Javítva és bővítve lett, de azért jó olvasást!
Emmet szemszöge
Edward megkért, hogy kísérjem el vadászi. Belementem. Furcsa érzésem van otthon, valahogy máshogy néznek rám a többiek, főleg a lányok. Rosie elmondta volna nekik? Ahh ... kizárt. Hirtelen megéreztem Éclair illatát és még három vámpírét. Gyorsan felhívtuk a többieket és amíg vártuk őket hallgatóztunk. Érdekes beszélgetésnek indult, s amikor a többiek is megérkeztek kiléptünk a rétre. Hihetetlen! Éclair nagyapja vámpír, tehát emiatt vannak fejlett érzékei. Carlisle idehívta hozzánk, de ők visszatartották, majd ledermedtek. Csak néztünk, ő pedig szólt, hogy jó lenne ha segítenénk neki. Rose ment oda hozzá először, majd mi is. Miután felengedtek a szőkét és a nőstényt kinyírtuk, de a négert nem engedte, mert az hűséget fogadott neki. Mi van itt? Mindenkinek az én csajom kell?
Miután elment a néger indult volna haza, visszafordult és köszönetet mondott Jasper pedig felajánlotta, hogy hazakíséri. Hát ezt már tényleg nem hiszem el!!! Még Jasper is!!!Mindenkit közel enged magához, csak engem nem.Egyre jobban akarom őt. Muszáj megszereznem! Kell nekem!
Éclair szemszöge
Két héttel később
Végre! Azt hiszem, elmondhatom, hogy majdnem minden jó. A rémálmom elmúlt, de a rossz érzésem megmaradt. Emmett tök rendes, nagyon visszavett a nagy arcából. Valakitől névtelen ajándékokat kapok, ez izgalmas, de a furcsa telefonhívások ijesztőek. Minden órában egyszer megcsörren a telefonom és beleszuszognak. Biztosan csak egy halloweeni tréfa.
A suli ebédlőjében gyűltünk össze megbeszélésre.
- Clair, te mit gondolsz? - kérdezte Carla.
- Miről? Bocsika, de elgondolkodtam.
- A Halloween-buliról. - csicseregte Alice.
-Van valami ötletetek?
- Eddig a "Vámpírok bálja" téma a legjobb. - mondta Debbie.
Alice-ékre néztem és elnevettem magam.
- Remek! A fiúk megcsinálják a díszletet, Alice biztos segít nekik, ugye? - és Alice-re néztem boci szemekkel.
- Hát persze. Emmett, Edward, Jasper és a többiek, holnap kezdünk. - mondta ártatlan szemekkel, de diktátori hangon.
- Persze. - morogták a fiúk és tüntetőlegesen elmentek.
Órák után egyedül sétáltam haza és meglepődve láttam apa autóját. Berohantam a lakásba és jó alaposan megölelgettem.
- Hiányoztál!
- Te is nekem, kicsim! Mi újság veled?
- Állítólag én lettem Alex Black lenyomata.
- Tessék? Jól értettem?
- Igen, jól értetted. Apa, miért nem beszéltél a családodról? Miért mástól kellett megtudjam, hogy a dédapám vámpír volt?
- Tudod kicsim nem tudtam, hogy is kezdjek hozzá.
- Meg kellett volna próbálnod, ugyanis vámpírképességeim vannak.
- Tessék?!
- Jasper Cullen véletlenül elütött. A bal oldalamon minden csontom eltört. Amikor magamhoz tértem nyújtóztam egyet és a csontjaim minden fájdalom nélkül a helyükre csúsztak és összeforrtak. Le tudom dermeszteni azt, akit akarok, ez olyan időmegállításszerű dolog.
- Te jó ég!
- Ja, majd el felejtettem. A nagyapád él és el akart raboltatni, de a Cullenek segítettek.
- De ők vámpírok!
- Te tudtad?! Tudod, mit? Nem érdekel, de Beau-val beszélned kell majd.
- És mi van veled és Alex-szel?
- Összevesztünk. A baleset után a vámpírgénjeim gyógyítottak meg ezért megváltozott az illatom, ő pedig azonnal azt feltételezte, hogy a rokonai bántottak. Már lassan két hete nem láttam. Annyira jó, hogy itthon vagy, de én megyek, mert tanulnom kell. Főzök, fél nyolckor gyere fel. Ohh...apa!
- Igen, kicsim?
- Ha zajt hallanál éjszaka tőlem, ne ijedj meg, csak valamelyik Cullen jön vigyázni rám.
- Tessék?
- Jól hallottad. Szia!
2010. október 10., vasárnap
Hosszú út - 13. fejezet + képek
Éclair szemszöge
Lefeküdtem aludni és gyorsan el is aludtam, de hajnali egykor felébredtem. Kinéztem a nappaliba, de üres volt. Az erkély felé pillantottam és valami megcsillant. Érdeklődve kiléptem a teraszra, megborzongtam. Az erdő szélénél megláttam valakit és engedve a kíváncsiságomnak utána indultam. Követtem az alakot és egyre mélyebben jártunk az erdőben. Miközben mentem az árny után biztosan éreztem, hogy óriási hibát követtem el. Egy rétre jutottam és ott az álmomból már ismert három vámpírt láttam.
- Jed? Lance?
- Ismersz minket? - kérdezte a néger vámpír, Lance.
- Miért kerestek? Mit akartok tőlem?
- Honnan tudsz ennyit? - kérdezett vissza a szőke, Jed.
Hirtelen hangokat hallottunk és a rét szélénél láttuk a teljes Cullen családot.
- Clair, gyere ide! - mondta Carlisle.
- Válaszokat akarok! Most! Mit akartok tőlem? - kérdeztem Jedéket.
- A dédapád látni akar. - mondta Lance.
- Én viszont őt nem. Mondjátok meg neki, hogy ne keressen.
- Kicsi cica, ez nem kívánságműsor. -mondta gúnyosan a vámpírnő.
- De az. - mondtam és elindultam a Cullenek felé.
Ők azoban nem engedtek. Elkapták a karom és magukhoz rántottak. Megijedtem, ők pedig ledermedve maradtak. A Cullen család döbbenten nézett.
- Valaki segítene? Nem tudom, hogy mennyi ideig maradnak így.
Rosalie jött oda segíteni először, majd pár pillanat múlva a többiek is. Majd mire sikerült kiszedniük Jed kezei közül már kezdtek ,,kiolvadni". A nőt és Jedet azonnal megölték, de Lance-nél megállítottam őket. Emmett és Jasper szorosan tartották, én pedig elé sétáltam.
- Lance, azt akarom, hogy mondd meg annak a ... a rokonomnak, hogy harcoltam veletek és csak te élted túl. Én is meghaltam. Megértetted?
- Igen. - mondta alázattal.
- És most én kérdezek. Honnan tud rólam? Mit akar tőlem?
- Amióta az indiánnője belehalt a szülésbe távolról figyelte a leszármazottait és, hogy mit akar tőled? Téged. Te vagy az első leszármazottja, akiben a génjei feléledtek. családot akar tőled.
- Értem. Van különleges képessége? Vannak még társai?
- Négyen voltunk, Henna, Damien, Jed és én. Hennának nem volt képessége, ahogy Jednek sem. Damien pár pillanatig tudja az időt és a teret manipulálni, én pedig ha megment valaki a halálig hű maradok hozzá. Te vagy az első akinek tartozom a hűségemmel. Ezért válaszolok.
Odamentem Jasper mellé és suttogva kérdeztem:
- Őszinte? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Visszafordultam Lance-hez.
- Rendben, hiszek neked, de a bizalmamra rá kell szolgálnod.
- Megértelek.
- Emmett, Jasper nyugodtan elengedhetitek. Te pedig Lance, kérlek egy szóval se említsd a Cullen családot.
Lágyabb színezetet adtam a hangomnak, ő pedig szinte elolvadva nézett engem, majd bólintott és elment. Ezután már indultam volna haza, de visszafordultam.
- Köszönöm, hogy a segítségemre siettetek, és bocsánat Jasper, hogy nem maradtam otthon.
- Én kérek bocsánatot, hogy egyedül hagytalak. Na, gyere, hazakísérlek.
- Oké. Sziasztok. - köszöntünk el, Jasper pedig hirtelen a karjai közé kapott és hazafutott velem.
2010. október 7., csütörtök
Hosszú út - 12. fejezet
Itt a következő fejezet is. Jó olvasást!
Éclair szemszöge
Jól érzem magam a baleset ellenére, de mégis furcsán. Valahogy minden olyan éles, a színek, a szagok. Alex a karjaiban vitt a lakásba. Amikor letett nagyon furcsán nézett rám.
- Alex, mi a baj?
Ő komolyan nézett a szemeimbe.
- Mi történt veled? Megharapott valamelyikük?
- Nem, dehogy! Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - emeltem fel a hangom.
- Vámpírillatod van!
- Te velem ne merészelj kiabálni! Kinek hiszed magad?
- A bevésődésednek!
- Hogy minek? Viccelsz? Az is csak egy le... - elbizonytalanodtam, hisz ha vámpírok és alakváltók léteznek, akkor ... .
- Legenda? Tényleg? - kérdezte gúnyosan és remegni kezdett. Pár pillanat múlva egy hatalmas vörösesbarna farkassal álltam szemben.
- Alex? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Teljesen összezavarodtam.
- Alex kérlek, hogy menj el. Most!
Nagy barna szemeivel szomorúan nézett rám, majd a szobájába ment. Hallottam, ahogy pakol. Bezárkóztam a szobámba, ő pedig elment. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, de úgy éreztem, hogy beszélnem kell valakivel, ezért előkaptam a telefonom és felhívtam Rosalie-t.
- Halló! Szia Rosalie!
- Bocs, de én Emmett vagyok. Te?
- Éclair vagyok. Szólnál Rosalie-nak?
- Én nem felelek meg? - kérdezte és meghallottam Rose hangját.
,, Emmett, add vissza a telefonom." - mondta Rosalie és néhány tompa puffanás hallatszott.
- Halló! Itt Rosalie!
- Szia! Éclair vagyok. Nem tudom, hogy kivel beszélhetnék. Eltudnátok jönni Jasperrel, vagy csak te egyedül? Kérlek!
- Azonnal indulunk.
Öt percbe sem telt és megnyomták a csengőt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és beengedtem őket.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Beszélnem kell valakikkel, de nem akarom, hogy az a valaki kívülálló legyen.
- Mi a baj? - kérdezték egyszerre miután leültünk.
- Összekaptam Alex-szel.
- Miért? - kérdezte Jasper érdeklődve.
- Mert meggyanúsított, hogy megharaptatok. Szerinte vámpírszagom van. Utána veszekedtünk és ő átváltozott, én pedig elküldtem. Ennyi röviden.
- Mit érzel Alex iránt? - kérdezte Rosalie.
- Nem tudom. Olyan nehéz, hirtelen az egész életem megváltozott, összezavarodtam. Azt mondta, hogy belémvésődött. Én azonban ...nem ... nem szeretem. Ő a legjobb barátom, ráadásul pár nap után hogyan is lehetnék szerelmes?
Ekkor megszólalt Rosalie telefonja.
- Igen, Alice? Emmett? Azonnal megyek. - letette és hozzám fordult.
- Bocs, Clair, de mennem kell. Jazz, te maradsz?
- Igen.
- Sziasztok!
Rosalie egy pillanattal később már ott sem volt.
- Jasper, szerinted rossz vagyok? Szeretnem kellene, de nem tudom.
- Az érzéseknek nem lehet hosszan parancsolni, az még nekem sem megy.
- Tudod, rémes ez az egész, ráadásul egy ideje folyamatosan rémálmaim vannak.Először három vámpír, egy nő és két férfi jelenik meg. A két férfi neve Jed és Lance. A Lance nevű megszagol és azt mondja, hogy én vagyok az. Utána emberek jelennek meg, akikből vámpírok és vérfarkasok lesznek. megijeszt ez az álom.
- Figyelj rám. Ígérem neked, hogy nem engedem, hogy valaha bárki bántson téged. Rendben?
Most, van aki vigyázzon rád?
- Megtudom védeni magam Jasper és különben is, ez csak álom.
- Estére azért itt maradok veled.
- És hol aludnál? Bár a vendégszobám már üres.
- Mi nem alszunk.
- Komoly? Milyen vámpírnak lenni?
- Nagyon gyorsak vagyunk, élesek az érzékeink és néhányunknak különleges képessége is van.
- Neked is?
- Igen. Érzem mások érzéseit és tudom befolyásolni is azokat.
- Az enyémet is?
- A te érzéseidet csak néha érzem. Viszont éreztem, hogy kedvelsz.
- Ez így is van. Egyébként, miért örültél annyira, hogy nem vagyok a rokonod?
- Tudod, valamiféle vonzás árad belőled. Carlisle-ra nem hat, de Edwardra, Emmettre, rám és Alexre rendkívül intenzíven. Bármelyikünk megküzdene a másikkal azért, hogy a párod lehessen.
- Én nem akarok problémát okozni nektek. Na jó, talán Emmettnek igen.
- Kérlek, hogy Emmettet kerüld annyira, amennyire csak tudod. Veszélyes.
- Értem és azon leszek. Most viszont lefürdök és lefekszem, te olvass, vagy dvdézz nyugodtan.
- Oké! Jó éjt!
