Sziasztok!
Mint ígértem itt a prológus. Remélem tetszeni fog.
Üdv: Dreamea
2022
A románok fellázadtak a Volturi ellen. A kezdeti kisebb lázadás azonban pár hónap alatt véres háborúvá vált. A két hatalom nem bírt egymással. Aro segítségül hívta régi barátját Carlisle Cullent és annak családját, aki azonnal beleegyezett. Ám biztosra akart menni, ezért szövetséget ajánlott a legnagyobb orosz klánnak, a Voronceveknek.
A klán feje, Ivan Voroncev azzal a feltétellel adta a támogatását, hogy a harc vége után a lánya lesz a negyedik Volturi vezér. Aro elfogadta a feltételt.
A háború mind véresebbé vált és már csak egy esélye volt a Volturinak, a végső harcra készültek. Ez az ütközet, az utolsó meghozta a Volturinak a győzelmet, de rengeteg áldozat volt. A Cullen család elvesztette Bellát, Rosalie-t és Edwardot a Voroncevek pedig a hercegnőjüket.
Cassandra Voroncev még a harc ideje alatt megismerkedett Bellával és Edwarddal, akik az első fogságából kiszabadították. meglátott Bellánál egy képet Emmettről és elkérte. megtetszett neki a képen látható férfi a csibészes mosolyával. Két nap múlva ismét a románok fogságába esett, ahonnan csak a harc vége után két évvel szabadult csak ki. Egy pár, Haley és Edmond Dantes mentették meg és együtt mentek a Volturihoz. Cassandra képessége, hogy bármit eltud hitetni bárkivel és csak ez az egy dolog segített neki abban, hogy Aronak sejtése se lehessen, hogy ki is ő valójában.
2011. július 15., péntek
2011. július 14., csütörtök
Az ébredés fáj? - 37. fejezet + Epilógus
Sziasztok!
Tudom, hogy sokáig elmaradtam, de milliószor írtam át a fejezetet. Most azonban készen van. Ezzel a fejetettel lezárul ,,Az ébredés fáj?" című művem. Minden vég egy új kezdetet tartogat és ez most sincs másként. Az együtt folytatott ,,Hosszú út"-unk következő állomása a ,,Voroncevek hercegnője" lesz.
Köszönöm a kitartásotokat és a kritikáitok. Mindkettő simogatta a lelkemet és biztat arra, hogy érdemes megosztanom és ne dugjam az írásaimat a fiókjaim mélyére.
Üdv mindenkinek: Dreamea
Lena - Viola szemszöge
Én ezt nem értem. Mintha minden egyes szóval közelebb kerülnének hozzám, de mégis félek tőlük. Hirtelen egy kép jelent meg előttem: Emmettet láttam egy törölközőben és nagyon tetszett nekem. Utána sorban jöttek vissza az emlékképek Samék, Donald, a kicsi Anthony és a család árulása. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek. Csak Alice és Emmett álltak ki mellettem, a többiek eldobtak. Azonban én mennyivel nevezhetem magam jobbnak, hiszen eldobtam a fiamat. Nem, nem vagyok jobb náluk.
Legalább annyiból nyugodt lehet a lelkem, hogy Bella sajátjaként szereti és neveli a fiamat. Nem vehetem el tőlük, hiszen én jóformán lemondtam róla, amikor elmenekültem.
Az első legértelmesebb gondolatom az, hogy meg kell maradnom Violának. A Lena nevű lányt el kell temetni. Mindenkinek csak fájdalmat okozna az, ha visszatérne.
Észre sem vettem, hogy csak négyen maradtak a nappaliban rajtam kívül. Esme, Alice, Emmett és Carlisle furcsán néztek rám, talán azért, mert az arcomon végigvonultak az érzelmek.
Nagy lélegzetet vettem és megszólaltam:
- Eszembe jutott. Tudom, hogy kik vagytok, és azt is, hogy tényleg én voltam az a Lena, akivel azonosítottatok. Azonban az a lány meghalt a lelkében, amikor elárultátok. Ha elfogadnátok és befogadnátok engem Violaként, akkor szeretnék ismét közétek tartozni, de azt meg kell értenetek, hogy jobb, ha sem Anthony, sem Bella és Jacob nem tudják meg az igazat. Családdá váltak, és én bár nem lesz könnyű, de túllépek azon, hogy Anthony a fiam. Már régen új életet kezdtem és azt akarom folytatni. Esme, Carlisle szeretlek titeket, de bízni nem tudok bennetek. Félek tőletek. Csak egy érzés van bennem , ami erősebb a félelemnél az pedig a szerelem. - Emmett felé fordultam és engedtem, hogy érezhesse az érzéseimet. - Emmett! Amíg itt voltam, folyton Edward után futottam, igazából azt sem tudom, hogy miért. Az elejétől kezdve vonzódtam hozzád, talán csak egy furcsa Edward eszményképért rajongtam. Hidd el, azonban mindig ott voltál a szívemben. Te észre sem vetted, de rajtad felejtettem a tekintetem. Remélem nem késtem el azzal, hogy elmondjam: Szeretlek.
Könnyek szöktek a szemembe. Emmett csak mozdulatlanul állt, majd hirtelen felkapott és megpörgetett.
- Akkor az enyém vagy? Biztosan?
Csak bólintottam, ő pedig magához szorított és megcsókolt.
