Éclair szemszöge
Ahhoz képest, hogy milyen ,,mozgalmasan" indult az első iskolai hetem, egészen lecsendesedett. Szerdán Emmett bocsánatot kért és kaptam egy szál virágot is. Ez kedves volt tőle. Utána azt kérte, hogy mégis fogadjam el a telefont, amit ezek után örömmel meg is tettem.
Akin még meglepődtem, az Alex volt. Örült, hogy rendeződött a viszonyom Emmett-tel és, hogy jóban lettem a többi Cullennel is.
Ma korán keltem, hogy a ma esti bulira mindent el tudjak készíteni. Egész nap sütöttem, de a mennyiséget látva úgy éreztem megérte. Este hétre fejeztem be az utolsó sütit, utána gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Fél nyockor megérkezett értem Alex, bepakoltunk az autóba és elindultunk La Pushba.
Amikor megérkeztünk Alex kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és elkezdtük kipakolni a sütiket, amikor odajött hozzánk egy lány.
- Szia! Te biztos Éclair vagy. Emily vagyok.
- Szia!
- Te jó ég! Egész nap sütöttél?!
- Igen, de szerintem te is. Alex mesélte, hogy ezekre a bulikra te szoktál sütni-főzni. - mondtam és újra behajoltam a csomagtartóba.
Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött.
- Helló öcskös! Hol a csajod?
- Ő a barátnőm. - mondta és egy tálca sütivel a kezemben átölelte a derekam.
- Ugye ez csak egy undorító vicc?! - ordított Alexre.
- Miért? Neked úgy tűnik? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
- Nem hozzád szóltam, te korcs!
Észre sem vettem, hogy megjelent Jacob. Mégis mit képzel magáról ez a tahó?! Iszonyatos méreg futott el, de Jacob keményen csattanó hangjára felfigyeltem.
- Anthony, azonnal bocsánatot kérsz!
- Majd ha fagy! Ettől - itt rám mutatott - biztos, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Ez egy korcs!
- Akkor mi is azok vagyunk Anthony. Ha nem tűnt volna fel apa alakváltó, anya pedig félvámpír. Clair nem tehet semmiről. Nem ő az oka, hogy a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó volt.
- Tessék? - hasított a hangom a veszekedés miatt beállt csendbe.
- Clair!
- Éclair! - kiáltotta egyszerre Alex és Jacob.
- Kik, vagyis mik vagytok ti? Ne gyertek a közelembe! Vámpírok, alakváltók! Ezek csak mesealakok! Ti bolondok vagytok! - ordítottam és el akartam futni, de Alex és Jacob elkapták a karom. Ki is ugrotta vállam, de mindenképpen szabadulni akartam.
Hirtelen mindketten mintha kővé dermedtek volna, de nem érdekelt. Csak rohantam. Tehát minden szava igaz volt apa meséinek és Alex sem ember. Csak futottam és futottam, nem néztem, hogy merre. Hirtelen világosságot láttam, valami belém ütközött, majd fájdalmat éreztem utána pedig a puhán hívogató sötétségbe süppedtem. Nem éreztem semmit, nem kellett a történtekre gondolnom, csak átölelt a csend.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése