Az ébredés fáj? - 32. fejezet

Sziasztok! Visszatértem. Jó olvasást!

   A repülő út alatt rendeztem az emlékeimet, hogy amikor Aro belenéz ne láthasson semmit se az alakváltókról, se pedig Anthonyról. Kicsit sem féltem, hogy mi fog történni velem, minden mindegy.
   Volterrában csatlakoztam egy turista csoporthoz, és szerencsém volt. Carlisle-ék meséltek a Volturi táplálkozási szokásairól és meglátva az idegenvezetőt nem volt kétségem, hogy Heidi az. Miután a nagyteremben elfogyasztották a többi turistát és csak én voltam életben egy férfi karon fogott és három férfi elé vonszolt. A középen ülő felállt és megszólalt.
  - Ki vagy te? Mert az illatod elárulja, hogy nem vagy ember. Mi vagy te?
  - A nevem Elena Cullen és félvámpír vagyok. Ha nem tévedek önben Aro Volturit ismerhetem meg, igazam van?
  - Cullen vagy? És félvámpír? Érdekes.
  - Köszönöm az érdeklődést. Carlisle Cullen és egy embernő lánya vagyok, ha gondolja megmutatom az emlékeimet.

   Közelebb láptem és kinyújtottam felé a kezem, amit megfogott. Legalább tíz percen át szorongatta a kezem, majd amikor a végére ért hatalmas mosollyal fordult a testvérei felé.
  - Drága testvéreim, hallhattátok ennek a lánynak az állításait és bármilyen meglepő, de minden szava igaz, ráadásul igen figyelemre méltó tehetséggel rendelkezik, a hölgy egy másoló. Képes bármilyen képességet lemásolni és használni. csatlakoznál hozzánk?
  - Igen, amiatt jöttem. Viszont látta a feltételeim. Nem vagyok hajlandó ember vért inni és nem szeretném, ha teljesen átváltoztatnának.
  
   Meglepett, hogy Aro gondolkodás nélkül bólintott. Elégedett voltam. Hátat fordítottam és elindultam az ajtó felé, de megcsúsztam és az egyik lépcsőfokot kaptam el a tarkómmal. Még éreztem a fájdalmat, de utána rám telepedett a sötétség.


      Aro szemszöge

    Csodálatos! Ez a lány egy csoda és az enyém. Amikor elindult, elcsúszott és beverte a fejét a lépcsőbe. Komolyan megijedtem, mert szinte azonnal megéreztük a vérének az illatát, amire nem lehetett az mondani, hogy kellemetlen. Gyorsan, még mielőtt bármi baj történhetett volna felkaptam és az egyik szobába vittem. Szerencsére már az alatt a pár másodperc alatt amíg a szobába értem vele, elkezdett gyógyulni. nem kevesebb, mint két óra múlva felébredt, de furcsa volt a tekintete.
  - Végre felébredtél!
  - Aha - válaszolta. - Te mégis ki vagy? - kérdezte és megfogtam erre a kezét. Meglepett, mert nem láttam semmit. Eltűntek az emlékei.  Egy ötlet körvonalazódott bennem. Miért ne tehetném őt csak magamhoz hűvé?
  - A nevem Aro Volturi, és a nagybátyád vagyok. Te pedig az unokahúgom, Viola Volturi.