- Csak hogy tudd, én is szeretlek téged. Amióta itt vagy, akár Lenaként, akár Violaként.
Megint csend telepedett a nappalira amit a telefonom hangja tört meg. Felvettem, Aro bácsi hívott.
- Viola, mikor jössz haza? Marcus trónja rád vár, a harmadik Volturira.
- Úgy döntöttem maradok a Cullenekkel. Tudom, hogy tudod, hogy én igazából idetartozom.
- Tehát emlékszel.-nem is kérdezte, hanem kijelentette. - Értem és tudomásul veszem. - mondta és le is rakta.
Kicsit furcsán néztek rám, majd tettem egy utolsó megjegyzést.
- Ha nem haragszotok, én soha nem leszek többé Cullen. Mostantól mindig Viola Volturi maradok.
Epilógus
Nagyon boldog voltam. Tudom, hogy szeretnek. Emmett együtt töltött perceink mindegyikében teljes odaadással vesz körül. Sem Lenaként, sem Violaként még csak álmodni sem mertem arról, hogy valaha ilyen boldog lehetek.
Nem tartottam meg a szavam. A természet megajándékozott minket egy csodaszép gyermekkel. Amikor Emmett megtudta közölte velem, hogy ezután nincs pardon, a felesége kell legyek. Én végképp nem akartam esküvőt, de megtalálta a kevés gyenge pillanataim egyikét /reggeli rosszullét miatt görnyedtem a wc fölé/ és kicsikarta belőlem az igent. Így lettem egy héttel a szülés előtt Mrs. Viola McCarty ... Cullen.
Tudom, hogy sokáig elmaradtam, de milliószor írtam át a fejezetet. Most azonban készen van. Ezzel a fejetettel lezárul ,,Az ébredés fáj?" című művem. Minden vég egy új kezdetet tartogat és ez most sincs másként. Az együtt folytatott ,,Hosszú út"-unk következő állomása a ,,Voroncevek hercegnője" lesz.
Köszönöm a kitartásotokat és a kritikáitok. Mindkettő simogatta a lelkemet és biztat arra, hogy érdemes megosztanom és ne dugjam az írásaimat a fiókjaim mélyére.
Üdv mindenkinek: Dreamea
Lena - Viola szemszöge
Én ezt nem értem. Mintha minden egyes szóval közelebb kerülnének hozzám, de mégis félek tőlük. Hirtelen egy kép jelent meg előttem: Emmettet láttam egy törölközőben és nagyon tetszett nekem. Utána sorban jöttek vissza az emlékképek Samék, Donald, a kicsi Anthony és a család árulása. Hirtelen azt sem tudtam, hogy mi tévő legyek. Csak Alice és Emmett álltak ki mellettem, a többiek eldobtak. Azonban én mennyivel nevezhetem magam jobbnak, hiszen eldobtam a fiamat. Nem, nem vagyok jobb náluk.
Legalább annyiból nyugodt lehet a lelkem, hogy Bella sajátjaként szereti és neveli a fiamat. Nem vehetem el tőlük, hiszen én jóformán lemondtam róla, amikor elmenekültem.
Az első legértelmesebb gondolatom az, hogy meg kell maradnom Violának. A Lena nevű lányt el kell temetni. Mindenkinek csak fájdalmat okozna az, ha visszatérne.
Észre sem vettem, hogy csak négyen maradtak a nappaliban rajtam kívül. Esme, Alice, Emmett és Carlisle furcsán néztek rám, talán azért, mert az arcomon végigvonultak az érzelmek.
Nagy lélegzetet vettem és megszólaltam:
- Eszembe jutott. Tudom, hogy kik vagytok, és azt is, hogy tényleg én voltam az a Lena, akivel azonosítottatok. Azonban az a lány meghalt a lelkében, amikor elárultátok. Ha elfogadnátok és befogadnátok engem Violaként, akkor szeretnék ismét közétek tartozni, de azt meg kell értenetek, hogy jobb, ha sem Anthony, sem Bella és Jacob nem tudják meg az igazat. Családdá váltak, és én bár nem lesz könnyű, de túllépek azon, hogy Anthony a fiam. Már régen új életet kezdtem és azt akarom folytatni. Esme, Carlisle szeretlek titeket, de bízni nem tudok bennetek. Félek tőletek. Csak egy érzés van bennem , ami erősebb a félelemnél az pedig a szerelem. - Emmett felé fordultam és engedtem, hogy érezhesse az érzéseimet. - Emmett! Amíg itt voltam, folyton Edward után futottam, igazából azt sem tudom, hogy miért. Az elejétől kezdve vonzódtam hozzád, talán csak egy furcsa Edward eszményképért rajongtam. Hidd el, azonban mindig ott voltál a szívemben. Te észre sem vetted, de rajtad felejtettem a tekintetem. Remélem nem késtem el azzal, hogy elmondjam: Szeretlek.
Könnyek szöktek a szemembe. Emmett csak mozdulatlanul állt, majd hirtelen felkapott és megpörgetett.
- Akkor az enyém vagy? Biztosan?
Csak bólintottam, ő pedig magához szorított és megcsókolt.
- Csak hogy tudd, én is szeretlek téged. Amióta itt vagy, akár Lenaként, akár Violaként.
