Mondta, én pedig meglepően gyorsan elmerültem az álmok birodalmában.

Az ébredés fáj? - 7. fejezet

 Most egészen gyors voltam, megszállt a munkakedv. Jó olvasást!

            

   Hogy legyen egy kis idejük megemészteni, Emilyhez mentem és szóltam neki, hogy majd otthon találkozunk. Ő még vásárolt és talán kicsit megkönnyebbült, hogy végre azt vehet nekem, amit akar. Visszamentem Alice-ékhez és beszálltunk az autóba.
  - Tehát tudsz rólunk. Elárulod, hogy honnan? - kérdezte Esme.
  - Ne aggódj, nem mondom el senkinek.
  - Tudom, de ...
  - Tudjuk, hogy nem feddsz fel minket, de én is tudok néhány dolgot, amit te nem.
  - Egy jövőbelátótól azért ennyi természetes, nem?
  - Hát erről is tudsz?
  - Sőt, még sok más dologról is, de nektek most nem Alaszkában kellene lennetek?
  - Visszajöttünk, mert aggasztó dolgot láttam.
  - Bellára akartok vigyázni?
  - Is, de van más is.
  - Gondolom akkor fogod az orromra kötni, ha a többiek megismertek.
  - Talált.
  - Ez teljesen érthető.
   Pár perc csend, majd ...
  - Basszus!
  - Mi a baj Lena? - kérdezte Esme.
  - Dokihoz kellett volna mennem.
  - A vérszegénység miatt?
  - Igen, Alice.
  - Szerintem Carlisle biztosan megvizsgál.
  - De ahhoz vérvétel kell.
  - Lena, Carlisle-nak annyi is elég ha megszagolja a véredet és tudni fog mindent.
  - Esme, és szegény Jasper? Veszélyeztetném az önuralmát.
  -  Edward és Emmett vigyázna rá.
  - Jó, Esme meggyőztél. - és elmosolyodtam.
  - Főzzek majd neked valamit? Nem vagy éhes?
  - Talán egy kicsit.
  - Akkor készítek spagettit. Mit szólsz?
  - Remek. Segítsek?
  - Nem köszönöm. Megérkeztünk.
  - Esme, ez gyönyörű!
   Amikor beléptünk a lélegzetem is elakadt.
  - Tényleg szép.
  - Köszönöm. Fiúk!
   Pár pillanat múlva a három vámpírfiúval találtam szembe magam.
  - Fiúk, ő itt Lena. - szólalt meg Alice.
  - Lena, ő Jasper.
  - Szia!
  - Ő ...
  - Várj, kitalálom. Te vagy Emmett. Ez a perverz vigyor utánozhatatlan.
  - Talált csajszi. Mellettem pedig Edward látható.
  - Szia! - köszönt Edward.
   Miután Edwardnak is köszöntem, majd hirtelen Emmett felkapott és pörgetni kezdett, de Jasper rá szólt.
  - Emmett, tedd le! Fél.
   Letett. Én pedig amint padlót éreztem a lábam alatt elájultam. Mikor magamhoz tértem a díványon feküdtem és valaki éppen a pulzusomat nézte.
  - Látom felébredtél.
  - Dr. Cullen?
  - Csak Carlisle, Lena.
  - Köszönöm. Bocsánat, hogy elájultam, de félek a magasságtól.
  - Semmi baj. Nagyon vérszegény vagy, tudod?
  - Persze, de semmi sem hat.
  - Értem. Szólok a többieknek.
  - Nem kell, már itt vagyunk. - közölte Emmett.
  - Carlisle, kérdezhetek?
  - Persze, Lena.
  - Hol van Rosalie?
  - Tudod ...
    Ekkor újra megszólalt Emmett.
  - Elhagyott minket.
  - Miért? Bella miatt?
  - Nem, hanem miattad.
  - Miattam?
  - Emmett elég legyen! - szólt rá Carlisle.
  - De Carlisle, még mindig nem értem, hogy lehet valaki olyanra féltékeny, akit nem is ismer.
  - Emmett, ezt majd később.
  - Mi folyik itt? - kérdeztem már idegesen.
  - Nyugodj meg. - kért Carlisle.
  - Jasper, kérlek ne nyugtass. Egy vámpírokkal teli házban vagyok, akik tudnak rólam. Már az is fura, hogy ti léteztek, de az indián tanács azt hiszi, hogy én is az vagyok, pedig nálunk nem is léteznek.
  - Nyugodj meg. Mindent elmondok, amit tudok.
  - Oké.
  - Tehát, egy másik dimenzióból jöttél, ahol én is jártam egyszer és együtt voltam az anyukáddal, akit Angela Bright-nak hívtak. Csak egy éjszaka volt. Úgy egy hónapja Alice-nek látomása volt, hogy te idekerültés, és hogy a lányom vagy.
  - Te...tessék?! A lányod? Én?
  - Igen.
  - Ezt nem hiszem el. Nekem nincs családom. - mondtam sírva.
  - De van, mi vagyunk azok. Ha akarod leszek a váll, amin kisírhatod magad. - mondta Emmett vigyorogva.
  - Kösz Emmett. Megölelhetlek titeket?
   Azonnal egy csoportos ölelés közepén találtam magam, és jól esett.
  - Edward?
  - Igen?
  - Olvastál a gondolataimban?
  - Nem, mert olyan vagy, mint Bella.
   Ekkor szólalt meg egyszerre Edward és Carlisle telefonja. Miután letették:
  - Lena, a rezervátumból hívtak, hogy vámpírként nem maradhatsz ott.
  - Mi??? Dehát Sam és Emily? Miért? Hova menjek?

   Továbbra is örülök a komiknak!:)

Oklevél

   Még régebben résztvettem Szepy pályázatán és ezt tőle kaptam. Köszönöm.

Az ébredés fáj? - 6. fejezet

  Sziasztok, meghoztam a frisst!:)  Jó olvasást mindenkinek! Már csak 7 nap van Karácsonyig és 12 nap a 22.-ik szülinapomig!

           La Push egy hónappal később


  - Lena! Lena!
  - Igen, Emily?
  - Megígérted, hogy elmegyünk vásárolni.
  - Oh ... - és grimaszoltam egyet.
  - Ugyan,ne csináld! Jó lesz.
  - Jó, rendben, de a fiúk ne jöjjenek. Ha kell, mindent cipelek én, de Paul az agyamra megy.
  - Hát igen, az esti szerenádok már Samet is kiakasztják.Ma együtt járőröznek és elbeszélget vele.
  - Remélem hatással is lesz rá! Tegnap összeverekedett Jareddel, mert hozott nekem abból a furcsa piros virágból.
  - Hát igen, tényleg nem egyszerű. Induljunk.
  
   Port Angelesbe mentünk. Sam elintézte, hogy felvegyenek a forksi gimibe, mert a rezervátumból elutasítottak. A kirakatokat nézegetve Emily meglátott egy egy szoknyát, amit fel akart próbálni. Behozatta a kirakatból és rohant is a próbafülkébe, én pedig leültem egy székre. Ekkor lépett be a boltba nem kis meglepetésemre Esme és Alice. Amikor Alice rám nézett elmosolyodott és súgott valamit Esmének, majd odajöttek hozzám.
  - Szia! - köszönt Alice.
  - Jó napot! Szia!
  - Alice vagyok, ő pedig az anyukám, Esme.
  - Az anyukád? - játszottam a tudatlant. -Inkább a barátnődnek hittem. Elnézést!
  - Semmi baj. Esme és a férje örökbe fogadtak.
  - Értem.
  - Téged, hogy hívnak?
  - De udvariatlan vagyok. Lenának hívnak.
  - Lena, mint Elena? - kérdezte Esme.
  - Igen.
  - Te veszel valamit? - érdeklődött Alice.
  - Nem, csak a barátnőm kísértem. Most próbál. Önök?
  - Lena, tegezz nyugodtam. - mondta Esme.
  - Köszönöm Esme.
  - Lenne kedved meglátogatni minket?
  - Hát, nem is tudom.
  - Na!!! Gyere el!!! Olyan jó lenne, vagy szólj a barátnődnek és gyere most velünk. Na, légyszi!!!
  - Alice!
  - Ha ennyire szeretnéd, akkor rendben. Kíváncsi vagyok Rosalie-ra, Emmettre és a többiekre.
  - Tessék?! - néztek rám meglepődve.
   Odahajoltam Alice füléhez és belesúgtam.
  - Tudom, hogy vámpírok vagytok.

  Kaphatnék hozzászólást? Légyszi!!!

Az ébredés fáj? - 5. fejezet

    Itt a következő fejezet. Jó olvasást!

       Két nappal korábban Alaszkában


   A Cullen család éppen egy hatalmas asztalt ült körbe, mivel családi megbeszélésre készültek. Alice Cullen élénk tekintete hirtelen elhomályosult és az egész család rá figyelt. Tíz perc múlva tért magához.
  - Mit láttál? - kérdezte Carlisle Cullen, a családfő.
  - Egy szőkésbarna hajú lányt láttam és utána pedig téged Carlisle. A lánynak köze van a múltadhoz.
  - Ezt nem értem.
  - Láttam, hogy amíg a Volturinál voltál kipróbáltál valami dimenzióutazás dolgot.
  - Ez elméletileg igaz. Egy nomád állította, hogy képes erre és kipróbáltam. Valószínűleg csak képes volt elaltatni a vámpírokat.
  - Álmodtál is? - kérdezte Esme, Carlisle felesége.
  - Igen. - válaszolt helyette Alice. - De amit álomnak hitt valóság volt. Egy lánnyal találkozott, akivel egymáséi lettek.
  - De Alice, az csak álom volt. - jelentette ki Carlisle.
  - Nem volt álom. A lány akit láttam az a lányod volt.
  - De a vámpíroknak nem lehet gyerme...
  - Abban a dimenzióban úgy tűnik, hogy lehet, mert az a lány biztos a tiéd.
  - Mit láttál még?
  - Csak annyit, hogy most a forksi erdőben tér magához, majd elájul.Szerintem vérfarkasok vannak a közelében.
  - Ha ez igaz, a lány félig vámpír. Carlisle, el kell mennünk érte. Legalább tudod a lányod anyjának a nevét?
  - Esme ...
  - Kérlek, válaszolj!
  - Igen. Angela Bright a neve.
  - Értem. Szerintem vissza kell mennünk Forksba. Szavazzunk!
  - Alice, biztos, amit láttál?
  - Igen, Emmett.
  - Akkor igennel szavazok. Alice?
  - Persze, hogy igen.
  - Jasper? - kérdezte Carlisle.
  - Nem hagyhatjuk vérfarkasok között, tehát igen. Rosalie?
  - Szerintem maradjunk. Ne felejtsétek el, Bellát ott hagytuk.
  - Rose, itt egy testvéretekről van szó! Bellát is hiba volt ott hagyni. Nézzetek Edwardra, olyan, mint egy zombi, pedig csak most jöttünk el. - mondta Esme.
  - Akkor azt hiszem, hogy visszamegyünk, de várjunk egy hetet, hogy többet tudjunk. Rendben?
  - Igen. - hangzott az egyhangú felelet.
  - Rendben. Alice, bejönnél a dolgozószobámba?
  - Megyek.

   Bent leültek.
  - Alice, milyen a lány?
  - Elena Caroline a neve, a vezeték nevét nem láttam. Kedves arca van, de nagyon sápadt, olyan a bőre színe, mint a miénknek. Vérszegény.
  - Értem. Alig tudom elhinni.
  - Látom rajtad. Tényleg képes lettél volna figyelmen kívül hagyni a saját lányodat?
  - Nem, de egyedül akartam megkeresni.
  - Kevés nála toleránsabb embert ismerek, vagyis még nem ismerem, de azt tudom, hogy neki velünk kell lennie.
  - Olyan furcsa érzés, hogy van egy lányom.
   Ekkor Alice újabb látomást látott.
  - Carlisle, emlékszel Laurentra?
  - Igen, miért?
  - Mert Forksba fog menni, hogy megölje Bellát, de Lena megmenti. Azt, hogy Lenával mi lesz, azt nem láttam.
  - Bántja a lányomat?
   Alice most először látta Carlisle arcán a tömény bosszúvágyat.
  - Nem tudom.
  - Rendben. Köszönöm. Beküldenéd Esmét?
  - Persze.
   Pár pillanattal később belépett Esme.
  - Igen?
  - Drágám, kérlek ülj le. Szeretnék bocsánatot kérni.
  - Inkább te bocsáss meg nekem. Nem volt jogom...
  - De igen. El kell mondanom, hogy Angela pontosan úgy nézett ki, mint te. Amikor itt megtaláltalak ebben a világban, tudtam, hogy te vagy az igazi. Te adtál családot nekem. Őt nem volt időm megszeretni. Nem lenne neked túl fájdalmas, ha Lena velünk élne?
  - Nem, ő a te lányod, tehát az enyém is.
  - Köszönöm. Alice szerint Lena nagyon kedves lány.
  - Lena?
  - Igen. Alice azt mondta, hogy Elena Caroline a neve.
  - Mit tudsz még?
  - Laurent Bellára akar majd támadni, de Lena megmenti Bellát. Viszont azt nem tudni, hogy mi lesz Lenával.
  - Nem engedhetjük, hogy bárki bántsa a lányunkat!
  - Ez olyan jól hangzik: ,,a lányunk".
   Esme hozzábújt Carlisle-hoz és mindkettejük gondolatai Elena körül forogtak.

Díj

Köszönöm Bebike!!!

                                                                 

                                                                                                                                                                                          

               Akiknek megy tovább:
Amy:  http://jasperandbogi.blogspot.com    
Szepy: http://csakegyszo-szepy.blogspot.com 

Még egyszer köszönöm.:D         

Az ébredés fáj? - 4. fejezet

  Itt a következő fejezet. Jó olvasást!!!



   Másnap reggel Sam ébresztett.
  - Lena!
  - Igen?
  - Ha gyorsan felöltözöl, elkezdelek vezetni tanítani, mert jogsit is csináltattam neked.
  - Sietek!
   Öt perc múlva már kész is voltam és Sam azonnal elkezdett tanítani. Ő is meglepődött, akárcsak én, hogy milyen gyorsan megtanultam az alapokat, de így is este nyolckor Emily szólt ránk, hogy menjünk be végre.
   Másnap egész nap sütöttünk és főztünk a tábortüzes bulira. Farmert akartam felvenni, de Emily megkért, hogy azt a zöld ruhát vegyem fel, amit kikészített. Amikor felvettem bejött a szobába. Rézszínű ruhát viselt, ami tökéletesen állt neki.
  - Kisminkellek, mert nemsoká itt lesz érted Paul.
  - Szerinted tetszeni fogok neki?
  - Biztosan. Annyira jó, hogy itt vagy. Jó olyannal beszélgetni, akinek nem a vőlegényemen jár az esze.
  - Miért?
  - Leah volt a legjobb barátnőm, amíg Sammel össze nem jöttünk. Leah szerelmes Sambe. Tudom, hogy Sam soha nem csalna meg, de zavar.
  - Nem lehet könnyű, de neki se.
  - Igazad van, de mi van veled és Paul-lal?
  - Kedves fiú.
  - Oda van érted, ráadásul mindenkinek azt mondja, hogy te vagy a szülinapi ajándéka.
  - Miért?
  - Mert aznap volt a szülinapja, amikor Sam rád talált.
  - Értem. Ő nagyon kedves és vicces.
  - De nem érzel semmi elementálisat, ugye?
  - A bevésődésre gondolsz? Nem hiszem. Nem érzem magam szerelmesnek, sőt, azt sem hiszem, hogy ő az.
  - Hidd el nekem, ő szerelmes. Ma reggel itt volt és Sam alig bírta távol tartani a szobádtól. Te vagy a lenyomata.
  - De én ...
   Ekkor kopogtak, mi pedig Emilyvel kimentünk. Az ajtóban Sam és Paul állt.
  - Jó estét Hölgyeim! - mondták.
  - Jó estét, Mr Uley! Mi járatban? - kérdezte Emily.
  - Paul barátommal szeretnénk önöket magunkkal invitálni.
  - Szívesen megyek és szerintem Lena is.
  - Indulhatunk, csak előbb pakoljuk be az ételeket a kocsiba.

   Távolról látni lehetett a hatalmas tábortüzet. Amikor odaértünk Sam az öregek felé indult  és engem is magával vitt.
  - Jó estét a Tanács tagjainak!
  - Jó estét, Sam!
  - Szeretném bemutatni önöknek Elena Ternovant, akire nemrég bukkantam. Menyasszonyon, én és a falka tagjai is megbizonyosodtunk arról, hogy semmi rossz szándéka nincs.
  - Értjük, de a kétségeink mégsem hunynak ki teljesen, de most beszéljen a lány.
  - Jó estét! Elena Ternovan vagyok. Véleményem szerint egy másik dimenzióból jöttem. Azt viszont biztosan tudom, hogy bár csak néhány napja vagyok itt, úgy érzem, hogy hazaértem.
  - Sam, igaz, hogy a lány máris lenyomat?
  - Igen, Lena Paul lenyomata.
  - Értem. Nagyon fehér, nem vámpír?
  - Nem hiszem. Az illata édesebb, mint az átlag embereké, de a szokásait, étkezését tekintve teljesen emberi.
  - Most, hogy mi is láttuk, úgy véljük, hogy nem jelent veszélyt ránk. Ha te és Emily felelősséget vállaltok érte, akkor maradhat. Mindazonáltal szerintünk nem ember, legalábbis nem teljesen. Elena, köszöntünk a rezervátumban.
  - Köszönöm!
   Ezek után az idősek visszavonultak és elkezdődött a tánc.  

Az ébredés fáj? - 3. fejezet

Jó olvasást!


   Mikor utolért megkérdezte:
  - Zavarlak?
  - Nem.
  - Akkor sétálnék veled, ha nem gond.
  - Oké.
  - Hogy érzed magad itt?
  - Jól. Nagyon megszerettem az ittenieket. Olyan furcsa, hogy ilyen könnyen befogadtatok, de nagyon jól esik.
  - Fontos az első benyomás. Isteni a palacsintád.
  - Te ...
   Nevetve meglöktem és elszaladtam, de ő gyorsan utolért.
  - Lena, holnapután este tábortűz lesz. Mindenki készít valamit, beszélgetünk, énekelünk. Lenne kedved velem jönni?
  - Persze, miért ne?
  - Akkor majd este hétre érted megyek. Úgy örülök.

   Felkapott és megpörgetett. Mindketten nevettünk, amikor is meghallottuk Jared hangját.
  - Hé, gerlicék! Emily kért meg, hogy keresselek meg titeket.
  - Oké, megyünk. Paul, tegyél le!
    azonban mintha meg se hallotta volna. Egész úton visítottam és püföltem, ahol értem. A ház közelébe érve mindenki kijött a hangzavarra és vigyorogtak.
  - Tegyél már le! Paul, a fenébe is! Tegyél már le, te IDIÓTA!!!
  - Sziasztok, meghoztam a két gerlicét. - mondta vigyorogva Jared.
  - Sam, te vagy az alfa, szólj rá, hogy tegyen le!
  - Paul, tedd le Lenát!
  - Jól van, na!
   Amikor letett szembefordultam vele és ...
  - Te agyatlan kutyafajzat! Ha azt kérem, hogy tegyél le, tegyél is le! Ez nem volt vicces! Remélem bolhás leszel és bolhanyakörvvel kell majd rohangálnod!
 
    Mindenki még jobban nevetett, én pedig morcosan bementem és csak Emily jött utánam.
  - Nagyon mérges vagy? - kérdezte.
  - Nem, már nem.Csak ha hosszabb ideig nincs talaj a talpam alatt pánikba esem.
  - Értem.
  - Tudok segíteni valamit?
  - Nem, az ebéd maradéka lesz a vacsi.
  - Én nem vagyok éhes, de nektek jó étvágyat. Én sétálok még egy kicsit.
  - Jó, de ne menj messzire.
  - Oké.
   Amikor kimentem szóltam a fiúknak.
  - Fiúk, kaja!
   A kaja szóra úgy rohantak be a házba, mintha űzték volna őket. Én pedig egy hosszú séta után hazaérve azonnal lefeküdtem.

Az ébredés fáj? - 2. fejezet

 Jó olvasást!

  
   Másnap reggel még szinte sötét volt, amikor felkeltem. A konyhába menve elhaladtam Emilyék hálója előtt és a horkolás arra engedett következtetni, hogy még alszanak, legalábbis Sam biztosan.
   A konyhában nekikezdtem egy óriási adag palacsinta készítésének. Mintha csak kiszagolták volna, amint sütni kezdtem megjelent három fiú.
  - Sziasztok!
  - Szia! - mondták mindhárman egyszerre, majd az egyik megkérdezte:
  - Sam lecserélte Emilyt?
  - Nem. Tegnap talált rám Sam és befogadtak. Kértek palacsintát?
  - Aha! - jött a válasz tőlük egyszerre.
   Ahogy sütöttem, úgy fogyott is a reggeli. Egyszerre csak nevetést hallottunk, a konyha ajtajában ott állt Emily és Sam.
  - Sziasztok! - köszöntek nekik a fiúk.
  - Sziasztok! Lena, te sütöd a palacsintát? - kérdezte Sam.
  - Igen és remélem azért egy kevés nektek is jut.
  - Azt mi is reméljük. Bármikor, amikor palacsintát sütök mérföldekről kiszagolják. Amúgy fiúk! Bemutatkoztatok Lenának?
  - Hát... - szólaltak meg, majd sorban bemutatkoztak.
  - Paul vagyok.
  - Én Jared.
  - Én pedig Quil vagyok.
  - Sziasztok! Lena vagyok. Egyébként ehető lett?
  - Igen, nagyon finom. - mondta Paul.
  - Köszi.
   Ekkor Sam és a többiek felnevettek.
  - Valami baj van? - kérdeztem.
  - Nem. - mondta Sam. - Csak nagyon tetszel Paulnak.
   Kérdőn néztem rá, majd folytattam a sütést. Amikor befejezték a reggelit, Emilyvel átöltöztünk. Mire készen lettünk már a fiúk elmentek.
  - Emily, mit készítesz ebédre? Segíthetek?
  - Nem tudom, hogy mit főzzek. Nincs valami ötleted?
  - Rakott káposzta?
  - Hogyan kell készíteni?
  - Megmutatom. A fiúk is itt ebédelnek?
  - Nem tudom.
  - Akkor annyit készítsünk, hogy ha jönnek, nekik is legyen.
  - Oké.
   Amíg az ebéd készült rengeteget beszélgettünk. Délre elkészültünk és az ebédleni vágyók meg is érkeztek Sam és Paul személyében.
  - Sziasztok!
  - Sziasztok fiúk! Mi volt ma?
  - Semmi különös. Lena, tegnap este megbeszéltük Emilyvel, hogy szívesen látunk, ha maradsz. Egyébként ez a cím szerepel a személyidben állandó lakhelyként. Itt vannak a papírjaid. A barátomnak szabad hozzáférése van az adatbázisokba, tehát olyan, mintha mindig is itt lettél volna nálunk.
  - Köszönöm! - mondtam és könnyes lett a szemem.
  - Ugyan. Mi az ebéd? Paul, ne csak ülj és bámulj!
  - Jól van, na!
  - Rakott káposzta az ebéd Lena receptje szerint.
  - Jó étvágyat! - mondtuk, miután asztalhoz ültünk.
   Ebéd után sétálni mentem, Paul pedig utánam jött.

Az ébredés fáj? - 1. fejezet

   Itt az első fejezet. Jó olvasást! 

    Mint eddig is oly sokszor az ágyamon feküdtem, lehunytam a szemem és hagytam, hogy az álomvilág magába szippantson. Most azonban nem láttam semmit. Csalódottan nyitottam ki a szemem, de valami nem stimmelt. Behunytam, majd újra kinyitottam, de az elém táruló kép mit sem változott. Egy zöld topban és farmerszoknyában ültem egy erdő közepén. Amikor körbenéztem egy hatalmas valami közeledett felém. Annyira megijedtem, annyira hevesen lüktettek az erek a nyakamban, hogy elájultam.
   Amikor magamhoz tértem egy szobában feküdtem és az ágy mellett egy sebzett arcú lány ült. Észrevette, hogy magamhoz tértem és rám mosolygott.
  - Szia, Emily vagyok! Hogy vagy?
  - Őszintén? Összezavarodva.
  - Miért?
  - Nem tudom, hol vagyok, de még csak azt sem, hogy mit keresek itt.
  - Ha mond neked valamit a La Push-i rezervátumban vagy.
  - Washington államban, Forks mellett?
  - Igen.
  - Te az az Emily vagy?
  - Melyik?
  - Aki a vérfarkasok alfájának, Sam Uley-nak a menyasszonya.
  - Ki vagy te és honnan tudsz erről? - jött a kérdés az ajtóban álló férfitól.
  - Elena Ternovan vagyok, és hogy honnan tudom?Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy egy könyvben olvastam?
  - Milyen könyvben?
  - Alkonyat a címe. Te ugye Sam Uley vagy?
  - Igen. Mit tudsz még?
  - Miről?
  - Például a vérfarkasokról.
  - Védelmezőknek nevezitek magatokat. Az őseitekről úgy tartjátok, hogy farkasok voltak. Egy főellenségetek van, a vámpírok.
  - Te nem vagy az?
  - Éreznéd az illatomon, ráadásul a látványodtól nem elájultam volna, hanem rád támadok.
  - Van benne logika.
  - Emily, én akkor sem bízok benne!
  - Sam Uley! Mit tehetne ellened? Elena csak egy lány, érted?
  - értem.
  - Elena, nem vagy éhes?
  - Egy kicsit, de ne fáradj miattam.
  - Ugyan! Sam beszélgessetek, de ne légy durva. Nézz a szemébe, igazán nem érti, hogy mi történik. Elena, omlett jó lesz?
  - Igen, de nekem két tojás bőven elég lesz.
  - Oké. - mondta és ki is ment a konyhába.

