Novella és díj

  Nem rég részt vettem egy novella-pályázaton. Remélem tetszeni fog. Ráadásul kaptam egy díjat is. Köszönöm:)


                                         A tűz körül






   Réges régen, mikor még kislány voltam, minden szombat este összegyűlt az egész család. Télen a kandalló köré gyűltünk össze, de tavasztól őszig kint a szabadban voltunk.
   Nagyapám, a család férfi tagjaival tüzelőt gyűjtöttek és előkészítették a tábortüzet, mi pedig egész nap sütöttünk - főztünk. Korán keltünk és sokat dolgoztunk, de visszaemlékezve ezek voltak életem legbensőségesebb pillanatai.
  
   A világ modernizálódott és nagyapám halála után egyre kevesebbszer gyűltünk össze. Most, életem alkonyán értettem meg igazán azt, hogy miért ragaszkodott nagyapa, hogy minden szombat ilyen legyen. Idős nénike lettem és sokat meséltem és máig is mesélek ezekről a meghitt órákról az unokáimnak, dédunokáimnak, de ők csak hitetlenkedve hallgatják. Nem hisznek nekem, nem értik, nem tapasztalták meg azt, hogy milyen mély eggyé tartozást hoztak létre a családtagok között a szombat esték.
   Az utolsó ilyen este, amin még nagyapám is részt vett a többinél is mélyebben él az emlékezetemben.
  
   Kellemes kora nyári este volt. Nagyapán nem sokkal azelőtt töltötte be a nyolcvankilencedik életévét. Nagyon szerettük őt. Izgatottan vártuk már, hogy végre este legyen. A férfiak kivitték a nagy asztalokat, amikre mi kipakoltuk az egész nap készített finomságokat. Mindenki fogott egy fatányért és szedett magának enni, majd leültünk a tűz köré. Minden ilyen este a család három tagja mondott nekünk mesét vagy egy rövid történetet. Aznap este az első mesét az én drága anyácskám mondta.
,,Hol volt, hol nem volt élt egyszer egy férfi. Sokat vélekedett azon, hogy vajon a felesége mennyire lehet pletykás, ezért úgy döntött, hogy próbára teszi. Egy reggel még a neje ébredése előtt egy tojást rejtett az ágyba. Amikor az asszony felébredt ő fájdalmas, komor arccal nézett rá. Az asszony rákérdezett:
- Mi történt férjuram?
- Nem mondhatom el.
- De drága férjem, miért nem? - az asszony arcára egyre több kíváncsiság telepedett.
- Nagy furcsaság történt velem. - mondta lehajtott fejjel, mintha szégyellné magát.
   Az asszony már annyira kíváncsi lett, hogy az öltözködést is abbahagyta.
- Mi történt? Mondjad!
- Ohh Istenem! - sóhajtott a férfi. - Nem mondhatom el, mert mindenki nevetne rajtam.
- Mégis miért nevetne rajtad? Honnan tudhatná meg bárki is?
- Hagyjad asszony! Elmondod egy szomszédasszonynak, egy komámasszonynak és a hír úgy terjed majd, mint a pletyka.
- Hogy mondhatsz ilyet?! Méghogy elmondanám! Hogy gondolhatsz ilyet rólam! Ha elmondom bárkinek is vigye el a macska a nyelvemet!
   A férfi megadóan felsóhajtott és az asszony fülébe suttogta a titkát.
- Az este tojtam egy tojást.
- Egy tojást?! Tojtál?! - kiáltotta a nő meglepetésében.
   A férj megmutatta az ágyban lévő tojást. A nő kezébe vette forgatta, de mivel nem látszott a tojáson semmi furcsa letette és megölelte a férjét. Befejezte a felöltözést és elindult vízért a közeli kútra. A kútnál összetalálkozott a szomszédasszonnyal és azonnal belekezdett.
- Képzeld el a férjem olyat tett, amit még senki más ember fia nem tett. - jelentette ki, mire a másik nő arcára kiült a kíváncsiság.
- Mit tett az urad?
- Képzeld. - suttogta a fülébe. - A férjem tojt két tojást! De ne mond el senkinek!
- Kettőt?! - kiáltott fel a másik nő.
  
   Még beszélgettek néhány szót, majd a szomszédasszony hazaindult. Otthon azonnal elújságolta a hírt a férjének, de már három tojást mondott és a lelkére kötötte, hogy ne mondja el senkinek se.
   A hír annyira elterjedt, hogy eljutott a királyhoz is, de őfelségének a kamarása már így megélte el a történteket:
,, Felség, az egy egyik szomszédos faluban tojt nem kevesebb, mint száz tojást, melyeket egy este alatt ki is költött."
A király először csak nézett, majd harsány kacagásba kezdett, hogy azt hetedhét határon túl is hallották."

   Mikor édesanyám befejezte a történetet mi mindannyian hangosan kacagtunk. Megbeszéltük, hogy mi ennek a történetnek a tanulsága és a következő történetet a nagybátyám kezdte el:

,, Egy hideg komor éjszakán született három kiskutya. Kettő ezek közül csodaszép fekete és aranybarna bundával, egészségesen, míg a harmadik szőre fakó volt és az egyik lábára sántított. A két szép kutya folyton csak mosdott, élvezte a gazdájuk figyelmét. A sánta kutya viszont folyton csak a házban kóborolt és figyelt. Bár nem foglalkozott vele senki, ő mégis folyamatosan vigyázta a házat a bajtól.
   A gazdája nagyon módos ember volt. egyik este, miközben a sánta kutya kóborolt a házban egy idegent vett észre. Amilyen hangosan csak tudott ugatni kezdett és a gazdája hálószobájának ajtaját kaparta. A betörő amikor meglátta és hallotta a kutyát azonnal neki esett a botjával és ütni kezdte, de a kutya továbbra is hangoskodott. Pár perc múlva a gazda lépett ki az ajtón mogorván, kezében a puskájával, hogy a kutyát lelője. Azonban amint kilépett azonnal megpillantotta a betörőt és a lövést a gazember kapta a vállába.
   Ekkorra már a szolgák is megjelentek és az egyiküket el küldte a csendőrökért és a doktorért. A kutyust óvatosan felemelte és a szobájában a saját ágyára fektette. A doktor érkezésekor már a sánta kutya nagyon szívszaggatóan szűkölt. Amikor a gazda elmondta, hogy a kutyát kell meggyógyítania ő azonnal el akart menni, de ő ráfogta a puskáját és megfenyegette.
   A sánta kutyus hamarosan meggyógyult, de a sebei helyén a szőr sosem nőtt ki újra, de már senkit nem érdekelt. A gazdáék szemében már többet ért ő a bátor, sánta kutya, mint a másik két kutya, mert ő megvédte őket a bajban és a gazda legkedvesebb kutyája lett.

   Minket lányokat nagyon megindított ez a történet és természetesen elbeszélgettünk a történet tanússágáról, majd az utolsó mesélőként nagyapa szólalt meg.

,, Hol volt, hol nem volt, élt egyszer egy egy fiatal ember. Földművesnek született, de sokat járt az esze azon, hogy belőle "nagy" ember lesz. A szülei amennyire erejükből telt támogatták a tanulmányait, azonban egyetemre már nem volt pénzük. Szerencséjére a földesuruk úgy döntött, hogy szívesen támogatja, így kijutott egy híres német egyetemre. Az első év végén amikor hazatért megismert egy gyönyörű lányt és beleszeretett. Ezután már nem tűnt olyan fontosnak számára a tanulás és úgy döntött, hogy otthon marad. Mivel az egyetem alatt dolgozott volt összegyűjtött pénze, amiből vett egy darab jó földet és még házat is épített. Mikor a ház elkészült elhívta oda a lány és annak szüleit és megkérte tőlük a szeretett lény kezét. A szülők azt szerették volna, ha egyetlen gyermekük egy tanárt vagy egy orvost választ, de látták a fiatalokon, hogy szeretik egymást, ezért beleegyeztek a frigybe.
   Összeházasodtak és az, akiről a történet szól férfivá érett és négy gyermekük született. Sohasem szenvedtek hiányt semmiben és kevés náluk boldogabb család volt a faluban. Ő pedig megértette, hogy a nagyságot nem idegenek szemében kell elérni, hanem a családja tekintetében kell látnia.
   Az élet bár teljesen másképpen alakult, mint ahogyan azt képzelte, mégis tudja, hogy ennél boldogabb életet nem kaphatott volna.
   Az utolsó mese végeztével aludni tértünk mindannyian, de még hallottam nagymamám megjegyzését:
,, Örülök, hogy boldog tudtál lenni velem az álmod ellenére is." Ekkor értettem meg, hogy  nagyapa a saját életét mesélte el nekünk és boldog mosollyal az arcomon aludtam el.

A nagyapám négy nappal később álmában meghalt. Tudtam, hogy a szívem egy darabját magával vitte a sírba és azt is tudtam, hogy a halálával egy nagyon fontos és boldog korszak véget ért az életünkben.

   Felrévedtem a tűz bámulásából és meglepve hallottam meg magam mellett egy régen hallott és szeretett hangot. Felpillantottam és a nagyapám ült mellettem.
- Üdvözöllek kisunokám! Már vártunk rád. - mondta és a tűz körül ott ült minden elhunyt családtagom, de mindannyian fiatalok és életerősek voltak.
- Meghaltam? - kérdeztem könnyezve, de ő mosolyogva válaszolt.
- Kisunokám, azt kell válaszolnom, hogy igen. Nem maradt elintézetlen dolgod, teljes életet éltél. Tudtad, hogy lassan eljön ennek is az ideje, mint ahogy mindennek és mindenkinek.
   Megértettem. Ezért hozott ide a szívem, erre a helyre, ami egykor a nagyapa földje volt, ezért gyújtottam a tábortüzet. Csak itt engedhettem és az életet és hívhattam magamhoz a szeretteim.
   Hiszem, hogy ha eljön az ideje, a még élő szeretteim is csatlakoznak hozzánk és örökké szombat este lesz meséléssel a tűz körül. 

  
     Kaptam egy díjat Diamondtól, köszönöm neki és akiknek tovább megy:Rosalie Hale
                                                                                                                 Regina
                                                                                                                 Fancsy

A Voroncevek hercegnője - Második

      Miután kipakoltak az új családtagok a nappaliban gyűltek össze. Cassie-t ez egyáltalán nem lepte meg. Tudta, hogy ha valamit Carlisle képességének tekintettek, az az önuralma és a kíváncsisága. Azt viszont eldöntötte, hogy amíg nem lesz elkerülhetetlen, addig mindenkinek a meggyőzést fogja képességének mondani. Mikor leültek Esme szólalt meg Carlisle-t is megelőzve.
- Meséljetek magatokról.
 Haley kezdte.
- 1996-ban születtem Orange County-ban. A szüleim középosztálybeliek voltak. Mindenesetre szép életem volt, boldog voltam. Tíz éves koromban költöztek a szomszédunkba Edmondék és én azonnal beleszerettem. Mindig együtt voltunk és egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Mikor tizenhat éves lettem Ed megkérte a kezem és mind a szüleim, mind én beleegyeztünk. Úgy fél év múlva egy bálra voltunk hivatalosak. Késő este sétáltunk haza, amikor megtámadt minket valaki. Mai napig sem tudjuk, hogy ki lehetett. Akkor harapott meg minket. Még annyit megtett, hogy egy elhagyatott helyre vonszolt minket, majd eltünt. Amikor felébredtem kapart a torkom és égett. Egyszerre csak finom illatot éreztem és lemészároltam egy csapat őzet. A háború után találkoztunk Cassievel, s mivel ő sem ivott emberi vért együtt maradtunk.
- Haley sznte az én történetemet is elmondta, csupán annyit fűznék hozzá, hogy én egy évvel vagyok idősebb és én a farkasokat szeretem.
- Cassie?-nézett rám érdeklődve Carlisle.
- 1901-ben születtem Oroszországban. Tizenhat évesen kerültem a Voroncev udvarba és a háborúig ott is voltam, akkor azonban elkaptak az erdélyiek először Bella és Edward megmentettek, de másodjára már ne volt szerencsém. Csak a háború után két évvel szabadultam csak ki. Akkor csatlakoztam Haleyékhez.
- Neked mi a kedvenced?-jött az első kérdés Emmetttől.
- A legjobban a medvefélék vérét kedvelem.
- Nem vagy túl apró azokhoz az állatokhoz?-kérdezte ismét, ám most kissé élcelődve.
- Tudod, lehet, hogy nem vagyok akkor, mint te, de tudok egyet s mást.
- Cassie, kérlek bocsáss meg Emmettnek.
- Ugyan Carlisle, nincs miért. Legalábbis egyelőre.
- Meséljek rólunk?
- Ha gondolod, de mindent tudunk rólatok. A háborúban való részvételetek óta szinte minden vámpírhoz eljutott a híretek. Egyre többen vállalkoznak erre az alternatív életmódra. A példátok és a híretek az egész világon elterjedt. Több vega kolónia él Ausztráliában, Afrikában és Közép-Európában.
- Erről nem is tudtunk. Köszönjük, hogy meséltetek magatokról. Most pedig mit szólnátok egy közös vadászathoz?
   Mindenki beleegyezően bólintott és elindultak.

A Voroncevek hercegnője - Első

Sziasztok!
Tudom-tudom, sokáig tartott. Remélem ezentúl jobban fognak alakulni a dolgaim.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea




   A Cullen család nyugalmát Alice borította fel egy reggel. Látomása volt arról, hogy a Volturi látogatást tesz náluk. Csak annyit tudtak biztosan, hogy békével jönnek.
   Három nappal később megérkezett Aro és kísérete. Bekísérték őket és leültek a nappaliban.
- Mi szél hozoztt benneteket? - kérdezte Carlisle.
- Lenne hozzád egy lég nagy kérésem, barátom.
- Mi lenne az?
- Van három vegetáriánus vámpír nálunk és én megígértem nekik, hogy vagy a Denalikhoz, vagy hozzátok csatlakozhatnak.
- Mióta vegetáriánusok?
- Amennyire én tudom soha nem ittak emberi vért. Jöhetnek?
   Carlisle a család megmaradt tagjaira tekintett és a többségük rábólintott.
- Jöhetnek.

   Nem egészen két héttel később Esme és Alice már nagyon izgatottak voltak. Amint távozott tőlük a Volturi, azonnal elkezdték berendezni az újak szobáit. Alice jóvoltából arra is fény derült, hogy két lány és egy hím vámpír fog érkezni. Az egyetlen, aki szenvtelenül és érdektelenül figyelte az eseményeket, az Emmett volt. Őt viselte meg a legjobban a családtagjaik elvesztése, még most több, mint száz év távlatából nézve sem tudott tovább lépni.
   Amikor végre elérkezett az újak érkezésének időpontja még Carlisle is szabadnapot vett ki. Végre megszólalt a csengő és Esme még abban a pillanatban ajtót is nyitott.
- Üdvözlünk titeket! Gyertek be. - mondta Esme és a nappaliba kísérte a fiatalokat.
- Köszönjük, hogy befogadtak minket. Ők itt Cassandra és Haley, én pedig Edmond vagyok.
- Örülünk, hogy megérkeztetek. Én Carlisle vagyok, ő itt a feleségem Esme, a többiek pedig Alice, Emmett és Jasper. Most pedig ha gondoljátok Esme és Alice megmutatják a szobáitokat.
   Az első egy fekete-fehér szoba volt Edmondnak. Őt ott is hagyták nézelődni és a lányok tovább mentek. A következő szoba a Haleyé volt,  Playboy szoba fekete és fukszia színekkel. A lány ahogy meglátta halkan felsikkantott a többiek pedig úgy döntöttek, hogy Cassie szobáját is célba veszik.
   A lánynak nagyon tetszett a szoba és örömében megölelte mind Esmét, mind Alice-t. Mindkét nő arcáról csak úgy áradt a boldogság, mintha kicsit visszakaptak volna az elveszített családjukból.