Megint csend telepedett a nappalira amit a telefonom hangja tört meg. Felvettem, Aro bácsi hívott.
- Viola, mikor jössz haza? Marcus trónja rád vár, a harmadik Volturira.
- Úgy döntöttem maradok a Cullenekkel. Tudom, hogy tudod, hogy én igazából idetartozom.
- Tehát emlékszel.-nem is kérdezte, hanem kijelentette. - Értem és tudomásul veszem. - mondta és le is rakta.
Kicsit furcsán néztek rám, majd tettem egy utolsó megjegyzést.
- Ha nem haragszotok, én soha nem leszek többé Cullen. Mostantól mindig Viola Volturi maradok.
Epilógus
Nagyon boldog voltam. Tudom, hogy szeretnek. Emmett együtt töltött perceink mindegyikében teljes odaadással vesz körül. Sem Lenaként, sem Violaként még csak álmodni sem mertem arról, hogy valaha ilyen boldog lehetek.
Nem tartottam meg a szavam. A természet megajándékozott minket egy csodaszép gyermekkel. Amikor Emmett megtudta közölte velem, hogy ezután nincs pardon, a felesége kell legyek. Én végképp nem akartam esküvőt, de megtalálta a kevés gyenge pillanataim egyikét /reggeli rosszullét miatt görnyedtem a wc fölé/ és kicsikarta belőlem az igent. Így lettem egy héttel a szülés előtt Mrs. Viola McCarty ... Cullen.
2011. június 22., szerda
Az ébredés fáj? - 36. fejezet
Először is köszönöm a türelmeteket. Sok minden összejött. A szavazás lezárult és a következő írásom szintén Alkonyat-témájú lesz, de ha összejön, amit szeretnék, akkor párhuzamosan fogok vezetni egy saját történetet is.
Most pedig itt a várva-várt 36. fejezet.
Üdv: Dreamea
Carlisle szemszöge
Izgatottan vártam, hogy hazaérjenek a többiek. Amikor meghallottam az autójuk hangját felpattantam és köszönés helyett így fogadtam őket:
- Srácok, végre! Az asztalhoz! - mondtam és Anthony megszólalt:
- Én is nagypapi?
- Nem, te játsz nyugodtan.
- Oké.
Az első kérdést Alice tette fel.
- Carlisle, mi a baj? Nem láttam semmit. - mondta kicsit sértődött arccal.
- Lena visszajött. - mondtam és mosoly terült el az arcukon. - De ne örüljetek. Nem tudom, hogy mi történhetett vele, de nem emlékszik semmire. Úgy tudja, hogy ő Viola Volturi, Aróék unokahuga és ő a ,,Kivégző". Egyáltalán nem ismer meg minket.
- Úristen! - hördült fel egyszerre Jasper és Edward.
- És milyen? - kérdezte Alice.
- Ugyanolyan a külseje, csak a haja lett fekete.
- Mikor láthatjuk? - érdeklődött Emmett.
- Holnap idejön, hogy megismerhessen titeket. Csak azt nem tudom, hogy szóljunk Jacobnak és Bellának?
- Igen! - jött a határozott válasz mindenkitől.
- Apa! - Szólalt meg Emmett. - Milyen a szeme?
- Kék. Még mindig félvámpír.
Másnap
Ilyen lassúnak még sosem éreztem az idő múlását. Alice-előre jelezte, hogy fél négytől nem lát semmit, tehát valószínű, hogy akkor jön, és igaza lett. Pontosan a mondott időpontban megszólalt a csengő. Lenának kell lennie. Én nyitottam ajtót.
- Jó napot! - köszönt.
- Gyere be! Örülünk, hogy eljöttél. Srácok! - emeltem fel a hangom kissé.
A következő pillanatban már szemben álltak Lenával.
- Srácok, ő itt Viola! - annyira nehezemre esik így hívni, mintha nem is az én lányom lenne.
- Sziasztok! A nevem Viola Volturi, ti pedig Alice, Edward, Jasper és Emmett ... vagytok. - Emmettre nézve valamiért elbizonytalanodott, pedig eddig tökéletesen uralta a helyzetet.
Anthony sírására figyeltünk fel és mindannyian a konyhába siettünk.
- Nagypapi! Megsütött a tepsi! - zokogta nekem.
Fel akartam kapni és az orvosi szobába vinni, de Lena megállított.
- Mindjárt rendbe hozom. - mondta és megfogta Anthony kezét.
Láttuk, hogy Anthony vöröslő keze egyre egészségesebb színű lett. Amikor Lena elengedte a kezét ő átölelte.
- Köszönöm. - mondta a kis unokám és egy marék sütivel a kezében a nappaliba futott játszani.
Leültünk a nappaliban és meglepetésünkre nem várta meg, hogy mi kezdeményezzünk beszélgetést, hanem belevágott.
- Dr. Cullen, most már igazán elmondhatná, hogy miért neveznek a gondolataikban folyamatosan Lenának. Ha akartam volna, kiolvashattam volna régen a választ a fejükből, de az nem az én stílusom. Egyébként Edward, kérlek ne próbálj belemászni a fejembe, mert nem fog menni és maximum annyit érhetsz el, hogy blokkolom a képességedet. Tehát?
Szóhoz sem tudtam jutni és a többiek is így voltak vele. Mély csend telepedett a nappalira, csak az Anthony hangjai hallatszódtak a kertből. Végül erőt vettem magamon és megszólaltam.