   Sam továbbra is gyanakodva méregetett.
  - Mit tudsz még?
  - Nemsokára Jacob Black, Leah és Seth Clearwater is át fog változni.
  - Leah?
  - Igen. Nagyon rosszul fogja viselni az egészet. Kérdezhetek én is?
  - Persze. - jelent meg Emily - Ugye, Sam?
  - Igen. - válaszolta a párjának morogva.
  - Jó étvágyat!
  - Köszönöm. Bella Swan létezik?
  - Ismered Bellát? - kérdezte Emily.
  - Csak annyira, amennyire titeket.
  - Igen, létezik. Őt kerestük, amikor rád találtam.
  - Tehát most hagyta el Edward. Nagyon kész van?
  - Igen.
  - Sam, egy nem a Cullenekhez tartozó vámpír fog idejönni, néger és a neve: Laurent. Egyedül jön és Bella életére fáj a foga, vagyis a vérére.
  - Ez biztos?
  - Igen, úgy fél év múlva lesz itt.
  - Kösz a tippet.
  - Szívesen. Az átlag szerencseszintem alacsony, tehát ez önvédelem.
   Erre mindketten felnevettek.
  - Figyeljetek, szerintetek mi lesz velem? Nem tudom, hogy kerültem ide, hogy hogy megyek el innen. Én itt nem létezek.
  - Tudod van egy barátom, aki ért az okmányokhoz. Beszélek vele, de meg kell beszélnünk az adatokat stb., meg, hogy mik kellenek.
  - Születési anyakönyvi kivonat, személyigazolvány.
  - Jogosítvány?
  - Nem tudok vezetni.
  - Értem. A neved marad?
  - Aha. Legyek tizenhét éves, szeptembertől pedig beiratkoznék a gimibe.
  - Amúgy mennyi idős vagy? - kérdezte Emily.
  - Mennyinek látszom?
  - Úgy tizenhét körülinek.
  - Huszonegy múltam.
  - Családi háttér?
  - Árva vagyok. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy hol vannak a szüleim.
  - Igazad van. Szülők neve?
  - Angela Bright és Michael Ternovan.
  - Szülinap?
  - December huszonkilenc.
  - Oké. Ha kell más is, azt hozzá képzelem.
  - Rendben.
  - Elena, elég volt a vacsora?
  - Igen, nagyon finom volt és szólítsatok egyszerűen Lenának.
  - Oké. Figyelj, megbeszélem Sammel és ha beleegyezik, laknál velünk? Tudod, ez a ház elég távol esik a többi háztól és jó lenne, ha lenne itt velem valaki.
  - Ha beleegyezik, akkor boldogan. Kérhetek valamit?
  - Persze.
  - Tudnál adni egy pólót?
  - Igen. Gyere, válassz valamit. Használhatod a ruhatáram.
  - Köszönöm, kedves vagy.
  - Ugyan. Megmutatom a fürdőszobát, ott átöltözhetsz. Utána pedig feküdj le, én is azt teszem.
  - Rendben, jó éjt!
  - Neked is.

Az ébredés fáj? - Prológus

  A szavazás végeztével meghoztam ,,Az ébredés fáj?" című történetemet. Jó olvasást!

  

   Világéletemben álmodozó voltam. Hófehér bőröm van, ami egy betegség miatt még sápadtabb, kissé kitűnik az átlagból. A nevem Lena, huszonegy éves vagyok és a sápadtságom kívül semmi feltűnő sincs rajtam, egy vagyok a sok közül.
   Huszonegy évesen elmondhatom magamról, hogy az egyetlen jó dolog az életemben az álomvilág. Rengetegszer behunyom a szemem és elképzelek hercegeket, hercegnőket, varázslókat, vámpírokat ... Sokszor reménykedek abban, hogy egyszer nem kell felébrednem és amikor bekövetkezett magam sem hittem el.

   Kérlek ti is csatlakozzatok hozzám, mert ez az ÉN MESÉM.

Hosszú út - 21. fejezet: A történet vége

     Hát itt az utolsó fejezete a ,,Hosszú út"-nak. Ezt a részt ajánlom sok szeretettel Amy-nek, aki rengeteget segített nekem. Köszönöm. Mindenkinek jó olvasást!
  
        Jasper szemszöge


   Alig várom, hogy hazaérjünk. Idegesít, hogy Alice olyan boldog. A házhoz közeledve éreztem, hogy Esme is boldog és, hogy valaki idegem van nálunk. Amikor beléptem Esme szó nélkül a szobám felé mutatott.
   A szobába lépve azt hittem, hogy álmodok. Éclair feküdt az ágyamban. Ez biztos csak álom! Odaléptem hozzá és végigsimítottam az arcán. Ő kinyitotta álmos kék szemeit és rám nézett. Szemeiben a saját szerelmemet láttam tükröződni. Szorosan magamhoz öleltem.
   Ekkor kopogtak, én pedig kiszóltam.
  - Ne most!
  - Jazz, ne sajátítsd ki Éclairt, főleg azért, mert félmeztelen. A dédapja is látni szeretné. Holnap estétől kezdve nem zavarunk. Becsszó!!!
  - Na jó! - szólalt meg szerelmem. - Jasper, kérlek menj ki, felöltözök és utána én is lemegyek.
   Elindultam, de visszatartott.
  - Egy ,, Isten hozott" csókot sem kapok?
   Magamhoz húztam és nagyon lassan megcsókoltam. Egészen magával ragadott minket a hév. Alice hangjára rebbentünk szét.
  - Mi lesz már?!
  
   Nagyon nehezen mentem le a nappaliba, ahol mindenki mosolygott. Öt perc múlva Clair is csatlakozott hozzánk. Ahogy leért a lépcsőn, azonnal mellém lépett, én pedig magamhoz öleltem.


   Éclair szemszöge


   Végre itt állok a szerelmem mellett a családommal együtt. Boldog vagyok.
   Kivágódott a bejárati ajtó és Emmett lépett be. Akaratlanul is Jasper mögé léptem. Az érkező arcára pedig bűntudat telepedett. Odajött hozzánk.
  - Kérlek, bocsáss meg nekem! Már nem kell félned tőlem. Egy nomád vámpír segített, megzsírozta a hibás kerekeimet.
  - Én már régen megbocsátottam, de a félelmem nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Ezt meg kell értened.
  - Azt hiszem, hogy én is bocsánatkéréssel tartozom. Tudom, hogy ...
  - Szerintem kezdjünk mindent elölről.
   Kiléptem Jasper mögül és kezet nyújtottam.
  - Szia! Éclair Lumiére Adore vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
  - Damien Adore és szerintem az én örömöm még nagyobb.
   Carlisle szólalt meg.
   - Elmondanád, hogy mi történt veled?
   Mindenki elhűlve hallgatta, hogy mi történt velem és hogy milyen helyet foglalok el a Volturi hierarhiájában. A lányok mind meghatódva hallgatták mindazt, amit Domincről meséltem.
  - ... és végül itt vagyok.
  - Nekem már csak egy kérdésem lenne. - szólalt meg Alice. - Mikor lesz az esküvő?
  - Milyen esküvő?
  - Amit láttam. A ruhád ott lóg a szekrényemben.
  - Alice, még nem is kérték meg a kezem.

   Alice csípőre tett kézzel fordult Jasper felé.
  - Hát te eddig mit csináltál? Már régen meg kellett volna kérned! Na, gyerünk már!!! Itt a gyűrű.
   Szegény Jasper felém fordult és féltérdre ereszkedett.
  - Én ezt kicsit máshogy képzeltem, de mindennél jobban szeretném, ha a feleségem lennél.
   Odanyújtottam a kezem és ráhúzta a gyűrűt.
  - Igen! Szeretlek!
 
   Ezután Alice-t le sem lehetett állítani és három héttel későbbre megszervezte az esküvőt.
   Most itt állok hófehér ruhában és apa kísér az oltár elé. Az oltárnál ott áll Aro bácsi is, aki elvállalta, hogy összead minket, és Jasper. A szívem a torkomban dobog, ahogy egyre közelebb értem hozzá.

   Az esküvő után az utunk egy apró Csendes - óceáni szigetre vezetett, amit a férjem ajándékozott nekem, és nem csak ezt. Az első együtt töltött éjszakával kezdetét vette a közös életünk, mely minden bizonnyal tartogat még meglepetéseket.

Az eljegyzési gyűrű

Hosszú út - 20. fejezet

   Éclair szemszöge


   Dom meghalt!Tudtam, hogy meg fog halni, de olyan hirtelen történt. Két napja temettük el, de még mindig nem fogadtam el a halálát, még mindig magam mellett érzem. A szívem azt súgja, hogy hozzam vissza, de megígértette velem, hogy nem teszem. Mi értelme az elmúlt hatvan évnyi gyakorlásnak, ha nem hozhatom vissza és gyógyíthatom meg? Mindig azt mondta nekem:

,, Sose félj a haláltól! A halál nem ellenség, ő inkább a megnyugvás. Ha eljön értem, ne sírj, inkább nevess. Gondolj úgy a halálra, mint a születésre, egy új kezdetként."