- Neked is.
Éclair szemszöge
Jól érzem magam a baleset ellenére, de mégis furcsán. Valahogy minden olyan éles, a színek, a szagok. Alex a karjaiban vitt a lakásba. Amikor letett nagyon furcsán nézett rám.
- Alex, mi a baj?
Ő komolyan nézett a szemeimbe.
- Mi történt veled? Megharapott valamelyikük?
- Nem, dehogy! Hogy jut ilyesmi az eszedbe? - emeltem fel a hangom.
- Vámpírillatod van!
- Te velem ne merészelj kiabálni! Kinek hiszed magad?
- A bevésődésednek!
- Hogy minek? Viccelsz? Az is csak egy le... - elbizonytalanodtam, hisz ha vámpírok és alakváltók léteznek, akkor ... .
- Legenda? Tényleg? - kérdezte gúnyosan és remegni kezdett. Pár pillanat múlva egy hatalmas vörösesbarna farkassal álltam szemben.
- Alex? - kérdeztem, ő pedig bólintott. Teljesen összezavarodtam.
- Alex kérlek, hogy menj el. Most!
Nagy barna szemeivel szomorúan nézett rám, majd a szobájába ment. Hallottam, ahogy pakol. Bezárkóztam a szobámba, ő pedig elment. Nem tudtam, hogy mihez kezdjek, de úgy éreztem, hogy beszélnem kell valakivel, ezért előkaptam a telefonom és felhívtam Rosalie-t.
- Halló! Szia Rosalie!
- Bocs, de én Emmett vagyok. Te?
- Éclair vagyok. Szólnál Rosalie-nak?
- Én nem felelek meg? - kérdezte és meghallottam Rose hangját.
,, Emmett, add vissza a telefonom." - mondta Rosalie és néhány tompa puffanás hallatszott.
- Halló! Itt Rosalie!
- Szia! Éclair vagyok. Nem tudom, hogy kivel beszélhetnék. Eltudnátok jönni Jasperrel, vagy csak te egyedül? Kérlek!
- Azonnal indulunk.
Öt percbe sem telt és megnyomták a csengőt. Gyorsan kinyitottam az ajtót és beengedtem őket.
- Köszönöm, hogy eljöttetek. Beszélnem kell valakikkel, de nem akarom, hogy az a valaki kívülálló legyen.
- Mi a baj? - kérdezték egyszerre miután leültünk.
- Összekaptam Alex-szel.
- Miért? - kérdezte Jasper érdeklődve.
- Mert meggyanúsított, hogy megharaptatok. Szerinte vámpírszagom van. Utána veszekedtünk és ő átváltozott, én pedig elküldtem. Ennyi röviden.
- Mit érzel Alex iránt? - kérdezte Rosalie.
- Nem tudom. Olyan nehéz, hirtelen az egész életem megváltozott, összezavarodtam. Azt mondta, hogy belémvésődött. Én azonban ...nem ... nem szeretem. Ő a legjobb barátom, ráadásul pár nap után hogyan is lehetnék szerelmes?
Ekkor megszólalt Rosalie telefonja.
- Igen, Alice? Emmett? Azonnal megyek. - letette és hozzám fordult.
- Bocs, Clair, de mennem kell. Jazz, te maradsz?
- Igen.
- Sziasztok!
Rosalie egy pillanattal később már ott sem volt.
- Jasper, szerinted rossz vagyok? Szeretnem kellene, de nem tudom.
- Az érzéseknek nem lehet hosszan parancsolni, az még nekem sem megy.
- Tudod, rémes ez az egész, ráadásul egy ideje folyamatosan rémálmaim vannak.Először három vámpír, egy nő és két férfi jelenik meg. A két férfi neve Jed és Lance. A Lance nevű megszagol és azt mondja, hogy én vagyok az. Utána emberek jelennek meg, akikből vámpírok és vérfarkasok lesznek. megijeszt ez az álom.
- Figyelj rám. Ígérem neked, hogy nem engedem, hogy valaha bárki bántson téged. Rendben?
Most, van aki vigyázzon rád?
- Megtudom védeni magam Jasper és különben is, ez csak álom.
- Estére azért itt maradok veled.
- És hol aludnál? Bár a vendégszobám már üres.
- Mi nem alszunk.
- Komoly? Milyen vámpírnak lenni?
- Nagyon gyorsak vagyunk, élesek az érzékeink és néhányunknak különleges képessége is van.
- Neked is?
- Igen. Érzem mások érzéseit és tudom befolyásolni is azokat.
- Az enyémet is?
- A te érzéseidet csak néha érzem. Viszont éreztem, hogy kedvelsz.
- Ez így is van. Egyébként, miért örültél annyira, hogy nem vagyok a rokonod?
- Tudod, valamiféle vonzás árad belőled. Carlisle-ra nem hat, de Edwardra, Emmettre, rám és Alexre rendkívül intenzíven. Bármelyikünk megküzdene a másikkal azért, hogy a párod lehessen.
- Én nem akarok problémát okozni nektek. Na jó, talán Emmettnek igen.
- Kérlek, hogy Emmettet kerüld annyira, amennyire csak tudod. Veszélyes.
- Értem és azon leszek. Most viszont lefürdök és lefekszem, te olvass, vagy dvdézz nyugodtan.
- Oké! Jó éjt!
- Neked is.
2010. október 4., hétfő
Hosszú út - 11. fejezet
Na most jó gyors voltam. Jó olvasást!
Rosalie szemszöge
Magam sem értem, de első látásra megkedveltem Éclairt. Közel érzem magamhoz, hisz ő sem döntehetett arról, hogy akar-e az lenni, ami. Ráadásul tök normális.
- Még egyszer köszi, hogy hazaviszel.
- Nagyon szívesen. Figyelj, ha lenne kedved valamikor szívesen elmennék vásárolni veled.
- Jó ötlet, nagyon szívesen.
Pár pillanat múlva már a házához is értünk, de elmerültünk a beszélgetésben. Én elmeséltem a történetem, s cserébe ő is mesélt nekem. Meglepett, hogy a szavaiból rengeteg magány érződött ki. Nem értem, hiszen Alex lenyomata lett. Talán csak egy barátnő hiányozna neki? Hirtelen kopogtak a kocsi ablakán. Alex volt az.
- Végre megvagy. - és az éppen kiszálló lányt szorosan magához ölelte.
- Végig biztonságban voltam. Igaz, Rosalie?
- Persze. Már megnyugodhatsz Alex.
- Köszönöm, Rose néni.
- Ugyan! Na, sziasztok! Clair, akkor majd hívlak a vásárlás miatt.
- Igen, szia!
