Az ébredés fáj? - 3. fejezet

Jó olvasást!


   Mikor utolért megkérdezte:
  - Zavarlak?
  - Nem.
  - Akkor sétálnék veled, ha nem gond.
  - Oké.
  - Hogy érzed magad itt?
  - Jól. Nagyon megszerettem az ittenieket. Olyan furcsa, hogy ilyen könnyen befogadtatok, de nagyon jól esik.
  - Fontos az első benyomás. Isteni a palacsintád.
  - Te ...
   Nevetve meglöktem és elszaladtam, de ő gyorsan utolért.
  - Lena, holnapután este tábortűz lesz. Mindenki készít valamit, beszélgetünk, énekelünk. Lenne kedved velem jönni?
  - Persze, miért ne?
  - Akkor majd este hétre érted megyek. Úgy örülök.

   Felkapott és megpörgetett. Mindketten nevettünk, amikor is meghallottuk Jared hangját.
  - Hé, gerlicék! Emily kért meg, hogy keresselek meg titeket.
  - Oké, megyünk. Paul, tegyél le!
    azonban mintha meg se hallotta volna. Egész úton visítottam és püföltem, ahol értem. A ház közelébe érve mindenki kijött a hangzavarra és vigyorogtak.
  - Tegyél már le! Paul, a fenébe is! Tegyél már le, te IDIÓTA!!!
  - Sziasztok, meghoztam a két gerlicét. - mondta vigyorogva Jared.
  - Sam, te vagy az alfa, szólj rá, hogy tegyen le!
  - Paul, tedd le Lenát!
  - Jól van, na!
   Amikor letett szembefordultam vele és ...
  - Te agyatlan kutyafajzat! Ha azt kérem, hogy tegyél le, tegyél is le! Ez nem volt vicces! Remélem bolhás leszel és bolhanyakörvvel kell majd rohangálnod!
 
    Mindenki még jobban nevetett, én pedig morcosan bementem és csak Emily jött utánam.
  - Nagyon mérges vagy? - kérdezte.
  - Nem, már nem.Csak ha hosszabb ideig nincs talaj a talpam alatt pánikba esem.
  - Értem.
  - Tudok segíteni valamit?
  - Nem, az ebéd maradéka lesz a vacsi.
  - Én nem vagyok éhes, de nektek jó étvágyat. Én sétálok még egy kicsit.
  - Jó, de ne menj messzire.
  - Oké.
   Amikor kimentem szóltam a fiúknak.
  - Fiúk, kaja!
   A kaja szóra úgy rohantak be a házba, mintha űzték volna őket. Én pedig egy hosszú séta után hazaérve azonnal lefeküdtem.

Az ébredés fáj? - 2. fejezet

 Jó olvasást!