   Tudom, hogy igaza van és amíg élek, ő mindig velem marad. Azután, amikor elérkezik az én időm ő kíséri majd a halált mikor értem jön.

   Kopogást hallottam és Aro bácsi lépett be.
  - Jól vagy, Clair?
  - Igen, azt hiszem.
  - Gyere, ülj le. Dominic már régen el akart mondani neked valamit, vagyis inkább visszaadni.
  - Mit?
  - Az életedet.
  - Ezt nem értem.
  - Amikor találkoztatok ő beléd szeretett. Heidi és Chelsea segítségével kitörölte az igazi múltadat és új életet adott neked.
  - Akkor, ki vagyok én?
  - Heidi! - kiáltott Aro bácsi és a barátnőm már be is jött.
  - Igen, Mester?
  - Itt az idő, hogy visszaadd az emlékeit.
   Heidi a kezét a tarkómra tette és hirtelen megannyi képet láttam. Emlékeztem a szüleimre, a farkasokra, Alexre és mindenkire. Mikor véget ért Aro bácsi felé fordultam.
  - Elengedsz?
  - Igen, csak annyit kérek, hogy ne feledd, ha úgy hozza a sors a trón a tiéd és visszavárlak.
  - Rendben. Nem haragszom rád a történtek miatt. Dom döntött, te pedig csak boldognak akartad látni. Megértelek.


   Még aznap este elindultam. Látni akarok mindenkit, de főleg Jaspert. Tudom, hogy ő Alice párja, de mégis látnom kell.
   Nem siettem, újra össze kell raknom az életem darabkáit. Első utam Forksba vezetett, mivel megtudtam, hogy apa még él. Anya és Beau egy autóbalesetben haltak meg öt évvel az eltűnésem után.
   A régi lakásom előtt állok, ahol már hatvan éve nem voltam. Könnyes lett a szemem, amikor a majd száz éves apukám kilépett az ajtón. Meglátott, a tekintete nyugodt volt és mosolygott.
  - Clair!
  - Apa!
   Odarohantam hozzá és magához szorított.
  - Végre itthon vagy!
  - Apa - zokogtam - annyira sajnálom. Bocsáss meg!
  - Gyere, menjünk be. Ne kérj bocsánatot. Miután eltűntél Alice Cullen elmondta, hogy elvették az emlékeid, de visszatérsz, ha eljön az ideje.
  
   Hirtelen beszakadt az ajtó és három farkassal néztem szembe. A legnagyobb elszaladt, majd emberként tért vissza. Alex volt.
  - Clair, te vagy az?
  - Igen, Alex. Visszatértem.
  - Te még mindig nem vagy teljesen vámpír.
  - Nem is leszek. Immúnis vagyok a vámpírméregre.
  - Komoly? Ha ezt Carlisle megtudja!
  - Itt vannak?
  - A nagyiék Esme szigetén vannak, de a többiek itt vannak, még Damien bácsi is.
  - Damien? Őt nem ismerem.
  - Gyere, elviszlek hozzájuk. Ugye nem baj, Mark?
  - Menjetek nyugodtan.
   A másik két farkas morgott rám.
  - Éclair, Will elég! Menjetek haza! Most!
    Miután elmentek mi is elindultunk.
  - Alex, ők kik voltak?
  - A neveletlen gyermekeim. Nem sokkal az eltűnésed után bevésődtem.
  - Kibe?
  - Carla Donatiba. Ő sajnos belehalt a szülésbe, de ragaszkodott ahhoz, hogy ha kislányunk születik, akkor Éclair legyen a neve.
  - Ő volt a legjobb barátnőm.
  - Clair, valamit tudnom kell mielőtt odaérünk.
  - Igen?
  - Mit érzel Jazz bácsi iránt?
  - Az semmit sem számít. Nem tolakszom Alice és ő közé.
  - Alice néni a te dédapád felesége lassan ötven éve. Egymásba szerettek.
  - És Jasper?
  - Szerinted? Csak rád vár.

   Megérkeztünk és Alex csengetett. Esme nyitott ajtót. Amikor meglátott csak bámult rám, majd szorosan megölelt. Bent leültünk és beszélgettünk. A többiek vadászni voltak. Éjfélkor felkísért az egyik szobába és magamra hagyott.
   A szobában rengeteg képet láttam magamról. Az íróasztalhoz léptem és belelapoztam a rajt levő könyvbe.
   ,, Már huszonöt éve elment. Bárcsak tudta volna, hogy mennyire szeretem! Nem tudtam őt megvédeni, azt a lányt, aki a legfontosabb volt nekem ..."
  Istenem! Jasper szeret engem. Levetkőztem és egy bugyiban feküdtem le boldog mosollyal az arcomon.

Hosszú út - 19. fejezet

     Dominic szemszöge


   Olyan szép ez a lány. Amikor először hozzám ért, láttam az emlékeit. Nem engedhetem, hogy bármi baja essen ennek a csodának. Amikor elaludta karjaim között, olyan volt, mintha csak nekem teremtették volna.
   Hazaérve a legszebb lakosztályba vittem és ott lefektettem, én pedig az ágy mellé húzott fotelban aludtam el. Amikor felébredtem láttam, hogy még alszik és csak néztem őt.
   Amikor felébredt és rám nézett égszín szemeivel a szívem szinte emberi tempóban lüktetett a mellkasomban.
  - Jó reggelt, Hercegnő!
  - Neked is. Köszönöm, hogy segítettél. Éclair vagyok.
   Kezet nyújtott én pedig örömmel fogtam meg azt.
  - Dominic vagyok. Dominic Volturi. - mondtam és kezet csókoltam neki.
  - Örülök, hogy megismertelek. Nem tudsz véletlenül valamit a Cullenekről?
  - Sajnálom, de nem. Figyelj, feküdj vissza és pihenj még egy keveset. Most el kell mennem, de nemsokára visszajövök, addig is ideküldök hozzád valakit, hogy ne légy egyedül.
 
    Ő visszahajtotta a fejét a párnára, lehunyta  a szemét és vissza is aludt, én pedig apához mentem.
  - Szia, apa!
  - Dominic, végre. Azt hittem, hogy haza sem akarsz jönni!
  - Megígértem, hogy amint meglelem a társam visszajövök.
  - Igen, hallottam, hogy hoztál egy lányt. Jól meggondoltad? Egy embert?
  - Ő nem ember, a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó farkas. Éclair olyan, mint én. Félvámpír, annyi különbséggel, hogy ő hallhatatlan. Viszont most kellene nekem Heidi és Chelsea segítsége.
  - Miért?
  - Azért, mert ő másba szerelmes.
  - Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?
  - Igen, apa.
   Elővette a telefonját és telefonált. Amint letett megjelent a két lány.
  - Mester!
  - Heidi, Chelsea a fiamnak segítségre van szüksége. Dominic!
  - Van egy lány, aki fontos nekem, de ő másba szerelmes. Chelsea szeretném, ha elhalványítanád a mostani szerelmét, hogy miután Heidi törli az emlékeit, egy irántam való érzést ültess az előző szerelme helyére.
  - Természetesen. Mikor? - kérdezte Heidi.
  - Most. Ha minden igaz, akkor alszik. Az anyukám régi szobájában van.

   A két lány elment, mi pedig még beszélgettünk apával, majd a lányok után mentem.
   A szobába érve láttam, hogy a lányok végeztek, Éclair pedig kinyitotta a szemeit.
  - Jó reggelt, Hercegnőm!
  - neked is Hercegem! - mondta és rám mosolygott, én pedig tudtam, hogy a lányok jó munkát végeztek.
  - Kicsim,Heidi és Chelsea segítenek elkészülni. Apa egy óra múlva szeretne találkozni veled.
  - Rendben. - mondta, én pedig homlokon csókoltam és magukra hagytam őket.

   Egy óra múlva apa, a bácsikáim, én és az összes Volturi tag az Ítéletek Termében volt. A teremben általános hangzavar uralkodott, amíg ki nem nyílt az ajtó és be nem léptek a lányok. Éclair gyönyörű volt.Odamentem hozzá, kézen fogtam és az apám elé vezettem.
  - Apa, ő itt Éclair, a választottam.
   Clair fejet hajtott az apám előtt, majd a bácsikáim előtt is, majd kiegyenesedett. Apa pedig felállt.
  - Hallottátok a fiam szavait! Éclair mától a Volturi tagja, kijár neki a tisztelet. Éclair kérlek gyere ide.
   Apa megfogta a kezét és láttam, hogy elégedett azzal, amit látott. Miután elengedte a párom kezét ismét szót emelt.
  -  Kérlek Dominic te is gyere ide! Úgy határoztam, hogy ha a három Volturi vezér bármelyike elhalálozik a fiam, vagy a választottja foglalja el a megüresedett trónt. Viszont Éclair!
  - Igen, Mester?
  - Először is szólíts Aro bácsinak és kérlek, bemutatnád a képességed?
   Tudtam, hogy erre fogja kérni, mivel itt van az erőfelismerő barátja, Eleazar bácsi.
  - Kin mutassam meg? - kérdezte szerelmem, apa pedig Caius bácsira mutatott.
   A következő pillanatban Caius bácsi megmerevedett. Apa pedig intett Eleazar bácsinak.
  - Milyen típusú ez a képesség?
  - Az időt manipulálja. Caius bár itt van, mégis kívül van az időn. A jelenlegi erejével úgy félórát képes így tartani.
  - Fejleszthető? - kérdezte apa csillogó szemekkel.
  - Igen, azt mondanám, idővel bármire képes lehet.
  - Köszönöm, barátom. Heidi, Chelsea és Alec, ti lesztek Éclair testőrei. Éclair, Dominic a testőreitekkel együtt távozhattok.