A Voroncevek hercegnője - Prológus

   Sziasztok!
Mint ígértem itt a prológus. Remélem tetszeni fog.
Üdv: Dreamea

        2022

   A románok fellázadtak a Volturi ellen. A kezdeti kisebb lázadás azonban pár hónap alatt véres háborúvá vált. A két hatalom nem bírt egymással. Aro segítségül hívta régi barátját Carlisle Cullent és annak családját, aki azonnal beleegyezett. Ám biztosra akart menni, ezért szövetséget ajánlott a legnagyobb orosz klánnak, a Voronceveknek.
   A klán feje, Ivan Voroncev azzal a feltétellel adta a támogatását, hogy a harc vége után a lánya lesz a negyedik Volturi vezér. Aro elfogadta a feltételt.
   A háború mind véresebbé vált és már csak egy esélye volt a Volturinak, a végső harcra készültek. Ez az ütközet, az utolsó meghozta a Volturinak a győzelmet, de rengeteg áldozat volt. A Cullen család elvesztette Bellát, Rosalie-t és Edwardot a Voroncevek pedig a hercegnőjüket.
   Cassandra Voroncev még a harc ideje alatt megismerkedett Bellával és Edwarddal, akik az első fogságából kiszabadították. meglátott Bellánál egy képet Emmettről és elkérte. megtetszett neki a képen látható férfi a csibészes mosolyával. Két nap múlva ismét a románok fogságába esett, ahonnan csak a harc vége után két évvel szabadult csak ki. Egy pár, Haley és Edmond Dantes mentették meg és együtt mentek a Volturihoz. Cassandra képessége, hogy bármit eltud hitetni bárkivel és csak ez az egy dolog segített neki abban, hogy Aronak sejtése se lehessen, hogy ki is ő valójában.

 

Az ébredés fáj? - 37. fejezet + Epilógus

   Sziasztok!
Tudom, hogy sokáig elmaradtam, de milliószor írtam át a fejezetet. Most azonban készen van. Ezzel a fejetettel lezárul ,,Az ébredés fáj?" című művem. Minden vég egy új kezdetet tartogat és ez most sincs másként. Az együtt folytatott ,,Hosszú út"-unk következő állomása a ,,Voroncevek hercegnője" lesz.
Köszönöm a kitartásotokat és a kritikáitok. Mindkettő simogatta  a lelkemet és biztat arra, hogy érdemes megosztanom és ne dugjam az írásaimat a fiókjaim mélyére.
Üdv mindenkinek: Dreamea