  
   Másnap reggel még szinte sötét volt, amikor felkeltem. A konyhába menve elhaladtam Emilyék hálója előtt és a horkolás arra engedett következtetni, hogy még alszanak, legalábbis Sam biztosan.
   A konyhában nekikezdtem egy óriási adag palacsinta készítésének. Mintha csak kiszagolták volna, amint sütni kezdtem megjelent három fiú.
  - Sziasztok!
  - Szia! - mondták mindhárman egyszerre, majd az egyik megkérdezte:
  - Sam lecserélte Emilyt?
  - Nem. Tegnap talált rám Sam és befogadtak. Kértek palacsintát?
  - Aha! - jött a válasz tőlük egyszerre.
   Ahogy sütöttem, úgy fogyott is a reggeli. Egyszerre csak nevetést hallottunk, a konyha ajtajában ott állt Emily és Sam.
  - Sziasztok! - köszöntek nekik a fiúk.
  - Sziasztok! Lena, te sütöd a palacsintát? - kérdezte Sam.
  - Igen és remélem azért egy kevés nektek is jut.
  - Azt mi is reméljük. Bármikor, amikor palacsintát sütök mérföldekről kiszagolják. Amúgy fiúk! Bemutatkoztatok Lenának?
  - Hát... - szólaltak meg, majd sorban bemutatkoztak.
  - Paul vagyok.
  - Én Jared.
  - Én pedig Quil vagyok.
  - Sziasztok! Lena vagyok. Egyébként ehető lett?
  - Igen, nagyon finom. - mondta Paul.
  - Köszi.
   Ekkor Sam és a többiek felnevettek.
  - Valami baj van? - kérdeztem.
  - Nem. - mondta Sam. - Csak nagyon tetszel Paulnak.
   Kérdőn néztem rá, majd folytattam a sütést. Amikor befejezték a reggelit, Emilyvel átöltöztünk. Mire készen lettünk már a fiúk elmentek.
  - Emily, mit készítesz ebédre? Segíthetek?
  - Nem tudom, hogy mit főzzek. Nincs valami ötleted?
  - Rakott káposzta?
  - Hogyan kell készíteni?
  - Megmutatom. A fiúk is itt ebédelnek?
  - Nem tudom.
  - Akkor annyit készítsünk, hogy ha jönnek, nekik is legyen.
  - Oké.
   Amíg az ebéd készült rengeteget beszélgettünk. Délre elkészültünk és az ebédleni vágyók meg is érkeztek Sam és Paul személyében.
  - Sziasztok!
  - Sziasztok fiúk! Mi volt ma?
  - Semmi különös. Lena, tegnap este megbeszéltük Emilyvel, hogy szívesen látunk, ha maradsz. Egyébként ez a cím szerepel a személyidben állandó lakhelyként. Itt vannak a papírjaid. A barátomnak szabad hozzáférése van az adatbázisokba, tehát olyan, mintha mindig is itt lettél volna nálunk.
  - Köszönöm! - mondtam és könnyes lett a szemem.
  - Ugyan. Mi az ebéd? Paul, ne csak ülj és bámulj!
  - Jól van, na!
  - Rakott káposzta az ebéd Lena receptje szerint.
  - Jó étvágyat! - mondtuk, miután asztalhoz ültünk.
   Ebéd után sétálni mentem, Paul pedig utánam jött.

Az ébredés fáj? - 1. fejezet

   Itt az első fejezet. Jó olvasást! 

    Mint eddig is oly sokszor az ágyamon feküdtem, lehunytam a szemem és hagytam, hogy az álomvilág magába szippantson. Most azonban nem láttam semmit. Csalódottan nyitottam ki a szemem, de valami nem stimmelt. Behunytam, majd újra kinyitottam, de az elém táruló kép mit sem változott. Egy zöld topban és farmerszoknyában ültem egy erdő közepén. Amikor körbenéztem egy hatalmas valami közeledett felém. Annyira megijedtem, annyira hevesen lüktettek az erek a nyakamban, hogy elájultam.
   Amikor magamhoz tértem egy szobában feküdtem és az ágy mellett egy sebzett arcú lány ült. Észrevette, hogy magamhoz tértem és rám mosolygott.
  - Szia, Emily vagyok! Hogy vagy?
  - Őszintén? Összezavarodva.
  - Miért?
  - Nem tudom, hol vagyok, de még csak azt sem, hogy mit keresek itt.
  - Ha mond neked valamit a La Push-i rezervátumban vagy.
  - Washington államban, Forks mellett?
  - Igen.
  - Te az az Emily vagy?
  - Melyik?
  - Aki a vérfarkasok alfájának, Sam Uley-nak a menyasszonya.
  - Ki vagy te és honnan tudsz erről? - jött a kérdés az ajtóban álló férfitól.
  - Elena Ternovan vagyok, és hogy honnan tudom?Elhinnéd, ha azt mondanám, hogy egy könyvben olvastam?
  - Milyen könyvben?
  - Alkonyat a címe. Te ugye Sam Uley vagy?
  - Igen. Mit tudsz még?
  - Miről?
  - Például a vérfarkasokról.
  - Védelmezőknek nevezitek magatokat. Az őseitekről úgy tartjátok, hogy farkasok voltak. Egy főellenségetek van, a vámpírok.
  - Te nem vagy az?
  - Éreznéd az illatomon, ráadásul a látványodtól nem elájultam volna, hanem rád támadok.
  - Van benne logika.
  - Emily, én akkor sem bízok benne!
  - Sam Uley! Mit tehetne ellened? Elena csak egy lány, érted?
  - értem.
  - Elena, nem vagy éhes?
  - Egy kicsit, de ne fáradj miattam.
  - Ugyan! Sam beszélgessetek, de ne légy durva. Nézz a szemébe, igazán nem érti, hogy mi történik. Elena, omlett jó lesz?
  - Igen, de nekem két tojás bőven elég lesz.
  - Oké. - mondta és ki is ment a konyhába.

   Sam továbbra is gyanakodva méregetett.
  - Mit tudsz még?
  - Nemsokára Jacob Black, Leah és Seth Clearwater is át fog változni.
  - Leah?
  - Igen. Nagyon rosszul fogja viselni az egészet. Kérdezhetek én is?
  - Persze. - jelent meg Emily - Ugye, Sam?
  - Igen. - válaszolta a párjának morogva.
  - Jó étvágyat!
  - Köszönöm. Bella Swan létezik?
  - Ismered Bellát? - kérdezte Emily.
  - Csak annyira, amennyire titeket.
  - Igen, létezik. Őt kerestük, amikor rád találtam.
  - Tehát most hagyta el Edward. Nagyon kész van?
  - Igen.
  - Sam, egy nem a Cullenekhez tartozó vámpír fog idejönni, néger és a neve: Laurent. Egyedül jön és Bella életére fáj a foga, vagyis a vérére.
  - Ez biztos?
  - Igen, úgy fél év múlva lesz itt.
  - Kösz a tippet.
  - Szívesen. Az átlag szerencseszintem alacsony, tehát ez önvédelem.
   Erre mindketten felnevettek.
  - Figyeljetek, szerintetek mi lesz velem? Nem tudom, hogy kerültem ide, hogy hogy megyek el innen. Én itt nem létezek.
  - Tudod van egy barátom, aki ért az okmányokhoz. Beszélek vele, de meg kell beszélnünk az adatokat stb., meg, hogy mik kellenek.
  - Születési anyakönyvi kivonat, személyigazolvány.
  - Jogosítvány?
  - Nem tudok vezetni.
  - Értem. A neved marad?
  - Aha. Legyek tizenhét éves, szeptembertől pedig beiratkoznék a gimibe.
  - Amúgy mennyi idős vagy? - kérdezte Emily.
  - Mennyinek látszom?
  - Úgy tizenhét körülinek.
  - Huszonegy múltam.
  - Családi háttér?
  - Árva vagyok. Nehéz lenne megmagyarázni, hogy hol vannak a szüleim.
  - Igazad van. Szülők neve?
  - Angela Bright és Michael Ternovan.
  - Szülinap?
  - December huszonkilenc.
  - Oké. Ha kell más is, azt hozzá képzelem.
  - Rendben.
  - Elena, elég volt a vacsora?
  - Igen, nagyon finom volt és szólítsatok egyszerűen Lenának.
  - Oké. Figyelj, megbeszélem Sammel és ha beleegyezik, laknál velünk? Tudod, ez a ház elég távol esik a többi háztól és jó lenne, ha lenne itt velem valaki.
  - Ha beleegyezik, akkor boldogan. Kérhetek valamit?
  - Persze.
  - Tudnál adni egy pólót?
  - Igen. Gyere, válassz valamit. Használhatod a ruhatáram.
  - Köszönöm, kedves vagy.
  - Ugyan. Megmutatom a fürdőszobát, ott átöltözhetsz. Utána pedig feküdj le, én is azt teszem.
  - Rendben, jó éjt!
  - Neked is.

Az ébredés fáj? - Prológus

  A szavazás végeztével meghoztam ,,Az ébredés fáj?" című történetemet. Jó olvasást!

  

   Világéletemben álmodozó voltam. Hófehér bőröm van, ami egy betegség miatt még sápadtabb, kissé kitűnik az átlagból. A nevem Lena, huszonegy éves vagyok és a sápadtságom kívül semmi feltűnő sincs rajtam, egy vagyok a sok közül.
   Huszonegy évesen elmondhatom magamról, hogy az egyetlen jó dolog az életemben az álomvilág. Rengetegszer behunyom a szemem és elképzelek hercegeket, hercegnőket, varázslókat, vámpírokat ... Sokszor reménykedek abban, hogy egyszer nem kell felébrednem és amikor bekövetkezett magam sem hittem el.

