Az ébredés fáj? - 34. fejezet

Tudom, tudom és szánom-bánom, de csak most sikerült. Remélem azért majd még elolvassátok és talán egy-két komit is írtok hozzá. Ígérem, hogy több ilyen hosszú szünet nem lesz.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea
   Öt évvel később

  Lena - Viola szemszöge


-Viola! - hallottam meg Heidi hívó hangját.
- Igen?
- A Mester hivat. - mondta én pedig bólintottam és azonnal Aróhoz siettem.
  Odaérve bekopogtam és egyből a lényegre tértem.
- Heidi mondta, hogy hivatsz. Feladatot kapok?
- Igen. Egy kisebb létszámú horda garázdálkodik az Usa-ban és a létünk titkossága is veszélybe került, olyan nyíltam ölnek.
- Intézzem el őket?
- Igen. Félix veled megy.
- Aro bácsi, tisztázzuk le végre. Félix nagyon kellemes időtöltésnek számított, de hosszútávon unalmas. Ígérem, ha visszajövök keresek magamnak egy társat. Rendben?
- Rendben. Vigyázz magadra! Jane-t már megölték és még öt katonát.
- Nyugalom, nem lesz gond. Máris csomagolok és indulok.
- Viszlát!
- Viszlát Aro bácsi!

  Gyorsan összecsomagoltam, a repülőjegyem pedig már a párnámon várt. Még beköszöntem Heidinek, majd elindultam.
  A repülő kora délelőtt szállt le Seattle-ben. ott béreltem egy fekete Ferrarit. Sajnálotam, hogy a saját kicsikémet otthon kellett hagynom, de sietek vissza hozzá. Aro bácsitól is megérkezett az sms, hogy Port Angeles és Forks környékén nézzek körül. Csodálkoztam, mert ezen a területen a Cullenek tartottak rendet, de biztosan tovább költöztek.
  Mivel nem tudtam mennyi időbe fog ez az egész telni, ezért béreltem egy házat és onnan futva indultam az erdőbe.
  A sűrű erdőből hirtelen eg apró tisztáson találtam magam, ahol is két nomád egy öt év körüli kisfiút akart levadászni. Odafutottam és a fisfiút elvittem távolabbra és a nomádokhoz szóltam:
- Hé fiúk! Miért nem velem kezdtek?
  Nekem támadtak, de könnyen elbántam velük. Mikor már a tűzön égtek Visszamentem a kisfiúhoz.
- Szia! - gugoltam le hozzá. - Jól vagy? Nem esett bajod?
- Nem. - mondta csöppet sem ijedten. - Hazaviszel?
- Persze. - gyorsan felkaptam amire felkacagott. Mintha a kacagását már hallottam volna. - Merre vigyelek? - az illatok már eltűntek.
  Az út nem tartott tovább két percnél. Egy gyönyörű házhoz vezetett.
- Egyébként mi a neved?
-Anthony és a tiéd?
-Viola. Gyere, nyomjuk meg a csengőt.

  Egy nő nyitott ajtót. Nagyon ismerős volt, pedig tudom, hogy elvileg sosem találkoztam vele. Ahogy rám nézett az arcán csodálkozás jelent meg.
- Lena!
- Elnézést a zavarásért, de Anthony kérte, hogy vigyem haza és idevezetett.
- Gyertek be. Kértek valamit?
- Én köszönöm, nem. Csak Anthonyt hoztam haza, máskor vigyázzon rá jobban. Két nomád meg akarta támadni, de szerencsére időben érkeztem. Ohh..., de modortalan vagyok, be sen mutatkoztam. A nevem Viola Volturi.
- Esme Cullen vagyok. Örvendek. - kezet nyújtott, amit el is fogadtam. Az érintése és a neve is annyira ismerős volt.
-Én is örvendek, de nekem mennem kell. Viszlát!
 
  Már ott sem voltam, de nem hagyott nyugodni, hogy ki lehet az a Lena és miért annyira ismerősek nekem az itteni dolgok.