   Az összes volturis kétkedve, bizalmatlanul szemlélte a kapcsolatunkat Clairrel, de lassan, nagyon lassan elfogadták és egyre többször fordultak hozzá az esetleges problémákkal.Nagyon boldogok voltunk és idővel Clair már nem csak Chelsea képessége miatt szeretett. Szeretett, de soha nem lett szerelmes belém. rengeteget beszélgettünk, segítettem neki tanulni, amíg elvégezte az orvosi egyetemet. Bár testileg soha, lelkileg eggyé váltunk. A kapcsolatunkban a legfájóbb az volt, míg ő megmaradt tizenhét évesnek, felettem a vámpírgének ellenére gyorsan repültek az évek.
   Egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy visszaadatom az emlékeit. Megöregedtem apám minden próbálkozása ellenére.
   Még mindig szerelmes vagyok Clairbe, de az évek múlásával beláttam, hogy naki nem én vagyok az igazi. Minden pillanat, amivel közeledik a halálom pillanata, azt suttogja, hogy adjam issza neki az életét. Meg is teszem!
   Indulni akartam apámhoz, de amikor felálltam erős szorítást éreztem a mellkasomban. A földre zuhantam, elhagyott minden erőm. A szívem őrült iramban kalapált, de egyre hosszabb szünetekkel. éreztem a túlvilág hívását, azonban még szerettem volna pár percet élni és bevallani mindent Clairnek.
   Fáradtnak éreztem magam, a szempilláim elnehezültek, én pedig engedtem a halál hívásának.

Chelsea

Heidi

Hosszú út - 18. fejezet

        Jasper szemszöge


   Tudom, hogy azt mondta Clair, hogy nyugodtan jöjjünk el, de nekem nagyon rossz érzésem van. Alice-re néztem és láttam, hogy látomása van. Fájdalmat, dühöt és ijedséget éreztem felőle.
  - Alice, mi történt?
  - Clair! Bajban van. A dédapja és Emmett egyszerre akarják elkapni, de sikerül elfutnia. Összetalálkozik valami magas rangú volturissal, aki megmenti és magával viszi.
  - Az nem lehet!
  
   Azonnal indultam vissza és tudtam, hogy jönnek a többiek is. Amikor odaértünk ahol éreztük Clair illatát Emmett és négy vámpír még mindig harcolt. Kettőt felismertük, Félix és Demetri voltak. Félix telefonja megszólalt, majd miután letette intett Demetrinek és a másik volturisnak, azután elmentek. Gyorsan lefogtuk az idegen vámpírt.
  - Ki vagy te? - kérdeztem.
  - Azonnal eresszetek, a dédunokám akarom!
  - Éclairről beszél? - kérdezte Carlisle.
  - Ki másról? - szólt vissza Carlisle-nak gúnyosan.
  - Hagyja őt békén! Most elengedjük, de ha Clair közelébe megy, letépem a fejét és hamut csinálok magából! Tűnés!
   Iszonyatosan dühös voltam, ráadásul már Éclair illata sem érződött.

  - Alice, nem látod Clairt?
  - Az a volturis Volterrába vitte.
  - Akkor menjünk érte.
   Már indultam volna, de Carlisle megállított.
  - Jasper, ezt jól meg kell gondolnunk. nem mehetünk neki csak úgy a Volturinak.
  - De nem hagyhatjuk Clairt, ő az enyém! - kiáltotta Emmett.
   még idegesebb lettem. Odamentem hozzá és  úgy megütöttem, hogy ötszáz métert repült. Még utána is futottam és tovább ütöttem.
  - Te szemét! Azt hiszed, hogy őt is megölheted, Kinyírlak! Ő sokkal jobb annál, hogy bármi köze legyen hozzád.

   Edward és Carlisle próbáltak lefogni, de ahhoz Esme és Bella segítsége is kellett. Csak nagyon lassan nyugodtam le, de a bennem lévő gyűlölet nem lappadt. Alice megfogta a kezem és elvitt Emmett közeléből. Amikor elég messze értünk szembe fordult velem.
  - Jasper, te vagy aki ért az érzelmekhez, de a saját érzelmeid esetében teljesen vak vagy.
  - Nem értelek! - mondtam ingerülten.
  - Minek kell még történnie ahhoz, hogy szembenézz az érzéseiddel?
  - Én ... nem tudom. Csak azt tudom, hogy most így olyan üres minden. Alice, látom még Clairt valaha?
  - Nem látok semmit vele kapcsolatban, sajnálom.
  - Alice, én ...
  - Ne is folytasd, végre beláttad. Már régen tudom, hogy szeretitek egymást. Még az előtt tudtam, hogy idejött volna. Akaratlanul is megszerettem én is őt, bár gyűlölni akartam.
  
   Meglepődtünk, mert hirtelen megjelent Alex, Anthony és Jacob.
  - Sziasztok! Mi történt? - kérdezte Jacob.
  - Clair elment. - mondtam gombóccal a torkomban.
  - Tessék!? - kiáltott fel Alex.
  - Újra megpróbálták elrabolni őt, de jött egy csapat volturis, megmentették és ő velük ment. - mondta Alice.
  - Az nem lehet, ő nem hagyna itt minket.
  - De sajnos így van Alex! - mondtam. - Nem érezte itt biztonságban magát. Ha tehetném visszahoznám és örökre vele lennék.
   Lehajtottam a fejem. Ostoba voltam és hála ennek elvesztettem azt, aki az életet jelentett nekem.

Huhh ...

  El sem hittem, amikor először láttam. Elértük és túl is szárnyaltuk az 1000 fős látogatottságot, köszönöm mindenkinek aki erre tévedt.

Hosszú út - 17. fejezet+képek

   Mivel ez a fejezet kapcsolódik a Halloween- hoz ezért kellett rá várni. Remélem tetszeni fog és Jó olvasást!

   Éclair szemszöge

   Halloween-bál


   Ha Alice a szemem elé kerül, biztosan megharapom. Hogy juthatott eszébe, hogy ÉN énekeljek! És ez a ruha! Tegnapig úgy tudtam, hogy vámpíroknak öltözik mindenki, erre közli velem, hogy változott a terv és a hastánc lesz a téma. Felhívtam Carlát és megkérdeztem, hogy ő tud-e erről és azt mondta, hogy már két hete tudja. Alice szándékosan nem szólt, tényleg beszabadulok egy ollóval a gardróbjába. Ha nem szeretném azt az idegesítő törpét biztosan nem ülnék  most az én drága kicsikémben egy semmi kis fekete hastáncos cuccban. Persze ez is Alice jóvoltából, mikre rá nem vesz, még vadászni is elvitt. Hát nem jött be, maradok a normál kajánál, a vér nem az én gyomromnak való.
   Amint leparkoltam a sulinál azonnal meg is jelent.
  - Végre itt vagy! Már tíz perce itt kellett volna lenned. Na, gyere már! Amúgy tök jól áll.
  - Az lehet, de rohadtul nem az én stílusom.
  - Az kinek számít?! Ohh... nézd majd meg a fiúkat némelyik annyira röhejes.
  - Alice, lassabban! Egyébként már régóta akarok kérdezni tőled valamit, csak ...
  - Tudom, hogy mi nyomja a lelked, nem zavar, hogy Jasper vigyáz rád. A vak is látja, hogy mágnesként vonzzátok egymást. Nem az én dolgom, hogy felnyissam a szemeteket.
  - De te ...
  - Ha elfogadjátok az érzéseiteket, akkor én nem állok az utatokba. Minden rajtatok múlik.
  - De én nem is ...
  - Clair, ezt felesleges tovább tárgyalni, a ti döntéseiteken múlik a jövőtök. Amúgy megtanultad a dalokat?
  - Igen, mind a tizenötöt.
  - Tudtam én! - mondta, majd hirtelen ködössé vált a tekintete. Miután a látomás véget ért remegett.
  - Alice, mi a baj?
  - Miért nem szóltál,
  - Miről?
  - A hívásokról és az ajándékokról.
  - Mert biztosan csak tréfa, nem is foglalkoztam vele.
   Ekkor jelent meg Rosalie egy egyszerű krémszínű ruhában és még a megszokottnál is sápadtabban.
  - Alice, hát nem figyelted a döntéseit?
  - Kiét?
  - Az nem fontos, Alice?
  - Figyeltem, de olyan össze-vissza, nem láttam semmi konkrétat. Gondolod, hogy baj lesz?
  - Már van Alice, már van.
  - Na jó, elmondanátok végre, hogy mi van?
  - Ne most Clair. Meg kell csinálni a beállításokat.

