Nem Alkonyat témájú írás. A jövője bizonytalan, lehet, hogy folytatásos lesz. Pályázatra íródott.
- Annyira fáj!
Egy fiatal lány sikolya hasított az éjszakai csendbe. Kétségbeesve rohant, nem nézve, hogy merre tart, csak menekült.
Túl sok volt már neki, belülről égette a szörnyű fájdalom. Minden egyes perc, ami a történtek óta eltelt mind mélyebbre taszította őt a kétségbeesésbe.
10 perccel korábban
Egy fiatal lány a kórház intenzív osztályának várótermében ült. Szüleit és két öccsét vele együtt hozát be, de ő épen megúszta a szörnyű balesetet.
A nagymamájukhoz indultak a hétvégére. Vidáman énekelve szálltak be az autóba, hogy megtegyék a hat órás utat. Ahogy egyre közelebb értek a hegyekhez az időjárás is mind rosszabb és rosszabb lett. Az eső szemerkélni kezdett, a hőmérséklet rövid idő alatt nagyon lehűlt. Az egész családot egyre rosszabb érzés és aggodalom kerítette hatalmába, de már nem jártak messze a céljuktól.
Kint erősen sötétedett, az eső már zuhogott és köd ereszkedett a völgyre. Az út síkossá vált és az édesapának egyre nagyobb erőfeszítésébe került az autót az úton tartani. A család érezte, hogy baj lesz. Az autó hirtelen megcsúszott és az út mellett sorakozó egyik fának ütközött.
A lány szerencsésen megúszta és kitudott mászni az autóból. A sokk ellenére annyira összeszedte magát, hogy segítséget hívott. Szemeiből patakokban folyt a könny, de elindult az autóhoz. Erejét megfeszítve próbálta kiszabadítani a családját, de sikertelenül. Az ajtók beragadtak, kivéve a felőle levőt, de a két öccse eszméletlen testét nem sikerült kihúznia.
Óráknak érzett percek múlva sok szirénázó hang bolygatta meg a már földöntúlian csendes környezetet. Rengeteg ember jelent meg. Mentők, tűzoltók és rendőrök is a helyszínre érkeztek. A lányt két mentős az egyik mentőbe segítette, hogy megvizsgálják. Ő szótlanul tűrte, csak nézett az egyre nagyobb lánggal égő autó felé.Vele elindult a mentő a legközelebbi kórházba.
Mire a az összes vizsgálatot elvégezték rajta egy nővér jelent meg és az intenzív osztály várótermébe kísérte. Éveknek tűnő órák teltek el anélkül, hogy bármit is megtudott volna a családjáról.
Három óra múlva egy szomorú arcú orvos állt elé.
- Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy az édesanyja, az édesapja és a két öccse olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem tudtunk segíteni rajtuk. Részvétem.
Megvillant a lány szeme és nekitámadt az orvosnak.
-Nem, az nem lehet! Nekem kellett volna, nem nekik!
Majd elrohant, az orvos pedig értesítette a biztonságiakat. Bár nem ismerte mégis szánalmat keltett benne alány fájdalma és a szeméből tükröződő üresség. A biztonságiak azonban nem tudták elkapni, mire kiértek a kórház elé már csak a lány fájdalmas kiáltását hallották:
,, Annyira fáj!"
Csak rohant, nem nézte merre, még a testét felsértő ágakat sem érezte. Egy az erdő által körülölelt kis réten rogyott össze a fáradságtól, a fájdalomtól és a szomorúságtól.
Másnap kora délután egy kalandvágyó kisfiú talált rá a lányra, aki szólt a szüleinek. Visszavitték a kórházba, ahol azonnal a pszichiátriára vitték.
Két héttel később
Egy hófehér gumiszobában, egy kényszerzubbonyba zárt lány nézett ki a csöppnyi ablakon. Mindenki bezárva érezné így magát, de ő nem a kényszerzubbonyba, nem a gumiszobába volt bezárva. Az ő börtönének falai láthatatlanok, a saját fejében vannak, körülöleli elméjét a sötétség. Az örök sötétség mely nem engedi soha.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése