Az ébredés fáj? - 24. fejezet

 Íme, mint ígértem a friss. Köszönöm a komikat.  Ehhez is örülnék néhánynak.
Üdv: Dreamea

   Eltelt több, mint másfél hónap és rengeteg időt töltöttünk együtt, de soha nem lépett át egy bizonyos határt, ami elég meglepő volt, de azt mondta, hogy őt a régi szabályok szerint nevelték. Sokat volt nálunk és én is nála. Edward mindig csúnyán viselkedett Donnal, ami viszont meglepő volt, az az, hogy Emmett nem viccelődött. Mintha megkomolyodott volna, a szeme nem csillogott úgy, ahogy rég. kérdeztem, hogy mi a baj, de mindig kitért a válasz elöl, én pedig nem erőltettem.
   Eljött a Szenteste és mivel Don ügyeletes volt, otthon ünnepeltem a többiekkel. Látták rajtam, hogy egyre kimerültebb vagyok. Éjjel-nappal ápoltam Dont, ha kellett.
 
   Megkértem a családot, hogy az én ajándékomat bontsák ki utoljára. Amikor Esme a kezébe vette az ajándékom Alice zokogni kezdett. Esme és Carlisle meghatva nézték  a képet, amin mi hárman voltunk.
  - Esme, fordítsátok meg. - kértem.
   A kép keret hátujjára gravírozva ez volt: ,, Sok szeretettel anyának és apának!!!"
Esme is zokogni kezdett, én pedig odamentem és átöleltem. Anya ezt suttogta:
  - Köszönöm.
  - Ennél szebb ajándékot nem adhattál volna nekünk kicsim. - mondta apa.
   Ekkor megszólalt a telefonom.
  - Igen? Itt Elena Cullen. ... Ez nem lehet!Amikor reggel elindult, még jól volt! ... Értem. - mondtam és leraktam.
  - Carl... Apa, bevinnél a kórházba? Don szervezete összeomlott.
  - Persze.

   Bent a kórházban, azt mondták, hogy az intenzíven van és nagyon nincs jól. Amikor beengedtek hozzá Don alig tudott beszélni, de azt suttogta:
  - Lena, kérlek, hogy teljesítsd az utolsó kívánságom, légy a feleségem most. Kérlek.
  - Persze, de ne erőltesd meg magad.
   A nővér szomorúan nézett minket, majd elment szólni a bentlakó papnak. Apa és a nővér voltak a tanúk. A csók után Don elaludt.
   A következő napokban úgy tűnt, hogy javul az állapota. Eltelt három hét és már január közepe volt. Aznap este Don mosolyogva felült az ágyban.
  - Szép kis férj vagyok én, mert hagyom, hogy éjjel-nappal itt legyél. Már jobban vagyok. Menj haza és aludj egy nagyot az ágyadban.
  - Nem.
  - Kérlek! - nézett rám kérlelően. -De elvárom, hogy holnap reggel itt legyél. - közölte nevetve.
  - Igenis! - mondtam tisztelegve, ő pedig felkacagott.
   Megcsókoltam és hazamentem. Köszöntem mindenkinek, felmentem, letusoltam és az ágyba fekve azonnal elaludtam. Reggel arra ébredtem, hogy tűz a nap. Az órára néztem és tizenegyet mutatott. Gyorsan felöltöztem és elindultam a nappaliba. Az egész családot ott találtam.
  - Lena, kérlek ülj le. - mondta apa.
   Leültem és hirtelen nyugtalan lettem.
  - Kicsim, ma hajnal kettőkor telefonáltak a kórházból. Don meghalt.
  - De ... Tegnap jól volt. Még kacagott is.
  - Hidd el, hogy érezte, hogy meg fog halni és nem akarta hagyni, hogy lásd.
  - Nem, ez nem lehet igaz. - mondtam zokogva.
   Csak ültem és rázott a zokogás. Alig vettem tudomást arról, hogy apa beadott egy nyugtató injekciót, aminek hatására ott helyben elaludtam.