   Kérlek ti is csatlakozzatok hozzám, mert ez az ÉN MESÉM.

Hosszú út - 21. fejezet: A történet vége

     Hát itt az utolsó fejezete a ,,Hosszú út"-nak. Ezt a részt ajánlom sok szeretettel Amy-nek, aki rengeteget segített nekem. Köszönöm. Mindenkinek jó olvasást!
  
        Jasper szemszöge


   Alig várom, hogy hazaérjünk. Idegesít, hogy Alice olyan boldog. A házhoz közeledve éreztem, hogy Esme is boldog és, hogy valaki idegem van nálunk. Amikor beléptem Esme szó nélkül a szobám felé mutatott.
   A szobába lépve azt hittem, hogy álmodok. Éclair feküdt az ágyamban. Ez biztos csak álom! Odaléptem hozzá és végigsimítottam az arcán. Ő kinyitotta álmos kék szemeit és rám nézett. Szemeiben a saját szerelmemet láttam tükröződni. Szorosan magamhoz öleltem.
   Ekkor kopogtak, én pedig kiszóltam.
  - Ne most!
  - Jazz, ne sajátítsd ki Éclairt, főleg azért, mert félmeztelen. A dédapja is látni szeretné. Holnap estétől kezdve nem zavarunk. Becsszó!!!
  - Na jó! - szólalt meg szerelmem. - Jasper, kérlek menj ki, felöltözök és utána én is lemegyek.
   Elindultam, de visszatartott.
  - Egy ,, Isten hozott" csókot sem kapok?
   Magamhoz húztam és nagyon lassan megcsókoltam. Egészen magával ragadott minket a hév. Alice hangjára rebbentünk szét.
  - Mi lesz már?!
  
   Nagyon nehezen mentem le a nappaliba, ahol mindenki mosolygott. Öt perc múlva Clair is csatlakozott hozzánk. Ahogy leért a lépcsőn, azonnal mellém lépett, én pedig magamhoz öleltem.


   Éclair szemszöge


   Végre itt állok a szerelmem mellett a családommal együtt. Boldog vagyok.
   Kivágódott a bejárati ajtó és Emmett lépett be. Akaratlanul is Jasper mögé léptem. Az érkező arcára pedig bűntudat telepedett. Odajött hozzánk.
  - Kérlek, bocsáss meg nekem! Már nem kell félned tőlem. Egy nomád vámpír segített, megzsírozta a hibás kerekeimet.
  - Én már régen megbocsátottam, de a félelmem nem múlik el egyik pillanatról a másikra. Ezt meg kell értened.
  - Azt hiszem, hogy én is bocsánatkéréssel tartozom. Tudom, hogy ...
  - Szerintem kezdjünk mindent elölről.
   Kiléptem Jasper mögül és kezet nyújtottam.
  - Szia! Éclair Lumiére Adore vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek.
  - Damien Adore és szerintem az én örömöm még nagyobb.
   Carlisle szólalt meg.
   - Elmondanád, hogy mi történt veled?
   Mindenki elhűlve hallgatta, hogy mi történt velem és hogy milyen helyet foglalok el a Volturi hierarhiájában. A lányok mind meghatódva hallgatták mindazt, amit Domincről meséltem.
  - ... és végül itt vagyok.
  - Nekem már csak egy kérdésem lenne. - szólalt meg Alice. - Mikor lesz az esküvő?
  - Milyen esküvő?
  - Amit láttam. A ruhád ott lóg a szekrényemben.
  - Alice, még nem is kérték meg a kezem.

   Alice csípőre tett kézzel fordult Jasper felé.
  - Hát te eddig mit csináltál? Már régen meg kellett volna kérned! Na, gyerünk már!!! Itt a gyűrű.
   Szegény Jasper felém fordult és féltérdre ereszkedett.
  - Én ezt kicsit máshogy képzeltem, de mindennél jobban szeretném, ha a feleségem lennél.
   Odanyújtottam a kezem és ráhúzta a gyűrűt.
  - Igen! Szeretlek!
 