- Ez egy hosszú történt... - kezdtem.
- Nekem meg van időm bőven. Hallgatom.
- Volt, vagyis van egy lányom, az ő neve Lena.
- Értem. Hol van ő?
- Nem tudjuk, de nagyon hasonlítasz rá és reméltem, reméltük, hogy talán te vagy az.
Valami furcsa volt a szemében. Talán fájdalmat? Talán tényleg ő Lena?
2011. június 5., vasárnap
Kérés
Sziasztok!
Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy mivel lassan a történet végéhez érkezünk,szavazást indítok , hogy milyen legyen a következő történet. Örülnék, ha szavaznátok, de annak is, ha esetleg hozzászólásban, vagy chatben leírnátok, ha a lehetőségektől eltérő ötletetek, vagy kérésetek lenne.
Előre is köszi! :)
Üdv: Dreamea
Azzal a kéréssel fordulok hozzátok, hogy mivel lassan a történet végéhez érkezünk,szavazást indítok , hogy milyen legyen a következő történet. Örülnék, ha szavaznátok, de annak is, ha esetleg hozzászólásban, vagy chatben leírnátok, ha a lehetőségektől eltérő ötletetek, vagy kérésetek lenne.
Előre is köszi! :)
Üdv: Dreamea
2011. május 30., hétfő
Az ébredés fáj? - 35. fejezet
Máris itt a következő.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea
Esme szemszöge
Ezt nem hiszem el! ez a lány biztosan Lena. Felhívom Carlisle-t.
- Szia, drágám!
- Carlisle, itt volt Lena!
- Tessék? Biztos vagy benne? Azonnal indulok is haza!
Letette. Negyedórába sem telt és hazaért. Azonnal rákérdezett.
- Esme, igaz ez?
- Igen. Anthony meglógott és ő hozta haza.
Ekkor megszólalt a játékába belemerülve Anthony.
- Nagy, ő nem Lena, hanem Viola, ő maga mondta.
- Viola? - kérdezett rá a névre Carlisle.
- Viola Volturiként mutatkozott be.
- Értem és milyen?
- Feketére van festve a haja, de azon kivül ugyanúgy néz ki.
Lena - Viola szemszöge
Újabb sms-t kaptam Aro bácsitól. Azt kérte, hogy látogassam meg régi barátját Carlisle Cullen-t. Ezzel legalább nem lesz gondom, tudom, hogy hol laknak. Visszamentem és megnyomtam a csengőt. Egy szőke férfi --mintha úgy rémlene, hogy ő Carlisle, pedig még soha nem láttam - nyitott ajtót és invitált be.
- Jó napot! Elnézést a zavarásért, de Aro bácsi, vagyis Aro Volturi, kért meg, hogy látogassam meg Önöket és adjam át az üdvözletét. A nevem Viola Volturi. - fejeztem be rövid monológomat és kezet nyújtottam.
Érdekes, hogy ugyanúgy bámul rám, mint az Esme nevű nő.
- Carlisle Cullen vagyok, gyere és foglalj helyet.
Leültem a kanapéra, amikor megjelent Anthony és a nyakamba ugrott és megölelt. Furcsa érzés volt, szinte sajátomnak éreztem ezt a kisfiút.
- Szia, Viola!
- Neked is szia! - mosolyogtam rá.
- Anthony, engedd el a kisasszonyt. - szólt rá Carlisle.
- Jól van, na! - húzta fel az orrát a kis herceg. - Akkor játszok tovább.
Megjelent Esme is.
- Szia! Örülök, hogy újra itt vagy. Megkínálhatlak valamivel?
- Egy jeges tea jól esne, ha van.
- Persze, azonnal készítem. - mondta és újra eltűnt. Egyedül maradtam Carlisle-lal.
- Tehát Ön a híres Carlisle Cullen.
- Te pedig Viola Volturi.
- Igen, Aro Caius és Marcus unokahúga vagyok.
- Értem. - mondta, de volt valami furcsa a szemében, talán fájdalom? - Mi szél hozott ide?
Esme közben behozta a teát.
- Köszönöm. - néztem Esmére. - Egy csapat nomád tört borsot Aro bácsiék orra alá és engem küldtek intézkedni.
- Egyedül? - kérdezték egyszerre, meglepettem. Már hozzászoktam ehhez.
- Igen. Én már a második kör vagyok. Jane-t és több katonát megöltek. Hiba volt nem engem küldeni már elsőre is, akkor nem lenne veszteség. - mondtam tárgyilagosan.
- Ennyire jó vagy? - kérdezte Carlisle.
- A legjobb. - Ebben nem volt nagyzolás, ez puszta tény.
- Eljutott hozzánk a híre, egy fiatal lánynak, akit csak ,, Kivégző"-nek neveznek. - nem kellettt kimondania a kérdést.
- Én vagyok az. Ohh... egyébként Aro bácsiék szívesen vendégül látnák Önöket Volterrában.
- Egyelőre lehetetlen, de majd élni fogunk vele. - mondta Carlisle.
- Akkor rendben is van. Én pedig távozom.
- Várj! - emelte fel kissé a hangját Carlisle. - Nem szeretnéd megismerni az egész családot?