Még láttam, hogy Alex ölben viszibe a lakásba Clairt. Szépek együtt, de szerintem nem illenek igazán össze. Clairhez talán egy karizmatikusabb személyiség illene, hasonló Jasperhez, már amennyire ilyen rövid idő után véleményt alkothatok.
Egész úton hazafelé ezen járt az eszem. Amikor hazaértem és beléptem a nappaliba elég gyászos hangulat fogadott.Egyből Carlisle-t kérdeztem.
- Mi történt? Mégis kiderült, hogy Clairnek komoly baja lett? - kérdeztem aggódva.
Mindenki furcsán nézett rám,majd Jasper megszólalt:
- Hihetetlen! Rosalie tényleg kedveli Éclairt!
- Igen, és akkor? Válaszolna valaki?
- Igen, Rosalie. Clairrel semmi baj. Emmett-tel van baj.
- Tessék? Carlisle nem mondanád végre konkrétan el, hogy mi a baj?
- Röviden annyi, hogy Emmettnek túlságosan is tetszik Éclair. - mondta Alice.
Ha ember lennék, biztosan elsápadtam volna. Amíg együtt voltunk, ez két alkalommal történt meg.Mind a két lányt megölte.
Láttam Edward elkomoruló arcát.
- Ez igaz, Rosalie? - kérdezte.
- Igen. Nem szóltam nektek. Az első lányt úgy egy évig zaklatta. Először csak követte, később leveleket és ajándékokat küldött neki, telefonokkal zaklatta. Próbáltam leállítani, de nem ment. A lány a lakásából sem mert kilépni. Nagy nehezen rávettem Em-et, hogy utazzunk el. Egy hónap múlva Emmett két napra eltűnt, majd amikor előkerült túl boldog és vidám volt. Rossz érzésekkel indultam három nappal később Emmett kérésére haza. Az autóból láttam egy temetést, amikor is Emmett megszólalt: ,, Még azt hitte, hogy megcsalhat!". Kiderítettem, hogy a lánynak volt vőlegénye és kisbabát várt. A második lány csak tizenöt éves volt. Őt nem sajátkezűleg bántotta, de szegény lány annyira rettegett, hogy egy autó elé vetette magát.
Mire a végére értem Esme, Alice, Bella és én is zokogtunk. Pár pillanattal később, mikor már lenyugodtunk, megérkezett Emmett.
- Sziasztok! - köszönt és egyből a szobájába ment.
Rosalie szemszöge
Magam sem értem, de első látásra megkedveltem Éclairt. Közel érzem magamhoz, hisz ő sem döntehetett arról, hogy akar-e az lenni, ami. Ráadásul tök normális.
- Még egyszer köszi, hogy hazaviszel.
- Nagyon szívesen. Figyelj, ha lenne kedved valamikor szívesen elmennék vásárolni veled.
- Jó ötlet, nagyon szívesen.
Pár pillanat múlva már a házához is értünk, de elmerültünk a beszélgetésben. Én elmeséltem a történetem, s cserébe ő is mesélt nekem. Meglepett, hogy a szavaiból rengeteg magány érződött ki. Nem értem, hiszen Alex lenyomata lett. Talán csak egy barátnő hiányozna neki? Hirtelen kopogtak a kocsi ablakán. Alex volt az.
- Végre megvagy. - és az éppen kiszálló lányt szorosan magához ölelte.
- Végig biztonságban voltam. Igaz, Rosalie?
- Persze. Már megnyugodhatsz Alex.
- Köszönöm, Rose néni.
- Ugyan! Na, sziasztok! Clair, akkor majd hívlak a vásárlás miatt.
- Igen, szia!
Még láttam, hogy Alex ölben viszibe a lakásba Clairt. Szépek együtt, de szerintem nem illenek igazán össze. Clairhez talán egy karizmatikusabb személyiség illene, hasonló Jasperhez, már amennyire ilyen rövid idő után véleményt alkothatok.
Egész úton hazafelé ezen járt az eszem. Amikor hazaértem és beléptem a nappaliba elég gyászos hangulat fogadott.Egyből Carlisle-t kérdeztem.
- Mi történt? Mégis kiderült, hogy Clairnek komoly baja lett? - kérdeztem aggódva.
Mindenki furcsán nézett rám,majd Jasper megszólalt:
- Hihetetlen! Rosalie tényleg kedveli Éclairt!
- Igen, és akkor? Válaszolna valaki?
- Igen, Rosalie. Clairrel semmi baj. Emmett-tel van baj.
- Tessék? Carlisle nem mondanád végre konkrétan el, hogy mi a baj?
- Röviden annyi, hogy Emmettnek túlságosan is tetszik Éclair. - mondta Alice.
Ha ember lennék, biztosan elsápadtam volna. Amíg együtt voltunk, ez két alkalommal történt meg.Mind a két lányt megölte.
Láttam Edward elkomoruló arcát.
- Ez igaz, Rosalie? - kérdezte.
- Igen. Nem szóltam nektek. Az első lányt úgy egy évig zaklatta. Először csak követte, később leveleket és ajándékokat küldött neki, telefonokkal zaklatta. Próbáltam leállítani, de nem ment. A lány a lakásából sem mert kilépni. Nagy nehezen rávettem Em-et, hogy utazzunk el. Egy hónap múlva Emmett két napra eltűnt, majd amikor előkerült túl boldog és vidám volt. Rossz érzésekkel indultam három nappal később Emmett kérésére haza. Az autóból láttam egy temetést, amikor is Emmett megszólalt: ,, Még azt hitte, hogy megcsalhat!". Kiderítettem, hogy a lánynak volt vőlegénye és kisbabát várt. A második lány csak tizenöt éves volt. Őt nem sajátkezűleg bántotta, de szegény lány annyira rettegett, hogy egy autó elé vetette magát.
Mire a végére értem Esme, Alice, Bella és én is zokogtunk. Pár pillanattal később, mikor már lenyugodtunk, megérkezett Emmett.
- Sziasztok! - köszönt és egyből a szobájába ment.
2010. október 1., péntek
Hosszú út - 10. fejezet
Bocsi a késésért, de vizsgáztam és ezért nem volt friss.
Jasper szemszöge
Kivételesen egyedül vagyok. Csak vezetek, élvezem a sebességet. Direkt ezt a teljesen elhagyott utat választottam. Gondolkodnom kell.
Az a lány teljesen összezavart. Amikor rám nézett, minden kiürült a fejemből, csak akkor tértem magamhoz, amikor leverte Emmettet. Azonban mivel Alex barátnője teljesen tabu, pedig... . Na jó, Jasper felejtsd el, mindenkinek az lesz a legjobb. Még jó, hogy Edward nem hallja ezeket a gondolatokat. Hirtelen megszólalt a telefonom, Alice volt az.
