Az ébredés fáj? - 7. fejezet

 Most egészen gyors voltam, megszállt a munkakedv. Jó olvasást!

            

   Hogy legyen egy kis idejük megemészteni, Emilyhez mentem és szóltam neki, hogy majd otthon találkozunk. Ő még vásárolt és talán kicsit megkönnyebbült, hogy végre azt vehet nekem, amit akar. Visszamentem Alice-ékhez és beszálltunk az autóba.
  - Tehát tudsz rólunk. Elárulod, hogy honnan? - kérdezte Esme.
  - Ne aggódj, nem mondom el senkinek.
  - Tudom, de ...
  - Tudjuk, hogy nem feddsz fel minket, de én is tudok néhány dolgot, amit te nem.
  - Egy jövőbelátótól azért ennyi természetes, nem?
  - Hát erről is tudsz?
  - Sőt, még sok más dologról is, de nektek most nem Alaszkában kellene lennetek?
  - Visszajöttünk, mert aggasztó dolgot láttam.
  - Bellára akartok vigyázni?
  - Is, de van más is.
  - Gondolom akkor fogod az orromra kötni, ha a többiek megismertek.
  - Talált.
  - Ez teljesen érthető.
   Pár perc csend, majd ...
  - Basszus!
  - Mi a baj Lena? - kérdezte Esme.
  - Dokihoz kellett volna mennem.
  - A vérszegénység miatt?
  - Igen, Alice.
  - Szerintem Carlisle biztosan megvizsgál.
  - De ahhoz vérvétel kell.
  - Lena, Carlisle-nak annyi is elég ha megszagolja a véredet és tudni fog mindent.
  - Esme, és szegény Jasper? Veszélyeztetném az önuralmát.
  -  Edward és Emmett vigyázna rá.
  - Jó, Esme meggyőztél. - és elmosolyodtam.
  - Főzzek majd neked valamit? Nem vagy éhes?
  - Talán egy kicsit.
  - Akkor készítek spagettit. Mit szólsz?
  - Remek. Segítsek?
  - Nem köszönöm. Megérkeztünk.
  - Esme, ez gyönyörű!
   Amikor beléptünk a lélegzetem is elakadt.
  - Tényleg szép.
  - Köszönöm. Fiúk!
   Pár pillanat múlva a három vámpírfiúval találtam szembe magam.
  - Fiúk, ő itt Lena. - szólalt meg Alice.
  - Lena, ő Jasper.
  - Szia!
  - Ő ...
  - Várj, kitalálom. Te vagy Emmett. Ez a perverz vigyor utánozhatatlan.
  - Talált csajszi. Mellettem pedig Edward látható.
  - Szia! - köszönt Edward.
   Miután Edwardnak is köszöntem, majd hirtelen Emmett felkapott és pörgetni kezdett, de Jasper rá szólt.
  - Emmett, tedd le! Fél.
   Letett. Én pedig amint padlót éreztem a lábam alatt elájultam. Mikor magamhoz tértem a díványon feküdtem és valaki éppen a pulzusomat nézte.
  - Látom felébredtél.
  - Dr. Cullen?
  - Csak Carlisle, Lena.
  - Köszönöm. Bocsánat, hogy elájultam, de félek a magasságtól.
  - Semmi baj. Nagyon vérszegény vagy, tudod?
  - Persze, de semmi sem hat.
  - Értem. Szólok a többieknek.
  - Nem kell, már itt vagyunk. - közölte Emmett.
  - Carlisle, kérdezhetek?
  - Persze, Lena.
  - Hol van Rosalie?
  - Tudod ...
    Ekkor újra megszólalt Emmett.
  - Elhagyott minket.
  - Miért? Bella miatt?
  - Nem, hanem miattad.
  - Miattam?
  - Emmett elég legyen! - szólt rá Carlisle.
  - De Carlisle, még mindig nem értem, hogy lehet valaki olyanra féltékeny, akit nem is ismer.
  - Emmett, ezt majd később.
  - Mi folyik itt? - kérdeztem már idegesen.
  - Nyugodj meg. - kért Carlisle.
  - Jasper, kérlek ne nyugtass. Egy vámpírokkal teli házban vagyok, akik tudnak rólam. Már az is fura, hogy ti léteztek, de az indián tanács azt hiszi, hogy én is az vagyok, pedig nálunk nem is léteznek.
  - Nyugodj meg. Mindent elmondok, amit tudok.
  - Oké.
  - Tehát, egy másik dimenzióból jöttél, ahol én is jártam egyszer és együtt voltam az anyukáddal, akit Angela Bright-nak hívtak. Csak egy éjszaka volt. Úgy egy hónapja Alice-nek látomása volt, hogy te idekerültés, és hogy a lányom vagy.
  - Te...tessék?! A lányod? Én?
  - Igen.
  - Ezt nem hiszem el. Nekem nincs családom. - mondtam sírva.
  - De van, mi vagyunk azok. Ha akarod leszek a váll, amin kisírhatod magad. - mondta Emmett vigyorogva.
  - Kösz Emmett. Megölelhetlek titeket?
   Azonnal egy csoportos ölelés közepén találtam magam, és jól esett.
  - Edward?
  - Igen?
  - Olvastál a gondolataimban?
  - Nem, mert olyan vagy, mint Bella.
   Ekkor szólalt meg egyszerre Edward és Carlisle telefonja. Miután letették:
  - Lena, a rezervátumból hívtak, hogy vámpírként nem maradhatsz ott.
  - Mi??? Dehát Sam és Emily? Miért? Hova menjek?

   Továbbra is örülök a komiknak!:)