    Fél óra alatt kész voltunk és a buli első másfél óráját végigénekeltem, utána pedig Alice és Rosalie vezetésével tízen hastáncolni kezdtek.
   Én Debbie-vel és Carlával beszélgettem, amikor valaki megfogta a vállamat.
  - Clair!
   Megfordulva Emmettet pillantottam meg.
  - Szia! Elég fura vagy turbánban.
  - Aha, de te gyönyörű vagy.
  - Köszönöm.
  - Sziasztok! - jelent meg Rosalie.
  - Clair, Alice azt mondta, hogy látta, hogy te is akarsz hastáncolni.
  - Rose, ugye csak viccelsz! Két bal lábam van.
  - Na, Clair! Gyere!

   Egész este ez ment, ha nem Alice és Rosalie, akkor Jasper és Edward voltak velem. Soha nem hagytak egyedül pár másodpercnél hosszabban. Amikor rákérdeztem, hogy miért nem mondtak semmit, de az este vége felé mintha egyre feszültebbekké váltak volna. A buli végére mindannyiuk szeme koromfekete volt. Emiatt induláskor kisebb vitánk alakult ki.
  - Menjetek el vadászni nyugodtan!
  - Nem! - szólalt meg Edward.
  - Tudok vigyázni magamra!
  - De ... - kezdte volna Jasper.
  - Alice, láttál valamit, ami miatt aggódnom kellene?
  - Nem igazán, minden olyan homályos, de mi aggódunk.
  - Nincs szükség rá, max megfagyasztom. Na indulás!

   Nagy nehezen elindultak vadászni, én pedig a kicsikémmel haza. A házunk elé érve láttam, hogy apunál nem ég a villany, tehát nincs otthon. Felmentem és a lakásomba belépve két verekedő vámpír látvány fogadott. Egyből elfutottam, de ők észrevettek és jöttek utánam. Csak az járt az eszemben, hogy: MENEKÜLJ!!!
   Mikor olyannyira lehagytam őket, hogy nem éreztem az illatukat magam mögött, leesett a tantusz. Az egyik vámpír Emmett volt, a másik pedig nagyon hasonlított apára. Hirtelen megjelentek mellettem.
  - Mit akartok tőlem? - kérdeztem és válaszra sem várva újra rohanni kezdtem. nagyon rossz érzésem volt. Nem figyeltem semmire, csak menekültem míg neki nem ütköztem valami keménynek. Felemeltem a fejem és egy sötétbarna szempárt láttam.
  - Jól vagy? - kérdezte.
  - Igan, azt hiszem, de kérlek engedj el.
  - Mi elöl menekülsz?
  - Két vámpír elöl, de kérlek, eressz!!!
  - Nyugfodj meg, nem lesz semmi baj. Félix! Demetri! Cameron!
   Megjelent három vörös szemű vámpír.
  -  Igen, uram! - mondták egyszerre.
  - Két vámpír közeledik és nem szeretném, ha ideérnének.
  - Igenis! - mondták és elindultak.
   Én a fiatal férfira néztem .
  - Kérlek, ne ölesd meg őket, csak annyi időt szeretnék, amennyi alatt lerázhatom őket.
  - Rendben. - mondta és utánuk kiáltott. - Fiúk, ne öljétek meg őket! Velem jössz? Ígérem, hogy vigyázok rád.
   Ő a szemembe nézett és tudtam, hogy bízhatok benne. Bólintottam, mire ölbe kapott és rohanni kezdett velem. Talán az ijedség miatt, de elaludtam a karjaiban.
   Nem tudom, hogy mennyit aludhattam, de egy puha ágyban ébredtem.
  - Jó reggelt, Hercegnő!
  - Neked is. Köszönöm a segítséged. Éclair vagyok! - és kezet nyújtottam.
  - Én Dominic vagyok. Dominic Volturi. - mondta és finoman kezet csókolt.

Éclair jelmeze

  

Rosalie jelmeze

Alice jelmeze

Hosszú út - 16. fejezet

   Sziasztok! Ez a történetem a végéhez közelít, már csak öt fejezet van hátra. Annyit kérnék, ha erre jársz és lenne megjegyzésed ne tartsd magadban. Jó olvasást! Előre is köszi.


      Alex szemszöge


   Clairt megtámadták és én még csak észre sem vettem.Ahogy egyre közelebb érek Clair otthonához ismeretlen vámpírszagot éreztem. A szag Clair szobájából jött. Átváltozva mentem a bejárathoz és betörtem az ajtót. Az idegen vámpír átölelte Clair derekát, enyhén hátra döntötte és a nyakához hajolt, harapni készült. Elrugaszkodtam és a vámpírra vetettem magam. Jazz bácsi azonban elkapott és kidobott az ablakon.
  - Alex, nyugodj le, csak táncoltak. - mondta.
   Feltápászkodtam, de továbbra is morogtam. Ő próbált megnyugtatni és amikor tíz perccel később visszaváltoztam adott egy nadrágot. Clair ebben a pillanatban szólt ki az ablakon.
  - Ha lenyugodott a farkasom, gyertek be.
   Jasper bácsi továbbra is nyugtatott, de így is remegve ugrottam be az ablak romjain. Clair szomorúan nézett rám.
  - Akkor tisztázzuk Alex. Ő itt Lance, a barátom. Megbízom benne.
  - De ez nem is vegetáriánus! - mondtam dühösen.
  - Lancenek hívják még sak most kezdi a vegetáriánus életmódot.
  - Nem bízhatsz benne, veszélyes.
  - Nem, rám nem az. A képessége az örök hűség hozzám köti és soha nem bántana. Carlisleék vállalták, hogy segítenek neki áttérni. Lance, ő itt Alex Black, ő is a barátom. Nem akarom, hogy harcoljatok, Különben is Alex, Lance csak tangózni tanított.

   Ez a ... Lance tanítja tangózni, amikor én majd három hete epedezek utána. Azt hiszem, hogy bocsánatot kell kérnem.
  - Clair, kérlek bocsáss meg nekem, elhamarkodottan ítéltem. Szeretném, ha minden olyan lenne, mint pár héttel ezelőtt.
   Végtelenül szomorú arccal nézett rám.
  - Alex. én rengeteget gondolkodtam rólunk és arra jutottam, hogy nekünk ez nem fog menni. Nem ismerjük egymást, nem bízunk egymásban. Nem tudom pontosan, hogy mi is a bevésődés, de én téged csak testvérként tudlak szeretni, nem férfiként.
  - Tessék?! - kiáltottam fel. - Neked ez az egész csak ennyit jelent? Minden pillanatban te jársz a fejemben!
  - Tényleg? Több hete felém sem néztél! Azt hiszed, hogy nekem  minden olyan könnyű? Talán a vámpírrészem miatt nem lehetek neked az igazi, nem tudom, de azt azonban igen, hogy nekünk együtt nem fog menni.
  - De én szeretlek és mindennél jobban akarlak is.
   Csak álltam vele szemben és tudtam, hogy igaza van, mégis fáj, mintha egy részem kiszakadna a helyéről.
  - Alex, próbáljunk meg barátok lenni. Tudom, hogy nagy kérés, de mégis erre kell kérjelek.

   Könnyek folytak végig az arcán, felemeltem az állát és a szemébe nézve láttam, hogy neki is fáj, de így érzi helyesnek. Még csak tiltakozni sem tudtam, mert a szívem legmélyén éreztem, hogy igaza van. Homlokon csókoltam és kiugrottam az ablakon. Átváltoztam újra és futni kezdtem.Miért kell ennek ennyire fájnia? Meglepetésemre apa és Anthony is megjelentek, ráadásul Anthony is átváltozott pedig nagyon utál átváltozni.
  - Igen, öcsi, sőt tudom, hogy sokszor vagyok bunkó is, de most szükséged van ránk.
  - Ugye Clair telefonált?
  - Igen, fiam és elmondott mindent.
  - Tudod én nem bírom a kis csajt, de azt el kell ismernem, hogy rendes. Hitegethetett volna. Apával beszélhettünk rólatok és szerintünk köztetek tényleg bevésődés volt, de amikor feléledtek a vámpírgénjei megváltozott. Ő már nem ugyanaz a lány.
  - Tudom, Anthony, de annyira nehéz elfogadni ezt, és még nehezebb túllépni.
  - Én Bellával voltam hasonlóképpen. Konokul ragaszkodtam hozzá, de ha nem engedtem volna Nessie soha nem születik meg és akkor bizony ti se.
  - Öcsi, úgyis eljön majd az igazi, de addig is adok néhány csajozós tippet.
  - Köszi bátyó, bíztam benned.
  - Hát igen, lassan be kell látnom, hogy mégis csak az öcsém vagy..
  - Végre, harminc évig tartott, de rájöttél.
  - Fiúk!
  - Ugyan, apa. Alexnek igaza van. Sokat voltam és vagyok féltékeny rá. Mert bár én is alakváltó vagyok nekem az átváltozás még mindig pokoli fájdalommal jár, neki pedig olyan egyszerűen.
  - Bárcsak már régebben elmondtad volna, de nem baj beszélünk Carlisle-lal, hátha tud segíteni.
  - Apa, én ilyen vagyok, már beletörődtem.
  - Bátyó, te nem is vagy olyan nagyon rémes.
 