     Lena - Viola szemszöge

   Én ezt nem értem. Mintha minden egyes szóval közelebb kerülnének hozzám, de mégis félek tőlük. Hirtelen egy kép jelent meg előttem: Emmettet láttam egy törölközőben és nagyon tetszett nekem. Utána sorban jöttek vissza az emlékképek  Samék, Donald, a kicsi Anthony és a család árulása. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek. Csak Alice és Emmett álltak ki mellettem, a többiek eldobtak. Azonban én mennyivel nevezhetem magam jobbnak, hiszen eldobtam a fiamat. Nem, nem vagyok jobb náluk.
   Legalább annyiból nyugodt lehet a lelkem, hogy Bella sajátjaként szereti és neveli a fiamat. Nem vehetem el tőlük, hiszen én jóformán lemondtam róla, amikor elmenekültem.
   Az első legértelmesebb gondolatom az, hogy meg kell maradnom Violának. A Lena nevű lányt el kell temetni. Mindenkinek csak fájdalmat okozna az, ha visszatérne.
   Észre sem vettem, hogy csak négyen maradtak a nappaliban rajtam kívül. Esme, Alice, Emmett és Carlisle furcsán néztek rám, talán azért, mert az arcomon végigvonultak az érzelmek.
   Nagy lélegzetet vettem és megszólaltam:
- Eszembe jutott. Tudom, hogy kik vagytok, és azt is, hogy tényleg én voltam az a Lena, akivel azonosítottatok. Azonban az a lány meghalt a lelkében, amikor elárultátok. Ha elfogadnátok és befogadnátok engem Violaként, akkor szeretnék ismét közétek tartozni, de azt meg kell értenetek, hogy jobb, ha sem Anthony, sem Bella és Jacob nem tudják meg az igazat. Családdá váltak, és én bár nem lesz könnyű, de túllépek azon, hogy Anthony a fiam. Már régen új életet kezdtem és azt akarom folytatni. Esme, Carlisle szeretlek titeket, de bízni nem tudok bennetek. Félek tőletek. Csak egy érzés van bennem , ami erősebb a félelemnél az pedig a szerelem. - Emmett felé fordultam és engedtem, hogy érezhesse az érzéseimet. -  Emmett! Amíg itt voltam, folyton Edward után futottam, igazából azt sem tudom, hogy miért. Az elejétől kezdve vonzódtam hozzád, talán csak egy furcsa Edward eszményképért rajongtam. Hidd el, azonban mindig ott voltál a szívemben. Te észre sem vetted, de rajtad felejtettem a tekintetem. Remélem nem késtem el azzal, hogy elmondjam: Szeretlek.
   Könnyek szöktek a szemembe. Emmett csak mozdulatlanul állt, majd hirtelen felkapott és megpörgetett.
- Akkor az enyém vagy? Biztosan?
   Csak bólintottam, ő pedig magához szorított és megcsókolt.
- Csak hogy tudd, én is szeretlek téged. Amióta itt vagy, akár Lenaként, akár Violaként.

   Megint csend telepedett a nappalira amit a telefonom hangja tört meg. Felvettem, Aro bácsi hívott.
- Viola, mikor jössz haza? Marcus trónja rád vár, a harmadik Volturira.
- Úgy döntöttem maradok a Cullenekkel. Tudom, hogy tudod, hogy én igazából idetartozom.
- Tehát emlékszel.-nem is kérdezte, hanem kijelentette. - Értem és tudomásul veszem. - mondta és le is rakta.
   Kicsit furcsán néztek rám, majd tettem egy utolsó megjegyzést.
- Ha nem haragszotok, én soha nem leszek többé Cullen. Mostantól mindig Viola Volturi maradok.


     Epilógus


   Nagyon boldog voltam. Tudom, hogy szeretnek. Emmett együtt töltött perceink mindegyikében teljes odaadással vesz körül. Sem Lenaként, sem Violaként még csak álmodni sem mertem arról, hogy valaha ilyen boldog lehetek.
   Nem tartottam meg a szavam. A természet megajándékozott minket egy csodaszép gyermekkel. Amikor Emmett megtudta közölte velem, hogy ezután nincs pardon, a felesége kell legyek. Én végképp nem akartam esküvőt, de megtalálta a kevés gyenge pillanataim egyikét  /reggeli rosszullét miatt görnyedtem a wc fölé/ és kicsikarta belőlem az igent. Így lettem egy héttel a szülés előtt  Mrs. Viola McCarty ... Cullen.

Az ébredés fáj? - 36. fejezet

  Először is köszönöm a türelmeteket. Sok minden összejött. A szavazás lezárult és a következő írásom szintén Alkonyat-témájú lesz, de ha összejön, amit szeretnék, akkor párhuzamosan fogok vezetni egy saját történetet is.

Most pedig itt a várva-várt 36. fejezet.