- Jasper baleseted le... - be se tudta fejezni, amikor hirtelen Éclair futott az autóm elé. Hallottam ahogy az autó eleje nekiütődik. Azonnal megálltam és az autóba raktam.
- Alice, szólj Carlisle-nak, viszem Éclairt.
- Rendben, siess!
Ilyen gyorsan még soha nem vezettem. Féltem, hogy talán nem érek vele időben haza. Amikor a ház elé értem Carlisle már kint várt minket. Óvatosan kiemeltem a kocsiból és bevittem a vizsgálóba. Letettem az ágyra és úgy döntöttem bent maradok, amíg megvizsgálja Éclairt. Carlisle levette róla a felsőjét és a farmerét, mindketten elszörnyedve néztük az elénk táruló képet. Iszonyatos volt, az egész bal oldala lila volt, a bevérzések miatt, látszott, hogy eltörtek a bordái, a keze és a lába több helyen. Carlisle-lal csak álltunk tehetetlenül, hallottuk, hogy a szíve egyre lassabban ver.
Hirtelen kinyitotta a szemét, felült és nyújtózkodott, mint aki most ébredt fel. Ami még meglepőbb volt számunkra, hogy az illata egészen megváltozott. Ráadásul nyújtózás közben hallottuk, ahogy a törött csontjai minden fájdalom nélköl a helyükre csúsznak és összeforrnak. Utána ránk nézett.
- Mit néznek? Hol vagyok? Várjunk, csak, te Jasper Hale vagy. Ön pedig dr. Cullen? Mit keresek itt? És miért nincs rajtam ruha?
Carlisle-lal továbbra is döbbenten bámúltunk rá.
- Válaszolna valaki?
- Öhm... igen, persze. Dr. Carlisle Culen vagyok és a házunkban vagy, mivel Jasper véletlenül elütött. Eszméletlenül hozott ide, én pedig megvizsgáltalak.
- De tökéletesen jól érzem magam.
- Elhiszem. Hozok neked valami ruhát.
- Köszönöm, dr. Cullen, az jó lenne.
- Csak Carlisle és tegezz nyugodtan.
- Köszönöm.
Carlisle kiment én pedig egyedül maradtam Éclairrel.
- Biztosan jól vagy?
- Aha, nagyon megijesztettelek?
- Hát nem kicsit.
- Bocsi, az én hibám volt. A ma este kicsit sok volt nekem.
- Elmondod?
- Ha kapok valami ruhát magamra.
Gyorsan odaadtam neki az ingemet, csak az járt a fejemben, hogy így büntetlenül lehetek vele legalább egy kis ideig.
- Köszönöm. A történet röviden annyi, hogy apa mesélt ugyan a törzsi legendákról, de nem vettem komolyan soha. Azt se hittem el neki, hogy ő tényleg indián. Ma viszont szembesültem azzal, hogy minden meséje, amikkel szórakoztatott igaz volt. Ráadásul közölték velem, hogy egy korcs vagyok.
- Korcs?
- Igen, az. Mint kiderül, léteznek alakváltók és vámpírok. A dédapám vámpír, a nagyapám pedig alakváltó volt. Ezt szedd össze. Az illatodból ítélve te sem vagy ember, ugye?
- Igen.
- Ha a qileute-ok az alakváltók, akkor ti csak vámpírok lehettek. Ha Alex és Anthony is, a szavaikkal élve korcsok, akkor Jacob alakváltó, a párja pedig vámpír. Így van?
- Nem egészen, Nessie csak félvámpír.
- Legalább a te lányod? Már meg sem lepődnék.
- Nem, Renesmée Bella és Edward lánya.
- Remek! Talán én is a családhoz tartozom?
- Nem - mondtam és elmosolyodtam. - Te nem vagy Cullen.
- Te miért örülsz ennek?
- Azért, mert nem lennék képes testvérként rád nézni.
- Miért? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam, mert, bekopogott és belépett Esme.
- Szia, Esme Cullen vagyok, de kérlek, hogy tegezz és szólíts Esmének.
- Köszönöm, Esme. Éclair vagyok, de szólíts nyugodtan Clairnek.
- Rendben. Hoztam ruhákat neked. Rosalie adta kölcsön, de látom már kaptál.
- Azért, ha nem gond szeretnék valami zártabbat egy ingnél.
Esmével egymásra mosolyogtak és éreztem, hogy Esme lányának fogadta Éclairt. Kimentem amíg felöltözött, majd lekísértem a nappaliba.
Emmett nyugodt volt, de amint meglátta Éclairt őrletet éreztem felőle. Reméltem, hogy tévedek, de Edward rám nézett és bólintott. Ő is hasonló következtetésre jutott.
- Köszönöm a segítséget és sajnálom, hogy gondot okoztam. Lenne egy utolsó kérésem, valaki haza tudna vinni?
Szólni akartam, de Rosalie megelőzött.
- Ha neked jó Éclair, én szívesen hazaviszlek.
- Köszönöm Rosalie. - mondta és rámosolygott Rose-ra, ő pedig viszonozta.
A két lány elindult, Emmett pedig elment vadászni. A család többi tagja a nappaliban maradt.
- Fiúk, mi a baj? - kérdezte Carlisle látva az arcunkat.
- Emmett! - mondtuk egyszerre Edwarddal.
- Mi van vele? - Kérdezte Esme aggódva.
- Olyanok az érzései, mint egy megszállott őrültnek, de csak Éclair közelében.
- Én is ilysemire jutottam. - mondta Edward. - Amint megjelent Éclair minden gondolatát ő töltötte ki.Egyelőre még csak meg akarja hódítani, de ha sokáig nem sikerül neki, vagy erős érzelmi hatás éri, bármire képes lehet. Szószerint bármire. Még az sem kizárt, hogy Éclair ellen fordul.
- Azt nem engedem. - mondtam és tudtam, hogy az életem árán is megvédem, ha kell.
Jasper szemszöge
Kivételesen egyedül vagyok. Csak vezetek, élvezem a sebességet. Direkt ezt a teljesen elhagyott utat választottam. Gondolkodnom kell.
Az a lány teljesen összezavart. Amikor rám nézett, minden kiürült a fejemből, csak akkor tértem magamhoz, amikor leverte Emmettet. Azonban mivel Alex barátnője teljesen tabu, pedig... . Na jó, Jasper felejtsd el, mindenkinek az lesz a legjobb. Még jó, hogy Edward nem hallja ezeket a gondolatokat. Hirtelen megszólalt a telefonom, Alice volt az.
- Jasper baleseted le... - be se tudta fejezni, amikor hirtelen Éclair futott az autóm elé. Hallottam ahogy az autó eleje nekiütődik. Azonnal megálltam és az autóba raktam.
- Alice, szólj Carlisle-nak, viszem Éclairt.
- Rendben, siess!
