Nem rég részt vettem egy novella-pályázaton. Remélem tetszeni fog. Ráadásul kaptam egy díjat is. Köszönöm:)
A tűz körül
Réges régen, mikor még kislány voltam, minden szombat este összegyűlt az egész család. Télen a kandalló köré gyűltünk össze, de tavasztól őszig kint a szabadban voltunk.
Nagyapám, a család férfi tagjaival tüzelőt gyűjtöttek és előkészítették a tábortüzet, mi pedig egész nap sütöttünk - főztünk. Korán keltünk és sokat dolgoztunk, de visszaemlékezve ezek voltak életem legbensőségesebb pillanatai.
A világ modernizálódott és nagyapám halála után egyre kevesebbszer gyűltünk össze. Most, életem alkonyán értettem meg igazán azt, hogy miért ragaszkodott nagyapa, hogy minden szombat ilyen legyen. Idős nénike lettem és sokat meséltem és máig is mesélek ezekről a meghitt órákról az unokáimnak, dédunokáimnak, de ők csak hitetlenkedve hallgatják. Nem hisznek nekem, nem értik, nem tapasztalták meg azt, hogy milyen mély eggyé tartozást hoztak létre a családtagok között a szombat esték.
Az utolsó ilyen este, amin még nagyapám is részt vett a többinél is mélyebben él az emlékezetemben.
Kellemes kora nyári este volt. Nagyapán nem sokkal azelőtt töltötte be a nyolcvankilencedik életévét. Nagyon szerettük őt. Izgatottan vártuk már, hogy végre este legyen. A férfiak kivitték a nagy asztalokat, amikre mi kipakoltuk az egész nap készített finomságokat. Mindenki fogott egy fatányért és szedett magának enni, majd leültünk a tűz köré. Minden ilyen este a család három tagja mondott nekünk mesét vagy egy rövid történetet. Aznap este az első mesét az én drága anyácskám mondta.
,,Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy férfi. Sokat vélekedett azon, hogy vajon a felesége mennyire lehet pletykás, ezért úgy döntött, hogy próbára teszi. Egy reggel még a neje ébredése előtt egy tojást rejtett az ágyba. Amikor az asszony felébredt ő fájdalmas, komor arccal nézett rá. Az asszony rákérdezett:
- Mi történt férjuram?
- Nem mondhatom el.
- De drága férjem, miért nem? - az asszony arcára egyre több kíváncsiság telepedett.
- Nagy furcsaság történt velem. - mondta lehajtott fejjel, mintha szégyellné magát.
Az asszony már annyira kíváncsi lett, hogy az öltözködést is abbahagyta.
- Mi történt? Mondjad!
- Ohh Istenem! - sóhajtott a férfi. - Nem mondhatom el, mert mindenki nevetne rajtam.
- Mégis miért nevetne rajtad? Honnan tudhatná meg bárki is?
- Hagyjad asszony! Elmondod egy szomszédasszonynak, egy komámasszonynak és a hír úgy terjed majd, mint a pletyka.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Méghogy elmondanám! Hogy gondolhatsz ilyet rólam! Ha elmondom bárkinek is vigye el a macska a nyelvemet!
A férfi megadóan felsóhajtott és az asszony fülébe suttogta a titkát.
- Az este tojtam egy tojást.
- Egy tojást?! Tojtál?! - kiáltotta a nő meglepetésében.
A férj megmutatta az ágyban lévő tojást. A nő kezébe vette forgatta, de mivel nem látszott a tojáson semmi furcsa letette és megölelte a férjét. Befejezte a felöltözést és elindult vízért a közeli kútra. A kútnál összetalálkozott a szomszédasszonnyal és azonnal belekezdett.
- Képzeld el a férjem olyat tett, amit még senki más ember fia nem tett. - jelentette ki, mire a másik nő arcára kiült a kíváncsiság.
- Mit tett az urad?
- Képzeld. - suttogta a fülébe. - A férjem tojt két tojást! De ne mond el senkinek!
- Kettőt?! - kiáltott fel a másik nő.
Még beszélgettek néhány szót, majd a szomszédasszony hazaindult. Otthon azonnal elújságolta a hírt a férjének, de már három tojást mondott és a lelkére kötötte, hogy ne mondja el senkinek se.
A hír annyira elterjedt, hogy eljutott a királyhoz is, de őfelségének a kamarása már így megélte el a történteket:
,, Felség, az egy egyik szomszédos faluban tojt nem kevesebb, mint száz tojást, melyeket egy este alatt ki is költött."
A király először csak nézett, majd harsány kacagásba kezdett, hogy azt hetedhét határon túl is hallották."
Mikor édesanyám befejezte a történetet mi mindannyian hangosan kacagtunk. Megbeszéltük, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága és a következő történetet a nagybátyám kezdte el:
,, Egy hideg komor éjszakán született három kiskutya. Kettő ezek közül csodaszép fekete és aranybarna bundával, egészségesen, míg a harmadik szőre fakó volt és az egyik lábára sántított. A két szép kutya folyton csak mosdott, élvezte a gazdájuk figyelmét. A sánta kutya viszont folyton csak a házban kóborolt és figyelt. Bár nem foglalkozott vele senki, ő mégis folyamatosan vigyázta a házat a bajtól.
A gazdája nagyon módos ember volt. egyik este, miközben a sánta kutya kóborolt a házban egy idegent vett észre. Amilyen hangosan csak tudott ugatni kezdett és a gazdája hálószobájának ajtaját kaparta. A betörő amikor meglátta és hallotta a kutyát azonnal neki esett a botjával és ütni kezdte, de a kutya továbbra is hangoskodott. Pár perc múlva a gazda lépett ki az ajtón mogorván, kezében a puskájával, hogy a kutyát lelője. Azonban amint kilépett azonnal megpillantotta a betörőt és a lövést a gazember kapta a vállába.
Ekkorra már a szolgák is megjelentek és az egyiküket el küldte a csendőrökért és a doktorért. A kutyust óvatosan felemelte és a szobájában a saját ágyára fektette. A doktor érkezésekor már a sánta kutya nagyon szívszaggatóan szűkölt. Amikor a gazda elmondta, hogy a kutyát kell meggyógyítania ő azonnal el akart menni, de ő ráfogta a puskáját és megfenyegette.
A sánta kutyus hamarosan meggyógyult, de a sebei helyén a szőr sosem nőtt ki újra, de már senkit nem érdekelt. A gazdáék szemében már többet ért ő a bátor, sánta kutya, mint a másik két kutya, mert ő megvédte őket a bajban és a gazda legkedvesebb kutyája lett.
Minket lányokat nagyon megindított ez a történet és természetesen elbeszélgettünk a történet tanússágáról, majd az utolsó mesélőként nagyapa szólalt meg.
,, Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy egy fiatal ember. Földművesnek született, de sokat járt az esze azon, hogy belőle "nagy" ember lesz. A szülei amennyire erejükből telt támogatták a tanulmányait, azonban egyetemre már nem volt pénzük. Szerencséjére a földesuruk úgy döntött, hogy szívesen támogatja, így kijutott egy híres német egyetemre. Az első év végén amikor hazatért megismert egy gyönyörű lányt és beleszeretett. Ezután már nem tűnt olyan fontosnak számára a tanulás és úgy döntött, hogy otthon marad. Mivel az egyetem alatt dolgozott volt összegyűjtött pénze, amiből vett egy darab jó földet és még házat is épített. Mikor a ház elkészült elhívta oda a lány és annak szüleit és megkérte tőlük a szeretett lény kezét. A szülők azt szerették volna, ha egyetlen gyermekük egy tanárt vagy egy orvost választ, de látták a fiatalokon, hogy szeretik egymást, ezért beleegyeztek a frigybe.
Összeházasodtak és az, akiről a történet szól férfivá érett és négy gyermekük született. Sohasem szenvedtek hiányt semmiben és kevés náluk boldogabb család volt a faluban. Ő pedig megértette, hogy a nagyságot nem idegenek szemében kell elérni, hanem a családja tekintetében kell látnia.
Az élet bár teljesen másképpen alakult, mint ahogyan azt képzelte, mégis tudja, hogy ennél boldogabb életet nem kaphatott volna.
Az utolsó mese végeztével aludni tértünk mindannyian, de még hallottam nagymamám megjegyzését:
,, Örülök, hogy boldog tudtál lenni velem az álmod ellenére is." Ekkor értettem meg, hogy nagyapa a saját életét mesélte el nekünk és boldog mosollyal az arcomon aludtam el.
A nagyapám négy nappal később álmában meghalt. Tudtam, hogy a szívem egy darabját magával vitte a sírba és azt is tudtam, hogy a halálával egy nagyon fontos és boldog korszak véget ért az életünkben.
Felrévedtem a tűz bámulásából és meglepve hallottam meg magam mellett egy régen hallott és szeretett hangot. Felpillantottam és a nagyapám ült mellettem.
- Üdvözöllek kisunokám! Már vártunk rád. - mondta és a tűz körül ott ült minden elhunyt családtagom, de mindannyian fiatalok és életerősek voltak.
- Meghaltam? - kérdeztem könnyezve, de ő mosolyogva válaszolt.
- Kisunokám, azt kell válaszolnom, hogy igen. Nem maradt elintézetlen dolgod, teljes életet éltél. Tudtad, hogy lassan eljön ennek is az ideje, mint ahogy mindennek és mindenkinek.
Megértettem. Ezért hozott ide a szívem, erre a helyre, ami egykor a nagyapa földje volt, ezért gyújtottam a tábortüzet. Csak itt engedhettem és az életet és hívhattam magamhoz a szeretteim.
Hiszem, hogy ha eljön az ideje, a még élő szeretteim is csatlakoznak hozzánk és örökké szombat este lesz meséléssel a tűz körül.
Kaptam egy díjat Diamondtól, köszönöm neki és akiknek tovább megy:
Rosalie Hale
Regina
Fancsy