Üdv: Dreamea

      Carlisle szemszöge

   Izgatottan vártam, hogy hazaérjenek a többiek. Amikor meghallottam az autójuk hangját felpattantam és köszönés helyett így fogadtam őket:
- Srácok, végre! Az asztalhoz! - mondtam és Anthony megszólalt:
- Én is nagypapi?
- Nem, te játsz nyugodtan.
- Oké.
  Az első kérdést Alice tette fel.
- Carlisle, mi a baj? Nem láttam semmit. - mondta kicsit sértődött arccal.
- Lena visszajött. - mondtam és mosoly terült el az arcukon. - De ne örüljetek. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de nem emlékszik semmire. Úgy tudja, hogy ő Viola Volturi, Aróék unokahuga és ő a ,,Kivégző". Egyáltalán nem ismer meg minket.
- Úristen! - hördült fel egyszerre Jasper és Edward.
- És milyen? - kérdezte Alice.
- Ugyanolyan  a külseje, csak a haja lett fekete.
- Mikor láthatjuk? - érdeklődött Emmett.
- Holnap idejön, hogy megismerhessen titeket. Csak azt nem tudom, hogy szóljunk Jacobnak és Bellának?
- Igen! - jött a határozott válasz mindenkitől.
- Apa! - Szólalt meg Emmett. - Milyen a szeme?
- Kék. Még mindig félvámpír.

   Másnap

Ilyen lassúnak még sosem éreztem az idő múlását. Alice-előre jelezte, hogy fél négytől nem lát semmit, tehát valószínű, hogy akkor jön, és igaza lett. Pontosan a mondott időpontban megszólalt a csengő. Lenának kell lennie. Én nyitottam ajtót.
- Jó napot! - köszönt.
- Gyere be! Örülünk, hogy eljöttél. Srácok! - emeltem fel a hangom kissé.
   A következő pillanatban már szemben álltak Lenával.
- Srácok, ő itt Viola! - annyira nehezemre esik így hívni, mintha nem is az én lányom lenne.
- Sziasztok! A nevem Viola Volturi, ti pedig Alice, Edward, Jasper és Emmett ... vagytok. - Emmettre nézve valamiért elbizonytalanodott, pedig eddig tökéletesen uralta a helyzetet.
   Anthony sírására figyeltünk fel és mindannyian a konyhába siettünk.
- Nagypapi! Megsütött a tepsi! - zokogta nekem.
 Fel akartam kapni és az orvosi szobába vinni, de Lena megállított.
- Mindjárt rendbe hozom. - mondta és megfogta Anthony kezét.
 Láttuk, hogy Anthony vöröslő keze egyre egészségesebb színű lett. Amikor Lena elengedte a kezét ő átölelte.
- Köszönöm. - mondta a kis unokám és egy marék sütivel a kezében a nappaliba futott játszani.

   Leültünk a nappaliban és meglepetésünkre nem várta meg, hogy mi kezdeményezzünk beszélgetést, hanem belevágott.
- Dr. Cullen, most már igazán elmondhatná, hogy miért neveznek a gondolataikban folyamatosan Lenának. Ha akartam volna, kiolvashattam volna régen a választ a fejükből, de az nem az én stílusom. Egyébként Edward, kérlek ne próbálj belemászni a fejembe, mert nem fog menni és maximum annyit érhetsz el, hogy blokkolom a képességedet. Tehát?
   Szóhoz sem tudtam jutni és a többiek is így voltak vele. Mély csend telepedett a nappalira, csak az Anthony hangjai hallatszódtak a kertből. Végül erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Ez egy hosszú történt... - kezdtem.
- Nekem meg van időm bőven. Hallgatom.
- Volt, vagyis van egy lányom, az ő neve Lena.
- Értem. Hol van ő?
- Nem tudjuk, de nagyon hasonlítasz rá és reméltem, reméltük, hogy talán te vagy az.
  Valami furcsa volt a szemében. Talán fájdalmat? Talán tényleg ő Lena?

Kérés

Sziasztok!
Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy mivel lassan a történet végéhez érkezünk,szavazást indítok , hogy milyen legyen a következő történet. Örülnék, ha szavaznátok, de annak is, ha esetleg hozzászólásban, vagy chatben leírnátok, ha a lehetőségektől eltérő ötletetek, vagy kérésetek lenne.
Előre is köszi! :)

Üdv: Dreamea