Ilyen gyorsan még soha nem vezettem. Féltem, hogy talán nem érek vele időben haza. Amikor a ház elé értem Carlisle már kint várt minket. Óvatosan kiemeltem a kocsiból és bevittem a vizsgálóba. Letettem az ágyra és úgy döntöttem bent maradok, amíg megvizsgálja Éclairt. Carlisle levette róla a felsőjét és a farmerét, mindketten elszörnyedve néztük az elénk táruló képet. Iszonyatos volt, az egész bal oldala lila volt, a bevérzések miatt, látszott, hogy eltörtek a bordái, a keze és a lába több helyen. Carlisle-lal csak álltunk tehetetlenül, hallottuk, hogy a szíve egyre lassabban ver.
Hirtelen kinyitotta a szemét, felült és nyújtózkodott, mint aki most ébredt fel. Ami még meglepőbb volt számunkra, hogy az illata egészen megváltozott. Ráadásul nyújtózás közben hallottuk, ahogy a törött csontjai minden fájdalom nélköl a helyükre csúsznak és összeforrnak. Utána ránk nézett.
- Mit néznek? Hol vagyok? Várjunk, csak, te Jasper Hale vagy. Ön pedig dr. Cullen? Mit keresek itt? És miért nincs rajtam ruha?
Carlisle-lal továbbra is döbbenten bámúltunk rá.
- Válaszolna valaki?
- Öhm... igen, persze. Dr. Carlisle Culen vagyok és a házunkban vagy, mivel Jasper véletlenül elütött. Eszméletlenül hozott ide, én pedig megvizsgáltalak.
- De tökéletesen jól érzem magam.
- Elhiszem. Hozok neked valami ruhát.
- Köszönöm, dr. Cullen, az jó lenne.
- Csak Carlisle és tegezz nyugodtan.
- Köszönöm.
Carlisle kiment én pedig egyedül maradtam Éclairrel.
- Biztosan jól vagy?
- Aha, nagyon megijesztettelek?
- Hát nem kicsit.
- Bocsi, az én hibám volt. A ma este kicsit sok volt nekem.
- Elmondod?
- Ha kapok valami ruhát magamra.
Gyorsan odaadtam neki az ingemet, csak az járt a fejemben, hogy így büntetlenül lehetek vele legalább egy kis ideig.
- Köszönöm. A történet röviden annyi, hogy apa mesélt ugyan a törzsi legendákról, de nem vettem komolyan soha. Azt se hittem el neki, hogy ő tényleg indián. Ma viszont szembesültem azzal, hogy minden meséje, amikkel szórakoztatott igaz volt. Ráadásul közölték velem, hogy egy korcs vagyok.
- Korcs?
- Igen, az. Mint kiderül, léteznek alakváltók és vámpírok. A dédapám vámpír, a nagyapám pedig alakváltó volt. Ezt szedd össze. Az illatodból ítélve te sem vagy ember, ugye?
- Igen.
- Ha a qileute-ok az alakváltók, akkor ti csak vámpírok lehettek. Ha Alex és Anthony is, a szavaikkal élve korcsok, akkor Jacob alakváltó, a párja pedig vámpír. Így van?
- Nem egészen, Nessie csak félvámpír.
- Legalább a te lányod? Már meg sem lepődnék.
- Nem, Renesmée Bella és Edward lánya.
- Remek! Talán én is a családhoz tartozom?
- Nem - mondtam és elmosolyodtam. - Te nem vagy Cullen.
- Te miért örülsz ennek?
- Azért, mert nem lennék képes testvérként rád nézni.
- Miért? - kérdezte, de válaszolni már nem tudtam, mert, bekopogott és belépett Esme.
- Szia, Esme Cullen vagyok, de kérlek, hogy tegezz és szólíts Esmének.
- Köszönöm, Esme. Éclair vagyok, de szólíts nyugodtan Clairnek.
- Rendben. Hoztam ruhákat neked. Rosalie adta kölcsön, de látom már kaptál.
- Azért, ha nem gond szeretnék valami zártabbat egy ingnél.
Esmével egymásra mosolyogtak és éreztem, hogy Esme lányának fogadta Éclairt. Kimentem amíg felöltözött, majd lekísértem a nappaliba.
Emmett nyugodt volt, de amint meglátta Éclairt őrletet éreztem felőle. Reméltem, hogy tévedek, de Edward rám nézett és bólintott. Ő is hasonló következtetésre jutott.
- Köszönöm a segítséget és sajnálom, hogy gondot okoztam. Lenne egy utolsó kérésem, valaki haza tudna vinni?
Szólni akartam, de Rosalie megelőzött.
- Ha neked jó Éclair, én szívesen hazaviszlek.
- Köszönöm Rosalie. - mondta és rámosolygott Rose-ra, ő pedig viszonozta.
A két lány elindult, Emmett pedig elment vadászni. A család többi tagja a nappaliban maradt.
- Fiúk, mi a baj? - kérdezte Carlisle látva az arcunkat.
- Emmett! - mondtuk egyszerre Edwarddal.
- Mi van vele? - Kérdezte Esme aggódva.
- Olyanok az érzései, mint egy megszállott őrültnek, de csak Éclair közelében.
- Én is ilysemire jutottam. - mondta Edward. - Amint megjelent Éclair minden gondolatát ő töltötte ki.Egyelőre még csak meg akarja hódítani, de ha sokáig nem sikerül neki, vagy erős érzelmi hatás éri, bármire képes lehet. Szószerint bármire. Még az sem kizárt, hogy Éclair ellen fordul.
- Azt nem engedem. - mondtam és tudtam, hogy az életem árán is megvédem, ha kell.
2010. szeptember 18., szombat
Novella 1. - A sötétség gyermeke
Nem Alkonyat témájú írás. A jövője bizonytalan, lehet, hogy folytatásos lesz. Pályázatra íródott.
- Annyira fáj!
Egy fiatal lány sikolya hasított az éjszakai csendbe. Kétségbeesve rohant, nem nézve, hogy merre tart, csak menekült.
Túl sok volt már neki, belülről égette a szörnyű fájdalom. Minden egyes perc, ami a történtek óta eltelt mind mélyebbre taszította őt a kétségbeesésbe.
10 perccel korábban
Egy fiatal lány a kórház intenzív osztályának várótermében ült. Szüleit és két öccsét vele együtt hozát be, de ő épen megúszta a szörnyű balesetet.
A nagymamájukhoz indultak a hétvégére. Vidáman énekelve szálltak be az autóba, hogy megtegyék a hat órás utat. Ahogy egyre közelebb értek a hegyekhez az időjárás is mind rosszabb és rosszabb lett. Az eső szemerkélni kezdett, a hőmérséklet rövid idő alatt nagyon lehűlt. Az egész családot egyre rosszabb érzés és aggodalom kerítette hatalmába, de már nem jártak messze a céljuktól.