   Ezután Alice-t le sem lehetett állítani és három héttel későbbre megszervezte az esküvőt.
   Most itt állok hófehér ruhában és apa kísér az oltár elé. Az oltárnál ott áll Aro bácsi is, aki elvállalta, hogy összead minket, és Jasper. A szívem a torkomban dobog, ahogy egyre közelebb értem hozzá.

   Az esküvő után az utunk egy apró Csendes - óceáni szigetre vezetett, amit a férjem ajándékozott nekem, és nem csak ezt. Az első együtt töltött éjszakával kezdetét vette a közös életünk, mely minden bizonnyal tartogat még meglepetéseket.

Az eljegyzési gyűrű

Hosszú út - 20. fejezet

   Éclair szemszöge


   Dom meghalt!Tudtam, hogy meg fog halni, de olyan hirtelen történt. Két napja temettük el, de még mindig nem fogadtam el a halálát, még mindig magam mellett érzem. A szívem azt súgja, hogy hozzam vissza, de megígértette velem, hogy nem teszem. Mi értelme az elmúlt hatvan évnyi gyakorlásnak, ha nem hozhatom vissza és gyógyíthatom meg? Mindig azt mondta nekem:

,, Sose félj a haláltól! A halál nem ellenség, ő inkább a megnyugvás. Ha eljön értem, ne sírj, inkább nevess. Gondolj úgy a halálra, mint a születésre, egy új kezdetként."

   Tudom, hogy igaza van és amíg élek, ő mindig velem marad. Azután, amikor elérkezik az én időm ő kíséri majd a halált mikor értem jön.

   Kopogást hallottam és Aro bácsi lépett be.
  - Jól vagy, Clair?
  - Igen, azt hiszem.
  - Gyere, ülj le. Dominic már régen el akart mondani neked valamit, vagyis inkább visszaadni.
  - Mit?
  - Az életedet.
  - Ezt nem értem.
  - Amikor találkoztatok ő beléd szeretett. Heidi és Chelsea segítségével kitörölte az igazi múltadat és új életet adott neked.
  - Akkor, ki vagyok én?
  - Heidi! - kiáltott Aro bácsi és a barátnőm már be is jött.
  - Igen, Mester?
  - Itt az idő, hogy visszaadd az emlékeit.
   Heidi a kezét a tarkómra tette és hirtelen megannyi képet láttam. Emlékeztem a szüleimre, a farkasokra, Alexre és mindenkire. Mikor véget ért Aro bácsi felé fordultam.
  - Elengedsz?
  - Igen, csak annyit kérek, hogy ne feledd, ha úgy hozza a sors a trón a tiéd és visszavárlak.
  - Rendben. Nem haragszom rád a történtek miatt. Dom döntött, te pedig csak boldognak akartad látni. Megértelek.


   Még aznap este elindultam. Látni akarok mindenkit, de főleg Jaspert. Tudom, hogy ő Alice párja, de mégis látnom kell.
   Nem siettem, újra össze kell raknom az életem darabkáit. Első utam Forksba vezetett, mivel megtudtam, hogy apa még él. Anya és Beau egy autóbalesetben haltak meg öt évvel az eltűnésem után.
   A régi lakásom előtt állok, ahol már hatvan éve nem voltam. Könnyes lett a szemem, amikor a majd száz éves apukám kilépett az ajtón. Meglátott, a tekintete nyugodt volt és mosolygott.
  - Clair!
  - Apa!
   Odarohantam hozzá és magához szorított.
  - Végre itthon vagy!
  - Apa - zokogtam - annyira sajnálom. Bocsáss meg!
  - Gyere, menjünk be. Ne kérj bocsánatot. Miután eltűntél Alice Cullen elmondta, hogy elvették az emlékeid, de visszatérsz, ha eljön az ideje.
  
