Az ébredés fáj? - 35. fejezet

Máris itt a következő.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea           


   Esme szemszöge

  Ezt nem hiszem el! ez a lány biztosan Lena. Felhívom Carlisle-t.
- Szia, drágám!
- Carlisle, itt volt Lena!
- Tessék? Biztos vagy benne? Azonnal indulok is haza!
  Letette. Negyedórába sem telt és hazaért. Azonnal rákérdezett.
- Esme, igaz ez?
- Igen. Anthony meglógott és ő hozta haza.
  Ekkor megszólalt a játékába belemerülve Anthony.
- Nagy, ő nem Lena, hanem Viola, ő maga mondta.
- Viola? - kérdezett rá a névre Carlisle.
- Viola Volturiként mutatkozott be.
- Értem és milyen?
- Feketére van festve a haja, de azon kivül ugyanúgy néz ki.

   Lena - Viola szemszöge

  Újabb sms-t kaptam Aro bácsitól. Azt kérte, hogy látogassam meg régi barátját Carlisle Cullen-t. Ezzel legalább nem lesz gondom, tudom, hogy hol laknak. Visszamentem és megnyomtam a csengőt. Egy szőke férfi --mintha úgy rémlene, hogy ő Carlisle, pedig még soha nem láttam - nyitott ajtót és invitált be.
- Jó napot! Elnézést a zavarásért, de Aro bácsi, vagyis Aro Volturi, kért meg, hogy látogassam meg Önöket és adjam át az üdvözletét. A nevem Viola Volturi. - fejeztem be rövid monológomat és kezet nyújtottam.
  Érdekes, hogy ugyanúgy bámul rám, mint az Esme nevű nő.
- Carlisle Cullen vagyok, gyere és foglalj helyet.
  Leültem a kanapéra, amikor megjelent Anthony és a nyakamba ugrott és megölelt. Furcsa érzés volt, szinte sajátomnak éreztem ezt a kisfiút.
- Szia, Viola!
- Neked is szia! - mosolyogtam rá.
- Anthony, engedd el a kisasszonyt. - szólt rá Carlisle.
- Jól van, na! - húzta fel az orrát a kis herceg. - Akkor játszok tovább.
  Megjelent Esme is.
- Szia! Örülök, hogy újra itt vagy. Megkínálhatlak valamivel?
- Egy jeges tea jól esne, ha van.
- Persze, azonnal készítem. - mondta és újra eltűnt. Egyedül maradtam Carlisle-lal.
- Tehát Ön a híres Carlisle Cullen.
- Te pedig Viola Volturi.
- Igen, Aro Caius és Marcus unokahúga vagyok.
- Értem. - mondta, de volt valami furcsa a szemében, talán fájdalom? - Mi szél hozott ide?
  Esme közben behozta a teát.
- Köszönöm. - néztem Esmére. - Egy csapat nomád tört borsot Aro bácsiék orra alá és engem küldtek intézkedni.
- Egyedül? - kérdezték egyszerre, meglepettem. Már hozzászoktam ehhez.
- Igen. Én már a második kör vagyok. Jane-t és több katonát megöltek. Hiba volt nem engem küldeni már elsőre is, akkor nem lenne veszteség. - mondtam tárgyilagosan.
- Ennyire jó vagy? - kérdezte Carlisle.
- A legjobb. - Ebben nem volt nagyzolás, ez puszta tény.
- Eljutott hozzánk a híre, egy fiatal lánynak, akit csak ,, Kivégző"-nek neveznek. - nem kellettt kimondania a kérdést.
- Én vagyok az. Ohh... egyébként Aro bácsiék szívesen vendégül látnák Önöket Volterrában.
- Egyelőre lehetetlen, de majd élni fogunk vele. - mondta Carlisle.
- Akkor rendben is van. Én pedig távozom.
- Várj! - emelte fel kissé a hangját Carlisle. - Nem szeretnéd megismerni az egész családot?
- Talán inkább holnap, akkor úgyis hétvége van már. - Ekkor jött egy látomás, hogy esni fog. - Egyébként holnap esni fog.
- Aha, akkor holnap...
- Igen, a délután nekem is jó. Viszlát! - mondtam és már ott sem voltam.

  Olyan furcsák, gondolatban folyton Lenának hívnak, erre holnap rá fogok kérdezni. Hirtelen szagot fogtam. Hat vámpír, kettő képesség nélkül, egy ért a macskafélék nyelvén, egy erősebb fájdalomkeltés, mint a Jane-é, egy telekinézis és egy fagyasztás, remek. Esélyük sincs ellenem. Megbénítottam őket és egymással tépettem le a fejüket, miután lemásoltam a képességeiket. Nekem csak annyi dolgom maradt, hogy meggyújtottam a máglyát. Azt hiszem, hogy ennyi volt a feladat, de maradok még egy kicsit, biztosra megyek.