- Talán inkább holnap, akkor úgyis hétvége van már. - Ekkor jött egy látomás, hogy esni fog. - Egyébként holnap esni fog.
- Aha, akkor holnap...
- Igen, a délután nekem is jó. Viszlát! - mondtam és már ott sem voltam.
Olyan furcsák, gondolatban folyton Lenának hívnak, erre holnap rá fogok kérdezni. Hirtelen szagot fogtam. Hat vámpír, kettő képesség nélkül, egy ért a macskafélék nyelvén, egy erősebb fájdalomkeltés, mint a Jane-é, egy telekinézis és egy fagyasztás, remek. Esélyük sincs ellenem. Megbénítottam őket és egymással tépettem le a fejüket, miután lemásoltam a képességeiket. Nekem csak annyi dolgom maradt, hogy meggyújtottam a máglyát. Azt hiszem, hogy ennyi volt a feladat, de maradok még egy kicsit, biztosra megyek.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea
Esme szemszöge
Ezt nem hiszem el! ez a lány biztosan Lena. Felhívom Carlisle-t.
- Szia, drágám!
- Carlisle, itt volt Lena!
- Tessék? Biztos vagy benne? Azonnal indulok is haza!
Letette. Negyedórába sem telt és hazaért. Azonnal rákérdezett.
- Esme, igaz ez?
- Igen. Anthony meglógott és ő hozta haza.
Ekkor megszólalt a játékába belemerülve Anthony.
- Nagy, ő nem Lena, hanem Viola, ő maga mondta.
- Viola? - kérdezett rá a névre Carlisle.
- Viola Volturiként mutatkozott be.
- Értem és milyen?
- Feketére van festve a haja, de azon kivül ugyanúgy néz ki.
Lena - Viola szemszöge
Újabb sms-t kaptam Aro bácsitól. Azt kérte, hogy látogassam meg régi barátját Carlisle Cullen-t. Ezzel legalább nem lesz gondom, tudom, hogy hol laknak. Visszamentem és megnyomtam a csengőt. Egy szőke férfi --mintha úgy rémlene, hogy ő Carlisle, pedig még soha nem láttam - nyitott ajtót és invitált be.
- Jó napot! Elnézést a zavarásért, de Aro bácsi, vagyis Aro Volturi, kért meg, hogy látogassam meg Önöket és adjam át az üdvözletét. A nevem Viola Volturi. - fejeztem be rövid monológomat és kezet nyújtottam.
Érdekes, hogy ugyanúgy bámul rám, mint az Esme nevű nő.
- Carlisle Cullen vagyok, gyere és foglalj helyet.
Leültem a kanapéra, amikor megjelent Anthony és a nyakamba ugrott és megölelt. Furcsa érzés volt, szinte sajátomnak éreztem ezt a kisfiút.
- Szia, Viola!
- Neked is szia! - mosolyogtam rá.
- Anthony, engedd el a kisasszonyt. - szólt rá Carlisle.
- Jól van, na! - húzta fel az orrát a kis herceg. - Akkor játszok tovább.
Megjelent Esme is.
- Szia! Örülök, hogy újra itt vagy. Megkínálhatlak valamivel?
- Egy jeges tea jól esne, ha van.
- Persze, azonnal készítem. - mondta és újra eltűnt. Egyedül maradtam Carlisle-lal.
- Tehát Ön a híres Carlisle Cullen.
- Te pedig Viola Volturi.
- Igen, Aro Caius és Marcus unokahúga vagyok.
- Értem. - mondta, de volt valami furcsa a szemében, talán fájdalom? - Mi szél hozott ide?
Esme közben behozta a teát.
- Köszönöm. - néztem Esmére. - Egy csapat nomád tört borsot Aro bácsiék orra alá és engem küldtek intézkedni.
- Egyedül? - kérdezték egyszerre, meglepettem. Már hozzászoktam ehhez.
- Igen. Én már a második kör vagyok. Jane-t és több katonát megöltek. Hiba volt nem engem küldeni már elsőre is, akkor nem lenne veszteség. - mondtam tárgyilagosan.
- Ennyire jó vagy? - kérdezte Carlisle.
- A legjobb. - Ebben nem volt nagyzolás, ez puszta tény.
- Eljutott hozzánk a híre, egy fiatal lánynak, akit csak ,, Kivégző"-nek neveznek. - nem kellettt kimondania a kérdést.
- Én vagyok az. Ohh... egyébként Aro bácsiék szívesen vendégül látnák Önöket Volterrában.
- Egyelőre lehetetlen, de majd élni fogunk vele. - mondta Carlisle.
- Akkor rendben is van. Én pedig távozom.
- Várj! - emelte fel kissé a hangját Carlisle. - Nem szeretnéd megismerni az egész családot?
- Talán inkább holnap, akkor úgyis hétvége van már. - Ekkor jött egy látomás, hogy esni fog. - Egyébként holnap esni fog.
- Aha, akkor holnap...
- Igen, a délután nekem is jó. Viszlát! - mondtam és már ott sem voltam.
Olyan furcsák, gondolatban folyton Lenának hívnak, erre holnap rá fogok kérdezni. Hirtelen szagot fogtam. Hat vámpír, kettő képesség nélkül, egy ért a macskafélék nyelvén, egy erősebb fájdalomkeltés, mint a Jane-é, egy telekinézis és egy fagyasztás, remek. Esélyük sincs ellenem. Megbénítottam őket és egymással tépettem le a fejüket, miután lemásoltam a képességeiket. Nekem csak annyi dolgom maradt, hogy meggyújtottam a máglyát. Azt hiszem, hogy ennyi volt a feladat, de maradok még egy kicsit, biztosra megyek.
Az ébredés fáj? - 34. fejezet
Tudom, tudom és szánom-bánom, de csak most sikerült. Remélem azért majd még elolvassátok és talán egy-két komit is írtok hozzá. Ígérem, hogy több ilyen hosszú szünet nem lesz.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea
Öt évvel később
Lena - Viola szemszöge
-Viola! - hallottam meg Heidi hívó hangját.
- Igen?
- A Mester hivat. - mondta én pedig bólintottam és azonnal Aróhoz siettem.
Odaérve bekopogtam és egyből a lényegre tértem.
- Heidi mondta, hogy hivatsz. Feladatot kapok?
- Igen. Egy kisebb létszámú horda garázdálkodik az Usa-ban és a létünk titkossága is veszélybe került, olyan nyíltam ölnek.
- Intézzem el őket?
- Igen. Félix veled megy.
- Aro bácsi, tisztázzuk le végre. Félix nagyon kellemes időtöltésnek számított, de hosszútávon unalmas. Ígérem, ha visszajövök keresek magamnak egy társat. Rendben?
- Rendben. Vigyázz magadra! Jane-t már megölték és még öt katonát.
- Nyugalom, nem lesz gond. Máris csomagolok és indulok.
- Viszlát!
- Viszlát Aro bácsi!
Gyorsan összecsomagoltam, a repülőjegyem pedig már a párnámon várt. Még beköszöntem Heidinek, majd elindultam.
A repülő kora délelőtt szállt le Seattle-ben. ott béreltem egy fekete Ferrarit. Sajnálotam, hogy a saját kicsikémet otthon kellett hagynom, de sietek vissza hozzá. Aro bácsitól is megérkezett az sms, hogy Port Angeles és Forks környékén nézzek körül. Csodálkoztam, mert ezen a területen a Cullenek tartottak rendet, de biztosan tovább költöztek.
Mivel nem tudtam mennyi időbe fog ez az egész telni, ezért béreltem egy házat és onnan futva indultam az erdőbe.
A sűrű erdőből hirtelen eg apró tisztáson találtam magam, ahol is két nomád egy öt év körüli kisfiút akart levadászni. Odafutottam és a fisfiút elvittem távolabbra és a nomádokhoz szóltam:
- Hé fiúk! Miért nem velem kezdtek?
Nekem támadtak, de könnyen elbántam velük. Mikor már a tűzön égtek Visszamentem a kisfiúhoz.
- Szia! - gugoltam le hozzá. - Jól vagy? Nem esett bajod?
- Nem. - mondta csöppet sem ijedten. - Hazaviszel?
- Persze. - gyorsan felkaptam amire felkacagott. Mintha a kacagását már hallottam volna. - Merre vigyelek? - az illatok már eltűntek.
Az út nem tartott tovább két percnél. Egy gyönyörű házhoz vezetett.
- Egyébként mi a neved?
-Anthony és a tiéd?
-Viola. Gyere, nyomjuk meg a csengőt.
Egy nő nyitott ajtót. Nagyon ismerős volt, pedig tudom, hogy elvileg sosem találkoztam vele. Ahogy rám nézett az arcán csodálkozás jelent meg.
- Lena!
- Elnézést a zavarásért, de Anthony kérte, hogy vigyem haza és idevezetett.
- Gyertek be. Kértek valamit?
- Én köszönöm, nem. Csak Anthonyt hoztam haza, máskor vigyázzon rá jobban. Két nomád meg akarta támadni, de szerencsére időben érkeztem. Ohh..., de modortalan vagyok, be sen mutatkoztam. A nevem Viola Volturi.
- Esme Cullen vagyok. Örvendek. - kezet nyújtott, amit el is fogadtam. Az érintése és a neve is annyira ismerős volt.
-Én is örvendek, de nekem mennem kell. Viszlát!
Már ott sem voltam, de nem hagyott nyugodni, hogy ki lehet az a Lena és miért annyira ismerősek nekem az itteni dolgok.
Jó olvasást!
Üdv: Dreamea
Öt évvel később
Lena - Viola szemszöge
-Viola! - hallottam meg Heidi hívó hangját.
- Igen?
- A Mester hivat. - mondta én pedig bólintottam és azonnal Aróhoz siettem.
Odaérve bekopogtam és egyből a lényegre tértem.
- Heidi mondta, hogy hivatsz. Feladatot kapok?
- Igen. Egy kisebb létszámú horda garázdálkodik az Usa-ban és a létünk titkossága is veszélybe került, olyan nyíltam ölnek.
- Intézzem el őket?
- Igen. Félix veled megy.
- Aro bácsi, tisztázzuk le végre. Félix nagyon kellemes időtöltésnek számított, de hosszútávon unalmas. Ígérem, ha visszajövök keresek magamnak egy társat. Rendben?
- Rendben. Vigyázz magadra! Jane-t már megölték és még öt katonát.
- Nyugalom, nem lesz gond. Máris csomagolok és indulok.
- Viszlát!
- Viszlát Aro bácsi!