   Hirtelen beszakadt az ajtó és három farkassal néztem szembe. A legnagyobb elszaladt, majd emberként tért vissza. Alex volt.
  - Clair, te vagy az?
  - Igen, Alex. Visszatértem.
  - Te még mindig nem vagy teljesen vámpír.
  - Nem is leszek. Immúnis vagyok a vámpírméregre.
  - Komoly? Ha ezt Carlisle megtudja!
  - Itt vannak?
  - A nagyiék Esme szigetén vannak, de a többiek itt vannak, még Damien bácsi is.
  - Damien? Őt nem ismerem.
  - Gyere, elviszlek hozzájuk. Ugye nem baj, Mark?
  - Menjetek nyugodtan.
   A másik két farkas morgott rám.
  - Éclair, Will elég! Menjetek haza! Most!
    Miután elmentek mi is elindultunk.
  - Alex, ők kik voltak?
  - A neveletlen gyermekeim. Nem sokkal az eltűnésed után bevésődtem.
  - Kibe?
  - Carla Donatiba. Ő sajnos belehalt a szülésbe, de ragaszkodott ahhoz, hogy ha kislányunk születik, akkor Éclair legyen a neve.
  - Ő volt a legjobb barátnőm.
  - Clair, valamit tudnom kell mielőtt odaérünk.
  - Igen?
  - Mit érzel Jazz bácsi iránt?
  - Az semmit sem számít. Nem tolakszom Alice és ő közé.
  - Alice néni a te dédapád felesége lassan ötven éve. Egymásba szerettek.
  - És Jasper?
  - Szerinted? Csak rád vár.

   Megérkeztünk és Alex csengetett. Esme nyitott ajtót. Amikor meglátott csak bámult rám, majd szorosan megölelt. Bent leültünk és beszélgettünk. A többiek vadászni voltak. Éjfélkor felkísért az egyik szobába és magamra hagyott.
   A szobában rengeteg képet láttam magamról. Az íróasztalhoz léptem és belelapoztam a rajt levő könyvbe.
   ,, Már huszonöt éve elment. Bárcsak tudta volna, hogy mennyire szeretem! Nem tudtam őt megvédeni, azt a lányt, aki a legfontosabb volt nekem ..."
  Istenem! Jasper szeret engem. Levetkőztem és egy bugyiban feküdtem le boldog mosollyal az arcomon.

Hosszú út - 19. fejezet

     Dominic szemszöge


   Olyan szép ez a lány. Amikor először hozzám ért, láttam az emlékeit. Nem engedhetem, hogy bármi baja essen ennek a csodának. Amikor elaludta karjaim között, olyan volt, mintha csak nekem teremtették volna.
   Hazaérve a legszebb lakosztályba vittem és ott lefektettem, én pedig az ágy mellé húzott fotelban aludtam el. Amikor felébredtem láttam, hogy még alszik és csak néztem őt.
   Amikor felébredt és rám nézett égszín szemeivel a szívem szinte emberi tempóban lüktetett a mellkasomban.
  - Jó reggelt, Hercegnő!
  - Neked is. Köszönöm, hogy segítettél. Éclair vagyok.
   Kezet nyújtott én pedig örömmel fogtam meg azt.
  - Dominic vagyok. Dominic Volturi. - mondtam és kezet csókoltam neki.
  - Örülök, hogy megismertelek. Nem tudsz véletlenül valamit a Cullenekről?
  - Sajnálom, de nem. Figyelj, feküdj vissza és pihenj még egy keveset. Most el kell mennem, de nemsokára visszajövök, addig is ideküldök hozzád valakit, hogy ne légy egyedül.
 
    Ő visszahajtotta a fejét a párnára, lehunyta  a szemét és vissza is aludt, én pedig apához mentem.
  - Szia, apa!
  - Dominic, végre. Azt hittem, hogy haza sem akarsz jönni!
  - Megígértem, hogy amint meglelem a társam visszajövök.
  - Igen, hallottam, hogy hoztál egy lányt. Jól meggondoltad? Egy embert?
  - Ő nem ember, a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó farkas. Éclair olyan, mint én. Félvámpír, annyi különbséggel, hogy ő hallhatatlan. Viszont most kellene nekem Heidi és Chelsea segítsége.
  - Miért?
  - Azért, mert ő másba szerelmes.
  - Biztos vagy benne, hogy ő az igazi?
  - Igen, apa.
   Elővette a telefonját és telefonált. Amint letett megjelent a két lány.
  - Mester!
  - Heidi, Chelsea a fiamnak segítségre van szüksége. Dominic!
  - Van egy lány, aki fontos nekem, de ő másba szerelmes. Chelsea szeretném, ha elhalványítanád a mostani szerelmét, hogy miután Heidi törli az emlékeit, egy irántam való érzést ültess az előző szerelme helyére.
  - Természetesen. Mikor? - kérdezte Heidi.
  - Most. Ha minden igaz, akkor alszik. Az anyukám régi szobájában van.

   A két lány elment, mi pedig még beszélgettünk apával, majd a lányok után mentem.
   A szobába érve láttam, hogy a lányok végeztek, Éclair pedig kinyitotta a szemeit.
  - Jó reggelt, Hercegnőm!
  - neked is Hercegem! - mondta és rám mosolygott, én pedig tudtam, hogy a lányok jó munkát végeztek.
  - Kicsim,Heidi és Chelsea segítenek elkészülni. Apa egy óra múlva szeretne találkozni veled.
  - Rendben. - mondta, én pedig homlokon csókoltam és magukra hagytam őket.

   Egy óra múlva apa, a bácsikáim, én és az összes Volturi tag az Ítéletek Termében volt. A teremben általános hangzavar uralkodott, amíg ki nem nyílt az ajtó és be nem léptek a lányok. Éclair gyönyörű volt.Odamentem hozzá, kézen fogtam és az apám elé vezettem.
  - Apa, ő itt Éclair, a választottam.
   Clair fejet hajtott az apám előtt, majd a bácsikáim előtt is, majd kiegyenesedett. Apa pedig felállt.
  - Hallottátok a fiam szavait! Éclair mától a Volturi tagja, kijár neki a tisztelet. Éclair kérlek gyere ide.
   Apa megfogta a kezét és láttam, hogy elégedett azzal, amit látott. Miután elengedte a párom kezét ismét szót emelt.
  -  Kérlek Dominic te is gyere ide! Úgy határoztam, hogy ha a három Volturi vezér bármelyike elhalálozik a fiam, vagy a választottja foglalja el a megüresedett trónt. Viszont Éclair!
  - Igen, Mester?
  - Először is szólíts Aro bácsinak és kérlek, bemutatnád a képességed?
   Tudtam, hogy erre fogja kérni, mivel itt van az erőfelismerő barátja, Eleazar bácsi.
  - Kin mutassam meg? - kérdezte szerelmem, apa pedig Caius bácsira mutatott.
   A következő pillanatban Caius bácsi megmerevedett. Apa pedig intett Eleazar bácsinak.
  - Milyen típusú ez a képesség?
  - Az időt manipulálja. Caius bár itt van, mégis kívül van az időn. A jelenlegi erejével úgy félórát képes így tartani.
  - Fejleszthető? - kérdezte apa csillogó szemekkel.
  - Igen, azt mondanám, idővel bármire képes lehet.
  - Köszönöm, barátom. Heidi, Chelsea és Alec, ti lesztek Éclair testőrei. Éclair, Dominic a testőreitekkel együtt távozhattok.


   Az összes volturis kétkedve, bizalmatlanul szemlélte a kapcsolatunkat Clairrel, de lassan, nagyon lassan elfogadták és egyre többször fordultak hozzá az esetleges problémákkal.Nagyon boldogok voltunk és idővel Clair már nem csak Chelsea képessége miatt szeretett. Szeretett, de soha nem lett szerelmes belém. rengeteget beszélgettünk, segítettem neki tanulni, amíg elvégezte az orvosi egyetemet. Bár testileg soha, lelkileg eggyé váltunk. A kapcsolatunkban a legfájóbb az volt, míg ő megmaradt tizenhét évesnek, felettem a vámpírgének ellenére gyorsan repültek az évek.
   Egyre többet foglalkoztatott a gondolat, hogy visszaadatom az emlékeit. Megöregedtem apám minden próbálkozása ellenére.
   Még mindig szerelmes vagyok Clairbe, de az évek múlásával beláttam, hogy naki nem én vagyok az igazi. Minden pillanat, amivel közeledik a halálom pillanata, azt suttogja, hogy adjam issza neki az életét. Meg is teszem!
   Indulni akartam apámhoz, de amikor felálltam erős szorítást éreztem a mellkasomban. A földre zuhantam, elhagyott minden erőm. A szívem őrült iramban kalapált, de egyre hosszabb szünetekkel. éreztem a túlvilág hívását, azonban még szerettem volna pár percet élni és bevallani mindent Clairnek.
   Fáradtnak éreztem magam, a szempilláim elnehezültek, én pedig engedtem a halál hívásának.

Chelsea

Heidi

Hosszú út - 18. fejezet

        Jasper szemszöge


   Tudom, hogy azt mondta Clair, hogy nyugodtan jöjjünk el, de nekem nagyon rossz érzésem van. Alice-re néztem és láttam, hogy látomása van. Fájdalmat, dühöt és ijedséget éreztem felőle.
  - Alice, mi történt?
  - Clair! Bajban van. A dédapja és Emmett egyszerre akarják elkapni, de sikerül elfutnia. Összetalálkozik valami magas rangú volturissal, aki megmenti és magával viszi.
  - Az nem lehet!
  
   Azonnal indultam vissza és tudtam, hogy jönnek a többiek is. Amikor odaértünk ahol éreztük Clair illatát Emmett és négy vámpír még mindig harcolt. Kettőt felismertük, Félix és Demetri voltak. Félix telefonja megszólalt, majd miután letette intett Demetrinek és a másik volturisnak, azután elmentek. Gyorsan lefogtuk az idegen vámpírt.
  - Ki vagy te? - kérdeztem.
  - Azonnal eresszetek, a dédunokám akarom!
  - Éclairről beszél? - kérdezte Carlisle.
  - Ki másról? - szólt vissza Carlisle-nak gúnyosan.
  - Hagyja őt békén! Most elengedjük, de ha Clair közelébe megy, letépem a fejét és hamut csinálok magából! Tűnés!
   Iszonyatosan dühös voltam, ráadásul már Éclair illata sem érződött.

  - Alice, nem látod Clairt?
  - Az a volturis Volterrába vitte.
  - Akkor menjünk érte.
   Már indultam volna, de Carlisle megállított.
  - Jasper, ezt jól meg kell gondolnunk. nem mehetünk neki csak úgy a Volturinak.
  - De nem hagyhatjuk Clairt, ő az enyém! - kiáltotta Emmett.
   még idegesebb lettem. Odamentem hozzá és  úgy megütöttem, hogy ötszáz métert repült. Még utána is futottam és tovább ütöttem.
  - Te szemét! Azt hiszed, hogy őt is megölheted, Kinyírlak! Ő sokkal jobb annál, hogy bármi köze legyen hozzád.

   Edward és Carlisle próbáltak lefogni, de ahhoz Esme és Bella segítsége is kellett. Csak nagyon lassan nyugodtam le, de a bennem lévő gyűlölet nem lappadt. Alice megfogta a kezem és elvitt Emmett közeléből. Amikor elég messze értünk szembe fordult velem.
  - Jasper, te vagy aki ért az érzelmekhez, de a saját érzelmeid esetében teljesen vak vagy.
  - Nem értelek! - mondtam ingerülten.
  - Minek kell még történnie ahhoz, hogy szembenézz az érzéseiddel?
  - Én ... nem tudom. Csak azt tudom, hogy most így olyan üres minden. Alice, látom még Clairt valaha?
  - Nem látok semmit vele kapcsolatban, sajnálom.
  - Alice, én ...
  - Ne is folytasd, végre beláttad. Már régen tudom, hogy szeretitek egymást. Még az előtt tudtam, hogy idejött volna. Akaratlanul is megszerettem én is őt, bár gyűlölni akartam.
  
   Meglepődtünk, mert hirtelen megjelent Alex, Anthony és Jacob.
  - Sziasztok! Mi történt? - kérdezte Jacob.
  - Clair elment. - mondtam gombóccal a torkomban.
  - Tessék!? - kiáltott fel Alex.
  - Újra megpróbálták elrabolni őt, de jött egy csapat volturis, megmentették és ő velük ment. - mondta Alice.
  - Az nem lehet, ő nem hagyna itt minket.
  - De sajnos így van Alex! - mondtam. - Nem érezte itt biztonságban magát. Ha tehetném visszahoznám és örökre vele lennék.
   Lehajtottam a fejem. Ostoba voltam és hála ennek elvesztettem azt, aki az életet jelentett nekem.