Kint erősen sötétedett, az eső már zuhogott és köd ereszkedett a völgyre. Az út síkossá vált és az édesapának egyre nagyobb erőfeszítésébe került az autót az úton tartani. A család érezte, hogy baj lesz. Az autó hirtelen megcsúszott és az út mellett sorakozó egyik fának ütközött.
A lány szerencsésen megúszta és kitudott mászni az autóból. A sokk ellenére annyira összeszedte magát, hogy segítséget hívott. Szemeiből patakokban folyt a könny, de elindult az autóhoz. Erejét megfeszítve próbálta kiszabadítani a családját, de sikertelenül. Az ajtók beragadtak, kivéve a felőle levőt, de a két öccse eszméletlen testét nem sikerült kihúznia.
Óráknak érzett percek múlva sok szirénázó hang bolygatta meg a már földöntúlian csendes környezetet. Rengeteg ember jelent meg. Mentők, tűzoltók és rendőrök is a helyszínre érkeztek. A lányt két mentős az egyik mentőbe segítette, hogy megvizsgálják. Ő szótlanul tűrte, csak nézett az egyre nagyobb lánggal égő autó felé.Vele elindult a mentő a legközelebbi kórházba.
Mire a az összes vizsgálatot elvégezték rajta egy nővér jelent meg és az intenzív osztály várótermébe kísérte. Éveknek tűnő órák teltek el anélkül, hogy bármit is megtudott volna a családjáról.
Három óra múlva egy szomorú arcú orvos állt elé.
- Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy az édesanyja, az édesapja és a két öccse olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem tudtunk segíteni rajtuk. Részvétem.
Megvillant a lány szeme és nekitámadt az orvosnak.
-Nem, az nem lehet! Nekem kellett volna, nem nekik!
Majd elrohant, az orvos pedig értesítette a biztonságiakat. Bár nem ismerte mégis szánalmat keltett benne alány fájdalma és a szeméből tükröződő üresség. A biztonságiak azonban nem tudták elkapni, mire kiértek a kórház elé már csak a lány fájdalmas kiáltását hallották:
,, Annyira fáj!"
Csak rohant, nem nézte merre, még a testét felsértő ágakat sem érezte. Egy az erdő által körülölelt kis réten rogyott össze a fáradságtól, a fájdalomtól és a szomorúságtól.
Másnap kora délután egy kalandvágyó kisfiú talált rá a lányra, aki szólt a szüleinek. Visszavitték a kórházba, ahol azonnal a pszichiátriára vitték.
Két héttel később
Egy hófehér gumiszobában, egy kényszerzubbonyba zárt lány nézett ki a csöppnyi ablakon. Mindenki bezárva érezné így magát, de ő nem a kényszerzubbonyba, nem a gumiszobába volt bezárva. Az ő börtönének falai láthatatlanok, a saját fejében vannak, körülöleli elméjét a sötétség. Az örök sötétség mely nem engedi soha.
- Annyira fáj!
Egy fiatal lány sikolya hasított az éjszakai csendbe. Kétségbeesve rohant, nem nézve, hogy merre tart, csak menekült.
Túl sok volt már neki, belülről égette a szörnyű fájdalom. Minden egyes perc, ami a történtek óta eltelt mind mélyebbre taszította őt a kétségbeesésbe.
10 perccel korábban
Egy fiatal lány a kórház intenzív osztályának várótermében ült. Szüleit és két öccsét vele együtt hozát be, de ő épen megúszta a szörnyű balesetet.
A nagymamájukhoz indultak a hétvégére. Vidáman énekelve szálltak be az autóba, hogy megtegyék a hat órás utat. Ahogy egyre közelebb értek a hegyekhez az időjárás is mind rosszabb és rosszabb lett. Az eső szemerkélni kezdett, a hőmérséklet rövid idő alatt nagyon lehűlt. Az egész családot egyre rosszabb érzés és aggodalom kerítette hatalmába, de már nem jártak messze a céljuktól.
Kint erősen sötétedett, az eső már zuhogott és köd ereszkedett a völgyre. Az út síkossá vált és az édesapának egyre nagyobb erőfeszítésébe került az autót az úton tartani. A család érezte, hogy baj lesz. Az autó hirtelen megcsúszott és az út mellett sorakozó egyik fának ütközött.
A lány szerencsésen megúszta és kitudott mászni az autóból. A sokk ellenére annyira összeszedte magát, hogy segítséget hívott. Szemeiből patakokban folyt a könny, de elindult az autóhoz. Erejét megfeszítve próbálta kiszabadítani a családját, de sikertelenül. Az ajtók beragadtak, kivéve a felőle levőt, de a két öccse eszméletlen testét nem sikerült kihúznia.
Óráknak érzett percek múlva sok szirénázó hang bolygatta meg a már földöntúlian csendes környezetet. Rengeteg ember jelent meg. Mentők, tűzoltók és rendőrök is a helyszínre érkeztek. A lányt két mentős az egyik mentőbe segítette, hogy megvizsgálják. Ő szótlanul tűrte, csak nézett az egyre nagyobb lánggal égő autó felé.Vele elindult a mentő a legközelebbi kórházba.
Mire a az összes vizsgálatot elvégezték rajta egy nővér jelent meg és az intenzív osztály várótermébe kísérte. Éveknek tűnő órák teltek el anélkül, hogy bármit is megtudott volna a családjáról.
Három óra múlva egy szomorú arcú orvos állt elé.
- Sajnálattal kell közölnöm önnel, hogy az édesanyja, az édesapja és a két öccse olyan súlyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem tudtunk segíteni rajtuk. Részvétem.
Megvillant a lány szeme és nekitámadt az orvosnak.
-Nem, az nem lehet! Nekem kellett volna, nem nekik!
Majd elrohant, az orvos pedig értesítette a biztonságiakat. Bár nem ismerte mégis szánalmat keltett benne alány fájdalma és a szeméből tükröződő üresség. A biztonságiak azonban nem tudták elkapni, mire kiértek a kórház elé már csak a lány fájdalmas kiáltását hallották:
,, Annyira fáj!"
Csak rohant, nem nézte merre, még a testét felsértő ágakat sem érezte. Egy az erdő által körülölelt kis réten rogyott össze a fáradságtól, a fájdalomtól és a szomorúságtól.
Másnap kora délután egy kalandvágyó kisfiú talált rá a lányra, aki szólt a szüleinek. Visszavitték a kórházba, ahol azonnal a pszichiátriára vitték.
Két héttel később
Egy hófehér gumiszobában, egy kényszerzubbonyba zárt lány nézett ki a csöppnyi ablakon. Mindenki bezárva érezné így magát, de ő nem a kényszerzubbonyba, nem a gumiszobába volt bezárva. Az ő börtönének falai láthatatlanok, a saját fejében vannak, körülöleli elméjét a sötétség. Az örök sötétség mely nem engedi soha.