Gyorsan összecsomagoltam, a repülőjegyem pedig már a párnámon várt. Még beköszöntem Heidinek, majd elindultam.
A repülő kora délelőtt szállt le Seattle-ben. ott béreltem egy fekete Ferrarit. Sajnálotam, hogy a saját kicsikémet otthon kellett hagynom, de sietek vissza hozzá. Aro bácsitól is megérkezett az sms, hogy Port Angeles és Forks környékén nézzek körül. Csodálkoztam, mert ezen a területen a Cullenek tartottak rendet, de biztosan tovább költöztek.
Mivel nem tudtam mennyi időbe fog ez az egész telni, ezért béreltem egy házat és onnan futva indultam az erdőbe.
A sűrű erdőből hirtelen eg apró tisztáson találtam magam, ahol is két nomád egy öt év körüli kisfiút akart levadászni. Odafutottam és a fisfiút elvittem távolabbra és a nomádokhoz szóltam:
- Hé fiúk! Miért nem velem kezdtek?
Nekem támadtak, de könnyen elbántam velük. Mikor már a tűzön égtek Visszamentem a kisfiúhoz.
- Szia! - gugoltam le hozzá. - Jól vagy? Nem esett bajod?
- Nem. - mondta csöppet sem ijedten. - Hazaviszel?
- Persze. - gyorsan felkaptam amire felkacagott. Mintha a kacagását már hallottam volna. - Merre vigyelek? - az illatok már eltűntek.
Az út nem tartott tovább két percnél. Egy gyönyörű házhoz vezetett.
- Egyébként mi a neved?
-Anthony és a tiéd?
-Viola. Gyere, nyomjuk meg a csengőt.
Egy nő nyitott ajtót. Nagyon ismerős volt, pedig tudom, hogy elvileg sosem találkoztam vele. Ahogy rám nézett az arcán csodálkozás jelent meg.
- Lena!
- Elnézést a zavarásért, de Anthony kérte, hogy vigyem haza és idevezetett.
- Gyertek be. Kértek valamit?
- Én köszönöm, nem. Csak Anthonyt hoztam haza, máskor vigyázzon rá jobban. Két nomád meg akarta támadni, de szerencsére időben érkeztem. Ohh..., de modortalan vagyok, be sen mutatkoztam. A nevem Viola Volturi.
- Esme Cullen vagyok. Örvendek. - kezet nyújtott, amit el is fogadtam. Az érintése és a neve is annyira ismerős volt.
-Én is örvendek, de nekem mennem kell. Viszlát!
Már ott sem voltam, de nem hagyott nyugodni, hogy ki lehet az a Lena és miért annyira ismerősek nekem az itteni dolgok.
2011. május 3., kedd
Az ébredés fáj? - 33. fejezet+díjak
Sziasztok!
Tudom, hogy nagyon eltűntem, de kicsit összesűrűsödött az életem. Ezer bocsika. Remélem tetszeni fog a következő fejezet.
Üdv: Dreamea
Mindkét díjat köszönöm Trixi-nek.
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
Jacob szemszöge
Reggel arra ébredtem, hogy Anthony sír. Elláttam a fiam, de lena továbbra sem került elő, amikor megláttam a levelet. Eddig soha, még csak eszembe sem jutott, hogy Lenának ez az egész mekkora áldozat lehet, hogy csak neki nem volt döntési joga. Összeszedtem a kicsi dolgait és átmentem a Cullenekhez, a levelet nekik is látniuk kell.
Carlisle szemszöge
Éppen indultam volna, amikor megéreztem a közeledő Jacob és Anthony illatát.Kinyitottam nekik az ajtót. Jacob pedig azzal üdvözölt, hogy:
- Carlisle, Lena elment.
- Mégis hova?-kérdeztem értetlenül és bekísértem őket a nappaliba.
- Hagyott egy búcsúlevelet. - mondta és a kezembe adta a papírt.
Minden egyes szava egy tőrdöfés volt a halott szívemnek.
- Ez az én hibám! - mondtam, mire megszólalt mellettem Edward.
- Nem apa, nincs igazad, erről mindannyian tehetünk, kivéve Emmettet és Alice-t.
Mire leértek a többiek már tudták, hogy mi történt. Esme sírt, de Alice zokogott,annyira, hogy Jasper sem tudta megnyugtatni. Emmett pedig tőle furcsa módon tárgyilagosan szólalt meg.
- Akkor azért hozta át Anthony-t, hogy legyen oka idejönni. Így búcsúzott.
- Elmegyek és megkeresem. - jelentette ki Jacob.
- Nem fogod megtalálni, csak akkor, ha ő is úgy akarja, de gondolj bele. Nem akarja, hogy megtaláljuk. - zokogta Alice.
- Ha csak egyszer Esme és Carlisle, ha csak egyszer nem a mindig vágyott gyermeket, vagy a béketeremtőt láttátok volna benne, hanem az embert, akkor mindez nem lenne most így. Mindenki, aki itt ül kivéve Alice-t hozzájárult ehhez a kifejlethez. Esme, te az anyja akartál lenni, anélkü, hogy vetted volna a fárdtságot, hogy megismerd. Mégis, azt hiszem, hogy a legnagyobb hibát te követted el Edward. Mindenki látta rajta, hogy beléd van zúgva, de te odadobtad azt a kincset, amit Lena jelent Jacobnak, mintha csak azt mndtad volna neki, hogy: ,,Bocsi, Lena, de ha te Jacob felesége leszel, akkor ráhajthatok Bellára."