   Azt hiszem az Anthonyval való kapcsolatom megváltozott. Most a testvéremnek érzem őt, nem pedig egy ismerős idegennek, aki ráadásul bunkó is. Kergetőzni kezdtünk és apa is beszállt. Olyanok voltunk, mint a kisgyerekek, de végre családdá forrtunk össze.

Hosszú út - 15. fejezet

     Mark szemszöge


   A lányom vámpír. Ezt nem hiszem el! Miért nem alakváltó lett?! Vagy egyszerű ember, mint én.
   Fél nyolckor felmentem hozzá vacsorázni. Nyolc óra előtt öt perccel kopogást hallottunk. Clair ment ajtót nyitni és vissza már egy fiúval érkezett.
  - Apa, ő itt Jasper Hale. Jazz, ő az apukám Mark Adore.
  - Üdvözlöm, uram. - mondta.
  - Szia! - köszöntem én is és csak nehezen hittem, hogy ez a fiú tényleg vámpír.
   Elbúcsúztam és lementem La Push-ba, Jake-hez. Amikor csengettem egy nyúzott arcú fiú nyitott ajtót.
  - Szia! Mark Adore vagyok. Jake itthon van?
  - Igen. Jöjjön be. Apa! - szólalt meg kissé emelt hangon.
  - Már itt is vagyok, Alex. Szia Mark!
  - Te vagy Alex? - fordultam a fiú felé.
  - Igen. Kérdezhetek valamit?
  - Persze.
  - Hogy van Clair?
  - Jól, bár amikor kimonta a neved szomorúvá vált a tekintete.
  - Hiányzok neki. - suttogta és elmosolyodott.
  - Alex, talán meglátogathatnád Clairt. - mondta Jacob.
  - Ma talán nem lenne a legjobb ötlet. Vannak nála.
  - Ki? - kérdezték egyszerre.
  - Valami Jasper Hale.
  - Jazz bácsi? Miért?
  - A nagyapám elakarta raboltatni Clairt és most ő vigyáz rá.
  - Akkor tényleg jártak itt idegen vámpírok. - állapította meg Jacob.
  - Apa, elmegyek Clairhez.
  - Alex, ne ... - próbált meg Jacob rászólni a fiára, de Alex már ott sem volt.
  - Na, tessék. Ennyire figyel rám a fiam.
  - Nyugi, Clair pedig rosszabb, mint egy őrmester, de olyan aranyosan parancsolgat, hogy nem haragszok érte. Jacob, tényleg Clair lett Alex lenyomata?
  - Nem tudom. Alex bevésődött, de Clair ... .Clair kedveli Alexet, de szerintem soha nem lesz szerelmes belé.
  - Akkor mi lesz Alex-szel?
  - Nem tudom. Clairt tényleg el akarták rabolni?
  - Igen, de többet én sem tudok.
  - Értem, szólok a falkának, hogy figyeljenek. Van képessége a fagyasztáson kívül?
  - Honnan tudsz róla?
  - Alex-szel mi tapasztaltuk meg elsőként. Minden izmom fájt, miután elmúlt a hatás.
  - Anthony hogy van?
  - Jól, de néha az idegeimre megy. Bomlanak utána a lányok, mert tud elbűvölni, mint a nagyapja. Hallottad, hogy Clair már egyszer felpofozta?
  - Nem, de nem lep meg.

Novella 2. - Az Idegen

   Ez egy Twilight-novella, remélem tetszeni fog. Ezt a névnapom alkalmából kapjátok. Jó olvasást!

                              Az Idegen


    Bella Black naplója, 2073

,,Edward!
  Már évek teltek el, mióta elhagytál és rá kellett ébrednem, hogy HAZUDTÁL! Azt mondtad, hogy el foglak felejteni, de az arcod máig is minden éjszaka, minden álmomban felidéződik és átélem azt, hogy elmentél.
  Tudom, hogy egy nap visszavezet majd a sors ide titeket, de én már nem leszek itt akkor. Azt akarom, hogy tudd, nem felejtettelek el téged, titeket soha.
  Ennek a naplónak csak ez az egy bejegyzése lesz. Ez nektek készül.
  Miután elmentetek hónapokig élőhalottként járkáltam. Nem ettem, nem beszélgettem. Meghalt bennem valami. Charlie anyához akart küldeni, de én maradtam és kompromisszumként barátkozni kezdtem Jacobbal. Lassan, nagyon lassan a mellkasomban lévő űr, amit hagytatok enyhülni kezdett. Jake mindent megadott nekem amire vágytam, de mégsem volt elég. Annyira azonban igen, hogy két év után beláttam végleg elhagytatok. Ez a beismerés volt az utolsó lökés ahhoz, hogy végleg Jake mellett kössek ki.
  Nagyon kedveltem őt, de soha nem lettem szerelmes belé.
  Újabb két év telet el és megkérte a kezem, én pedig igent mondtam neki. Hidd el, jó életem volt mellette. Nagyon szeretett engem is és a később megszülető gyermekeinket is. Elsőként  született William. A kicsi Billy, aki az egyetlen unokája volt Billynek, akit láthatott. Utána egy ikerpár látott napvilágot Charity és Faith személyében. Gyönyörű kislányokká cseperedtek, csak a hajukat örökölték Jaketől, azontúl tökéletes hasonmásaim lettek. Legvégül három hónappal Jacob halála után megszületett Jacob Anthony.
  Imádom őket és az unokáimat is, de tudom ha veled élhettem volna az is elég lett volna. Az eltelt idő azonban megtanított arra, hogy tudjam értékelni azt, amivel a sors megajándékozott.
  Most, életem alkonyán így búcsúzom tőled. Nem tudom, hogy egyáltalán emlékszel-e még rám, de ha igen kérlek vigyázz a családomra. Jusson eszedbe, ők én vagyok, bennük élek tovább és az ő leszármazottaikban.
  A szerződésetek pedig továbbra is élni fog. Az évek során a farkasok új nemzedékei a meséimből tudják és érzik, hogy az aranyszemű vámpírok a barátaik.
 
Így búcsúzom:
                            Örök szeretettel Bella"



Tíz évvel később

  La Push nyugodt földjét izgalom töltötte meg, mivel a Cullenek, akikről Bella néni mesélt, visszatértek. Csak egy tizenhét éves lány volt izgatottabb, mint a többiek. Ez a lány pedig nem más, mint Bella Black, Bella Swan dédunokája. A dédije a halála előtt adott neki egy fényképalbumot, benne egy naplólappal. Megígérte neki, ha a Cullenek visszatérnek odaadja az albumot Edward Cullennak.
 
  Most itt állnak a Cullenek a falkával szemben és odalépett a fényképekről már ismét Edward Cullenhez.
- Ezt a dédim küldi neked. Ő már nem tudta megvárni a visszatérteteket, nyolc éve örökre megpihent. Az utolsó szavai is neked szóltak: ,, Kicsim mondd meg neki, hogy csak őt szerettem mindig." Ezt mondta, de te és a családod soha nem érdemeltétek meg a szeretetét. Teljesítettem a kérését, de tudnod kell, te csak egy idegen vagy, a jogod hozzánk elveszítetted már régen. A szerződés még mindig él, de soha ne akarjatok közeledni hozzánk. Ti csak idegenek vagytok, sőt leginkább TE VAGY IDEGEN! A további megbeszélés a bátyámra tartozik.

Edward szemszöge

Elolvastam a levelet és megnéztem az albumot. Igaza volt elhagytam őt és ezzel a boldogságomat is. Bella Blacknek is igaza van. Én már csak egy névtelen utolsó idegen vagyok itt.

Két nappal később, Volterra

- Edward, mindent láttam és megértelek, ezért úgy döntöttünk Marcusszal és Caiusszal, hogy teljesítjük a kérésed. Demetri!
Pár pillanat volt csupán, míg meghalt, és senki nem tudhatta, hogy a halálban és csak a halálban lelhette meg ez az örök idegen a békét, melyet életében és a vámpírlétben sem lelt meg.