2010. szeptember 17., péntek
Hosszú út - 9. fejezet
Éclair szemszöge
Ahhoz képest, hogy milyen ,,mozgalmasan" indult az első iskolai hetem, egészen lecsendesedett. Szerdán Emmett bocsánatot kért és kaptam egy szál virágot is. Ez kedves volt tőle. Utána azt kérte, hogy mégis fogadjam el a telefont, amit ezek után örömmel meg is tettem.
Akin még meglepődtem, az Alex volt. Örült, hogy rendeződött a viszonyom Emmett-tel és, hogy jóban lettem a többi Cullennel is.
Ma korán keltem, hogy a ma esti bulira mindent el tudjak készíteni. Egész nap sütöttem, de a mennyiséget látva úgy éreztem megérte. Este hétre fejeztem be az utolsó sütit, utána gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Fél nyockor megérkezett értem Alex, bepakoltunk az autóba és elindultunk La Pushba.
Amikor megérkeztünk Alex kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és elkezdtük kipakolni a sütiket, amikor odajött hozzánk egy lány.
- Szia! Te biztos Éclair vagy. Emily vagyok.
- Szia!
- Te jó ég! Egész nap sütöttél?!
- Igen, de szerintem te is. Alex mesélte, hogy ezekre a bulikra te szoktál sütni-főzni. - mondtam és újra behajoltam a csomagtartóba.
Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött.
- Helló öcskös! Hol a csajod?
- Ő a barátnőm. - mondta és egy tálca sütivel a kezemben átölelte a derekam.
- Ugye ez csak egy undorító vicc?! - ordított Alexre.
- Miért? Neked úgy tűnik? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
- Nem hozzád szóltam, te korcs!
Észre sem vettem, hogy megjelent Jacob. Mégis mit képzel magáról ez a tahó?! Iszonyatos méreg futott el, de Jacob keményen csattanó hangjára felfigyeltem.
- Anthony, azonnal bocsánatot kérsz!
- Majd ha fagy! Ettől - itt rám mutatott - biztos, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Ez egy korcs!
- Akkor mi is azok vagyunk Anthony. Ha nem tűnt volna fel apa alakváltó, anya pedig félvámpír. Clair nem tehet semmiről. Nem ő az oka, hogy a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó volt.
- Tessék? - hasított a hangom a veszekedés miatt beállt csendbe.
- Clair!
- Éclair! - kiáltotta egyszerre Alex és Jacob.
- Kik, vagyis mik vagytok ti? Ne gyertek a közelembe! Vámpírok, alakváltók! Ezek csak mesealakok! Ti bolondok vagytok! - ordítottam és el akartam futni, de Alex és Jacob elkapták a karom. Ki is ugrotta vállam, de mindenképpen szabadulni akartam.
Hirtelen mindketten mintha kővé dermedtek volna, de nem érdekelt. Csak rohantam. Tehát minden szava igaz volt apa meséinek és Alex sem ember. Csak futottam és futottam, nem néztem, hogy merre. Hirtelen világosságot láttam, valami belém ütközött, majd fájdalmat éreztem utána pedig a puhán hívogató sötétségbe süppedtem. Nem éreztem semmit, nem kellett a történtekre gondolnom, csak átölelt a csend.
Ahhoz képest, hogy milyen ,,mozgalmasan" indult az első iskolai hetem, egészen lecsendesedett. Szerdán Emmett bocsánatot kért és kaptam egy szál virágot is. Ez kedves volt tőle. Utána azt kérte, hogy mégis fogadjam el a telefont, amit ezek után örömmel meg is tettem.
Akin még meglepődtem, az Alex volt. Örült, hogy rendeződött a viszonyom Emmett-tel és, hogy jóban lettem a többi Cullennel is.
Ma korán keltem, hogy a ma esti bulira mindent el tudjak készíteni. Egész nap sütöttem, de a mennyiséget látva úgy éreztem megérte. Este hétre fejeztem be az utolsó sütit, utána gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem. Fél nyockor megérkezett értem Alex, bepakoltunk az autóba és elindultunk La Pushba.
Amikor megérkeztünk Alex kinyitotta nekem a kocsi ajtaját és elkezdtük kipakolni a sütiket, amikor odajött hozzánk egy lány.
- Szia! Te biztos Éclair vagy. Emily vagyok.
- Szia!
- Te jó ég! Egész nap sütöttél?!
- Igen, de szerintem te is. Alex mesélte, hogy ezekre a bulikra te szoktál sütni-főzni. - mondtam és újra behajoltam a csomagtartóba.
Ekkor egy ismerős hangot hallottam meg a hátam mögött.
- Helló öcskös! Hol a csajod?
- Ő a barátnőm. - mondta és egy tálca sütivel a kezemben átölelte a derekam.
- Ugye ez csak egy undorító vicc?! - ordított Alexre.
- Miért? Neked úgy tűnik? - kérdeztem tőle kissé gúnyosan.
- Nem hozzád szóltam, te korcs!
Észre sem vettem, hogy megjelent Jacob. Mégis mit képzel magáról ez a tahó?! Iszonyatos méreg futott el, de Jacob keményen csattanó hangjára felfigyeltem.
- Anthony, azonnal bocsánatot kérsz!
- Majd ha fagy! Ettől - itt rám mutatott - biztos, hogy nem fogok bocsánatot kérni. Ez egy korcs!
- Akkor mi is azok vagyunk Anthony. Ha nem tűnt volna fel apa alakváltó, anya pedig félvámpír. Clair nem tehet semmiről. Nem ő az oka, hogy a dédapja vámpír, a nagyapja pedig alakváltó volt.
- Tessék? - hasított a hangom a veszekedés miatt beállt csendbe.
- Clair!
- Éclair! - kiáltotta egyszerre Alex és Jacob.
- Kik, vagyis mik vagytok ti? Ne gyertek a közelembe! Vámpírok, alakváltók! Ezek csak mesealakok! Ti bolondok vagytok! - ordítottam és el akartam futni, de Alex és Jacob elkapták a karom. Ki is ugrotta vállam, de mindenképpen szabadulni akartam.
Hirtelen mindketten mintha kővé dermedtek volna, de nem érdekelt. Csak rohantam. Tehát minden szava igaz volt apa meséinek és Alex sem ember. Csak futottam és futottam, nem néztem, hogy merre. Hirtelen világosságot láttam, valami belém ütközött, majd fájdalmat éreztem utána pedig a puhán hívogató sötétségbe süppedtem. Nem éreztem semmit, nem kellett a történtekre gondolnom, csak átölelt a csend.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)