Ő azonban megtette a kötelességét, olyan szorosra fűzte a két faj kapcsolatát, ami széttéphetetlenné vált. Tudjátok, hogy mi a legszomorúbb? Hohy még csak egy fényképünk sincs róla, hogy Anthony megismerhesse az édesanyját, mert Lena nem fog visszajönni. Azt hiszem, hogy a Cullen család lebőgött. - fejezte be Emmett, és aki csak ránézett láthatta a fájdalmat és a szomorúságot a szemében.
Senki sem mozdult, csak Anthony nyújtogatta a kezecskéit Alice és Emmett felé. Alice elvette a fiúcskát Jacobtól és a tegnap óta játékokkal teletömött szobába mentek, ami az Emmetté volt.
Tudom, hogy nagyon eltűntem, de kicsit összesűrűsödött az életem. Ezer bocsika. Remélem tetszeni fog a következő fejezet.
Üdv: Dreamea
Mindkét díjat köszönöm Trixi-nek.
1. Köszönd meg a díjat annak, akitől kaptad!
2. Tedd ki a logót a blogodra!
3. Írj magadról 7 dolgot!
4. Add tovább 7 embernek (ne felejtsd el linkelni a blogjukat)!
5. Hagyj megjegyzést náluk, hogy tudjanak a díjazásról!
7 dolog rólam:
- Szeretem az állatokat, de hosszútávon kiakasztanak, csak úgy, mint az emberek egy része.
- Ha egy növényem három hétnél tovább él, akkor anyukámnak ajándékozom.
- Szeretem a csendes beszélgetős estéket.
- Imádok pókerezni.
- Az unoka öcsémet imádom, egy angyal, amikor alszik.
- Nem rég kezdtem el dolgozni.
- Egy régóta tartó betegséget úgy tűnik, hogy sikerült legyőznöm és erre büszke vagyok.
És mos a fejezet:
Jacob szemszöge
Reggel arra ébredtem, hogy Anthony sír. Elláttam a fiam, de lena továbbra sem került elő, amikor megláttam a levelet. Eddig soha, még csak eszembe sem jutott, hogy Lenának ez az egész mekkora áldozat lehet, hogy csak neki nem volt döntési joga. Összeszedtem a kicsi dolgait és átmentem a Cullenekhez, a levelet nekik is látniuk kell.
Carlisle szemszöge
Éppen indultam volna, amikor megéreztem a közeledő Jacob és Anthony illatát.Kinyitottam nekik az ajtót. Jacob pedig azzal üdvözölt, hogy:
- Carlisle, Lena elment.
- Mégis hova?-kérdeztem értetlenül és bekísértem őket a nappaliba.
- Hagyott egy búcsúlevelet. - mondta és a kezembe adta a papírt.
Minden egyes szava egy tőrdöfés volt a halott szívemnek.
- Ez az én hibám! - mondtam, mire megszólalt mellettem Edward.
- Nem apa, nincs igazad, erről mindannyian tehetünk, kivéve Emmettet és Alice-t.
Mire leértek a többiek már tudták, hogy mi történt. Esme sírt, de Alice zokogott,annyira, hogy Jasper sem tudta megnyugtatni. Emmett pedig tőle furcsa módon tárgyilagosan szólalt meg.
- Akkor azért hozta át Anthony-t, hogy legyen oka idejönni. Így búcsúzott.
- Elmegyek és megkeresem. - jelentette ki Jacob.
- Nem fogod megtalálni, csak akkor, ha ő is úgy akarja, de gondolj bele. Nem akarja, hogy megtaláljuk. - zokogta Alice.
- Ha csak egyszer Esme és Carlisle, ha csak egyszer nem a mindig vágyott gyermeket, vagy a béketeremtőt láttátok volna benne, hanem az embert, akkor mindez nem lenne most így. Mindenki, aki itt ül kivéve Alice-t hozzájárult ehhez a kifejlethez. Esme, te az anyja akartál lenni, anélkü, hogy vetted volna a fárdtságot, hogy megismerd. Mégis, azt hiszem, hogy a legnagyobb hibát te követted el Edward. Mindenki látta rajta, hogy beléd van zúgva, de te odadobtad azt a kincset, amit Lena jelent Jacobnak, mintha csak azt mndtad volna neki, hogy: ,,Bocsi, Lena, de ha te Jacob felesége leszel, akkor ráhajthatok Bellára."
Ő azonban megtette a kötelességét, olyan szorosra fűzte a két faj kapcsolatát, ami széttéphetetlenné vált. Tudjátok, hogy mi a legszomorúbb? Hohy még csak egy fényképünk sincs róla, hogy Anthony megismerhesse az édesanyját, mert Lena nem fog visszajönni. Azt hiszem, hogy a Cullen család lebőgött. - fejezte be Emmett, és aki csak ránézett láthatta a fájdalmat és a szomorúságot a szemében.
Senki sem mozdult, csak Anthony nyújtogatta a kezecskéit Alice és Emmett felé. Alice elvette a fiúcskát Jacobtól és a tegnap óta játékokkal teletömött szobába mentek, ami az Emmetté volt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)